Magyar Horgász, 1971 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1971. január / 1. szám
iu—i i HMias paiiKBan A Magyar Horgász már foglalkozott hasonló témával. Jelen írásomban saját tapasztalataimat kívánom papírra vetni. Azt hiszem nyugodtan állíthatom, hogy a patakban való domolykózás teljesen egyenrangú a pisztrángozással, vagy bármely más ragadozó horgászatával. Akinek módja van a vízrehajló bokrok alól torpedószerűen kirohanó halat horogra csalni, azt rabul ejti ez az élmény, és mások is visszatér sikereinek színhelyére. Pár éven keresztül a nyári időszakban a Répce partján dolgoztam. Azt már nem is kell mondanom, hogy munkám közben legalább félszemmel, mindig a vizet kémleltem. Így aztán vagy harminc kilométeres szakaszt nagyon jól megismertem. Tudom, hol van mélyebb víz, hol van nagy kanyar — ahol forgó keletkezik — és melyik zsilip alatt érdemes a fogás reményében várakozni. A táskámban mindig ott lapult pár méter vékony zsinór, és ebédszünetben már csak egy vékony fűzfaágat kellett vágnom, néhány szöcskét fogni és „reszkettek” is a domolykók. A zsinór végén, a kristályhorog fölött úgy tíz centiméterre, egy szem sörét ólom a súly. Úszó nem kell, legjobban bevált a mártogatás. Igen fontos a finom, érzékeny készség. A Repcében leggyakoribb hal a domolykó. Rajta kívül a jász, a különböző keszegfajok, paduc, márna, csuka, ritkán süllő és szivárványos pisztráng fogható. A domolykó 0,8—1,0 kilogrammra nő meg. Persze a nagyok ritkábbak és főleg a zsilipek alatti mélyebb vízben tartózkodnak. A 10— 25 dekagrammos a leggyakoribb. De legyen az kicsi vagy nagy, egyforma nehéz megfogni. A munkám alatt szerzett élmények olyan maradandó nyomot hagytak bennem, hogy azóta is évről évre — főleg tavasszal és ősszel — visszatérek kedvenc halaimhoz. Tapasztalatom szerint a vízállás, illetve a víz tisztasága jelentősen befolyásolja az eredményt. Legtöbbször nagy esőzés után duzzad fel a Répce vize, amikor zavaros is, és ekkor hiába kísérletezünk. Meg kell várni, míg ez a piszkos lé lefut. Mindig a rendelkezésünkre álló legfinomabb szerelést kell kiválasztanunk. Lehetőleg egy hátizsákba csomagoljuk a legszükségesebb kellékeket, mert nagy utat akarunk megtenni. A vízpartot igen óvatosan, takarva közelítsük meg, mert a bokrok alatt bogárra váró és a folyással szemben libegő halaink nagyon óvatosak. A legkisebb gyanús árnyékra megugranak. Azonban azt tapasztaltam, hogy pár perc után ismét elfoglalják előző állásukat. Ha óvatosan a vízre pottyanjuk a csalit, akkor biztosan lehetünk a rávágásban. Ez még a fogást nem garantálja, mert gyakori az üres bevágás, és akadás után is sokszor kirázza a szájába akadt horgot. A csali is változatos, az évszaktól függően. Igyekezzünk a réten fogható rovarokat horogra tűzni. Jól bevált ezek műcsali változata is. Ha tavasszal cserebogárrajzás van, igen ajánlható. Később jó a tücsök. Több alkalommal is sikerült sok szép példányt megfogni műtücsökkel. Igen vadul ugrottak rá. A gyórói híd alatt, mély a víz és forog is. A híd alatt sok domolygó áll lesben és várja a hídról vízbehulló rovarokat. Engem nem láthattak, a műtücsköt ráejtettem a vízre és a sodrással a híd alá engedtem, majd egyszer-kétszer kicsit meghúztam. Ezt már nem bírták „idegekkel” és egymás után jöttek a rávágások. Gyors akasztás és a mohó ragadozó, már a zsinór végén utolsó kirohanásait tette. Ez többször megismétlődött, s amikor továbbálltak, akkor néhány társuk már csak a szákból küldhette jókívánságait a közelgő szöcskeszezonra. Mert a szöcske az igazi domolykó csemege. Nyár elejétől, ősz végéig rengeteg van belőle. Vesztükre gyakran a vízbe ugranak és gyorsan eltűnnek a víz felszínéről, egy-egy domolykó éhes gyomrában. Ezt mi horgászok ki is használjuk. Horog kerül a szöcske puha testébe és egy-kétszer ravaszul megmártva, felkelti a legóvatosabb domolykó étvágyát is. A gyakorlat azt mutatta, hogy jobb, ha a szöcske potrohán vezetjük be a horgot és a hegye a fej mellett egy kicsit kiáll. Ugyanis a fejét próbálja először elkapni és ha ott a horog hegye, biztosabban akad és kevesebb szöcskét tud ellopni. Nagyon jól bevált a kicsi, hármashorog. Nyáron az öntözés miatt, a Rába vizét átvezetik a Répcébe és ekkor nagy és zavaros a víz. Azonban ilyenkor is ki lehet választani jó forgókat, ahol tartós nagyvíz esetén is sikerrel kísérletezhetünk. Ilyen esetben nemcsak a víz felszínén számíthatunk kapásra, hanem vízközt is. Ezért a kis sörétólommal engedjük le a csalit mélyebbre, és emelgessük ingerlően. Nagy élvezetet nyújt a szöcskének utánakapó, a bot végét megrázó domolykó. Ha valóban nagyon finom készséget használunk, még a 10 dekagrammos domolykó is jó élvezetet nyújt. Mint az áramütés, éri kezünket a kapás és a horgon védekező ragadozó kiemelése is ügyességet kíván. A leggyakoribb és vidékünkön elterjedt domolykóhorgászat, az előbbi. Egyik tavasszal kipróbáltam, hogy fenéken is fogható-e. A gyórói malom alatt, elég mély a víz, a talaj kavicsos. A sodrásba dobtam végólmos előkémet, melyen az ólom fölött kb. 15 centiméterre kötöttem egy dupla horgot. Cserebogarat szúrtam rá úgy, hogy a horog egyik ága, a potrohon hatolt be és a fejen bújt ki. A kísérlet bevált. Rövid két óra leforgása alatt négy darab, egyenként So dekagrammos domolykó vergődött szákomban. ősszel kisbékával szoktam fenéken horgászni, de cserebogárral ez volt az első kísérletem. Végezetül szeretnék pár szót szólni, a bizonyára sokunk által szeretett hal védelmében. Ugyanis jelenleg horgásztörvényünk nem védi. A hal húsa finom és emiatt bizony sokan elviszik az egészen kicsit is. Tudom sokan vagyunk, akik horgászetikai szempontok miatt csak a nagyobbját visszük el a vízpartról. Tanácsos lenne, ezt a nagyszerű sporthalat kiemelni az „egyebek” közül és jól meggondolt méretkorlátozás alá vonni. (Vagy ívása idejére, teljes védelmet biztosítani.) Félő, hogy a már jelenleg is megritkult állománya tovább ritkul. Ne engedjük— saját érdekünkben — ezt a minden szempontból remek halat kipusztulni. Tvordy György