Magyar Horgász, 2005 (59. évfolyam, 1-12. szám)
2005. február / 2. szám
nasz, hogy csak kisebb példányok akadtak horogra. A süllő viszont szépen volt fogható a tilalom előtt. Érdekes, hogy a többkilós példányokat nem élőhallal vagy halszelettel, hanem wobblerrel, triszterrel vagy gumihallal fogták. Kiemelkedően jó eredményeket adott a Háros-szigeti torok környéke az M0-ás hídnál, a Petőfi híd budai és pesti hídfőjének környéke, de fogtak a Gellérthegy alatti részen és a Margitszigetnél is. Közismert, hogy a karikakeszeg, bagolykeszeg kifejezetten jól kap télen is. Ha a vízállás olyan, hogy a padkán hetvennyolcvan cm-es víz van, érdemes éjjel próbálkozni, bár sokszor akár félméteres vízmélység is elegendő könnyű úszós szerelékkel, egészen partközelben. Ha megtaláljuk tartózkodási helyeit, a jász sem veti meg ilyenkor a vörös gilisztát. Ezek a helyek többnyire a hídpillérek mélyvizű zátonyesései, és a mély gödrök, mint pl. a Hajógyári-ág Dunába torkolló szakasza, vagy a Szabadság híd budai hídfője alatti ún. „rőzsés” a volt hajókikötőnél. Magam is elcsodálkoztam azokon a szép márnákon, melyeket 2003. decemberében és 2004. januárjában a hidegnek fittyet hányó elszánt horgászok fogtak a Petőfi híd budai hídfője fölött, harmatgilisztával. Bizonyítéka ez annak, hogy a márnák még a néhány fokos vízben is táplálkoznak, ha arra módjuk van. Ezután egyáltalán nem volt meglepő, hogy jó néhány igen szép márnát fogtak márciusban is a korai próbálkozók úszós szerelékkel, amikor még a jász is alig evett, és igencsak hűvösen fújtak a böjti szelek. Az idő melegedésével azonban már kezdtek megjelenni - és nem is csak egyesével - a jászok. Április végén már szépen lehetett őket fogni, igaz, eleinte csak az apraját, de milyen jólesett a téli zsibbadtság után még a negyedkilós-harmincdekás faszkó ellenkezését is érezni a finom szereléken! Néha azonban az áp- EGÉSZSÉGES HALAK Egy tv-műsorban riportot láttam a fővárosi horgászatról. Őszintén elcsodálkoztam, hogy tudtak ennyi, szakszerűtlen véleményt, megállapítást felvonultatni! Egy dologban azonban igazat kellett adni a műsor szerkesztőinek: a háztartási szennyvíz nagyrészt derítetlenül folyik a Dunába, azóta is, hogy létezik a budapesti csatornarendszer. Ennek a helyzetnek a megváltoztatása igencsak időszerű feladat lenne. Másrészt azonban tény, hogy ennek ellenére a halak tökéletesen egészségesek. Gondoljuk csak el: megmaradnának-e a halak (méghozzá gyakran meglepő tömegben) a kifolyók közelében, ha ott számukra kóros méreganyag lenne? Ha így volna, azokat messze elkerülnék! Legnagyobb hibának azonban a következő megállapítást tartottam: „...nézzük csak meg egy tóból fogott és egy dunai hal kopoltyúját, a tavié szép piros, a dunaié szürke." Nos, aki ezt kijelentette, valószínűleg még életében nem látott a Dunából (és itt most természetesen a fővárosi szakaszra gondolok, mert ezt érte vád) frissen fogott márnát, faszkót, paducot. Halaink egészsége kifogástalan, sőt, megkockáztatom: jobb kondícióban vannak, mint olyan részeken, ahol nincsenek szennyvízbefolyók. A kopoltyú szürkeségéért valószínűleg a hosszú idő a felelős, amíg a hal elérkezett a vizsgáló helyre. Azt vártam, kitérnek arra, hogy esetleg a halhús tartalmaz méreganyagokat, ehelyett arról volt szó, hogy: „...vigyázni kell a hal felbontásánál, meg ne sértsük kezünket, mert komoly fertőzést kaphatunk." De nem ugyanez a helyzet egy sertés vagy egy szárnyas felbontásánál is? Egyáltalán, a riport szereplői mintha sohasem hallottak volna arról, hogy vízügyeseink rendszeresen ellenőrzik folyóink szennyezettségét, s ha nehézfém-, vagy kémiai szenynyezettséget találtak volna, ami veszélyeztethetné a lakosságot, arról az illetékesek azonnal tudomást szereznének. A vízparton erről a témáról beszélgetve az egyik horgász megjegyezte: „lehet, hogy a „multik"-nál nem megy a haleladás, ezért jelent meg ez a riport." Az évtizedek óta budapesti halat fogyasztó horgászok elmondhatják, hogy a hal kifogástalan ízű és senki nem betegedett meg tőle. Ha ez a riport harminc-negyven évvel ezelőtt látott volna napvilágot, még csak értenénk, mert akkor valóban gyakran élvezhetetlen volt a halhús, ha mérgező nem is, elsősorban a KGST-országok rozoga hajóiból ► vízbe kerülő üzemanyagtól.