Magyar Hírlap, 2001. december (34. évfolyam, 293-303. szám)

2001-12-21 / 297. szám

14 Magyar Hírlap Torz embriók, hibás sejtek Házi nyulat, macskát, majmot nem tudtak előállítani A tudományos újságírás kiemelkedő egyénisége Gina Kollata, a New York Times orvosi felfedezésekkel foglalkozó riportere, akit különö­sen érdekelnek a tudományos kutatás sikertelenségei is. Az ő nevé­hez fűződik például az a két évvel ezelőtti címlapsztori, amelyből is­mét kiderült, hogy meglehetősen reménytelen dolog a rák általános ellenszerének felfedezésén fáradozni. Hasonló délibábvadászatot írt le a múlt héten szenzációs cikkében, melynek címe: Majomtörténet: csak kivételesen sikerül a klónozás. N. Sándor László Megszólal a New York Times ter­jedelmes riportjában többek kö­zött egy majmok klónozásával foglalkozó tudós hölgy, bizonyos Tánya Dominco, aki története­sen az Advanced Cell Techno­logy magán kutatólaboratórium­ban dolgozik. E cég nagy feltű­nést keltve tette közhírré néhány hete, hogy nagy számmal klónoz­tak szarvasmarhákat, de döntő többségük torzszülött. Még na­gyobb feltűnést keltett az a beje­lentés, hogy argentin származású kutatójuk, José Cibelli orvosi cél­lal emberi embriót klónozott - mint később kiderült, igen vitat­ható eredménnyel: mindössze egy gombostűfej méretű őssejt­gubanc előállításáig jutottak a kutatók, melynek természetesen semmiféle jellegzetesen emberi sajátossága nincs. Mégis a „az el­ső emberi klón előállításaként reklámozták, legalábbis, amíg az első felelős mérvadó kommentá­rok meg nem jelentek a világ­lapokban. Dominco asszony ugyanazt a technológiát használta, mint ami­vel Dollyt,és rokkant, nyomorék, torz rokonait előállították. Do­minco maga mondta el: a klóno­zók állítólagos diadalmas felfe­dező útját groteszken abnormális állati embriók tömege szegélyezi. Nap mint nap szembesül olyan elrontott állatkezdeményekkel, melyek „kromoszómáiból hiány­zik az átörökítő anyag, vagy három-négy sejtmagjuk van, sőt némelyiküknek kilenc, inkább ráksejtre emlékeztetnek, nem pedig egy egészséges állatemb­rióra”. A „klónkudarc konferencián”, melyről Kollata tudósít, elmond­ták, 1997 látszott az igazi nagy re­mények évének, amikor mintha megtalálták volna az állati klóno­zás üdvözítő technológiáját. Az­óta ugyan sikerült birkát, tehe­net, egeret, kecskét és disznót klónozni, de soha nem tudtak há­zi nyulat, patkányt, macskát, ku­tyát vagy majmot létrehozni. Tehát felelős kutató nem is ál­modozhat egyelőre arról, hogy egészséges újszülött jöjjön létre klónozásra - legalábbis ugyanaz­zal a technológiával nem, amellyel a Roslin Intézet dolgo­zik Skóciában. Ian Wilmuth, a Roslin Intézet vezető kutatója szerint annak valószínűsége is igen csekély, hogy az úgynevezett sikeres fajtakísérletekből teljesen egészséges élőlény jöjjön létre. Azok az állatok, amelyek klóno­zással jöttek világra, hordoznak szintén valamiféle genetikai ab­­normalitást, közölte Ian Wil­muth, a Roslin Intézet vezető kutatója. Dominco asszony mintegy öt­ven klónozást végzett el majmo­kon Ian Wilmuthék sejtmag-átül­tetéses módszer­ével, de legna­gyobb részük teljesen elvetélt, még az első sejtcsomók is geneti­kailag torzak voltak. Amelyek pedig megszülettek, olyan abnor­­mitásokat hordoztak, hogy el kel­lett őket pusztítani. Sikertelensé­gük fő oka, hogy nem elég né­pesek a kísérleti állatok kolóniái. Ezernyi állat petesejtjének örökí­tőanyagát kellene górcső alá von­ni évek munkájával. Nem szabad csüggedni. Nem minden kutató ennyire kitartó. Az első emberi embrió előállítása körül keltett vaklárma ugyanis nem reményt ébreszt, ha­nem gyanakvást, írja a New Scien­tist az emberi klónozásról szóló szerkesztőségi vezércikkében. A rengeteg kudarc, amire fény derült az Advanced Technology elkapkodott bejelentései miatt, felingerelte a törvényhozókat is, és a megmérgezett közhangulat nem csupán a reproduktív klóno­­zási kísérleteknek vethet véget, hanem a gyógyító jellegűeknek is, hiszen drákói szigorúságú sú­lyos börtönbüntetés vár - leg­alábbis Angliában - a nem enge­délyezett reprodukciós kísérletek végrehajtóira, így maguk a kísér­letezők is megriadnak, és inkább más kevésbé kockázatos alterna­tív átültetéses megoldásba fekte­tik majd kutató energiáikat. Az UNESCO a terápiás klónozást támogatja Dr. Kosztolányi Györgyöt, a Pécsi Tudományegye­tem Orvosi Genetikai és Gyermekfejlődéstani In­tézetének professzorát kérdeztük a cikkünkben fu­tólag említett alternatív módszerekről. Kosztolá­nyi az UNESCO bioetikai bizottságának tagja és a hazai Humán Reprodukciós Bizottság vezetője. A felnőtt szervezetből - például csontvelőből - is nyerhető őssejt, mely a klónozást követően sejtterápiára is al­kalmazható lehet. Ez az eljárás élesen különbözik a közvélemény előtt inkább ismert és etikai szempontból vitatott módszerektől, hiszen ez esetben nem emberi embriót ültetnek át, hanem a fel­nőtt emberi szervezet sejtjét teszik alkal­massá klónozás révén sejtterápiára - mondja Kosztolányi György. Két további alternatíva is ismeretes, folytatja a professzor. Az egyik a meddőség kezelésére szolgá­ló ismert mesterséges megtermékenyítéshez kap­csolódik. A beavatkozás során az anyaméhbe nem került előembriókat le szokták fagyasztani, és a tör­vény által szabályozott ideig tárolják, majd megsem­misítik őket. Az előembriók sejtjei is alkalmasak le­hetnek sejtterápiára. Ehhez megfelelő etikai, jogi háttér szükséges. Végül a közelmúltban arról kaptunk hírt, mond­ja Kosztolányi professzor, hogy hibrid sejt hozható létre, amennyiben egy petesejtbe a mag eltávolítása után egy felnőtt sejtmagját átültetik, és megfelelő körülmények közt ez a hibrid szintén őssejtként viselkedhet. Az igazán fontos etikai és technikai kérdés, mi legyen a klónozás célja, mit akarunk létrehozni az őssejtből: sejt­­klónt, szervet vagy egy új egyedet. Ez a célmeghatározás különíti el a terápiás jellegű klónozást a reprodukciós célútól. Ugyanaz a technológia teljesen eltérő végkifejlethez vezethet. Míg a terápiás klónozás kezelhetetlen betegek sokasá­gának hoz gyógyulást, addig a reproduk­ciós klónozás céljait minden józanul íté­lő szakember elveti. Ezen kérdésekkel és kételyekkel vi­lágszerte több szakmai, politikai testület foglalko­zik, így az UNESCO bioetikai bizottsága is, amely 36 ország jogászait, etikus-filozófusait, politikusait, orvosait, biológusait, tömöríti. E bizottságnak tagja Kosztolányi György is, aki elmondta, a közelmúltban Ecuadorban megrende­zett ülésen hosszú és élénk vitát követően, nem til­tó, hanem megengedő hangvételű állásfoglalás szü­letett a terápiás jellegű klónozásra Csikós Klaudia Kosztolányi György Strehó Mária Aki elsőként találja meg a tízmil­lió számjegyű prímszámot, azé a százezer dolláros díj. Ez persze nem lesz könnyű feladat! Egy 20 éves amerikai egyete­mista csak most fedezte fel a több mint négymillió számjegyű eddigi legnagyobb prímszámot. A szerencsés diák otthoni számí­tógépén futtatta a bárki által az internetről letölthető kereső programot. Michael Cameron egypár hó­nappal ezelőtt barátja ötletére csatlakozott a „nagy internet Mersenne prímszám keresés”­­hez (angol rövidített nevén GIMPS). A most megtalált számóriás­­ 2134669,7-r­e leírva olyan hosszú, akár egy kisre­gény. A középkori francia barát, Mersenne fontos felfedezéseket tett a prímszámokkal kapcsolat­ban. Róla nevezték el az olyan prímeket, amelyek kettő hatvá­nyainál eggyel kisebbek, azaz 2P-1 alakúak. Eddig csak har­minckilenc ilyen számot találtak. Az említett amerikai diák le­töltötte az internetről azt az in­gyenes programot, amely a szá­mítógép szabad kapacitását ki­használva háttérben fut, és azt vizsgálja, hogy egy adott­­ kite­vőre prímszámot kapunk-e. Ez egy összehangolt projekt, amelyben a világ bármely helyén található résztvevők otthoni szá­mítógépeiken futtatják a prog­ramot, majd a már letesztelt „p” értékeket egy közös adatbázisba teszik fel, hogy azokkal már ne próbálkozzék más. Szerencse mellett az ifjú kitar­tására is szükség volt. Sokan pró­bálkoznak, de nem várják ki egy kitevőre sem az eredményt. Ez volt a negyedik kitevő, amit a számítógépén Michael tesztelt. 800MHz-es 512 MByte memó­­riájú gépén 42 napig futott. Va­lójában a felfedezés sokak össze­fogásából születhetett meg. A százezres próbálkozó töme­gen kívül dicsőség illeti meg a program megalkotóját, George Woltmant, valamint az adatbá­zist tároló és a világ különböző végein több mint kétszázezer PC egymástól független munkáját összehangoló ingyenes központi számítógépet szolgáltató cég ala­pítóját, Scott Kurowskit. Az ő cége egyébként az AIDS-kuta­­tásban és közgazdasági tudomá­nyos munkákban is részt vesz. A prímszámkeresés már az ókortól izgalomba tartotta a ma­tematikusokat. A számítógépek tették lehetővé, hogy egyre na­gyobb prímekre bukkanjunk. Ez­zel együtt nőtt fontosságuk is, miután felismerték szerepüket az adattitkosításban és a biztonsá­gos adatátvitelben. Több száz jegynél hosszabb prímekre va­dászni azonban már csak sport. A magyar matematikusok kö­zül az ELTE docense, Járai An­tal is büszkélkedhet prímszám­­csúccsal. Ő olyan prímszámokat keresett, amelyeknek kettő a kü­lönbsége. Ezeket hívják iker­prímnek. Német kollégákkal már több sikeres csúcsot állítottak be, 2000-ben talált 18 075 számjegyű prímjükkel most ők a nyolcadi­­kok a legnagyobb ikerprímek megtalálóinak listáján. A szerző matematikus, a Sztaki munkatársa, Heves-díjas tudományos újságíró Százezer dollár a tízmillió számjegyű prímszámért Izgalmas matematikai feladvány található a világhálón - Annyira hosszú a keresett prímszámóriás, akár egy kisregény TUDOMÁNY 2001. december 21., péntek Marslakók­­ japán olvasóknak Magyar tudósokról, akik beleszóltak a világ sorsába Miután hónapokon át bestsel­lere volt a pesti könyvesboltok­nak Marx György Marslakók ér­kezése című könyvének angol, majd magyar változata, most a japán változat is elkészült. Morita Tsuneo, a tokiói Inter­national Christian University közgazdászprofesszora fordítot­ta, szerkesztette, és ő is adta ki a japán marslakókat. Morita professzor volt Komár János és több magyar közgazdász köny­veinek fordítója, és két nagyobb tanulmányban foglalkozott a 80- as évekbeli magyar reformok, majd a rendszerváltás utáni átalakulás gazdasági vonatkozá­saival. Arra a kérdésünkre, hogy ér­dekelheti-e a magyar tudósokról szóló könyv a japán olvasót is, a professzor, aki a magyar kultúra és nyelv szerelmese, azt válaszol­ta: nem tudja, csak remélheti, mert azok a tudósok, akikről Marx György ír, legalább annyi­ra beleszóltak a történelembe - például az atomenergetika meg­teremtésével - mint a nyugati világ legbefolyásosabb politiku­sai. „Egyébként nem annyira pénzügyi számításból készítet­tem el a fordítást, hanem hobbi­ból.” A japán kiadás azonban a magyar változatnál is bővebb. Marx György két portrét, két fe­jezetet írt hozzá. Az egyik Andy Grove-nak - Gróf Andrásnak, az Intel vezérének, a világ legna­gyobb mikroprocesszor-gyártó­jának és kiváló tudósnak a kar­riertörténete. Mint ismeretes, Grove-t a Time magazin szava­zásán az év emberének válasz­tották két éve. A másik fejezet Charles Simonyinak, Bill Gates jobbkezének, a Microsoft fő­­konstruktőrének az életrajza. Ifj. Simonyi az egyik legtekinté­lyesebb magyar tudományos díj­nak az alapítója. Remélhető, hogy egy újabb bővített kiadású magyar Marslakók ezt a két tanulmányt is magában foglal­ja majd. Az Akadémián a szerzőn és a fordítón kívül ünnepeltek két művészt is, akik a japán kiadás­ban jelentős szerepet vállaltak. Az egyik Kass János grafikus, aki a japán ember világához alkal­mazkodó illusztrációkat és fedő­lapot készített, a másik Szelényi Károly, akinek fotói illusztrálják a japán Marslakókat. NSL Morita Tsuneo közgazdászprofesszor hobbiból fordította le Marx György könyvesszéjét Fotó: Dezső Tamás Bár még drága, a száloptikáé a jövő Nem jósolható meg, mikor szá­molják fel a városi kommuniká­ciós torlódásokat, és a folyamat milyen gyorsan vezet napjainkban a kihasználatlan korszerű kábe­lek iránt várható érdeklődéshez. A szakemberek azonban tudják, a jelenleg fejlesztett hagyományos kábelrendszerek elavulnak, mi­előtt használnánk őket. Németh Magdolna Ha valami 95 százalékban üres, akkor kapacitásának csak öt szá­zaléka kihasznált. Ezt a következtetést diktálná a józan ész. De mintha a kábelek bonyo­lult világában nem a józan meggondolás működne. Ugyan­is a telekommunikációs társasá­gok már kifejlesztették azt a tech­nikát, amellyel az alkalmazott op­tikai szálas hálózatok csomópont­jai megközelítőleg teljes kapaci­tással működhetnek, annak elle­nére, hogy a teljes országos háló­zat 95 százaléka használaton kívül van. A 90-es évek második felé­ben telepített kábelek nagy része még nincs összeköttetésben olyan optikai és elektronikai berende­zéssel, mely szükséges ahhoz, hogy egy ilyen újfajta kábelen in­formációt lehessen küldeni. Az ipar azonban úgy látja, még mindig inkább kifizetődik több millió kilométer hosszú kihaszná­latlan kábel lefektetése, mint a többletkapacitás ésszerű kihasz­nálása. A szállítók szerint olcsóbb a kábelrengeteg fenntartása, a tra­dicionális kábeltechnika megfejelt változata és cseréje, mint egyetlen optikai szál működtetése. Ahhoz ugyanis, hogy az optikai szálat információ továbbítására hasz­nálják, szükség van üzemelő és jel­­továbbító berendezésre, s az tíz­szer drágább, mint az optikai szál. Jellegzetes az AT&T példája. Ez olyan cég, mely folytatja a még nagyobb szállítókapacitást enge­délyező új technikák alkalmazá­sát, így az említett vállalatóriás új felhasználókra tehet szert anél­kül, hogy a hálózatot a 80 százalé­kos felhasználási szinten túl kelle­ne futtatnia, s ez az eljárás ütközőt képez a nagy forgalommal járó túlterhelés ellen. Némely optikai szálas hálózat ellenőrzési jogát már két évvel ezelőtt eladta a cég, jóval piaci értéke alatt. Ez az ak­kori érdektelenség miatt csődeljá­rások sorát eredményezte. Ráadá­sul, hosszabb útszakaszokon lelas­sult az új üvegszálas rendszer kiépítése. Ellenben egyre nő az igény a metropolisokon belüli rövid távolságú kommunikációs szálösszeköttetésre. A kábelek zsúfoltságát a főút­vonalak és mellékútvonalak viszo­nyán lehet szemléltetni, hiszen a hiányzó kritikus összeköttetések a metropolisok hálózatain belül vannak, melyek a munkahelyeket és otthonokat összekötik a rendkí­vül gyors nagy távolsági kábellel. E hálózatokat úgy szokás tekinte­ni, mint a tömött kommunikációs főútvonalak ki- és bejáratait. Az összehasonlítás mégse igazán talá­ló. Ugyanis míg a főútvonal bejá­ratát használhatja bármely autó, addig a nagyvárosi kommuniká­ciós hálózatokhoz kellene kiegé­szítő berendezés. Szerencsére az ipar kidolgozta azt a standardot mely a versengőket az univerzális hálózatok kiépítésére ösztökéli. A szerző a Tudományos Újságírók Stúdiójának hallgatója

Next