Magyar Kereskedők Lapja, 1897. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1897-01-03 / 1. szám
2 termi gyümölcseit. A királyi trónbeszéd, melylyel az új országgyűlés megnyittatott, biztosítékul szolgál arra nézve, hogy a törvényhozás fő figyelme jövőben ismét a gazdasági alkotások felé irányul s az üzletemberek nyomasztó adóterhe is, különösen méltányossági és arányossági szempontokból, megkönnyebbül. Mezőgazdasági viszonyaink javulásnak indultak, a filloxéra által elpusztított szőlők helyreállítása gyorsan halad előre, a sertésvész szünőben van, az állattenyésztés nagy arányokban fejlődik, a termények ára lényegesen javult s előre láthatólag hosszabb ideig nem is fog csökkenés beállani. Állandó béke biztosítékai tűnnek fel minden irányban s, ha Törökország a reform útjára tereltetik, ott mi is új, kedvező piaczokra számíthatunk. E kedvező prognosztikonok intenek felénk. Csüggedni tehát nincs okunk, nincs különösen a magyar kereskedelemnek, mely egyre nagyobb jelentőségre emelkedik. Midőn tehát olvasóinknak, általában a magyar kereskedőknek boldog újévet kívánunk, kívánjuk egyszersmint, hogy a kereskedelem felvirágzásába helyezett remény ne hagyja el őket a jövőben sem! Külkereskedelmi képviseletünk. Nem egyszer volt már szó a Magyar Kereskedők Lapjában arról, hogy a monarkia külkereskedelmi képviselete a lehető leggyarlóbb s éppen nem alkalmas arra, hogy exportunkat a versenyállamok törekvéseivel, szívós kitartásával és rendezett kereskedelmi képviseletével szemben érvényre emelje. Különösen Magyarországnak van oka e részben panaszra. Konzuljaink s a konzulátusok hivatalnokai — tisztelet a kivételeknek — jóformán fogalommal sem bírnak Magyarország termelő és szolgáltatási képességéről, önálló iparáról és kereskedelméről, ők csak Ausztriát ismerik — már amennyiben azt is ismerik — annak érdekei szolgálatára vélik magukat egyedül hivatottaknak s ennek következménye aztán az, hogy a külföldön a magyar ipar termékeit is az osztrák ipar produktumainak tekintik s hogy gyakran érkeznek megrendelések osztrák cégekhez oly áruk tárgyában, melyek fő forrása Magyarországon van. De csalódnánk, ha azt hinnék, hogy Ausztriában meg vannak elégedve a konzulok működésével. Éppen nem s az e részben a Lajtán túl felhangzó panaszok éppen kapóra jönnek nekünk, hogy mi, kiknek külkereskedelmi érdekeit az osztrákmagyar konzulok sokkal inkább elhanyagolják, az égetően szükséges reformokat a legnagyobb erélylyel szorgalmazzuk. Lássuk, minő képet nyújt ma a konzulátusi ügy s minő reformok volnának e téren szükségesek. Az osztrák-magyar konzulok száma 467-re emelkedik, tekintélyes szám s az alább elmondandóktól eltekintve talán elégségesnek mutatkoznék, ha a konzuli állások e hivatásnak megfelelő díjazott állami hivatalnokokkal vagy szakképzett kereskedőkkel volnának betöltve. Azonban a legtöbb helyen, részben a fontosabb kereskedelmi góczpontokon is czímzetes konzulok látják el az osztrák-magyar kereskedelmi ügyeket, kik legtöbbnyire az illető ország kereskedői köréből szenteltettek ki, legtöbbször a német nyelvet sem beszélik, a magyarul tudó tiszteletbeli konzul pedig ritka, mint a fehér holló. Ezekkel az angol, franczia, spanyol emberekkel tehát exportőreink alig bocsátkozhatnak levelezésbe s ha ezt meg is kísérlik, vagy egyszerűen nem kapnak választ, vagy ha kapnak, akkor kevés benne a köszönet. Nagyobb baj ennél, hogy az idegen államok polgárai sorából kiszemelt tiszteletbeli konzulok, különösen a tengeren túliak, Ausztria iparáról is csak homályos fogalommal bírnak. Magyarországot pedig egyáltalán nem ismerik, minél fogva a monarkia kereskedelmi érdekeit akarva sem képviselhetik akként, hogy terményeinket és ipari produktumainkat a külföldi piaczokon megismertessék s azok számára újabb piaczokat szerezzenek. Erre egyébként még a buzgóbb tiszteletbeli konzulok sem igen törekesznek, mivel fáradozásukért nem részesülnek semmi jutalomban, sőt gyakran hazájuk iparának — tehát a saját érdeküknek — ártanának, ha az osztrák-magyar ipartermékek importját előmozdítanák. A versenyállamok külkereskedelmi képviselete egészen máskép van szervezve s e tekintetben az összehasonlítás a monarkiára nézve valóban megszégyenítő. Különösen Németország az, mely e téren a legnagyobb energiával, a budget kímélése nélkül tör előre s külkereskedelmének az utolsó tíz év alatti óriási fellendülését csakis e részbeni áldozatkészségének és körültekintő gondosságának köszönheti. Ausztria- Magyarországnak csak Bombayban, Shangaiban és Yokohamában vannak rendes konzulai, míg Kelet-Ázsia egyéb jelentékenyebb kereskedelmi pontjain csupán tiszteletbeli konzulok fungálnak, többnyire angol kereskedők Ellenben Németországnak Bombayban, Kalkuttában, Singaporeban, Batáviában, Manilában, Horkongban, Shangaiban, Pientrinben, Bangkokban stb. vannak valódi konzulai. Még roszszabbul áll a dolog Ausztráliában, mely pedig az európai exportra nézve egyre jelentékenyebbé válik. Az ötödik földrészen Ausztria-Magyarországot egyetlen díjazott konzul sem képviseli, míg Németországnak Ausztrália minden nevezetesebb kereskedelmi központján vannak fizetéses konzulai. Hasonlóan áll a dolog a délafrikai gyarmatállamokban, sőt az oly közelfekvő Levantán is az osztrák-magyar konzulátusi ügy sok, igen sok kívánnivalót enged. Itt ugyan elég szép számmal rendelkezünk konzuláris hivatalnokokkal, de ezek diplomácziai és politikai feladatokkal lévén túlterhelve, részint ez iránybani nagy elfoglaltságuk, részint kereskedelmi szakképzettség hiánya miatt a kereskedelemnek vajmi csekély szolgálatot tesznek. Az a bürokratikus rendszer és nehézkesség, melyet a mi konzulátusaink pl. Törökországban meghonosítottak, már szinte közmondásossá vált s nem egyszer történik, hogy osztrák-magyar exportőrök, gyárosok, kereskedők, stb., hogy saját konzulátusaink boszantó és sok kárt okozó körülményességeit elkerüljék, inkább valamely más állam konzuli hivatalához fordulnak s a legtöbb esetben ezek készségesen szolgálnak a kívánt informácziókkal, nem ritkán közbenjárással is. Az elmondottakból könnyen levonhatók a következtetések, melyek konzulátusaink gyökeres reformjához vezetnek. Elsősorban is számos ismeretes és tiszteletbeli konzuli állást valóságos konzulátussá kell átalakítani, ott pedig, hol a konzulátus diplomácziai teendők ellátására s az osztrákmagyar honpolgárok ügyeiben való bíráskodásra is hivatva van, a tisztán kereskedelmi ügyek ellátása végett szakavatott, egyéb teendőkkel nem terhelt hivatalnokot, sőt esetleg kettőt vagy hármat is kell a konzulátushoz beosztani. Czélszerű volna, ha a kereskedelmi ügyeket ellátó konzuláris hivatalnokok a külföldön élő tapasztalt hazai kereskedők közül szemeltetnének ki; az Egyesült Államok kormánya e rendszerrel óriási eredményeket ért el. A valódi konzulok s a konzuláris hivatalnokok számának szaporítása azonban csak akkor vezet czélhoz, ha ezen állások hivatásuknak megfelelően képzett emberekkel töltetnek be, minél fogva a konzuláris hivatalnokok kereskedelmi kiképzésére a legnagyobb gondot kell fordítani, még alárendeltebb állást sem foglalhasson el kereskedelmi konzulátusoknál oly egyén, aki Ausztria - Magyarország kereskedelmi, ipari, mezőgazdasági, közlekedési viszonyait, valamint az illető ország import útján fedezendő szükségleteit alaposan nem ismeri. Törekvéseinek végcélja a mi érdekeink szempontjából természetesen az volna, hogy Magyarország iparát és kereskedelmét legalább a legfontosabb piacokon külön magyar konzulátusok képviseljék, de amíg ezen eszményi czélhoz eljuthatunk, legalább annyit van jogunk megkövetelni, hogy konzuljaink tudjanak magyarul és a magyar nyelvű megkeresésekre magyarul,válaszoljanak, ha nyelvünket értik, majd talán viszonyainkkal is inkább megismerkednek. Egy nagyiparos. MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA sr Kf-1897. január 3.