Magyar Jövő, 1949. június (48. évfolyam, 126-151. szám)

1949-06-01 / 126. szám

2 Published Dally, except Sunday and certain Holiday» by th« HUNGARIAN DAILY JOUSNAA ASSOCIATION. INC. 130 E. 16th St.. Neu- York S, N. V Telephone: ALgonquln 4-0». Editor: ZOLTÁN DEÁK. Manager: ALEX ROSNEK Subscription Rates: USA. Canada $9.00 one year, $5.00 half year, *3.0t three months. N. Y. C., So. America. Mexico. Cuba $10.00 one year ♦o.oU half year, $3.00 three months. — Europe. Australia, Africa, Pales tihe, etc. $10.00 one year, $6.00 half year, $3.50 three months. .84 Entered as Second Class Matter Sept. 12, 1947 at the Poei Ellice of New York, N. Y.. under the Act of March 187t A tizenhatszoros profit, a speed-up és a detroiti sztrájkolók Detroitban a pikervonalakon a speedup ellen küzdő munkások érdeklődésére joggal tarthatnak igényt azok a “száraz” számok, amiket itt el fogunk mondani olvasóinknak. De nem hisszük, hogy tévedünk, ha azt mondjuk, hogy minden amerikai magyar dolgozót is érdekelnek ezek. Az amerikai gyáripar profitja 1948-ban 11 billió 500 millió dollár volt, egy billió 400 millióval TÖBB, mint 1947- ben, ami szintén nem vált éppenséggel rossz a számukra. CSAKHOGY ... Ebben aprofithegyekben nem egyformán osztozkodott minden gyáros, jelenti a U. S. News kimutatása. A trösztök, amelyekről a marxista tantétel már rég kimutatta, hogy elkerülhetetlenül felfalják a kisebb vetélytársaikat, mind NÖVELTÉK profitrátájukat 1948-ban. A kisebb gyárosok profitrátájuk CSÖKKENÉSÉRŐL jelentenek 1947-hez viszonyítva. . * Az acélipar profitrátája 35 százalékkal volt magasabb, mint 1947-ben. Az autóipar profitrátája — figyelem detroiti Ford pikeletek! — az autóipar profitrátája 40 SZÁZALÉKKAL haladta túl az 1997-es busás profitot. Az olajiparé meg éppenséggel 60 százalékkal. A közlekedési eszközöket gyártó ipar TIZENHATSZOR ANNYI profitot csinált 1948-ban, mint 1947-ben. Mi az oka ennek ? A KORMÁNY REPLŐGÉPRENDELÉSEI, amelyek 1948-ban rendkívül megnövekedtek — — hála a Truman Doktrinának. Értik most már olvasóink, hogy miért kell hidegháború hisztéria? Azért, hogy indokolják a hadirendelések felfokozását, ami viszont MEGTIZENHATSZOROZZA a hadi repülőgépgyárosok profitját. Mellesleg jegyezzük meg, hogy az új nemzetvédelmi miniszter Johnson úr az egyik legnagyobb repülőgépgyárnak a Consolidated Valtee-nek volt az igazgatója. Ami természetesen csupa véletlenség. “Irányváltozás” a Népszavánál VENDÉGVEZÉRCIKK Valamit okvetlen tisztázni kell az Amerikai Magyar Népszava csendőri szerkesztőjével. Ugyanis a május 18-iki számb.A nagy cikket közölnek a NN-ben történt leleplezésről,amely a magyar nép kizsákmányolását tárja fel az oroszok által kierőszakolt titkos szerződések kapcsán. Eszerint az oroszok a termelésben létrejött profitot kiviszik az országból anélkül, hogy abba a magyar kormánynak beleszólása lehetne. Itt van az, amit nem tudunk megérteni sehogysem. Ugyanis az Amerikai Magyar Népszava pár éven át mást sem tett, csak arról kiabált, hogy az oroszok elvittek mindent Magyarországból. Állatállományt, nyersanyagot, vzműi felszereléseket, gépeket, búzát, mindent-mindent, sőt még a munkaképes férfiakat is, mint rabszolgákat elhurcolták Szibériába. Most aztán az Amerikai Magyar Népszava csendőrszerkesztője “titkos szerződések” leleplezésének nyomán vezércikket ír, melyben azt próbálja állítani, hogy az oroszok csak ezután fogják kirabolni a magyarokat. Vagy az Amerikai Magyar Népszava olvasói annyira szellemi szegénységben szenvednek, hogy emlékező képességük egyáltalán nincsen, vagy pedig a csendőrszerkesztő szenved ugyanezen betegségben. Ha pedig nem, akkor jó volna, ha tudatná velünk, hogy mikor is hazudtak, akkor avagy most. Ugyanakkor azt is jó lenne, ha tudatná olvasóival, hogy azok a “titkos szerződések” hogyan kerültek olyan széles kiterjedésű részletekben éppen a csendőri szerkesztőség birtokába? Mert azt tudhatja a szerkesztő úr még a régi csendőri világból, hogy ha valakire ráfogták, hogy rabló, azt azért mégis bizorítani is kellett. Elő hát a régi mód szerint, akár igaz, akár nam is, de bizonyítékkal csendőrszerkesztő úr. Azon pedig ne siránkozzon annyira szivrehatóan, hogy az oroszok mennyire kizsákmányolják a magyarokat, mert a magyar nép kizsákmányolását mi abból az időből ismerjük, amikor a földesurak, a grófok és bárók országa volt Magyarország, ahol 30 krajcáros napszám mellett gürcöltünk látástól vakulásig. Ezt a rendszert azonban az időkben azzal a csendőrszuronnyal tartották hatalmon, mely az ön kezében is volt, tisztelt szerkesztő úr. Az se fájjon önnel, hogy az oroszok kiszállítják a termelt árut, mert az ilyen árukiszállítást az ön idejében is gyakorolták, angol, amerikai, francia tőkések, valamint a Habsburg dinasztia javára. Árukiszállításról beszélve, éppen a napokban került a kezembe egy árucikk, melyre az volt ráírva, ’‘Made in Japan”, mely árunak az előállítása Japánban 9 centbe került, míg itt egy dollárért árusítják. A 91 cent különbözetet az amerikai tőkések vágják zsebre, a demokrácia dicsőségére. Japánban, amerikai hadsereggel fenntartott “béke” uralkodik, ezt bizonyára jól tudja csendőrszerkesztő úr is. Arról beszélni hat, hogy ön az Amerikai Magyar Népszavánál tényleges irányváltozást csinált volna a megtévesztő és félrevezető állítás. Csak annyi változást csinált, hogy a hazugsági és rágalmazási irányt most ön gyakorolja a magyar nép ellen, akik ráléptek arra az útra, melyen az össznépesség javát, az adott körülmények között a legjobban szolgálni képesek. Ne próbáljon hát annyira erőlködni és túllicitálni nem éppen tisztes múltú elődeit, ebben a hazugsági hadjáratban. A magyar nép halad a maga útján és NÉMETORSZÁG BERLIN. — Dr. Otto Nuschke, a kereszténydemokrata párt vezetője Németország keleti zónájában a keletnémetországi népi kongresszusban kijelentette, hogy csupán a Szovjetunió békevágya akadályozta meg, hogy a berlini vasutassztrájk el ne indítsa a harmadik világháborút. Dr. Nouschke kijelentette, hogy Howley, amerikai tábornok rendelete, mely kényszerítette a magasvasúti állomásokra kirendelt szovjet vasúti rendőrség visszavonását, olyan ellenséges cselekedet volt, mely azonnal működésbe léptethette volna az Atlanti Szövetség háborús gépezetét, ^A 1 * INDIA Bombayben háromszáz politikai fogoly — a munkásság és parasztság vezetői, diákok, nők, újságírók — éhségsztrájkba kezdett. Az éhségsztrájkhoz, amely a kegyetlen bánásmód ellen irányuló tiltakozás, csatlakozott a több indiai börtönben sínylődő politikai fogoly is. Nyolc bombayi börtönben már május 2-a óta folytatólagosan tart az éhségsztrájk. A sztrájkolók között van az indiai munkások és parasztok számos vezetője, köztük S. A Dange, az Indiai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja és az indiai szakszervezeti tanács elnöke, a Szakszervezeti Világszövetség végrehajtó bizottságának tagja. Az éhségsztrájkot folytatható foglyok között van S. S. Mirajka, az indiai szakszervezeti tanács elnökhelyettese, P. G. Sawan, a bányász szakszervezet ügyvezető alelnöke, Rajaath Singh, a vasutasok vezére, nyolc asszony és számos híres indiai író és újságíró. Az indiai kormánynak nincs bátorsága ahhoz, hogy a bebörtönzött politikai foglyok ügyét nyilános tárgyalásra vigye. Kínzásokkal akarja megtörni a munkásság és parasztság elfogott vezetőit. A politikai foglyokkal szemben alkalmazott megkülönböztetően kegyetlen bánásmódon túl attól sem riadnak vissza, hogy a foglyok hozzátartozóit kínozzák. KM. Pa gyermeke nem sokkal ezelőtt halt meg a kínzásorc következtében. A nép vezetőinek ellenállását azonban nem tudták megtörni: éhségsztrájkukkal harcba kezdtek az állati kegyetlenség ellen, harcukat támogatja az indiai nép és a világ minden dolgozójának szolidaritása. ROMÁNIA Gheorghiu Dej miniszterelnökhelyettes javaslatára a Román Munkáspárt Politikai Bizottsága, majd a román minisztertanács is elfogadta a Feketetenger—Duna-csatorna tervét. A csatorna építését még ez év második felében megkezdik. Ugyanakkor új vasútvonalkat, országutakat, lakóházakat és iskolákat is épít a román népi demokrácia. A minisztertanács elrendelte a munkák elvégzéséhez szükséges munkaerő mozgósítást. Terjesszük a haladó szellemű amerikai magyarság lapját! Szerezzünk új olvasókat ! MAGYAR JÖVŐ Hungarian Daily Journal. Izráel a háború és válság árnyékában A palesztinai új zsidó állam, Izráel megszületése annak a következetes harcnak az eredménye, amelyet a zsidó nép vívott az imperializmus által felbérelt arab feudális királyok hadai ellen. A MN 1947 végén kimondta Palesztina felosztását, a független zsidó és arab állam megalakulását. Az angolok a brit mandátum lejártakor, 1948 május 15-én kénytelen-kelletlen megkezdték Palesztina kiürítését. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az imperialisták lemondottak a Földközi-tenger keleti medencéjének gazdasági és stratégiai szempontból egyik legfontosabb pontjáról, Palesztináról. A brit imperialisták arab csatlósállamainak feudális uralkodóival megrohamozták az új Izrael államot. A harcok viszonylagosan gyors és sikeres befejezése távolról sem jelentette a békés, nyugodt időszak eljövetelét, a gazdasági helyzet megszilárdulását, félelemnélküli szabad élet megvalósulását Izrael számára. Az angol nagytőke már a háború alatt megtette az előkészületeket arra, hogy a Palesztina gazdasági életén uralkodó angol-zsidó és angol-arab vegyes társaságokon keresztül továbbra is megőrizze befolyását. A Wall Street beavatkozása még nagyobb jelentőségű volt. Félszemmel az arab országok olajára és más fontos természetű kincseire sandítva, többszáz millió dolláros kölcsönnel és felszereléssel támogatta az arab államok — különösen Szaúdi-Arábia feudális uralkodóit. Ugyanakkor arra törekedett, hogy az új zsidó államot gazdaságilag és politikailag az Egyesült Államok függvényévé tegye és az arab feudális uralkodókkal kibékítve beiktassa a tervezett szovjetellenes közelkeleti tömbbe. Palesztina zsidó lakosságának száma az egy év előtti 700 ezerről több, mint 850 ezerre emelkedett. Az utolsó időszakban a bevándorlók száma elérte a 30 ezret. Ugyanakkor tömegesen leszereltették a fegyverszünet megkötése után hazatért katonákat. A nagy — és a tervek szerint folyton növekvőa tömeget csak az ipar és mindenekelőtt az építőipar fokozásával tudnák elhelyezni. Az ipar fejlesztése eddig is a palesztinai gazdasági élet legnehezebb megoldható kérdése volt, mert az országban hiányoznak a legfontosabb nyersanyagok: szén, a fémek és a fa. Az olajat csak finomítják Palesztinában, a vezetékek Irakból jönnek. Hazai nyersanyagokra támaszkodó számottevő ipara csak a cserrntgyártás és a Holt-tenger hamuzsírját és brómját feldolgozó vegyiipar. Az amerikai kölcsön ezt az alapvető bajt csak elmélyíti. . A százmillió dolláros kölcsön 15 évre szól, három évig kell törleszteni csak a kamatot, azután 12 évig évi 10 millió dollárt. A kölcsön ■összegéből csak Amerikában vásárolhat Izrael, mégpedig főleg készárukat. Ezeket kötelesek amerikai hajókon szállítani és amerikai biztosítótársaságoknál biztosítani. A kölcsön előírja, hogy a beruházásokra mennyit fordíthatnak. Az építési tervezet távolról sem fedezi a bevándorlás nagysága miatti szükségletet, az ipar fejlesztésére csak 20 százalékot szabad fordítani. Ezt is az amerikai “megfigyelők” és “tanácsadó” utasításai szerint. Az öntözéshez például izraeli nyersanyaggal, hazai gyárakban készíthetnének cementcsöveket és ezzel az új bevándorlók ezreinek adhatnának munkát. Ehelyett drága, amerikai acélcsöveket kell behozatniuk. A hazai téglagyártás helyett Amerikából hoznak be egész “előgyártott” házakat. A mezőgazdaság céljaira kiutalt első összegből 10 millió dollárt kell a narancstermelés fejlesztésére fordítani.Ezzel még inkább egyoldalúvá és az amerikai importtól függővé teszik az ország gazdaságát. Ez volt egyébként a brit gyarmatosítók politikájának is a lényege.A második világháború kitöréskor a narancsexport megszűnte miatt az ültetvényesek a fákon hagyták rothadni a gyümölcsöket, mert a dús termelés a leszedetés bérét sem hozta volna meg. Az amerikai kölcsön hatása a maga teljességében csak a jövőben mutatkozik meg , de a helyzet az előbb vázolt politikai és gazdasági okok miatt, már ma is kétségbeejt. Az infláció a reálbéreket mintegy 50 százalékkal csökkentette, az áruhiány óriási, mindent csak jegyre lehet kapni. Gyümölcsöt csak gyermekeknek utalnak ki, friss hús hónapokig nem kerül a piacra, a fagyasztott hús is a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. A háziasszonyok órákig állnak sorba. A munkanélküliek száma rohamosan nő. Tel-Avivban az elmúlt hetekben komoly összetűzésekre került sor a munkát kereső új bevándorlók és a jogaikra féltékeny, ugyancsak állásnélküli leszerelt katonák között. Különösen nagy az elkeseredettség azért, mert a bevándorlók többsége nem olyan fiatal ember, akiket a sivatagi területek megművelésére pionírbelépésekként lehetne felhasználni, hanem értelmiségi, kereskedő, vagy elhelyezkedni amúgy sem tudó szakmunkás. A Times az elmúlt héten vezércikkben foglalkozott a növekvő izraeli munkanélküliséggel. A lap beszámol arról, hogy Safadban, Tibériásban és Tel- Avivban az új bevándorlók nagy tüntetéseket rendeztek. Az új bevándorlók elleni hangulat azonban mindenekfelett a szörnyű lakáshiány egyik következménye. Aljbérleti szobákért, társbérletért hatalmas lelépéseket követelnek. Az új bevándorlók és a leszerelt katonák tömegei a fellelhető barakok és ládákból átalakított bódék megtelte után sátortáborokban laknak rendkívül nyomorúságos körülmények között. Az egyik új bevándorló telep lakói — Jehudia falu sikátorjaiban szemétdombok közötti viskókban elhelyezett sokgyermekes családok— kétségbeesetten próbáltak segítséget kérni, mert a nyár beálltával a már jelentkező járvány továbbterjedésének veszélye fenyegette őket. Ugyanekkor a kormány nem intézkedik arról, hogy a gazdagok nagy lakásaiba betelepíthessék a hajléktalanokat. A gazdasági helyzetnél is nyomasztóbban nehezedik az ország népére a politikai helyzet bizonytalansága. Az imperialisták által kirobbantott háború első szakasza a zsidó csapatok győzelmével végződött — ez azonban nem oldotta meg véglegesen a kérdést, ellenkezőleg: lőporos hordóvá változtatta Palesztinát. Az angolszászok célja ugyanis az UN döntésétől eltérően nem az Izraellel békességben élő palesztinai független arab állam megteremtése, hanem Nagy-Szíria megvalósítása az angolok jól bevált transzjordániai bábkirálya, Abdullah uralma alatt. haladni fog még jobban azután, amikor már rég feledve lesz, hogy az Am. Magyar Népszavának csendőrszerkesztője is volt. (Bérmunkás.) WALLACE TÁMADJA A FEPC JAVASLAT WASHINGTON. — Parlamenti mesterkedésekkel akarja a két párt útját állni az igazságos munkásalkalmazásról szóló törvény megteremtésének, ezzel a váddal lépett fel a progresszív párt. A vád Henry Wallace nyilatkozatában volt kifejtve, amelyet Vito Marcantonio kongresszusi képviselő terjesztett be a képviselőház munkaügyi bizottsága Powell-albizottsága elé. “A szenátor urak, mondta Wallace, nem fricskázták volna orron 15 millió amerikai emberi jogait, ha az Egyesült Államok elnökének keze is nem lett volna benn a játékban. Az elnök, ha nem is szavakkal, de tettekkel nem söpörte ki a négergyűlöletet a hadseregből ,és ezzel tudtukra is adta, mi az álláspontja. Kudarcot vallott a Jimcrow kiirtásával a Panama Carnal zónájában is és ezzel állandósítja az ezrek ellen elkövetett gazdasági igazságtalanságot.” Wallace ezután kritizálta Trumant, amiért a postahivatali és más közalkalmazottak polgárjogait sem tudta megvédeni. Ezeket azért üldözik, mert hisznek az egyenlőségben. Ezen a téren is szabad kezet adott a FEPC kongresszusi ellenségeinek. Az elnök minden “kudarca” újabb engedély volt a nép ell lenségeinek. “Amikor nem utasította az igazságügyminisztériumot, hogy nyújtson védelmet Mrs. Rosa Ingram és fiai, a tőrbe csalt és össze-vert trentoni hat néger, a Nixonok és Mallardok polgárjogainak, azzal mintegy megértően összekacsintott a faji izgatók és négergyűlölők klánjával,” jelentette ki Wallace. Wallace ezután felhívta a figyelmet a népszámlálási hivatal számadataira, amelyek azt mutatják, hogy a négercsaládok átlagos évi bevétele 1,600 dollár, míg a fehéreké 3,200.Ha egyenlőségi alapon Truman felemeltette volna ezt, az hatbillió dollárral emelte volna az amerikai népvásárlóerejét. “Ez a hat billió nem is lett volna több, minta Truman- és a Marshalltervre költött évi összeg”, — mondta Wallace, majd azt követelte, hogy az FEPC-javaslatot oda módosítsák, hogy a politikai felfogások alapján való megkülönböztetésért büntetést szabjanak ki a hivatalokra, máskülönben a “hűség” örve alatt is “fajvédelmet” fognak űzni a gyűlölködők és uszítók. HÁROMSZÁZ új tagot szereztek a Testvériség építői a verseny első három hónapjában. A cél: 000 uj tag! A verseny június 25-én zárul. Szerezzen egy új tagot ön is! A jövő margójára írja: Dr. Pogány Béla Egy munkásasszony megfogta a kezemet Huszonöt évvel ezelőtt még mindig a “Nyugat” című irodalmi folyóirat jelentette a magyar irodalom tetejét és Horthyéknak csak évek múlva sikerült kicsavarni Osvát Ernő, a lap főszerkesztőjének kezéből a gyeplőt, amiért Osvát, a Röntgen-szemű kritikus, halott leánya ágyán szívén lőtte magát. . . Ha Osvát Ernő egy kezdő írót megkínált szivarral, az azt jelentette, hogy bebocsátotta a magyar irodalomba. Amikor huszonöt évvel ezelőtt engem is megkínált szivarral, abból az alkalomból, hogy első novellám megjelent a “Nyugat”-ban, boldogabb voltam, mintha az angol király a térdszalagrenddel ajándékozott volna meg. Azóta már huszonöt év eltelt és magyar írók első művük megjelenésétől szokták számítani irodalmi pályafutásukat. Ezt meg is szokták ünnepelni baráti körben, ha másért nem, hát a forma vagy a reklám kedvéért. Én azonban nem ünnepeltem meg. A régi világ szokásai leperegtek rólam. Különben sem lehet irodalmi pályafutásról beszélni az én helyemben,hiszen kétszer is megszakadt magyar pályafutásom, mindössze földönfutás lett belőle. Francia író akartam lenni, amikor önkéntesen Párisba emigráltam a Horthy-uralom elől. Azután visszamentem, de Osvát Ernő röviddel utána meghalt és a fasizmussal némely tekintetben megalkuvó Babits Mihály, aki puccsszerűen átvette a szerkesztést, jobban szerette a törleszkedő szellemóriásokat maga körül. Azután meg Amerikába vándoroltam, de még eddig nem sikerült amerikai íróvá válnom. Ezek után hát nem sok ünnepelnivaló van rajtam. Igazi író csak anyanyelvén lehet az ember, így hát a régi-régi, ifjúkori álmok lehervadtak rólam. Két világháborút is megéltem és kétszer is összeomlott a világ körülöttem. Az önmagamhoz fűzött reményeimet nem bírtam megvalósítani. Nagy könyveimet eddig még nem tudtam megírni. Azokat, amelyek nélkül csontjaim majd nem pihenhetnek nyugodtan a sírban. A világfelfordulásban elvesztettem családomat, rengeteg sok barátomat. Elvesztettem könyvtáramat. De azért mégsem érzem egyedül magamat. • Sőt úgy érzem, hogy minden megpróbáltatás és veszteség ellenére teljesebb ember vagyok, mint voltam bármikor, azóta, hogy lélekben leszakadtam a megrothadt középosztályról, amelyben talajtalanul hányódtam-vetődtem, amíg talajt nem találtam a munkásosztályban. Felismertem osztályhelyzetemet és azóta megszűnt lelki nihilizmusom, eloszlottak bizonytalanságaim és kételyeim, legalább is belső életem zűrzavarában. Dicsőségem nem ragyog a mennyboltig, nem vágyom vezetőszerepre és teljesen kielégít, ha mint szürke közkatona szolgálom a munkásság ügyét. Osztozom sorsában, anyagi létének bizonytalanságában, szenvedéseiben, de reményeiben, erejében és törekvéseiben is.« Huszonötéves írói jubileumomat, mint afféle egyénieskedést tehát teljesen magamba fojtottam és magánügynek tekintettem, mint a születésnapomat. És ekkor történt egy kis véletlen eset, amelyet megtettem magamban jubileumnak. Elmondom, hogy történt. Egy öreg munkástárs ötvennéves aranylakodalmán Hillside-on összegyűlt népes társaság ünnepelte a derék házaspárt. Én csak ott álltam a terem sarkában, beolvadva az ünneplők tömegébe, amikor tőlem jobbra egy asszony, aki a fal mellett ült az asztalnál társaságban, odaintett magához és nevemen szólított. Kezet fogtunk, de ő nem engedte el az enyémet. Mosolyogva, szívbeli derűvel nézett a szemembe és a következőket mondta: — Minden cikkét olvasom, Pogány Béla. Nagyon szeretem az írásait. Engedje meg, hogy megsimogassam a kezét, amellyel ezeket a cikkeket írja. Azt kívánom magának, hogy minél hosszabb legyen az élete, hogy ez a kéz — (amelyet közben elismerő, tiszta szeretettel állandóan simogatott) — minél többet írhasson! Ott álltam előtte bárgyú pofával, mert nem is tudtam, mit mondjak. A keze kissé érdes volt, munkásasszony keze. E tekintetben emlékeztetett édesanyám kérges kezére, mert anyámnak egészen kérges volt a tenyere. Az a bizalom is, az a tárgyilagos szeretet, amellyel nézett, a hangja, amely melegen és őszintén csengett, valahogyan az anyámra emlékeztetett, aki mint minden gyermek anyja, bízott bennem. Ő is rettenetesen szeretett olvasni újságot és könyveket, már amennyi dolgos idejéből kitelhetett. Kifejezhetetlen belső kiegyensúlyozottság érzése fogott el, amikor az ismeretlen munkásasszony megfogta a kezemet és elmondta ezeket a számomra feledhetetlen szavakat. Akkor is, most is úgy érzem, mintha az ő száján az egész munkásosztály lelke szült volna hozzám. Ez volt az én huszonötéves írói jubileumom. FIGYELEM! DETROIT! FIGYELEM! JÚNIUS HÓ 5-ÉN vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel a Petőfi Club helyiségében, 8124 Burdeno St LAPKONFERENCIA LESZ, amelyen DEÁK ZOLTÁN a Magyar Jövő főszerkesztője fogja ismertetni a közönséget a mai helyzetről és a magyar munkásmozgalom feladatairól. Minden olvasót meghívunk a konferenciára.