Magyar Jövő, 1950. március (49. évfolyam, 40-62. szám)

1950-03-01 / 40. szám

« Magyar •fövő HUNGARIAN DAILY JOURNAL Published Daily, except Sunday, Monday and certain Ilolydays by the HUNGARIAN DAILY JOURNAL ASSOCIATION, INC. 130 Last 16th Street, New York 3, N. Y. — Telephone: ALgonquin 4-0301 ■tutor: ZOLTÁN DEÁK. Manager: at.etx R08NKR Subscription Rates: USA, Canada $9.00 one year, $5.00 half year, $3.00 three months. N. Y. C., So. America, Mexico, Cuba $10.00 one year $5.50 half year, $3.00 three months. — Europe, Australia, Africa, Pales­tine $12.00 a year, $7.00 half year, $4.00 three months. ^ Entered as Second Class Matter Sept. 12, 1947 at the Post *Office of New York, N. Y. under the Act of. March 1879. Á-TÓL G-IG A new yorki volt Horthy-ébredő lap február 2-án azzal kommentálta Truman elnök bejelentését a hidrogénbomba gyártásának megkezdéséről, hogy “ritkán mutatkozott meg a közvélemény ennyire egyhangúlag, mint a hidrogénbomba ügyében.” - «gggl jjff v A kis hamisak, akik előzőleg a Sulyokot dobták ki, ez­úttal a sulykot vetették el. Az amerikai közvéleményt a Népszava szerkesztője úgy állapítja meg, hogy megkérde­zi Székely Izsó, Fábián Béla, Eckhardt Tibor és Nagy Fe­renc véleményét. Székely Izsó politikai nézeteiről ízlésünk tiltja, hogy részletesen értekezzünk. A többiek, pedig véle­ményünk szerint azok kategóriájába tartoznak, akik nem bánnák, ha úgy Magyarország, mint az egész világ elpusz­tulna, ha a haladás eszméinek győzelmét másként feltártan nem tudnák. Február 2 óta azonban még az olyan elvakult, megrög­zött háborús uszítók, mint a Népszava körüli banda is meg­állapíthatták, hogy az igazi Amerika, a becsületes progresz­­szív Amerika, amelyhez nekik semmi közük, igenis meg van löbbenve a hidrogénbomba ügyében, így aztán február 27- én már így kellett vezércikküket kezdeni: “SOKAN VANNAK, akik az atom- és hidrogénbombától való indokolt félelmükben helyesnek tartják e bombák gyár­­ásának és használatának betiltását...” Így jutott el a kis háborús uszító az Á-tól a B-ig, azaz a Bomba Betiltásáról való kényszerű írásig. ~~Hisszük, hogy az amerikai nép egyszer még egy C-t is fog mondatni ezzel a társasággal: Culpát, még­pedig Mea Culpát minden írásukért, amelyet az elmúlt ötven esztendő­ben a mindenkori reakció és a magyar fasizmus érdekében papírra vetettek. AZ ERŐSZAK FILOZÓFIÁJA A Truman kormány legújabb lépése a hideg­háborúban, az Amerikában levő magyar, bulgár és román vagyonoknak megtorlás jellegű zár alá helyezése, természetes folyománya Trumanék imperialista politikájának, ama politikának, mely­­~FDIkép tegnapelőtt mondta Wallace, hogy az erőszak filozó­fiáján nyugszik. Gondolkozó amerikaiak, az amerikai magyarság becsüle­tes, progresszív elemei, megértik, hogy az egész Vogeler­­ügy valójában nem más, mint egy kicsiny, de jelentőségtel­jes mozzanata a Wall Street érdekei által megszabott jelen­legi amerikai külpolitikának, a hideg­háborúnak, az erőszak filozófiájának. Gondolkozó amerikaik nem tévesztik szem előtt egy pillanatra sem, hogy ugyanaz a Truman- kormány ítéli most el a kicsiny Magyarországot, mely ismét Wallace szavait idézve, “gyilkoltatta a görögöket s fegyverezte a tö­rököket.” És nem tévesztjük el egy pillanatra sem szem elől, hogy ugyanaz a kormány ítéli el most a magyar kormányt, amely ép a napokban adta ki az utasítást a világpusztítás minden eddigit felülmúló fegyverének a hidrogénbom­bának gyártására, anélkül, hogy őszinte és komoly kísérletet tett volna a megegyezésre e szörnyű fegyver egyszers min­­denkorra való kiküszöbölésére. Ugyanaz a kormány ítéli el a magyar kormányt az egyé­ni szabadság megsértéséért, amely éveken át támogatta gazdaságilag és katonailag Ázsia legreakciósabb zsarnokát, Csang Ivaj-seket, mindaddig, amíg a kínai nép — az ameri­kai támogatás ellenére — ki nem verte ezt a banditát az Ázsia kontinenséről. Csang barátsága aligha kvalifikálja Ad­cson urat a magyar vagy más népi demokráciák meg­­leckéztetésére. Az amerikai népet épannyira veszélyezteti a Truman- Acheson imperialista külpolitika, mint a magyar népet, a népi demokráciákat, a világ minden békeszerető népét. Ezért állítjuk joggal, hogy a magyar nép és a magyar kormány nemcsak önmaga, hanem minden békeszerető nép érdekeit védte, amidőn leleplezte az erőszak filozófiája híveinek ma­gyarországi mesterkedéseit. KICSODA MORRIS L ERNST Morris Ernst, akit Vogeler itteni hozzátartozói felfo­gadtak, hogy fiukat védje a budapesti kémperben, egyike a legdühödtebb szociáldemokrata vörösfalóknak. A tavalyi nagy new yorki béke­konferencián, amidőn a békéért folyó világküzdelem legkiemelkedőbb vezetői New Yorkban jöttek össze, hogy tiltakozzanak az újabb háború és a háborús uszítás ellen, Wall Street ügynökei mindent elkövettek, hogy a konferencia hatását ellesúlyozzák. A trockvisták, sárgás szociáldemokraták, a wall streeti és a Hearst csatornása­jt­ harsány helyeslése mellett “ellengyűlést” rendeztek a Car­negie Hallban. A trockyista Sidney Hood e gyűlésen hazánk nagy­ szövetségesét, a Szovjetuniót, amely 10 millió fiát áldozta fel a nácizmus, fasizmus fölötti győzelemért, náci Németországhoz hasonlította. A gyűlés másik főszónoka , Morris L. Ernst volt. , Lehet-e kétség az iránt, hogy egy­ ily ember kiszemelése és kiválasztása egy újabb provokáció volt a népi demokrá­ciák és a béke ügye ellen? Mert az is nyilvánvaló, hogy a Vogeler család nem a maga belátásából választotta ki 100 ezer amerikai ügyvéd közül pontosan a vörösfalas bajnokát. KÉTEZER ELŐFIZETŐT a “Magyar Jövő” hétvégi lapszá­mára! Ez a clevelandi konferencia jelszava! MAGYAR JÖVŐ (HunnrUn DalW JoanwIT Az arcok a tárgyalás közben írta: BOLDIZSÁR IVÁN BUDAPEST. — Figye­lem az arcokat tárgyalás köz­ben. Nem a vádlottakét, hi­szen azok javarészt hátat for­dítanak, csak akkor látni pro­filjukat, ha az ember a nagy esküdtszéki terem fala mel­lől nézi őket. Ezt meg is te­szik minduntlan a nyugati lapok tudósítói­ alaposan szemügyre veszik Geiger, Radó, de különösen Sanders és Vogeler arcvonásait. Az­után kiszaladnak a külön ne­kik fenntartott telefonfülkék­be és jelentik szerkesztőik­nek, hogy a megfélemlítésről, hipnózisról, “vallatószerek­­ről” szóló cikk-kellékeket ugyanúgy lomtárba tehetik, mint a Mindszenty- vagy a Rajk-per idején. “Aziránt nem lehet kétség” — telefo­nálta a Manchester Guardian Budapestre küldött külön tu­­dósítója, mint a lapjában megjelenő tudósítás közli — ,hogy Sanders képességei teljes birtokában van. Rövid szünetekkel csaknem három óra hosszat beszélt, tökéletes mondatokban.” Ugyanabban az időben, de természetesen két külön te­lefonfülkéből, egymástól tel­jesen függetlenül, a londoni Times tudósítója lapjába csaknem ugyanazokkal a sza­vakkal jellemzi a vádlotta­kat: “Az első napon kihallgatott három vádlott vallomása és reakciói alapján lehetetlen­ség azt gondolni, hogy ne let­tek volna képességeik teljes birtokában. Valamennyien vi­lágosan, határozottan, min­den habozás nélkül beszéltek. Sanders egy alkalommal szé­lesen mosolygott, amikor nem talált meg egy kifeje­zést és tolmácsához fordult segítségért.” A vádlottak arca, mon­dom, csak a külföldi újság­írókat érdekli. Érdekesebb látvány náluk a hallgatóság arckifejezése. Az ember ön­kéntelenül is összehasonlítást tesz a legutóbbi két nagy perrel. A Mindszenty-tárgya­­lás alatt a hallgatóság arcá­ra a döbbent csodálkozás ült ki. Hogyan, amíg mi hig le­vesen romokat takarítottunk, üzembehelyeztük gépeinket, újra felállítottuk íróasztalain­kat, addig itt ezek kormány­­listákat állítgattak össze, a következő háború utánra spe­kuláltak, a szétosztott föld egyberagasztását tervezget­ték csendőrszuronnyal, haza­térő nyugatosok bikacsökjei­­vel? Hát ez is lehetséges? Hát ilyen emberek is vár­nak, hozzá még papi talár­ban? A­ csodálkozás kifejezé­se után a váratlan öröm öntötte el az arcokat: milyen jó, hogy erre nem kerülhetett sor. Nemcsak azért, mert le­leplezték és lecsukták az ösz­­szeesküvőket, hanem azért is, mert a világ nem arrafelé halad, amerre ezek a jó urak szeretnék, nem a háború, ha­nem a béke, nem az amerikai atomuralom, hanem a népek szabadsága felé. A Rajk-tárgyalás alatt más kifejezést öltöttek az ar­cok és az­­ öklök. Az embe­rek már nem csodálkoztak, megtanultuk, hogy a nép el­lenségei semmiféle módszer­től nem riadnak vissza. A csodálkozást az undor és a megvetés váltotta fel az ar­cokon és az ökölbe szoruló ke­zek a haragot és a gyűlöletet jelképezték azokkal szemben, akik bíráik előtt álltak és azokka szemben is, akik fel­bujtották őket. Ez a tárgyalás ismét más. Az ember időnként hányin­gert érez például, amikor azt hallja, hogy a vogelerek és sandersek magyar ügynökei 500 forintokért árulták a ha­zát és ugyanakkor maga San­ders szemrebbenés nélkül vágott zsebre havi húszezret a magyar munkáskéz adta haszonból. Vagy amikor ki­derül, hogy Geiger “viszont­biztosította” magát, mielőtt gazdái parancsára belépett a Kommunista Pártba, sőt jegyzőkönyvet is íratott alá Chopin követtel. De a hall­gató ezt az émelygést egy­kettőre megszokta — a csa­tornatisztítónak sem fordul fel munka közben a gyomra — s a kihallgatások egész folyamán a jóleső fölény, a biztonság és az erő érzése tükröződik az arcokon. Nem csoda, ha a tárgyalás hallgatója fölényt érvez az itt szereplő figurákkal szemben. Tudja jól, hogy az imperia­lizmus céljai természetesen nem változtak meg. Eszkö­zeiben sem válogatós. De mi­csoda változás az ügynökök­ben egy esztendő alatt! Már nem bíboros, nem egykori herceg, vagy földesúr, egye­temi tanár, áll a nép bírái előtt, m­­ár nem miniszteri, tábornoki rangot viselő poli­tikusokat rángatnak dróton, hanem csak harmadrendű, személyükben érdektelen ala­­kocskákat. Még a legszemfü­lesebb külföldi tudósító sem tud más különösebbet felje­gyezni blokkjában, mint hogy Geiger “érdekesen­­ őszül”,­­ Sanders pápaszemet hord és­ Dőry Edina bárókisasszony-­ ból bárkisasszony lett. Mi­csoda csúszás lefelé az ő szempontjukból, a mi ellen­ségeink szempontjából. A most szereplők keskenyvágá­­nyú spiclik, akik mellett kénytelenek voltak szemé­lyükben is bevetni saját em­bereiket is. Mindszentyéket, Rajkákat még tudták a hát­térből mozgatni. Most itt áll a vádlottak mikrofonja előtt maga az amerikai és az an­gol kém is. A hallgató, üze­mi munkás, vagy értelmiségi, akár a tárgyalóterem karza­táról, akár a rádió mellől fi­gyeli a tárgyalást, mérhetet­len fölényt érez: a szabad emberek, a szocializmus út­ján haladó népek fölényét, az imperialistákkal és férgeik­kel szemben. Nem lehet véletlen, hogy e hivatásos amerikai kém és az ugyancsak hivatásos brit százados­ kém mellett éppen ez a Geiger, ez a Radó, ez a Domokos, ez a Justh, ez a Dőry Edina ül a vádlottak padján. Nemcsak üzemi mun­kás, vagy dolgozó paraszt nincs köztük, de valódi ér­telmiségi sem! Mert nem ér­telmiségi ez a szemét forga­tó krupié-arcú prépost, aki huszár­tiszt volt a monarchia fedjében és kártyaadósságai miatt jónak látta a zsinóros atillát a reverendával felcse­rélni. Valahogy nagyon oda­illik melléje a konzervgyáras­­ báró leánya, aki apja pénzén megtanult ugyan egy-két ide­gen nyelvet, de ez csak arra volt jó, hogy a pénz fogytán szórakoztassa angolul beszélő vendégeit a bárpultnál, de­­ arra már nem volt jó, hogy anyanyelvét is tökéletesen megtanulja! Nem csodálnám, ha ez a sváb Krauszból lett Domokos Kelemen még kissé megtisztelve érezné magát, hogy egy Justh és egy baro­­nesz között foglalhat helyet... Ez az a típus, amely táskák­ban közlekedett a háború előtt a Mátyás-pince és az Apostolok söröző­j­e között, három lépésenként csattog­tatta bokáját, villantotta fogsorát és tisztelte mind­azt, akinek egy nemesi elő­­névvel, vagy ezer pengővel többje volt. Nem lehet véletlen, hogy a felszabadult Magyarország­ba mindenféle címeken meg­érkező nyugati kémek azon­nal megtalálták a régi Ma­gyarország ittfelejtett kép­viselőit. Az angol és az ame­rikai rádió Vogeler és San­ders védelmében naponta de­mokráciáról szaval. Most lát­hatjuk, akikkel akarnának ők “demokráciát” csinálni Magyarországon. Földbirto­kosokkal, huszártisztekkel, prépostokkal, fasisztákkal és olyan törtetőkkel és kalan­dorokkal, mint Geiger és Radó. A vallomások a Vogeler ügyben A budapesti Szabad Nép­­ ma ideérkezett, február 18- i diki száma részletesen közli a Vogeler-ügy vádlottainak val­lomását a törvényszék előtt.­ Alant közöljük a vallomások­ legfontosabb részleteit. Első­­ nek, Edgar Sanders angol ügynökét: Sanders Edgar vallomása Ezután a tanácselnök San­ders Edgar negyedrendű vád-­­lőtt elővezetését kéri. San­ders Edgar az elnök kérdé-­ sére kijelenti, hogy a vádat megértette és bűnösnek érzi magát. Elnök: Ha elfáradt, szól­jon, szünetet rendelek el, víz is áll rendelkezésére. (A tol­mácshoz.) Három-négy mon­datonként megállunk és ön szóról-szóra fordítja. Sanders Edgar elmondja, hogy 1940 májusában lépett­­ az angol kémszolgálat kötelé­kébe. Ott hírszerző és kém­­elhárító kiképzésben része­sült. Magyarországra először az ausztriai főparancsnokság egyik szerve, a USA kém­szerv küldte 1946-ban, azzal a feladattal, hogy katonai, gazdasági és politikai vona­lon kémtevékenységet kezd­jen, híranyagot szerezzen a magyar és a Magyarországon lévő szovjet csapatokról. Az imperialisták ekkor a jobb­oldali reakciós pártokat tá­mogatták, azt remélve, hogy a Kommunista Pártot ki tud­ják szorítani a kormányból, továbbá, hogy szakadást tud­nak előidézni Magyarország és a Szovjetunió között. Hogy céljaikat elérjék, híranyagot szereztek különböző embe­rektől arra, hogy milyen harcaik voltak az egyes po­litikai pártoknak. Elnök: Tehát ilyen ügy­nökhálózat egyik kiépítője, mint hivatásos tiszt, ön volt és tevékenységét az angol ka­tonai misszió leple alatt vé­gezte ezidőtájban? Sanders: Igen. Elnök: Milyen rangban szolgált akkor az angol had­sereg titkos szolgálatánál? Sanders: Még mindig szá­zados voltam. Elnök: Nevezze meg azo­kat a személyeket, akik az ön felső kapcsolatát képezték ez­­időtájt s akiktől ön kémuta­­sításokat kapott. Sanders: 1946-ban mikor ide érkeztem, Orov őrnagy volt az osztály vezetője, az­után Bladeback őrnagy jött, azután pedig Henry őrnagy jött, aki mindvégig ittma­radt, amíg a misszió itt volt. Sanders elmondja, hogy­ ezen túlmenően kapcsolatai voltak Mackenzie őrnaggyal, aki a gazdasági osztályon volt és Mr. Ebrol-lal, majd kijelenti, hogy Redward, az angol politikai misszió egyik vezetője politikai síkon fej­tett ki kémtevékenységet és átadta neki, mint kémügynö­köt dr. Justh István prépos­tot. 1947 elején, amikor látni­való volt, hogy a magyar bé­keszerződést meg fogják köt­ni és ezért a brit és amerikai kémtevékenység nagy akadá­lyokba fog ütközni, kilépett a katonai szolgálatból és le­szerelés céljából Londonba ment. Majd a brit kémszerve­zet utasítására Magyaror­szágra jött, mint az ISEC munkatársa. A budapesti vál­lalat képviselője lett és ez­alatt a fedőszerv alatt to­vább folytathatta kémtevé­kenységét. A brit hadügymi­nisztériumban egy bizonyos Bartley nevű kapitány azt az utasítást adta, hogy folytassa tovább a munkáját, épp­­úgy, mint azelőtt, további utasí­tásokat pedig a brit katonai missziótól fog kapni. Az utasítás az volt, hogy Henry őrnaggyal lépjen érintkezésbe, aki akkor itt a katonai misszió katonai osz­tályának vezetője volt. 1947 február elején érkezett Ma­gyarországra és néhány­ nap­pal később kiépítette a kap­csolatot Henryvel. Amikor 1947 őszén megszűnt az an­gol katonai misszió tevékeny­sége, felsőbb kapcsolata Cap­­ron alezredes lett, aki jelen­leg a brit követség helyettes katonai attaséja, s rajta kí­vül Southby, kereskedelmi attasé. A. ___i foly­tatjuk). A jövő margójára írja: Dr. Pogány Béla J. B. Freeman megborotválkozott John B. Freeman kisurrant a fürdőszobába. Családja még mélyen aludt. Nem akarta zavarni az alvók álmát. De tolvaj lépteinek más oka is volt: meg akart borotválkozni és ha lehet, fürdeni. Tanácsos tehát, hogy a lehető lekisebb zajt okozza, mert nem lehetetlen, hogy valaki, egy FBI-em­­ber, vagy maga a házmester, vagy egy gonosz szomszéd hallgatódzik az ajtó előtt és tetten ér­hetik, amikor életműködéseihez vizet­­ mer használni. John B. Freeman amerikai mérték­kel mérve már öreg, nagyon öreg, rop­pant öreg ember volt, a negyven felé járt. Amerikai munkaadók mértékével mérve szinte csodálatos, hogy háta még nem hajlott meg, hogy kezei nem resz­ketnek és hófehér szakálla nem söpri a padlót. Még csak bús halántékán sem veresedett a haja, de azér mégis nagyon öreg ember számba megy . Ezt bizonyítja az, hogy szinte naponként meg kellett borotválkoznia. Vékony csurgással megeresztette a vízcsapot. Úgy szá­mította, hogy mire elkészül a borotválkozással, addigra megtelik a kád is vízzel. Mire felöltözködik, az asszony is felkel és elébeadja a reggelit. Úgy érezte, hogy felelős a használt vízért, így hát csak a legszükségesebbet használta, szinte már saját nyálkájával nedvesítette be ábrázatát. Amikor arcával elkészült, a nya­kára tért át a borotvával, amikor hirtelen a bejárati ajtón erélyes kopogást hallott. Kinyitotta. Egy öregedő, harminc­éves férfit látott, kezében plajbász és notesz. “Mit akar?” kérdezte tőle barátságtalanul. “A város nyomozója vagyok, mondta az ismeretlen, azok után nyomozok, akik vizet használnak, vizet rabolnak a csapokból borotválkozás és fürdés céljaira. Gyanús zajit hallottam és hatósági jogomnál fogva a vízcsobogás igaz­i természetét akarom kinyomozni. Ha megengedi, benyomozo­k a fürdőszobába és lenyomozom a tényállást.” Fejébe nyomta nyomozó nemezkalapját és belépett a fürdőszobába. John B. Freeman sietve becsukta az ajtót, a fürdőszoba ajtaját, nehogy hangjuk beszűrődjön a hálószo­bába és felijessze a családot. “Áhá!!” kiáltotta a nyomozó csúfondáros hangon, "ma­ga fürödni akart! A pofáján még látom a habot, tehát bo­rotválkozott! Egyszerre két kihágást köv­­ett el városunk és a köz ellen. No, ezért lakolni fog!” “Cs-ss-ss!” mondta John B. Freeman jedten, “halkab­ban tessék beszélni, mert a család felébred. ’ “Engem semmi más nem érdekel, mint a kihágás. Fel­veszem az adatokat. Hogy hívják?” “No csak semmi bürokrácia,” mondta Freeman, “sem­mi jegyzőkönyv, semmi adatfelvétel. Saját lakásomban azt teszek, amit akarok. Kicsoda maga, mi volt azelőtt, mielőtt nyomozó lett?” “Éveken át munkanélküli voltam, most hogy végre ál­láshoz jutottam, saját édesapját is feljelenteném és a maga kedvéért nem fogom feletteseim utasításait figyelmen kívül hagyni.” “A vízhasználat még nincs egészen eltiltva és jobb lesz, ha távozik.” “Dehogy távozom, hova gondol? Ma csütörtök van, ma nem szabad a vízzel pocsékolni. Azonnal zárja el a csapot a kádban.” “Úgyis megtelt már, elzárhatom”, mondta Freeman nyugodtan, “máskülönben akkor zárom el, ha kedvem tartja.” “Nagyon téved öregem, csütörtökön tilos a kádban úsz­kálni. Most pedig felveszem a tényállást.” “Idehallgasson, nyomozó! Egész héten nem fürdök, csak egyszer. Csütörtökön. Azért csütörtökön, mert akkor tilos a fürdés. Viszont itt nem a nap a fontos, hanem a vízzel való takarékosság. Már­pedig én egész héten takarékosko­dom a vízzel. Tehát nemhogy büntetést érdemelnék, hanem ellenkezőleg, dicséretet. Különben is “zuhog az eső.” “Nem számít. Annyi eső eshetik, amennyi akar, a víz­állás mégis alacsony a városi víztartályokban. És ha árvíz öntené el a várost, ha még annyi volna is a víz, hogy a kö­nyökünkön spriccel ki, magának akkor sem szabad csütörtö­kön fürödni.” “De hát akkor miért ez a nagy szigor?” “Azért, felelte a nyomozó, mert vízmérőket akarnak fel­szerelni a lakásokba és ezzel megadóztatni a lakókat. Tehát ha toronymagasságban hömpölyögne a víz, ha senki egyet­len csepp vizet sem szürcsölne, akkor is azt mondanák a je­lentések, hogy nincs víz. Érti már?” “Értem, kérem, értem és nagyon örülök. Mert ha víz­mérőt vagy vízórát fognak felszerelni a lakásomban, én annyira spórolni fogok, hogy nekem még vissza is fog jár­ni a házbéremből.” “Maga nagyon téved, ha azt hiszi. Mert egy bizonyos összeggel mindenképpen meg fogják drágítani a házbérét, ha használja a vizet, ha nem. Aztán ha nagyon sokat hasz­nál, ha például szódavízgyárat rendez be a lakásában, akkor még arra maga rá is fog fizetni, nemhogy visszatérítést kapna. Rajtunk akar maga kifogni, maga patkó? Mit kép­zel maga, nincs nekünk magunkhoz való eszünk? Ha azt kép­zeli, akkor még jobban megadóztatják.” “De hát ez egyszerűen csalás! Ez a lakók kirablása! Disznóság! Ki hallott olyasmit, hogy ha valaki nem használ vizet, mindenképpen megfizettetik vele a vízóra használa­tát?” * •­­ “Mit tetteti magát, mintha nem tudná, miről van szó? Hát nem így van a telefonnal is? Magának, fiam, 66 tele­fonhívást mindenesetre meg kell fizetni, akár telefonál, akár nem. Ezért miért nem megy panaszra?” “Nem megyek panaszra, mert a telefontársaság mp­.­­ .(Folytatás a 4-ik oldalon), *.. , M|^ Dr. Pogány Béla “A NYUGATI EGYHÁZAKNAK SOK MINDENT MEG KELL TANULNIOK A MAGYAROKTÓL” mondja Olivier Beguin, a Nemzetközi Bibliatanács főtitkára Egy hetet töltött Budapes­ten Olivier Beguin, a Lon­donban székelő Nemzetközi Bibliatanács főtitkára. Be­nyomásairól hosszabb­­nyilat­kozatot adott az Egyházi Tu­dósítónak, amelyből az aláb­­biakat közöljük: — Az itt töltött hét leg­kiemelkedőbb élményét — mondotta — néhány szóban lehetne összefoglalni: a nyu­gati egyházaknak sok min­dent meg kell tanulniok a magyaroktól. Nekünk nyu-­­gatiaknak példaképül és bá­torításul kell hogy szolgáljon a magyar egyházak törekvé­­­se a hitbeli elmélyülésre, s megújulásra, bűnbánatban és imádságban való megtisztu­lásra.­­ A nyugati egyházak gyakran még ma is a népek feletti hatalom téves képzeté­ben élnek, pedig ezt a hatal­mat a valóságban már na­gyon régen elveszítették. Az egyházi keretek megvannak, de a tartalom súlyosan meg­romlott. Az egyházak na­gyon gyakran hozzákötötték sorsukat a polgári osztály sorsához s elvesztették a kapcsolatot a munkások tö­megével, elhanyagolták a dolgozó emberek védelmét és segítését, lelkileg és anyagi­lag a gazdagok egyházává lettek, holott Krisztus a sze­gényeknek hirdette az öröm­üzenetet. A Nyugat egyházai éppen ezért meg fogják érni a bűnhődés napját, amikor leleplezik a képmutatást és eljön a számonkérés ideje, bárcsak azon a napon a meg­bocsátás és a megújhodás ke­gyelmét is megismerhetnénk úgy, ahogyan azt a magyar­­országi egyházak megismer­ték. A baranya megyei mezőgazdasági igazgatóság dolgozói kulturcsoportot ala­kítottak, amellyel a vidéket járják és a dolgozó paraszt­ság számára kulturelőadáso­­kat tartanak. AKI HÍVE A HALADÁSNAK, ££4­ HALADÓ LAPOT OLVAS! Macr 1, 1958

Next