Magyar Hírlap, 1995. október (28. évfolyam, 243-255. szám)
1995-10-19 / 246. szám
6 Magyar Hírlap HÍREK mKmmmmmmmmmmmmimmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmKmmmmmmmmHm MDF a versenyeztetésért (MH) A november elsejével hatályos közbeszerzési törvény előírásai szerint a jövőben a főváros köteles lesz - a mai gyakorlatnál jóval alacsonyabb összeghatárok feletti - beszerzéseit és beruházásait megversenyeztetni, ám az erre való felkészülés még mindig nem történt meg - hangzott el az MDF-frakció tegnapi sajtótájékoztatóján. Demeter Ervin képviselő kifogásolta, hogy a városvezetőség még az utolsó pillanatokban is olyan pénzek odaítéléséről dönt, amelyeket az új jogszabály szerint már meg kellene versenyeztetni. A korrupció lehetőségét is felvetette annak kapcsán, hogy egyes meghívásos pályázatokon fővárosi képviselők cégei is részt vettek. Alapkőletételre emlékezve (MH) Ünnepi szentmise lesz október 20-án este 6 órakor a VII. kerületi Szent Erzsébet plébániatemplomban abból az alkalomból, hogy 100 évvel ezelőtt ezen a napon Ferenc József osztrák császár és magyar király letette a századforduló egyik legjelentősebb fővárosi építkezésének alapkövét. A Steindl Imre által tervezett neogótikus építmény 2500 látogatót fogadhat egyszerre, azonban műszaki állapota méltatlan az idén műemlékké nyilvánított római katolikus templom század eleji pompájához. Mint ismeretes, a templombelső még ma is életveszélyes állapotban van. Új pizzagyár Budapesten (MH) Elkészült a Mirelité Hűtőipari Rt. új pizzagyára Pestszentlőrincen. A tegnapi avatóünnepségen Demszky Gábor főpolgármester elmondta: az új gyárban, melyben 65 új munkahelyet teremtett 12 millió pizza és 1,5 millió adag lasagne és cannelloni készül majd évente. A termékek több mint 50 százalékát exportálni fogják. A 18 millió dolláros beruházás finanszírozásában az Első Magyar Alap, az International Finance Corporation (a Világbank-csoport tagja), valamint két magyar bank, a Kereskedelmi Bank Rt. és a Commerzbank Rt. vett részt. A fővárosi önkormányzat pedig 21 millió forintos befektetéssel tulajdonosként részt vállalt az üzem építésében. A gázművek győzött Rózsavölgyben (MH) Másodfokon is a Fővárosi Gázművek nyert tegnap a rózsavölgyi - Százhalombattáról a Kelenföldi Hőerőműbe tartó - gázvezeték ügyében. Bár az ítélet jogerős és a vezeték várhatóan mától üzemel, a lakosságot képviselő felperesek felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Legfelsőbb Bírósághoz. A lakók kételkednek ugyan a nagynyomású vezeték biztonságában, a Fővárosi Bíróság mégis úgy ítélte meg, a Fővárosi Gázművek Rt. az előírásokat betartva, szabályosan építette a lakóházak közvetlen közelében húzódó hálózatot. A felperesek véleménye szerint a 40 bar nyomású vezeték a hivatalos elosztó minősítéssel ellentétben a veszélyesebb szállító kategóriába tartozik. Piroska József, a lakók képviselője a tárgyalás előtt biztosra vette a gázművek feletti győzelmüket, ám a számukra kedvezőtlen bírósági döntés sem kedvetlenítette el a felpereseket. Jogorvoslatot azonban legfeljebb már csak a Legfelsőbb Bíróságtól remélhetnek. A nyertes Fővárosi Gázművek Rt. megszabadulva a hónapok óta tartó pereskedés terhétől, holnap nyomás alá helyezi a már hetek óta kész vezetéket. a British'Onneil szervezésében. Ezúttal a dzsess/kedd esti programot a Lammas dzsessztrió koncertjén este tíztől a Merlin klubban (V., Gerlóczy utca 4.). Előtte még ellátogathatunk a hét ővkor kezdődő countrykoncertre is az Almássy térre, ahol a Kentucky Homeboys ad koncertet. A NIMRÓD FOTÓKLUB ma is várja mindazokat, akik a fények játékát szeretnék művészi igénnyel megörökíteni vagy egyszerűen csak szeretik, ha jó képeket készítenek a családi eseményeken. A Nimród fotóklub az Újpesti Ifjúsági Házban (IV., István út 17-19) csütörtökönként délután négytől nyolcig fogad. Úton-atfétora A II. KERÜLETBEN a Bimbó úton a lefelé vezető oldalon az Ady Endre utcai torkolat előtt hosszan tartó építkezésbe kezdtek, mely útszűkületet okoz. A Bimbó út folytatásán az Alsó Törökvész úton közműmunka miatt zárták le a fél útpályát. A közelben teljes szélességében lezárták a Zivatar utcát szintén közműmunka miatt, ezért, aki az Ady Endre utcába behajt a Szemlőhegy utca felől a Rómer Flóris utcát nem érheti el, csak a Bimbó utat. A II. KERÜLETBEN közműmunkák miatt zárták le a Pusztaszeri úttól egyirányú Felhévízi utcát. A XVII. KERÜLETBEN a Pesti úton tart az építkezés a Keresztúri úti torkolat közelében, mely komoly útszűkülettel jár. A XVII. KERÜLETBEN a Tápióbicske utcai elágazásnál buszmegálló-építés okoz útszűkületet a centrum felé. A 23-AS VILLAMOSOK helyett a Ferenc körút és a Salgótarjáni utca között 20 órától autóbuszok járnak. A BKV ÚJ MEGÁLLÓPÁRT létesített a 8-as autóbuszok vonalán, kifelé a Nagyida utcai, befelé a Baradla utcai megállókat. Hol lesz ma traffipax? Délelőtt: I., Hegyalja út, II., Hidegkúti út, IV., Váci út, XI., Hunyadi J. út, XII., Alkotás út, XII., Istenhegyi út, XIII., Váci út, XIII., Béke út, Délután: X., Gyömrői út, XII., Alkotás út, XIII., Vágány u., XIII., Béke út, XIV., Szőnyi út, XVII., Pesti út, XIX., Nagykőrösi út, XX., Nagy S. út. BUDAPEST A Lágymányosi híd sem lesz „dugóhúzó” Az átadás után nehezebben lesz járható a Petőfi és a Szabadság híd MH-információ Bár október végén átadják a főváros új Duna-hídját, félő, hogy az autósok nem számíthatnak a forgalmi dugók csökkenésére, mivel ezzel egy időben a Petőfi és Szabadság hídon a villamossínekről letiltják az autósokat. Tovább szűkülhet az úthálózat, ha - mint ahogy tervezik - a Kossuth Lajos utcában és a Rákóczi úton a szélső sávból járdát csinálnak. Az intézkedések sikere azonban kérdéses: nem tudni, hogy engednek-e az autósok a szelíd erőszaknak, vagy vállalják a kialakult dugókban való várakozást. Félő, hogy nem enyhít számottevően a fővárosi utak zsúfoltságán az október végére elkészülő Lágymányosi híd. Az átadást követően ugyanis nehezebben lesz járható a Petőfi és Szabadság híd, mivel mindkettőn egy-egy sávval szűkül az útpálya. Az ok mindkét esetben a villamossínek védelme. A Nagykörút Petőfi hídi szakaszán ugyan csak jövőre indul az átépítés, a legnagyobb forgalmú villamosjáratnak azonban addig is közlekednie kell. A Szabadság híd esetében még roszszabb a helyzet. Most készül egy tanulmány, amely a híd állapotát méri fel, és arra próbál választ keresni, hogy mi módon tartható fenn a tömegközlekedés a hídon egészen az új, Dél-Buda-Rákospalota metróvonal elkészültéig, várhatóan még 5-10 évig. Újabb dugókat okozhat a jövőre induló Hegyalja úti vízcsőépítés és a Várban tervezett radikális forgalomcsökkentés. Az I. kerülettel összhangban a fővárosi önkormányzat behajtásgátló sorompókat helyez majd el a Várba vezető utakon. A lezárt területre behajtani - a Margitszigethez hasonló módon - csak a mágneskártyával rendelkezők tudnak. 1996-ban változni fog a Kós Károly sétány forgalmi rendje is. A hétvégi lezárások megtartása mellett, a szélső forgalmi sávot a kerékpárosok részére alakítják át. Egyesek szerint javítana, más szakemberek véleménye szerint viszont rontana a helyzeten, ha a Kossuth Lajos utcában és a Rákóczi út Nagykörútig tartó szakaszán egyegy sávval szűkítenék az útpályát. A Közlekedés Kft. szakemberei szerint akár a felére is apadhat a belváros autóforgalma. A módosítás feltétele a Lágymányosi híd átadásával változó forgalmi helyzet, hiszen az átmenő forgalom jelentős részét, amely most az Erzsébet hídon keresztül éri el a fővárost, át lehetne terelni az október végén elkészülő új Duna-hídra. A főpolgármesteri hivatal közlekedési ügyosztályán a sávcsökkentés feltételei közé sorolják még a belső területek parkolásszabályozásának megvalósítását, a Hungária körút és a Lágymányosi hídhoz tartozó budai úthálózat átadását. Egyelőre még hiányzik a dél-budai tehermentesítő út - ismertebb nevén az Egérút - 70-es út és Budaösi út közti szakasza, ennek befejezését jövőre tervezik. A Kossuth Lajos utcában leválasztott forgalmi sáv helyén fasorral szegélyezett gyalogosjárdát alakítanának ki a Közlekedés Kft. által készített tanulmányterv szerint, míg a Rákóczi út belső, Nagykörútig tartó szakaszán parkolóhelyeket létesítenének, elsősorban a környéken lakók és vásárlók részére. Az átmenő forgalom csökkenésével a belváros déli, Vámház körútig tartó része szervesebben kapcsolódna az Erzsébet híd -Lánchíd által közbezárt területhez - vélik a tervezők. Az aluljárók mellett szintbeli gyalogátkelőkkel lehetne összekötni a Váci utca két részét. A Kossuth Lajos utcai forgalom csökkentését segítheti, ha az Astoriánál közvetlenül balra is kanyarodhatnának a járművek. Erre valószínűleg csak az új metróvonal átadását követően kerülhet sor - addig nem terhelhető ezzel a Múzeum körút -, hiszen a Szabadság hídon a buszok és villamosok elsőbbségét kell biztosítani. A forgalomtechnikai szakemberek azonban nem ilyen bizakodók, sokak véleménye szerint nem a belső úthálózat szűkítése a megoldás. Az áthajtást inkább a főváros úgynevezett behajtási csomópontjain - például a Hungária körgyűrűn - kellene nehezíteni. Ha itt csak a tömegközlekedési járművek tudnának akadálytalanul közlekedni, talán több autós meggondolná, hogy letegye autóját és szálljon át a BKV járműveire, vagy töltsön hosszú félórákat a kocsijába zárva.* Az elmúlt három év adatai szerint viszont a járművezetők nemhogy rászoknak a tömegközlekedésre, inkább leszoknak róla. • Jáki Beáta 1997-től a Kossuth Lajos és a Rákóczi utat egy-egy sávval szűkítenék FOTÓ: SZIGETVÁRY ZSOLT A prostitúció jogi szabályozását sürgetik Unják a józsefvárosiak MH-információ Legkésőbb a jövő nyár beköszönte előtt jogszabályi rendezést kíván a prostitúció szabályozása - véli Józsefváros polgármestere. Az európai gyakorlatnak megfelelő három variációról a jövő hónapban a kerületiek véleményét is kikérik. 1993 óta, amióta a prostitúció kikerült a Büntetőtörvénykönyvből, mindennapossá váltak a konfliktusok a józsefvárosi örömlányok és a prostitúciótól zaklatott lakosok között. Bármilyen jogszabály születik, csak jobb helyzetet teremthet, mint ami most van. Ha kell, minden képviselőt személyesen megkeresünk - mondta Csécsei Béla polgármester, majd ismertette a neves szakértők, jogászok által összeállított javaslatcsomagot, amelyet az Országgyűlés elé kíván vinni a kerület. Az egyik modell csupán azt írná elő, hogy hol és mikor szabad, illetve hol és mikor tilos kelletniük magukat a lányoknak. A másik elképzelés szerint az egyéni prostitúciót engedélyhez kell kötni, így a prostitúció bekerülne az adózók körébe és higiéniai szempontból is ellenőrizhető. A harmadik modell a Németországban már megszokott vigalmi negyed, ahol az egyéni vállalkozó éjszakai pillangók egy jól behatárolt negyedben bérelhetik az üzlethelyiséget. A józsefvárosi önkormányzat felkérésére a következő hetekben egy közvélemény-kutató cég 1000-1000 lakos megkérdezésével felmérést készít, hogy az érintett VIII. kerületben, illetve két, távolabb eső kerületben hogyan vélekednek a lakók a tervezett modellekről. Az önkormányzat emellett várja az olvasók véleményét is, amelyet a Baross utca 55. alatti hivatalba lehet postázni Prostitúció jeligére. • H. K. Jegyezhető: a Magyar Hitel Bail Rt. fiókjaiban, az MHB Talentum Rt.nél, a Generalbroker irodáiban, a City Broker szervezésében a Iijraholding hálózatnál, az IBUSZ és a Cenzor Bróker irodákban. 1995. OKTÓBER 19., CSÜTÖRTÖK Felelősségre vonást sürget az MDF Miért nincs pénz a parkolásból? MH-információ______________ Az MDF-frakció a fővárosi önkormányzat és a Petrolex Kft. között megkötött - szerintük kirívóan előnytelen - szerződés felmondását szorgalmazza. Manninger Jenő frakcióve zető elmondta: az egységes parkolási rendszer bevezetése legalább egy évet csúszik, miközben a Petrolex Kft. monopolhelyzetre törekszik a jól fizető parkolási piacon és már több kerületi önkormányzattal is megállapodott a kerületi tulajdonban lévő utakon a parkolók üzemeltetéséről. A szocialista párthoz fűződő jó kapcsolatairól ismert Petrolex saját zsebre olyan területeken is pénzt szed a parkolásért - például a Múzeum körúton vagy a Blaha Lujza téren -, amire nem is jogosítja fel a szerződése - fűzte hozzá. A képviselőcsoport ismerete szerint a szeptemberi díjemelés óta a többletbevételből a kft. egyetlen fillért sem juttat az önkormányzatnak. Manninger ellenpéldaként említette, hogy az V. kerülettel szerződött másik vállalkozás egy parkolóhelyért közel négyszer annyit fizet a belvárosi önkormányzatnak, mint a Petrolex a fővárosnak. Kezdeményezik a Petrolex Kft.-vel kötött szerződés előkészítéséért felelős személyek fegyelmi felelősségre vonását. Egy másik sajtótájékoztatón Pócs Attila, a fővárosi EBRD- iroda vezetője bejelentette: január második felében elhelyezik az első 75 parkolóautomatát a Belvárosban. A május végi szerződés értelmében a Petrolex Kft.-nek ki kell vonulnia erről a területről. Tavasszal további 140,1997-ben újabb 500 jegykiadó automatát helyeznek el a fővárosban, mellyel mintegy 7-8 ezer parkolóhelyet lehet kiszolgálni. A fokozatosan terjeszkedő új parkolási rendszer jövőre várhatóan félmilliárd forinttal gazdagítja a fővárosi kasszát, két év múlva pedig már egymilliárd forintnál is több bevételre számítanak. •K. B.-K.R. Hétszáz autó keresi gazdáját MH-információ Egy hónapja van saját autója visszaszerzésére annak, akinek járműve büntető- és egyéb hatósági eljárás során került a rendőrség csepeli telephelyére. A november 15. után is gazdátlan autókat a BRFK értékesíti. Az értékesítésre azért van szükség, mert a telephely 36 millió forintos éves bérleti díját képtelen fizetni a BRFK - tudtuk meg Simon Tamás rendőr alezredestől. Jelenleg 700 autót őriznek itt, ám ezek 80-85 százaléka roncs, tárolási díjat pedig senki sem fizetett utánuk. A legtöbb kocsi tulajdonosa teljesen megállapíthatatlan. Ha november 15-éig jelentkezik valaki, aki minden kétséget kizárólag igazolni tudja valamelyik autóra vonatkozó tulajdonjogát - ráadásul a borsos tárolási díjat is kifizeti -, viheti a kocsit. Erre azonban nem sok esély van, hiszen a telepen tárolt járművek mindegyike egy évnél régebben van rendőri őrizet alatt. Ennek ellenére október 23. és november 15. között kifüggesztik a kocsik listáját a BRFK (Bp. V. Deák Ferenc u. 16-18.) panaszirodáján és a főpolgármesteri hivatal (Bp. V., Károly krt. 28.) ügyfélszolgálati irodájában. A várakozásokkal szemben nem árverésen, hanem pályázatot írnak ki, melyre olyan vállalkozók jelentkezhetnek a siker reményében, akik megfelelő telephellyel, bankgaranciával rendelkeznek, ráadásul mind a 700 kocsit együtt átveszik és ki is fizetik. • A.G. BUDAPEST FŐVÁROS FŐPOLGÁRMESTERE PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Budapest Fővárosi Önkormányzat nyílt pályázatot hirdet vállalkozó szervezetek részére, a főváros területén 1996. január 1-jétől állandó, éjjel-nappal ellátandó ÉLETVESZÉLY-ELHÁRÍTÁSI készenléti szolgálati feladatokra A vállalkozónak biztosítania kell a főváros területén lévő épületekkel kapcsolatban az igényelt életveszély-elhárítási szolgáltatás biztosításához olyan műszaki szervezetet, amelynek dolgozói a nap bármely szakában lakossági vagy egyéb (mentő, tűzoltó, rendőrség, Vízművek, Csatornázási Művek, Gázművek, fővárosi ügyelet) megkeresésre a bekövetkezett életveszélyes helyzetek elhárítása érdekében azonnal riadóztathatók. (Pl. épületek különféle részeinek leszakadásánál, épületomlásoknál, erkélyek, függőfolyosók, homlokzati párkányok, ereszcsatornák, vakolatok meglazulásánál, épületekben bekövetkező különféle robbanásoknál, csőtöréseknél, viharkárok elhárításánál, kéményomlásoknál stb.). A tevékenység végzéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a vállalkozó rendelkezzen • a bejelentések telefonon való vétele érdekében — időpont szerint rögzítve, szükség esetén visszahallgathatóan — folyamatos diszpécserszolgálattal, ahol a diszpécserek a főváros bármely részéből érkező bejelentéseket követően azonnal intézkedni tudnak, • az életveszély-elhárítási tevékenységben jártas, megfelelő létszámú, különféle műszaki képzettségű szakembergárdával (víz-, gáz-, villanyszerelő, ács), akik a kialakult életveszélyes helyzetek megoldásához azonnal mozgósíthatók és a lehetőségek szerint szakszerűen végzik feladatukat (épületmegerősítés, aládúcolás, romtalanítás, kiürítés, áramtalanítás, víztelenítés, vagyonvédelem), ” • megfelelő technikai berendezésekkel (megfelelő járművek, eme-X2 főkosaras gépkocsik), felszerelésekkel, amelyek alkalmasak a várható életveszélyes helyzetek során azok megoldására. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó adatait, szervezetének szakmai felépítését, a rendelkezésre álló személyi, anyagi és technikai bázis bemutatását, a feladatok megszervezésére vonatkozó konkrét elképzeléseit, azok megvalósíthatóságának bemutatható garanciáit, valamint az életveszély-elhárítási munkák 1996. évre vonatkozó szerződéstervezetét. Megjegyezzük, hogy a tényleges életveszély-elhárítási feladatok elvégzésének felmerülő költségei nem tartoznak a készenléti szolgálatra megkötendő szerződés keretei közé. Az ajánlatokat az alábbi címre kérjük beküldeni: Budapest Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatal vállalkozási és vagyonkezelési ügyosztály, 1840 Budapest, Városház utca 9—11. Levélcím: Bp. 50. Pf. 1. A pályázatra kérjük ráírni: „Fővárosi életveszély-elhárítás”. A pályázat benyújtásának határideje: 1995. november 15. A pályázat elbírálásának határideje: 1995. december 15. A pályázat nyertesével a Budapest Fővárosi Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatala a fővárosi életveszély-elhárítás végzésére éves szerződést köt. dr. Demszky Gábor főpolgármester PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet (1054 Budapest, Zoltán utca 16.) pályázatot hirdet JOGI OSZTÁLYVEZETŐI munkakör betöltésére A pályázat benyújtásának feltételei: ■ — szakirányú egyetemi végzettség, — közigazgatási területen való jártasság, — legalább 5 éves vezetői gyakorlat, — büntetlen előélet. Az osztályvezető legfontosabb feladatai: — a KVSZ feladatait meghatározó jogszabályok, kormányelőterjesztések tervezeteinek kidolgozásában közreműködés, — az állam örökösödéséből a KVSZ-re háruló feladatok jogi részének ellátása, — peres és egyéb jogi ügyekben a munkáltató képviseletének ellátása, — a jogi osztály munkájának összefogása, irányítása. A pályázathoz mellékelni kell: — részletes szakmai önéletrajzot, — az iskolai végzettséget igazoló okirat(ok) fénymásolatát. A pályázat benyújtásának határideje: 1995. október 31. Illetmény: a kjt. szabályozása, illetve a személyes megállapodás alapján. Érdeklődni lehet: Kincstári Vagyonkezelő Szervezet személy- és munkaügyi osztály. Telefon: 111-5497 13368 MH 1 A Generál Kereskedelmi Részvénytársaság (2800 Tatabánya I., Posta utca 1.) igazgatósága 1995. november 23-án 14 órára összehívja a társaság rendkívüli közgyűlését A közgyűlés helye: 2800 Tatabánya I., Posta utca 5.1. emeleti tárgyalóterem. Napirendi pontok: 1. Az alapító okirat módosítása. 2. Felügyelő bizottsági tagok díjazása. 3. Egyebek. A közgyűlésen való részvétel és a szavazás feltétele, hogy a részvényesek részvényeiket letétbe helyezzék legalább 3 nappal a közgyűlés időpontja előtt a Generál Kereskedelmi Részvénytársaság (2800 Tatabánya I., Posta utca 5.) titkárságán. A névre szóló részvények tulajdonosainak külön meghívót küldünk, melyben a szavazás módját is meghatározzuk. Generál Kereskedelmi Részvénytársaság igazgatósága MH 13 348