Magyar Hírlap, 1986. szeptember (19. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-01 / 205. szám

2 1986. szeptember 1., hétfő r -----------------------------------------1-7.--------------------------------------------------------Urho Kekkonen 1900-1986 Egyidős volt századunkkal, s nemcsak a XX. századi finn politika, hanem az egész nemzetközi élet egyik meghatározó egyéniségeként tarthattuk számon. Nem most, hosszú betegsége után bekövetkezett halálával vonult be a történelembe, s nem is akkor, amikor 1981 októberében megromlott egészségi állapota miatt megvált hivatalától. Az egyszerű favágó újságíróvá, majd tudós jogásszá lett fia viszonylag hamar elkötelezte magát a politika mellett: 45 éven át tartó politikusi, államférfiúi karrierje az Agrárpárt, a mai Centrumpárt színeiben — a harmincas évek derekán kezdődött. Már a második világháború előtt miniszteri tisztségeket is betöltött, s mint jogadósnak és miniszernek fontos szerepe volt a Szovjetunióval 1948-ban aláírt barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés kimunkálásában. A háború után fogalommá vált a nemzetközi politikában a „Paasikivi—Kekkonen vonal”. Elődjével, a háborút követő időszak finn köztársasági elnökével, Juho Kusti Paasikivivel együtt Kekkonen következetesen vallotta azt, ami ma már természetesnek, megkérdőjelezhetetlen elvi magatartásnak számít a finn politikában, nevezetesen, hogy Finnországnak békében kell együttműködnie nagy keleti szomszédjával és ki kell alakítania vele a hosszútávú kooperáció kereteit és formáit. Paasikivi halála után magától értetődő természetességgel következett be, hogy a kormányfői posztot 1950—56 között több kabinet élén is betöltő Kekkonent választották meg elnökké. Negyedszázadon át — szinte a finn politikai élet alapigazságaként — Urho Kekkonen a pártközi viszályok bölcs döntőbírójának és a külpolitikai vonal folyamatosságának első számú garanciája lett. Politikai magatartását, a szovjet—finn barátság ápolásában vállalt meghatározó szerepét nyugati (és nemegyszer hazai) bírálói időnként megpróbálták megkérdőjelezni, becsmérlőleg emlegették azt a külpolitikai magatartást, amelyet az angol nyelvből kreált politikai műszóval ,finlandizálás”-nak neveztek el. Kekkonen és életművének elfogulatlan méltatói azonban büszkén vállalták a „Paasikivi—Kekkonen vonal” névadóinak hatékony hozzájárulását a háború utáni európai helyzet normalizálásához, a kelet— nyugati kapcsolatok építéséhez. Erre a munkásságára Kekkonen az európai együttműködési és biztonsági konferencia házigazdájaként tehette fel a koronát. Amikor 1975. augusztus 1-én 35 európai és észak-amerikai ország állomás kormányfői a híres Finlandia palotában aláírták a nemzetközi jogrendszer fontos részévé vált helsinki Záróokmányt, ez nemcsak a kis északi ország külpolitikájának elismerése, hanem Kekkonen életművének egyetemes méltatása is volt. A Kekkonen nevével fémjelzett békeszerető, cselekvő semlegességi politika folytatása mellett utóda, Mauio Koivisto elnök és a jelenlegi finn kormány is elkötelezte magát. Miként a kelet-nyugati kapcsolatokban elért eredmények ápolása mellett is. Urho Kekkonent több alkalommal is üdvözölhettük hivatalos és nem hivatalos vendégként országunkban. Tevékeny szerepet játszott az immár megyék és városok szintjén is tömegeket mozgató magyar—finn és finn—magyar barátsági rendezvénysorozatok fővédnökének tisztségében is. E szomorú órákban nemcsak a nemzetközi politika egyik nagy személyiségének halálát gyászoljuk együtt finn nyelvrokonainkkal. Népünk őszinte barátjának elvesztését is. Nem utolsósorban pedig olyan ember távozását körünkből, aki a legmagasabb tisztségben is meg tudta őrizni egy gazdag múltú nép legkiválóbb fiainak mélységes emberi természetességét, humanizmusát. Kotjussanszkij ezredes sajtótájékoztatója A föld alatti nukleáris robbantások nemzeti eszközökkel is ellenőrizhetők (MTI) Az Egyesült Államok a szovjet nukleáris kísérletek felfüggesztése óta az általa bejelentett 15 robbantáson túlmenően még három föld alatti nukleáris robbantást hajtott végre — emlékeztetett egy szovjet szakértő, Vitalij Kotjussanszkij ezredes a washingtoni szovjet nagykövetségen megtartott sajtókonferenciáján. A három robbantás alacsony hatóerejű töltettel történt, minden bizonnyal részint az űrfegyverkezéssel kapcsolatos eszközök, részben a fegyverkísérletek ellenőrzésére szolgáló eszközök kipróbálására szolgált. A Szovjetunió saját nemzeti eszközei azonban ezeknek a kis hatóerejű robbantásoknak az észlelésére is elegendőek voltak. A kísérleteket részben szeizmikus berendezésekkel érzékelték, részben a világűrbe telepített megfigyelő berendezésekkel. A szovjet szakértő rámutatott: ez a tény is azt bizonyítja, hogy az ellenőrzés ma már nemzeti eszközökkre is lehtséges. A Szovjetunió azonban kész az ellenőrzés bármi fajtájának alkalmazására, ha létrejönne a megállapodás a nukleáris fegyverkísérleteik teljes tilalmáról. Elmaradt szovjet-amerikai tévévita (MTI, TASZSZ) Az Egyesült Államok elutasította azt a szovjet javaslatot, hogy a két ország magas rangú tisztségviselőinek részvételével folytassanak nyilvános tévé-vitasorozatot. A lemondást pénteken jelentette be Washingtonban Charles Redman, a külügyminisztérium szóvivője. Az amerikai kormány „időzítési” problémákkal indokolta a döntést. A szovjet központi televízió korábban azt javasolta az amerikai NBC tévétársaságak, hogy olyan fontos témákról, mint a szovjet— amerikai viszony, leszerelési kérdések, illetve a kölcsönös megértés és együttműködés problémái, folytassanak vitát a két ország vezető tisztségviselői. Az amerikai fél képviseletében George Scultz külügyminiszter, William Crowe államtitkár, Mai Kampelman, az Egyesült Államoknak a genfi leszerelési tárgyalásokon részt vevő küldöttsége vezetője, valamint Edward Teller fizikus vett volna részt. A hivatalos amerikai lemondás kapcsán az Izvesztyija pénteki száma interjút közölt a szovjet televízió egyik kommentátorával. Vlagyimir Pozner szerint az Egyesült Államok nem volt hajlandó nyílt és közvetlen vitában kifejteni a szovjet emberek előtt az amerikai külpolitikát. Pozner rámutatott: amerikai politikusok és államférfiak rendre arra panaszkodnak, hogy a szovjet népet csak „szegényesen” tájékoztatják az Egyesült Államok külpolitikájáról. Most, amikor lehetőség nyílt volna arra, hogy maguk az amerikaiak fejtsék ki külpolitikai nézeteiket a tévé nyilvánossága előtt, lemondták a vitát — fűzte hozzá Pozner, jelezve, hogy ez egyértelmű meghátrálás. A szovjet kommentátor azt is elmondta, hogy júniusban Moszkvában járt Gordon Manning, az NBC elnökhelyettese és készségét fejezte ki a vita megrendezésére. Ő a szovjet állami televízió- és rádióbizottság vezetőivel folytatott megbeszéléseket. Júliusban az NBC-t értesítették, hogy a felkért szovjet személyiségek készek részt venni a vitában. Nem sokkal ezután azonban az NBC elnöke, L. Grossman olyan levelet írt, amely szerint a kiválasztott amerikai tisztségviselők nem voltak hajlandók elfogadni a vitára szóló meghívást. Egyedül a hidrogénbomba „atyja”, Edward Teller mondott igent. NEMZETKÖZI POLITIKAWIjETJjB HÍHJAP Ma kezdődik az el nem kötelezett országok csúcsértekezlete Hararéban (Folytatás az I. oldalról) álláspontot foglaljanak el, mondjuk Pakisztánnal, vagy Zaire-vel. Az el nem kötelezettek száma már Delhiben száz felett volt, és maga a kritérium, vagyis az el nem kötelezettség értelme is megváltozott. Hiszen az említett Pakisztán például katonailag szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal, a vele szomszédos Afganisztán területén pedig szovjet csapatok állomásoznak. Delhiben vált már általánossá az a felismerés, hogy egy enynyire széles mozgalomnak nem is lehet kritériuma az egység. A mozgalomnak választania kellett. Vagy tudomásul veszi a nézetkülöbb, új és új országok csatlaközlönbségeket, és megmarad, vagy belebukik a teljes egység illúziójának kergetésébe és feloszlik. Miután a mozgalom tagjainak többsége úgy vélte, hogy ez az egyetlen ilyen nagyságrendű fórum a világban, ahol a nagyhatalmak jelenléte nélkül tanácskozhatnak, ragaszkodtak hozzá. Mlnak a mozgalomhoz, köztük Haiti és a Fülöp-szigetek, amely megszabadulva a diktatúrától, most felvételét kéri. Annak, hogy a 8. csúcsértekezlet megkezdése előtti napon, mely egyszersmind a tél utolsó napja is ezen a világtájon, más a hangulat Hararéban mint Delhiben volt, mégsem az az oka, hogy azóta kedvező változások történtek a mozgalomban. Erről szó sincs. Arról azonban igen, hogy felgyorsultak az események Afrika déli részében és az a bizonyos kérdés, amelyben 1983-ban is teljes volt az egyetértés, most a világpolitika napirendjén szerepel. Nyilvánvaló, hogy Dél-Afrkában ma új helyzet van. A rendszer és a lakosság erőszakos öszszecsapásai mindennapossá váltak. Ilyen körülmények között több mint száz ország határozott fellépésének nagy erkölcsi és politikai súlya lehet. Harare légkörén persze azt is érezni, hogy Itt sokan gyors, drámai változást várnak Ha az ember az itteni lapokat olvassa, a tévét nézi, majdnem elhiszi, hogy az apartheid falai a konferencián részt vevő száz ország kiáltásától ledőlhetnek. Pedig a pretóriai rendszer minden bizonnyal túl fogja élni ezt a csúcskonferenciát Azoknak az afrikaiaknak viszont, akik a szomszédban egy elnyomó rendszer ellen küzdenek, nem mindegy, mi történik itt. Mi több, éppen mivel az el nem kötelezett mozgalomban nemcsak a Kelet, hanem a Nyugat szövetségesei is részt vesznek a vezető tőkésországokra is fokozottabb nyomás nehezedik ezután. Pénteken Hararéban befejeződött a külügyminiszterek előkészítő tanácskozása, amelyen külön nyilatkozatot fogadtak el a dél-afrikai helyzetről. A kilencpontos deklaráció, a keddi sowetói vérengzés nyomán igen konkrét és széles körű intézkedéseket javasol a pretoriai rezsim ellen, egyebek között egy „szolidaritási alap” létrehozását a „frontállamok" támogatására. Harare, 1986. augusztus 31. Fidel Castrót üdvözli a hararei repülőtéren Mugabe zimbabwei miniszterelnök és Banana köztársasági elnök mt Külföldi képszerkesztőig Haladó hagyományaihoz híven Az ENSZ után a legnagyobb önálló nemzetközi fórum ül össze Zimbabwe fővárosában, Hararéban. Az el nem kötelezett országok mozgalma 101 tagállamot ölel fel és bolygónk lakosságának több mint egyharmadát képviseli. Mostani, 8. csúcsértekezlete egyben jubileumi is, mert kerek 25 esztendeje annak, hogy Belgrádban megtartották az alapító konferenciát, s megszületett a mozgalom. „Bábái” közt olyan patinás nevű politikusok voltak, mint Tito, Nehru, Nasszer és Kwame Nkrumah. Alapgondolatuk életrevalóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy Belgrádban még mindössze 25 állam kezdeményezte a mozgalom létrejöttét. E mozgalom jelentőségét és szerepét legjobban úgy érthetjük meg, ha számba vesszük, mi ellen és mi mellett száll síkra. Kezdjük az „ellennel”. Az el nem kötelezett országok ellene vannak a világnak katonai-politikai tömbökre való megoszlásának ; ellenzik a fegyverkezési versenyt; elítélik a hegemonzimus valamennyi formáját és az áralmok belügyeibe való beavatkozást; fellépnek a faji megkülönböztetés és a gyarmatosítás maradványai ellen és szembeszállnak a „harmadik világ” neokolonialista kizsákmányolásával. Mindebből logikusan következik az is, mi mellett vannak az el nem kötelezettek. Aktívan harolnak a világháború megakadályozásáért, a békéért és a leszerelésért; sokra szállnak a politikai és gazdasági önállóságáért, az államok közötti egyenjogúságért; szorgalmazzák egy új és igazságosabb világgazdasági rend bevezetését; amellett vannak, hogy demokratizálódjanak a nemzetközi kapcsolatok, amelyekben a békés együttműködés elvének kell domináló szerepet biztosítani. Mindez együtt meghatározza azt a helyet, amelyet a mozgalom betölt napjaink nemzetközi kapcsolatrendszerében. „Ha ma nem biztosítjuk a békét, holnapra nem lesz élet" — foglalta össze egy mondatba a mozgalom krédóját a néhai Indira Gandhi. A belgrádi alapító konferencia után a Szovjetunió üdvözölte határozatait, célkitűzéseit. Ez magától értetődik, hiszen a politikai-katonai szövetséghez nem tartozás elvén kívül, nincs a mozgalomnak egyetlen olyan célkitűzése, amelyet bármely szocialista ország ne írhatna alá. A korabeli The New York Times kommentátora pedig így kesergett: „Az a tendencia nyilvánult meg, hogy ez a mozgalom valamiféle nemzetközi bírósággá alakuljon át, amely a világ minden bajáért a nyugati országokat vonná felelősségre ..Jó ideig az Egyesült Államok ignorálta is a mozgalmat, de nemzetközi tekintélyének folyamatos növekedése később reálisabb magatartásra késztette. A mozgalom kiterjedt voltából adódó heterogenitása egyaránt forrása erejének és gyengeségének is. Táguló egyetemessége növeli súlyát a nemzetközi politikában, hiszen mindenkinek figyelembe kell vennie az emberiség egyharmadának a véleményét. Gyengesége pedig abban rejlik, hogy a különböző társadalmi rendszerű országok politikáját roppant nehéz közös nevezőre hozni. Megoszlanak a vélemények az el nem kötelezettség elvéhez való hozzáállást illetően is. Egyes tagországok — Jugoszlávia, India, Tanzánia és mások — az el nem kötelezettséget politikai filozófiájuknak vallják s azt szorgalmazzák, hogy a nemzetközi kapcsolatok uralkodó elvévé váljon. A többség azonban gyakorlatiasabban közelíti meg a kérdést: olyan diplomáciai tevékenységnek tekinti a mozgalomhoz való tartozását, amelynek a lehetőség szerint elő kell mozdítania nemzeti érdekeinek érvényesítését. Az összetartás nehézséget példázza, hogy a mozgalom képtelennek bizonyult két tagországa — Irak és Irán — közötti háborús konfliktus rendezésére. S kevés reményük van arra, hogy e téren a hararei konferencia fordulatot hozhat. Ellentétes nézetek ütközése várható az indokínai és az afganisztáni helyzet megítélésében. Szerepelni fog a napirenden a közel-keleti kérdés, a közép-amerikai helyzet — Nicaraguával az előtérben —, de alighanem a csúcsértekezletre az apartheidrendszer elleni fellépés fogja rányomni bélyegét. A Zambiával szomszédos Dél- Afrikában dúló faji üldözés megítélésében teljes a nézetazonosság a tagországok között. Követelésüknek a pretoriai rendszer ellen alkalmazandó gazdasági szankciókat illetően, talán fokozottabb figyelmet kell majd szentelniük a nyugati államoknak. Pozitív állásfoglalás várható leszerelési kérdések ügyében: az el nem kötelezettek határozottan ellenzik a világűr militarizálását, s követelik az atomfegyver-kísérletek beszüntetését is. A mozgalom koordináló irodája támogatásáról biztosította a szovjet kormány január 15-i nyilatkozatát a szakaszos nukleáris leszerelésről. A mozgalom minden bizonnyal hű marad békeszerető hagyományaihoz s a hararei csúcskonferencia e tekintetben fontos mérföldkőnek ígérkezik. P. V. Nakasione új programja a globális gondolkodás (MTI) A 304 mandátumot hozó júliusi kettős választáson a szavazók a Liberális Demokrata Párt 30 éves politikáját ismerték el — fejtette ki szombati beszédében Nakaszone Jaszuhiro pártelnök, Japán miniszterelnöke, aki szerint Japán eljutott fejlődésének arra a fokára, amikor globálisan kell gondolkodnia. Ezt a felfogást tükrözi, hogy Nakaszone az LDP fő feladatául a világbéke megőrzéséhez való hozzájárulást és a megtermelt javak világméretű elosztásának átalakítását, a fejlődő országok nagyobb mérvű támogatását jelölte meg. Beszédében Nakaszone ugyanakkor nem mulasztotta el hangsúlyozni, hogy jövő év januárjában Tokióba várja Mihail Gorbacsovot. Újabb amerikai flottamozdulatok: Líbia visszautasítja a vádakat Hírügynökségi jelentésekből: Abdusszalam Dzsadlud, a líbiai vezetés magas rangú tagja szombaton Tripoliban sajtókonferencián a leghatározottabban visszautasította azt az amerikai állítást, hogy Líbiának köze lenne a nemzetközi terrorizmushoz, illetve, hogy már a közeli jövőben újabb terrorista akciókat tervez amerikai érdekeltségek ellen, s felhívta Washingtont, álljon elő „bizonyítékaival". A líbiai politikus ugyanakkor óvta a nyugateurópai államokat attól, hogy „bármilyen módon együttműködjenek Washingtonnal a Líbia ellen készülő agresszióban". Egy romboló és három fregatt érkezett pénteken a gibraltári brit fennhatóság alatt álló hadikikötőbe II. Hasszán marokkói király felmondta a Líbiával kötött egyesítési szerződést. Az uralkodó péntek esti rádió- és televízióbeszédében közölte, hogy döntéséről csütörtökön levélben értesítette Moamer el-Kadhafit, a líbiai forradalom vezetőjét. II. Hasszáni azzal indkolta a két éve kötött egyezmény felmondását, hogy a marokkói—izraeli megbeszélések líbiai bírálatának hangvétele sértette Marokkó „becsületét és méltóságát”. A líbiai külkapcsolatokkal foglalkozó népi Iroda (külügyminisztérium) tegnapi nyilatkozata szerint Líbia „sajnálja" a történteket és az egyezmény értelmében „törvényes lépéseket fog tenni azért, hogy megnevezze a felelőst." VILÁGHÍRADÓ A jordániai miniszterelnök Kairóban tárgyal (MTI) Zaid ar-Rifai jordániai miniszterelnök tegnap Alexandriába érkezett, és felkereste Hoszni Mubarak egyiptomi államfőt. Részt vett a megbeszélésen Eszmat Abdel-Megid, Egyiptom külügyminisztere is Rifai Husszein király legbensőbb bizalmasa — átadta Mubaraknak az uralkodó levelét. Jacques Chirac befejezte látogatást Új-Kaledóniában (DPA) Jacques Chirac francia miniszterelnök tegnap befejezte Új-Kaledóniában tett háromnapos látogatását a Wallis és Futuna szigetekre, Franciaország egy másik csendes-óceáni birtokára utazott. A kormányfő nouméai tartózkodása idején készségét hangoztatta ugyan a párbeszédre az Új-Kaledónia függetlenségéért küzdő szervezetekkel, de egyértelműen leszögezte, hogy Párizs nem hajlandó megadni a függetlenséget a tengerentúli területek, s nem mond le a Csendes-óceánon szerzett pozícióiról. Moszkvában letartóztattak egy amerikai újságírót (TASZSZ) A Szovjetunió Állambiztonsági Bizottságának közlése szerint augusztus 30-án Moszkvában kémakció végrehajtása közben őrizetbe vették Nicholas Daniloffot, a U. S. News and World Report című amerikai folyóirat tudósítóját. A Danilofftól elkobzott anyagok teljes mértékben bizonyítják, hogy az amerikai újságíró hírszerző tevékenységet folytatott. Daniloff ügyében folytatódik a nyomozás — közölték. Pokolgép robbant Peruban (TASZSZ) Nyolc szovjet tengerész megsebesült szombaton Peruban egy pokolgépes merénylet következtében. Négy tengerész állapota súlyos. A robbanás a perui Callao kikötőjének egyik zsúfolt üzletében történt. Eddig egyetlen szervezet sem vállalta a robbantást. A hatóságok megkezdték a merénylet körülményeinek kivizsgálását. Szakadás a pakisztáni ellenzék soraiban (MTI) Szakadás következett be a pakisztáni ellenzéki mozgalom fő erejét képező Pakisztáni Néppártban. A hét végén Lahoréban tartott kétnapos konvención új szervezet alakult, Nemzeti Néppárt néven, befolyásos politikusok — volt főminiszterek és kormányzók — kezdeményezésére. A párt elnöke Gulem Musztafa Dzsatoi lett, aki a néhai kormányfő, Zulfikar Ali Bhutto egyik legközelebbi munkatársa volt. A pakisztáni hatóságok szombaton őrizetbe vették Gulám Musztafa Hart, aki kilencévi londoni önkéntes száműzetés után tért haza, hogy csatlakozzon az új párthoz. Az egykor befolyásos politikust összeesküvéssel és emberöléssel vádolják, távollétében tizennégy évi börtönre ítélték.