Magyar Jövő, 1946. november (45. évfolyam, 215-235. szám)

1946-11-01 / 215. szám

November 1, 1946 A SEGÉLYAKCIÓ OSZTÁLYAIHOZ Magyar Testvéreink! Mint emlékezetes, a Segély­akció 7 osztálya egy körleve­let bocsájtott ki, melyben ja­vasolta, hogy tekintettel a Segélyakcióban beállott hely­zetre, mely mindinkább ter­jedő tétlenségben mutatko­zott, az osztályok kérelmez­zék egy rendkívüli közgyűlés összehívását a központi hiva­taltól. Dacára annak, hogy körlevelünk a nyári hónapok­ban jött ki, nagyon szép szám­mal csatlakoztak a Segély osztályok a kérelemhez és ha­marosan 20 osztály értesítet­te South Bendet a csatlako­zásról. Tekintettel arra,­­ hogy a központ előttünk ismeretlen okból mindeddig nem értesí­tette a kérelmező osztályokat kérelmük sorsáról és a rend­kívüli közgyűlést nem hívta egybe, nyilván a rendkívüli közgyűlés nem lesz megtart­va az általunk ajánlott he­lyen és időben, mert hivatalos összehívás nélkül nem volna jogi alapja. Az osztályok ké­relmének elintézése természe­tesen a végrehajtóbizottság, vagy az igazgatóság feladata és az ügy mindaddig függő­ben marad. Ugyanakkor üdvözöljük a központ azon határozatát, hogy a november 11-re egy­behívott pittsburghi igazga­tósági ülésre beválasztotta a 20 eredményes osztály dele­gátusait, amint azt a januári közgyűlés elhatározta. Ezen lépéssel végre elismerte a köz­pont is,, hogy a Segélyakció építésébe az osztályokat is be kell vonni. Tekintettel arra, hogy ezen igazgatósági ülésen csupán POLITIKAI HIRDETÉS 20 rendes és 12 pót­igazgató képviselheti osztályait — és különösen arra, hogy a rövid egynapos ülésen számos je­lentést kell meghallgatni, mi­előtt a tanácskozásra kerül a sor — ajánlatos, hogy a Se­gélyosztályok és az új igaz­gatók az ország különböző ré­szeiben kerületi értekezlete­ket tartanak minden kerület­beli osztály részvételével. Ily módon a novemberi igazgató­­sági ülés sokkal szélesebb képviselettel, sokkal alapo­sabb építő munkát v­­égezhet anélkül, hogy elkerülhető vi­tákkal túl sok időt veszítene. Ugyanakkor a kerületbeli osztályok és igazgatók kidol­gozhatják a legeredménye­sebbnek ígérkező lépéseket az őszi és téli kampányra, me­lyeket az igazgatósági­­ülésen beterjeszthetnének. Ezen elgondolás alapján a New York környéki osztályok valamint a W­is­c­o­n­sin -111 i­n­o­is- Indiana-Michigan-ben osztá­lyok máris egybehívtak ily értekezleteket és előrelátha­tóan más kerületek is fel fog­ják vetni a gondolatot. A Kezdeményező Osztályok a múltban lefolyt igazgatósági és közgyűlések tapasztalatai alapján nagyon kívánatosnak tartják ezen értekezletek megtartását a vidéki osztá­lyok minél szélesebb bevoná­sával. Testvéries üdvözlettel: A Segélyakció Rendkívüli Közgyűlésének Kezdeményező Bizottsága. THERE ARE 10 GOOD REASONS WHY YOU SHOULD VOTE FOR Louis C. MIRIAM FOR COUNCILMAN REASON No. 1 Detroit needs his 17 years’ experience in City and State affairs. Olajpolitika — A Palesztinai Arab Főbi­zottság táviratilag követelte Abn Szaud Szaúdi Arábia ki­rályától, hogy vonja vissza azonnali hatállyal­­az amerikai olajkoncessziókat, mivel Tru­man elnök azt követelte, hogy 100 ezer zsidónak adjanak bevándorlási engedélyt Pa­lesztinába. Clark igazságügy­miniszter elbocsátását követeli a Pol­gári Jogok Kongresszusa el­nöke, Dashiell Hammett író, mivel Clark nem járult hoz­zá, hogy nyilvánosságra hoz­zák O. John Rogge jelentését a nácik amerikai kapcsolatai­ról. * 11 j­ej­ MAGYAR JÖVŐ (Hungarian Daily Journal) Náci módszerekkel dolgoznak Marcantonio ellen NEW YORK. — Hitler ura­lomra jutása előtt, 1932-ben volt Berlinben, vagy Bécs­­ben 1934-ben, vagy Budapes­ten a háborút megelőző esz­tendőben olyan atmoszféra, mint amilyen most uralkodik a yorkvillei kerületben. Vito Marcantonio, kongresszusi képviselő ellenségei barangol­nak ott az utcákon és ter­jesztik a tömeghisztériát, a­mellyel — úgy remélik — si­kerül őt kibuktatni a kong­­reszusból. Hangerősítőkkel felszerelt teherautókról bömbölik ezek a gyűlölet igéit estéről estére. Tizenhárom ilyen kocsival nyargalják be a kerületet. Uccasarokról uccasarokra hal­lani ugyanazoknak a bema­golt szólamoknak üvöltését: “komm­unista veszély ... Sztálin ügynöke ... náci-szov­jet paktum ... vörös fasisz­ták” és ehhez hasonló üres beszédeket. Csibészbandák kóborolnak mindenfelé s ahol Marcanto­­nioék gyűlést rendeznek, megjelennek, hogy zavart keltsenek, gyakran felmász­kálnak a teherautókra szerelt szószékekre és közvetlen kö­zelből sértegetik a szónoko­kat. Nyomtatott lapokat raknak az emberek kezébe, amelye­ken az áll, hogy csakis a Dai­ly Worker áll a népszerű kép­viselő mögött, hogy ő volt a nemzetközi munk­avédelmi szervezet elnöke és — oh bor­zalom! — tagja az IWO-nak. Szó sincs arról, hogy prob­lémákat vitassanak meg, akárcsak a nácik sem sokat vitatkoztak, hanem egysze­rűen felgyújtották a Reich­­stagot. És amint a nácik en­nek a tűznek a lobogása mel­lett sétáltak be a hatalomba, éppúgy a nyílt üzemekért lel­kesedő nagyiparosok, a mun­kásság gyűlölői, a fasiszta szellem fertőzöttjei a válasz­tók testületében rémületet akarnak kelteni avégett, hogy­­ kibuktassák helyéből a mun­­­­kásság legkimagaslóbb kép­­­­viselőjét, Marcantoniot. Ennek a Marcantonio ellen­­ vezetett hadjáratnak igazi POLITIKAI HIRDETÉS oka az, hogy ő állt a parla­menti harc élén, amely meg­­buktatta a munkásellenes Case-javaslatot és Truman sztrájktörő intézkedését, ő dolgozott erngedetlenül az OPA árszabályozó bizottság életbentartása mellett, a FE­­PC, vagyis az igazságos mun­kásalkalmaztatás bizottságá­ért, a fejadó eltörlésért, ő verekedett azért, hogy meg­mentsék az elsülyesztéstől a veteránházak építésére vo­natkozó szükségprogramot és hogy a hadviselt katonáknak adandó kedvezményeket, az úgynevezett GI Bill of Rights-t végrehajtsák. Hogy is szállhatnak vitá­ba Marcantonioval ezekről a kérdésekről s hogyan is arat­hatnának fölötte győzelmet, amikor minden csak mellette szólna? Ezért hát minden vi­ta nélkül tanácsosabbnak vél­ték, ha a FDR-ellenes “Li­berty League”, az American First Committtee, a coughlini banda összeszövetkezik ellene. Támogatják ezeket a Hearst­lapok és a Roy Howard-féle förmedvények. Németországi állapotokra emlékeztet az a körülmény is, hogy a szociáldemokraták tá­mogatják a fasisztabaráto­kat. A szociáldemokraták a liberális pártban játszanak vezető szerepet. Ezek a libe­rális pártvezetők nagyon is jól tudják, hogy az amerikai munkásvezérek Marcantoniot a kongresszus legmegbízha­tóbb és legilletékesebb tagjá­­nak tartják. A szociáldemo­kraták nem tanultak a mun­kásság európai tapasztalatai­ból, ismét a munkásság meg­osztásával igyekeznek a reak­ció kezére” játszani és a­“vö­rös hajszában” egy húron pendülnek a munkásság meg­foj­tóival. Marcantonio és hívei ele­inte nem is vették olyan ko­molyan kékvérű republikánus ellenfelüket, Fred. Van Pelt Bryant, mert azt hitték, hogy régivágású republikánus, akit csupán azért szemeltek ki, hogy legyen valakijük, de most már tudják, hogy Bryan finom, tiszteletreméltó külse­je csak “látszat”, amely mö­gött a reakciós törekvés nem riad vissza ennek a fasiszta hadjáratnak buzgó botrányai­tól. Marcantonio győzelmének egyik nagy problémája az olasz szavazók megszerzése, akik eddig a republikánus vo­nalon szavaztak rá, ez alka­lommal azonban Marcantonio első ízben nem jelöltje a re­publikánus pártnak. Ellenfe­lei továbbá még számítanak arra is, hogy sok demokrata fog a republikánus pártra szavazni a demokrata pártból való kiábrándulásuk folytán. Ezzel szemben a kampány választási munkásai arról a tényről tesznek jelentést, hogy személyes felvilágosí­tással könnyen észre lehet té­ríteni a “vörös hajszával” megfertőzött szavazókat. Min­den eszközzel el kell végezni ezt a felvilágosító munkát, ami nem csekélység, mert 90 ezer regisztrált szavazó van. POLITIKAI HIRDETÉS * POLITIKAI HIRDETÉS SZAVAZZON NOVEMBER 5-ÉN, KERSEN VITO MARCANTONIO a New York 18-ik kongresszusi kerület képviselő­jelöltjére MERT harcol a lakásviszo­nyok megjavításáért. MERT minden megkülönböz­tetés ellensége. Mindezekért minden haladó szellemű magyar szavazzon Vito Marcantoniora. VITO MARCANTONIO MERT a demokratikus Ma­gyarország következetes ba­rátja. MERT az amerikai munkás­ság bajnoka a képviselő­házban. MERT a veteránok ügyének bátor harcosa. MERT harcol a huströszt túlkapásai ellen, aki hivatalos jelöltje a De­mokrata Pártnak, az Ame­rikai Labor Partynak. • Ezt a hirdetést a pártonkívüli Magyar Bizottság Marcantonio újraválasztása érdekében fizeti. Edward Ribarszky Elnök 1447 Third Ave., N. Y. C. Alex Reeves Pénztáros 324 East 80th St., N. Y. C. Könnyű lesz szavaznia! A Chicagói Magyar füg­getlen Választók Bizottsága ismét felhív minden magyar választót, hogy szavazzon 5-én , és szavazzon bölcsen! Szakítsa ezt ki, tegye er­szényébe, vigye magával ked­den! POLITIKAI HIRDETÉS A Roosevelt-program zász­lóvivői : Egész Illinois államban: Mrs. Emily Douglas. Chicago South Side-on: 2-ik District: Douglas & Rowan. 3-ik District : Douglas & Kelly. Chicago West Side-on: 5-ik District: Douglas & Sabbath. Noi’th-West Side-on: 7-ik POLITIKAI HIRDETÉS CHICAGÓI MAGYAROK! Roosevelt elnökünket elrabolta tőlünk a Sors csa­pása ... Mi megtarthatjuk ROOSEVELT ESZMÉIT a Kongresszusban szavazatunkkal! Ne engedjük vissza a Hoover-i időket ! Magyar szavazók! Minden szavazat számít! Ne maradjunk otthon november 5-én!­ A ROOSEVELT programért­, jólétért, békéért szavazzunk az alantiakra: HON. MRS, EMILY T. DOUGLAS CONGRESSMAN AT LARGE. A NORTH SIDEON KON. WILLIAM i. LINK Ég HON. ALEXANDER 1 ISA A Chicagói Független Magyar Választók Northsidei Bizottsága: EHÁSZ ISTVÁN, elnök BARNA LAJOS, titkár STRIKER GYÖRGY, pénztáros. ________POLITIKAI HIRDETÉS POLII­IKAI HIRDETÉS Válasszuk meg Thomas L J. Corcorant Justice of the Supreme Court Manhattan & Bronx állásra THOMAS L. J. CORCORANT a Bar Association és a Citizen’s Union indorszálta A Demokrata és a Labor Party jelöltje District: Douglas & Link. 9-ik District: Douglas & Resa. A fentiek mindig pártolták a bevándorolt, a kisember, a szervezett munkásság és a magyarság érdekeit. Ha nem vonul ki minden egyes szava­zó , új Hoover-idők zúdul­nak nyakunkba! Minden chicagói magyar szavazó adja szavazatát a Roosevelt-program zászlóvi­vőire. (Szakítsa ki — tegye a zse­bébe.) —_—+-------­Az angol sajtó kivizsgálása LONDON. — Az angol al­sóház 270 szavazattal 157 el­lenében elrendelte a nyomo­zást az ang­ol sajtó üzleti ügyeinek kivizsgálására. Hir szerint főleg azok ellen, ame­lyek a kormányt támadták. Főbíró jelölt Thomas L. J. Corcorant a Demokrata és az American Labor Party jelölte bírónak a Manhattani és Bronxi Legfel­sőbb Törvényszékre. Képes­ségeiről elég, ha a liberális Wagnert idézzük: “Meg va­gyok győződve, hogy Tom Corcoran egyike a legjobban kvalifikált embereknek a Legfelső Törvényszékre.” — Szavazzon rá minden new yorki magyar! POLITIKAI HIRDETÉS THERE ARE 10 GOOD REASONS WHY YOU SHOULD VOTE FOR Louis C. MIRIAM FOR COUNCILMAN MASON No. 6 He understands need for economy in City govern­ment and has had invalu­able budget experience. Thomas L. J. Corcoran A PEDLOW-BRACK SZERETETCSOMAG AKCIÓ NEWARK, N. J. ÉS KÖRNYÉKE KÉPVISELŐJE FISCHER BROS. 749 Springfield Ave., Irvington, N. J. Essex 3-1265 Kívánságára lakásáról elvitetjük csomagját Sül-ért. Munkában a háborús rémhírterjesztők Washingtonban WASHINGTON. — Mrs. Raymond Clapper, a Look Magazine washingtoni tudó­sító­ja azt a megdöbbentő ki­jelentést tette legutóbbi cik­kében, hogy a legmagasabb állású washingtoni tisztvise­lők szerint a háború a Szov­jetunióval kikerülhetetlen, de még nem merik megmonda­ni az Egyesült Államok né­pének. A tudósító számos adatot sorol fel ennek a felfogásnak a bizonyítására. A Fehér Ház titkársága egy béketer­vet előterjesztő veteránnak azt mondta: “Nevetséges. Minden pillanatban kitörhet a háború a Szovjettel.” Egy kormánytisztviselő azt állí­totta, hogy most folyik a po­litikai háború, amit a fegy­veres harc fog követni, amint az él követi a nappalt. Egy US szenátor szerint, a szaka­dék a nyugat és kelet között túl nagy. Az ellentéteket előbb-utóbb fegyverrel kell elintézni. Mrs. Clapper nem osztja ezeket a véleményeket. Azt hiszi, hogy az elnök és a kül­ügyminisztérium elháríthatja a katasztrófát. Csak tisztázni kell a Szovjet céljait és ész­szerű engedményeket kell tennünk. Hallgassa meg a KOSSUTH RÁDIÓT Minden Vasárnap déli 12 órától 1 óráig WBYN 1430 Ke. Brooklyn, X. Y. PRÁGER JENŐ PROGRAMVEZETŐ Slangjátékok, hírek, magyar zene, meglepetések. Köszön­tőket és hirdetéseket küldte: KOSSUTH RÁDIÓ ISO East­lern St., X. Y. C. Tel.: AL. 4­0397 Felemelik New York városi alkalmazottainak fizetését és a városi tanács megsza­vazta a 10 és 35 százalék kö­zötti fizetésemelést. A fize­tésemelés csupán a megvá­lasztott városi alkalmazottak­ra nem vonatkozik. 3 NOVEMBER 30-ÁN ZÁRUL D Cm­á^Wkikapitány és r ti^LV­W Brack Miklós HETEDIK NAGY SZERETETCSOMAG akciója MAGYARORSZÁGRA CSEHSZLOVÁKIÁBa is küldhető szeretetcsomag, de azt csak is szegénységi bizonyítvány alapján kaphatja meg a címzett vámmentesen A CSOMAGOK SÚLYA 90 FONT KÖRÜL LEHET Ífeffh I J. vagy kisebb csomag szállítási AA #11 mmm 40a a new yorki főraktártól VM*"“ «“V Iwlllwe biztosítással együtt ............ 20 FONTON FELÜL MINDEN FONT 20 CENT MINDEN CSOMAG ANNYI DOLLÁRRA VAN BIZTOSÍTVA, AHÁNY FONT A CSOMAG SÚLYA Ha élelmiszert is küld a csomagban, arról készítsen angolul írt jegyzéket. írja rá saját és ő­ hazai rokona címét és adja át csomaggal együtt gyűjtőállomásunkon, vagy főraktárunkban. Minden csomagot egy vagy két erős zsákba kell varrni, vastag kötéllel át­­kötni és tintával vagy tintaceruzával megcímezni. Papír vagy papírdobox burkolattal nem veszünk fel csomagot. NE FOGADJA EL NYUGTÁJÁT, HA AZON CAPT. PEDLOW NEVE NEM SZEREPEL! Ahol nincs gyűjtőállomás, onnan postán (insured) vagy American Railway Express út­ján kell a csomagot az egyedüli new yorki főraktárba küldeni. Ugyanakkor levélben beküldendő a csomag szállítási díja is csekk, money order vagy készpénzben. Utóbbit ajánlott le­vélben küldje. Aki Manhattan, Bronx, Brooklyn vagy Long Island Cityben lakik, annak csomagjáért november 18 tól kezdődőleg telefonhívásra a First National Storage Corp. csomagonként el­ért házhoz megy, leméri a csomagot és átadja a hivatalos nyugtát. Telefon: REgent 4­0300 A new yorki főraktár Times CAPT. JAMES G. PEDLOW 1220—2nd AYE. (a 64th St. sarkán) NEW YORK 21, X. Y. A főraktár reggel 9 órától este 6-ig van nyitva. Ügyes Kereskedő felvétetik. Állandó állás Paprikás Weiss Importer 1504 Second Ave. New York City. (78—79 utcák között) ; Tel.: BU. 8­6117 A San Franciscoi Magyar Nők minden szerdán délután 1 órai kezdettel összejövetelt és gyű­lést tartanak a Serbian Hallban, 225 Valencia St Gyűlés után sandwich, sütemény és kávé lesz felszolgálva. Csatlakozzon hozzánk minden magyar érzésű nő, mert igen nyájunkra ezen nehéz időkben fontos dolgok várnak mind A legfinomabb cukrász különlegességek kizárólag a legjobb és legfrissebb hozzávalókból a CONCORDE PASTRY SHOP MAGYAR CUKRÁSZÜZLETBEN KAPHATÓK 8422 ROOSEVELT AVE. JACKSON HEIGHTS, L. I. (Az A & p-vel szemben. 82 Sz. állomás. Tel. HAvemeyer 9-7962).­­ Napi különlegességeink: Dobostorta, Indianer, Csokoládétorta,­­Krémesek, Mignon és mindenféle rétesek, diós és­­mákos tészták • LAKODALMI, SZÜLETÉSNAPI ÉS MÁS ÖSSZEJÖVETELEKET NAGY PONTOSSÁGGAL SZOLGÁLUNK KI

Next