Magyar Ifjúság, 1986. szeptember-december (30. évfolyam, 36-52. szám)
1986-12-12 / 50. szám
A híres angol tolerancia Szeressük egymást! Elvégre emberek, sőt angolok vagyunk! A pánikok ma már éppúgy hozzátartoznak a londoni hétköznapokhoz, mint a fekete taxik, vagy a piros telefonfülkék. Mosószer egy Michelangelóra? ,,Michelangelo mio, te már nem te vagy” — panaszkodott a minap a La Repubblica című római lapban Giorgio Manganelli. Az író ezzel csatlakozott azoknak a táborához, akik rémülten állnak a Sixtusi kápolnában Michelangelo freskói előtt. Az történt ugyanis, hogy túl jól ment az évszázados alkotások megtisztítása, s a legjobb mosószerreklám is elbújhat amellett, ahogyan „sikerült” úgymond újjávarázsolni a mester alkotásait. A hozzáértőket valósággal sokkolja az a tobzódó színorgia, amelyet a képek kényszerű „tisztasági fürdője” után lát. Kár volt! Michelangelo képei úgy szépek, ahogyan azokat az évszázadok alatt bevonta a tömijénfüst okozta nemes patina, a sejtelmes-titokzatos szürkeség. A szakértők szerint ugyanis ez is hozzátartozik a festő- és szobrászzseni alkotásaihoz. Az „AB 57” nevű mosószer eltüntette a képek szent auráját... A „barbár” restaurátorok — panaszkodott Manganelli — nekimentek a szerintük kosznak minősülő nemes koromrétegnek. A kegyetlen művészpaszta ammónium és szódakarbonátból áll, amelyet vízben fel kell oldani, majd vékony rétegben felkenni a falra. Miután néhány perc alatt megszárad, le kell szedni, s végül desztillált vízzel leöblíteni a felületet. Még hallani is rossz, hát még látni a végeredményt! — rémüldözött Manganelli. A restaurátorok akciója nyomban felháborodást váltott ki a Michelangelo-freskókat féltők táborában: tiltakozó küldöttségeket menesztettek II. János Pál pápához, hogy az egyházfő adjon utasítást a „mosdatás” azonnali leállításához. A főrestaurátor, Gianluigi Colalucci időközben visszavonta azt a feltételezést, hogy Michelangelo a száraz vakolatra vitte fel a különböző színeket és ezért azok az idők során „koptak” szürkévé. Mellesleg tudvalevő, hogy freskófestéskor „ajánlatos” nedves vakolatra dolgozni. A „száraztechnika” kontármunka, s ilyen fusizást nem vállalt volna a mester — vélekednek így az aggódók. Mellesleg, ha a művészettörténészeket be lehet is csapni, Goethét nem. A nagy német költő 1787. február 2-án járt a kápolnában, s egy szép szonettjében csodálattal írt arról, hogy a gyertya- és tömjénfüst, meg a melegedésre használt kis kályhák füstje szerves részévé vált a freskóknak, s a szürkülő színek pompásabbak, mint a legharsányabban rikító tarka festékek. (MTI—Panoráma) EMIA DER SPIEGEL • MTI • L'ESPRESSO Samanta életrevaló • Annie nővé vált Láblyacáfolat Samantha Fox még tiniéveiben járt, amikor már milliók ismerték bájait, elsősorban a Sun című bulvárlap olvasói. Gyakran láthatták ugyanis kedvenc újságjuk harmadik oldalán, csábos pózokban, és több mint lenge ruházatban. Akik azonban azt hitték, Sammyt a természet csak keblekkel látta el bőségesen, az utóbbi időben tapasztalhatták, hogy a közben huszadik évébe lépett fotómodellnek más irányú adottságai is vannak. Hazájában, Angliában, valamint Svájcban, az NSZK-ban és Svédországban előkelő helyet foglal el a slágerlistákon „Érints meg!” című dala. Már a fotomodellkedés is szépecskén hozott a konyhára, a popszakmába való betörés pedig tovább javított anyagi helyzetén. A hölgy gondol a jövőre is: a befolyt összegeket újra befekteti, hadd fiaddzanak tovább. Vendéglőt nyitott San's Bar névvel, és egy maga tervezte fehérneműkollekciót is a picra dobott. A siker előkelő barátok sorát szerezte neki, éppeni kedvese egy Foster nevű ausztrál milliomos. Nagy lehet a szerelem - Foster ezt legutóbb egy tízezer fontos versenyló Samanthának ajándékozásával bizonyította. Amúgy, versenyló ide vagy oda, szedje össze magát, aki akar valamit Samanthától, mert a Quick című magazinnak azt nyilatkozta: „Inkább meccsre megyek egy férfival, mint az ágyba. A meccsen biztos lehetek benne, hogy valami említésre méltó is történik." Sammy Foxnál némileg kevesebb önbizalommal rendelkezik Annie Lennox, az Eurythmics énekesnője. Amikor a Stem riporterei interjút készítettek vele, nem engedte, hogy fényképezzék, mondván: „végül is harmincegy éves vagyok, és nem tizenhét, nem akarom, hogy az olvasók, amikor kinyitják a maguk újságját, azt mondják: »atyavilág, hogy ez milyen csúf“ !" Tény, hogy Annie mindig is ügyelt rá, milyen hatással van az emberekre, s ezt a hatást többnyire ő is akarta kialakítani. Még ma is figyelemmel kíséri a színpadról a hallgatóság reakcióit, igyekszik regisztrálni, unatkoznak-e, vagy lelkesednek. Néhány éve azonban a kapcsolat még intenzívebb volt. Ha a közönség, vagy a közönségből valaki nem viselkedett elvárásainak megfelelően, egyszerűen rárivallt. Akkoriban persze - ahogyan a Sternnek elmondta - „androgün” életszakaszban volt (se fiú, se lány, vagy mindkettő), és mindent megtett a polgárpukkasztás érdekében. Sárgarépa színű tüskehajat viselt, férfiöltönyben játszotta ugyanazt a szerepet, amit az eredetileg férfinak született Boy George. Utólag elég furcsán indokolja ezt a stílust: „erotikát szerettem volna kisugározni, anélkül, hogy ez a két nem bármelyikéhez is kötődött volna”. Nos, változtatott alapállásán, mert újabban nőre veszi a figurát, fellépésein egy idő múlva megszabadul ingétől, és piros melltartóban folytatja műsorát. A Stern a fotótilalom következtében kénytelen volt illusztrációképpen koncertképet elővenni. Hogy az olvasók ennek láttán mit mondanak, nem tudható. Egy komoly politikai hír. Imelda Marcos nemrégiben a következőket nyilatkozta: „Tudják-e, hogy manilai palotámban nem 2700, hanem csak 1000 pár cipőt hagytam? Aquino aszszony pedig rájött, hogy viselheti őket, mert ugyanakkora a lába, mint nekem." Cory nem késlekedett a cáfolattal. Legutóbbi, washingtoni útján amerikai újságírók előtt kijelentette: „fontosnak tartom megjegyezni, hogy az én lábam harminchat és feles, az övé ezzel szemben harmincnyolc és feles". Tudjuk, Imelda csakugyan nagy lábon élt. (K. L.) U. S. NEW 21