Magyar Ifjúság, 1986. szeptember-december (30. évfolyam, 36-52. szám)
1986-09-12 / 37. szám
panoráma Bányásznapok .A bányászokat ünnepelte a múlt hét végén az ország. A rendezvények jó alkalmat kínáltak arra, hogy szétoszlassák azokat a tévhiteket, amelyek a közelmúltban az Állami Tervibizottságnak a bányászat helyzetének rendezését szolgáló döntése kapcsán terjedtek el. Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára Salgótarjánban mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a jelenlegi korszerűsítési program alapvetően különbözik az emlékezetes társadalompolitikai feszültségeket okozó, 1968-tól végrehajtott visszafejlesztéstől. Akkor a ráfizetéses, korszerűtlen aknák bezárására került sor, anélkül, hogy korszerűvé, versenyképessé tették volna azokat a bányákat, amelyeket pedig azzá lehetett volna tenni. Most a leggazdaságtalanabb bányaüzemekben is gyorsított műveléssel hasznosítják a még igénybe vehető szénvagyont. A szerkezetváltással, a gépesítéssel, szervezési és irányítási intézkedésekkel — számítva a bányászok alkotó részvételére — az egész magyar szénbányászat termelékenységét, hatékonyságát kell növelni. A szerkezeti átalakításnak az is célja, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő, nagy termelékenységű bányaüzemek szakképzett munkásokhoz jussanak. A bányászat jövőjét tehát semmi nem fenyegeti, a tervek szerint hosszabb távon változatlan marad az energiaszerkezetben a szén aránya. A bányásznapi ünnepségeket egyetlen szomorú esemény árnyékolta be: a komlói Zobák-aknában a múlt pénteken bányaomlás következtében meghalt Orosz Bertalan 39 éves csapatvezető vájár. Társát, a 26 éves Kalányos János vájárt súlyos sérülésekkel kórházba szállították. Béke-hétvége Magyarországon Hangulatos hétvége volt az utolsó augusztusi szombat-vasárnap. De nemcsak jó hangulata miatt érdemelt figyelmet. Az Országos Béketanács, aMagyar Televízióval közösen, e két napon, szerte az országban sikeresen bizonyította Soprontól, Budapesten át Békéscsabáig, hogy a béke ügye kicsiket és nagyokat, öregeket és fiatalokat egyaránt odafigyelésre, érdeklődésre és beleszólásra késztet. A kétnapos rendezvénysorozat alkalom volt arra, hogy a magyar békemozgalom az ország nyilvánossága előtt bemutatkozzon. A Nemzetközi Békeév magyarországi eseménysorozatának e színes két napján a résztvevők találkozhattak Jan Martensonnal, az ENSZ főtitkárhelyettesével, Sopronban meghallgathatták Pozsgay Imrének, a HazafiasNépfront főtitkárának előadását, de a budapesti Vörösmarty téren „gyalogos” beszélgetésbe elegyedhettek Barabás Miklóssal, az Országos Béketanács főtitkárával, s a számtalan békeközösség, békeklub és -csoport képviselőivel. A külföldről érkezett vendégek is szívesen beszélgettek hazájuk békemozgalmáról, az utcákon, tereken kíváncsiskodó közönséggel. A politikai fórumoktól a kulturális és sportprogramokig, mindenben testet öltött e hétvégén az emberek békevágya. Világszerte megnőtt az atomleszerelést követelők tábora, s a mai nemzetközi helyzet nem engedi meg a semlegességet ezen a téren, egyetlen békeszerető országnak sem. A magyar emberek békében szeretnének élni és dolgozni, ezt igazolták a két nap eseményei és a több százezres békés kíváncsi résztvevők. — is — MOSZKAI TUDÓSÍTÓNKTÓL Drámai éjszaka a Fekete-tengeren Világszerte megrendülést keltett a hír, hogy alig huszonnégy órával a halálos áldozattal, 42 sebesüléssel és tetemes anyagi kárral járó moldáviai földrengés után tömeges halált okozó, tragikus baleset történt a Fekete-tengeren. Amíg azonban a moldáviai pusztítást a megvadult természeti elemek okozták, addig a Nahimov Admirális utasszállító elsüllyedésében — akárcsak korábban a csernobili atomerőmű katasztrófája esetében — emberi mulasztás a vétkes. Augusztus utolsó napján, vasárnap este fél tizenegykor hagyta el a 19 ezer tonnás Nahimov Admirális Novorosszijszk kikötőjét, és Szocsinak vette az irányt. Fedélzetén 1234 ember, 346 főnyi legénység és 888 utas tartózkodott. Az utóbbiak szakszervezeti beutaltak, nyaralók, turisták a Szovjetunió minden tájáról. Közkedveltek ezek a hetes, tíznapos, kéthetes cirkálások. Bár szokatlanul sötét volt az éjszaka, az időjárás még kellemesnek tűnt. Kifutáskor legfeljebb a tapasztaltabb matrózok figyeltek fel az erősödő szélre. A víz hőmérséklete 20—21 fokos volt. A fedélzeten hamarosan rázendített a zenekar, megtelt a táncparkett. Mások viszont még elszívtak egy lefekvés előtti cigarettát, bámulták a tovatűnő part fényeit. Megint mások — sokan — már nyugovóra tértek e késői órában. A baj pontosan háromnegyed órával később, 23 óra 15 perckor következett be. A Nahimov Admirális ekkor már 14—15 kilométerre eltávolodott a kikötőtől, s 3—4 kilométerre a parttól. Tíz tengeri mérföldes, közepesnek mondható sebességgel (18,5 kilométer/ óra) haladt, amikor a hasonló iramú Pjotr Vaszov teherhajó, negyvenezer tonnányi rakománnyal a gyomrában, belerohant. Hatalmas rés támadt a Nahimov Admirális oldalán, míg a Pjotr Vaszov szinte meg sem sérült. Nem egészen nyolc perccel később a Nahimov Admirális elmerült a habokban. Ekkor már nagy erővel támadott a szél, a hullámok méteres, kétméteres magasságokba csaptak. Hét-nyolc perc! Ennyi volt az élet az utasszállítón! Vajon mire futja e csekélyke időből ? Sokakat már kajütjük sötétjében, álmukban, pizsamában ért a katasztrófa. Hét-nyolc percük volt mindössze arra, hogy magukhoz térjenek, felismerjék a helyzetet, mentőalkalmatosságot kerítsenek maguknak, s feljussanak a hajókorláthoz, hogy onnan a semmi jót nem ígérő vad hullámokba vessék magukat. Körös-körül a nagy, áthatolhatatlan sötétség ... — Az összeütközés pillanatában a karütömben pihentem — idézi az Izvesztyija V. Proszvirnyov utaskísérőt. — A világítás egy szempillantás alatt kialudt. Kirohantam. Átkapcsolhattak a vészhelyzetekre fenntartott dízelgenerátorra, de két-három perc múlva ismét sötétségbe borult minden. Víz törhetett be a kapcsolóterembe. Még vissza tudtam rohanni a dokumentumokért, de mire felértem a fedélzetre, a hajó már félig elsülylyedt. Hatalmas lék tátongott. Minden olyan gyorsan történt. Szmirnov kormányos-matróz figyelőszolgálatot teljesített az ütközés pillanatában. — Mikor Novorosszijszkból kifutottunk, minden olyan egyszerű, normális volt. Láttuk is a távolból ezt a teherszállítót. Az őrszolgálati beosztott kapcsolatot teremtett velük rádión. Úgy nézett ki, megértették, hogy keresztezik az utunkat. Némi szünet után a Pjotr Vaszovról azt válaszolták, ne nyugtalankodjunk, kitérnek, minden szükségeset elvégeznek. Néhány perccel később megismételtük a hívást, mert láttuk, hogy a teherszállító csak nem változtatja az irányt. Csudnovszkij másodbeosztott matróz mintha csak előre megérezte volna a bajt, nagyon ideges lett. Én láttam, amint a Pjotr Vaszov belénk hatolt. Megpróbálhattak még hátramenetbe tenni, de már túlságosan későn ... Alena és Jura Pavlikovszkij a nászútjukon tartózkodtak a Nahimov Admirális fedélzetén. Velük a Komszomolszkaja Pravda tudósítója beszélgetett. — A központi fedélzetein kaptunk kajütot — idézte fel a megrázó emléket Alena. — Kávéztunk, nem volt még kedvünk elaludni. Amikor aztán mégis elszenderedtünk, akkor érte a hajót a hatalmas ütés.Nem tagadom, én félős vagyok, kiáltozni kezdtem. Jura szerencsére nem veszítette el a fejét. Megtalálta a mentőmellényeket. A sötétség ellenére valahogyan felbotorkáltunk a fedélzetre. Borzasztó volt! Minden kicsúszott a lábunk alól! Szinte végigszánkáztunk a fedélzeten! Az emberek kiabáltak ... ! A vízben is egymás mellett tudtunk maradni. Jura vigasztalt. Mellettem úszott a bármixer. Pillangózott. ő is biztatgatott. Körülbelül két órája lehettünk a vízben, amikor Jura felkiáltott: „Odanézz! A Mars, a Mars mindent lát!” És tényleg, a Mars motoros vontató egyenesen felénk tartott, és felvett a fedélzetére. Az én órám az összeütközés pillanatában megállhatott, mert negyed tizenkettőt mutatott. A vontatón az első kérdésem az volt, hogy mennyi az idő. Azt válaszolták: „fél három”. A mentés azonnal és nagy erőkkel megkezdődött. Novorosszijszkot és környékét azonnal mozgósították, a gyors reakciónak köszönhető, hogy a vak sötétség és a tovább erősödő szél és növekvő hullámzás ellenére 836 embert sikerült kimenteni. E sorok nyomdába adásáig — azaz péntekig — 116 holttestet hozott partra a mentésben részvevő hatvan hajó és húsz helikopter legénysége, illetve a nyolcvan búvár. 282-en eltűntek. Ma már alig van remény, hogy túlélő lenne köztük... A baleset másnapján kormánybizottság alakult a körülmények kivizsgálására Gejdar Alijevnek, az SZJKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a Szovjetunió Minisztertanácsa első elnökhelyettesének a vezetésével. A szovjet lapok bő terjedelemben beszámolnak a fekete fekete-tengeri éjszaka szomorú eseményeiről, és főként a mentés eseményeiről. Szinte valamennyi újság rámutat, hogy a tragédiát emberi felelőtlenség okozta. A külföldi sajtó munkatársainak már két ízben tartottak sajtóértekezletet ez ügyben. Csütörtök este már a tévéhíradó, a Vremja is közölt élőképeket a mentési munkálatokról. Sajtótájékoztatón A. J. Viaszon, az SZKP KB propagandaosztályának helyettes vezetője bejelentette, hogy mindkét hajó kapitányát letartóztatták, és ügyészi vizsgálat indult felelősségük kiderítésére. A baleset okait már vizsgálják, a részleteket majd nyilvánosságra hozzák. Gondoskodtak a túlélők élelmezéséről, ruhával, pénzzel és a hazautazáshoz szükséges menetjegyekkel, okmányokkal látták el őket. A Fekete-tengeren a kutatás és mentés változatlanul tart. Hahn Péter