Magyar Kereskedők Lapja, 1897. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)
1897-01-03 / 1. szám
1897. január 3. MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA Állatvásárjaink. Eltekintve azoktól az erkölcsi és gazdasági mozzanatoktól, melyek a nálunk annyira divatos szertelen vásározás ellen szólnak és amelyek a vásárlátogatóknak oly gyakran megokolatlan idővesztegetésében, költekezésében és ezek következményeiben rejlenek; fontos közgazdasági érdekek, az állatok megfelelő értékesítésénél elsősorban mértékadó tekintetek szólnak az ellen, hogy állatkészletünket elaprózzuk számtalan vásáron, hol sem a vevő mennyiségileg és minőségileg kielégítő kínálatra, sem az eladó ily keresletre biztosan nem számíthat, ahol tehát a helyes és egészséges áralakulás alapfeltétele, a kereslet és kínálat között fennálló tényleges arány, kellő módon kifejezésre nem juthat, hanem annak megítélése mellékes körülmények döntő befolyása alatt áll Ezek a momentumok állatvásáraink ügyének rendezésében mindeddig kellő méltánylásra és alkalmazásra nem találtak. Kiváló fontossággal bír ennél a kérdésnél egy további körülmény : az állategészségügyi érdekek megóvása. Ahol egy aránylag csekély kiterjedésű helyen esetleg több száz községből származó állatok órákon át a legközvetetlenebb érintkezésbe jutnak egymással, nagyon közel áll annak a lehetősége, hogy csak néhány beteg állat is más százat megfertőzhessen, melyek azután a ragály anyagai százfelé elhurczoltan, kiszámíthatatlan károsodások okozóivá lehetnek. Ennek megelőzése az állategészségügyi rendészet feladatát képezi s ennek a feladatnak kiváló fontosságát nálunk is már régóta felismerték. Az 1874: XX. t.-cz. 19—21. §-ai és az ezeknek végrehajtására kibocsátott rendelet oly részletes intézkedéseket tartalmaznak az említett állategészségrendőri czél biztosítására, hogy az 1888 : VII. t.-cz. alig talált hozzá tenni valót. S ha e téren némi haladást tettünk, ezt nem annyira az állatorvosok állategészségügyi rendtartásának szervezetében, mint inkább a végrehajtás terén értük el. Önámitás volna azonban, ha elhitetni akarnók magunkkal, hogy állategészségügyi rendészetünknek ez az intézménye, mely már több, mint két évtíz óta foglal helyet közigazgatásunk szervezetében, ma úgy működik, amint azt azok a nagyfontosságú érdekek kívánják, melyeknek védelme hivatását képezi. Hiszen, az állategészségügyi rendészetnek legfiatalabb bajnokai között is alig találkozik olyan, aki saját tapasztalataiból nem tudna oly eseteket idézni, melyekben valamely ragadós betegség eredete vásáron történt fertőzésre vezethető vissza. Sajnos, ilyen esetek, egész nagy területek befertőzése vásárokról került állatok által, nálunk még nagyon is gyakoriak. Pedig állatvásáraink rendtartásának szervezetére nem panaszolkodhatunk, ennek határozottan kidomborodó czélja : megelőzni azt, hogy beteg állat a vásártérre juthasson. Ennek a megvalósítására czélzó intézkedései eléggé kimerítők és teljesen megfelelők. Alapul szolgál természetesen az 1888. VII. t.-cz. 11. §-ának az a rendelkezése mely szerint «szabályszerű marhalevél nélkül állatok a vásártérre nem bocsáthatók». Ha összevetjük a ragadós betegségek fellépésének eseteire szóló állategészségrendőri intézkedéseket a marhalevelek kezelése tekintetében fennálló szabályainkkal, teóriában már a szabályszerű marhalevél maga alkalmas volna biztosítani állatvásárjaink állategészségügyi rendtartásának említett czélját. Mert az állategészségügyi törvény értelmében nemcsak a ragadós betegségben szenvedő, hanem az ennek gyanújában, sőt az ily fertőzés gyanújában álló állatok is forgalmi korlátozás alá kerülnek, azaz szabad forgalomba nem hozhatók s így marhalevéllel el nem láthatók. Ezzel tehát eléggé kiterjedten gondoskodik a törvény 11. §-a arról, hogy fertőzni képes állat a vásártérre ne juthasson. Ez azonban csak mintaszerű állategészségügyi végrehajtás feltételezése mellett állana. Nálunk a gyakorlatban éppen ennek a végrehajtásnak hiányaival kell számolni. Nevezetesen számolnunk kell az állatok között előforduló betegségek bejelentésére vonatkozó kötelezettség teljesítése tekintetében mutatkozó gyakori mulasztásokkal, melyek folytán sok esetben a fertőzni képes állatok forgalmát korlátozó intézkedések nem érvényesülnek kellő időben. Sőt figyelembe kell vennünk azt a lehetőséget is, hogy veszélyes állatok a korlátozó intézkedések érvényesítése dacára és ennek ellenére forgalomba kerülnek. Mindamellett semmi kétséget sem szenved, hogy adminisztrációnknak mai hiányai mellett is, az állatvásári rendtartás czéljának biztosítása érdekében lényeges mozzanatot képez az az intézkedés, mely szerint csakis szabályszerű levéllel ellátott állatot szabad a vásártérre bebocsátani. A megmaradó hézagokkal a mi rendtartásunk is számol és azért a vásárra fölhajtott állatok kedvező egészségi állapotának biztosítása végett még más garancziákról is gondoskodik. Nevezetesen körülkerítteti a vásárteret, hogy csak az e czélra hagyott bejárókon át juthassanak arra az állatok; a bejárókhoz pedig odaállítja az állatorvosokat, hogy állapítsák meg a marhalevelek vizsgálatával az állatok gyanútlan származását, az állatok vizsgálatával pedig azoknak kedvező egészségi állapotát és ne ereszszék a vásártérre, ami gyanús származású, vagy kifogásolható egészségű. Sőt hogy valamely állat az állatorvos szemét el ne kerülhesse, még vásári rendőrséget is szervez rendtartásunk az állatvásárokon. Ebben rejlik állatvásáraink rendtartásának súlypontja. Az állatorvos vizsgálata képezi a rendtartás céljának megvalósítására szolgáló intézkedések legfőbb biztosítékát, ennek alaposságán fordul meg gyakran a kiszámíthatatlan károsodással járó fertőzések elhárítása. Mert tisztában vagyunk aziránt, hogy az állatorvos vizsgálata nem biztosítja feltétlenül a vásártérre bocsátott állat kedvező egészségét, de viszont az sem szenved kétséget, hogy annak alapossága esetén nyilvánvalóan beteg, már fertőzni képes állatok csak ritkán juthatnak a vásártérre s mivel ott az állatok csak rövid időn át, néhány óráig tartózkodnak, nem oly imminens a fertőzés veszélye, oly esetleg már beteg állatok részéről, melyek a betegség tüneteit külsőleg még nem mutatják. Ha mindamellett gyakoriak az elől említettekhez hasonló esetek, azokat főként az állatorvosi szolgálat hiányos ellátásának terhére kell írnunk, habár megengedjük azt, hogy nem mindig az állatorvos terhére. Természetes, ha — ami egyáltalán nem oly ritka eset minálunk — az állatorvos akkor érkezik a vásárra, amikor a felhajtás már véget ért és magán a vásártéren akarja a vizsgálatot megejteni, vagy, ha ott is áll kellő időben a vásártér lejáratánál, de csak azért, hogy ne mondhassák, hogy nem volt ott, akkor az állategészségügyet nagy mértékben veszélyeztető azok a mozzanatok, melyek az állatvásárok lényegében rejlenek, el nem háríttatnak. De az állatorvostól is jogosan csak annyit követelhetünk, amenynyire fizikailag képes. Mert, hogy ezrekre menő állatoknak marhaleveleit s ugyanannyinak egészségét aránylag rövid idő alatt egyenként és kellően megvizsgálja, az persze képtelenség. Szükséges tehát az állatorvosi teendők pontos ellátásáról gondoskodni, szükséges azonkívül ezen teendők pontos ellátását egyáltalán lehetővé tenni. Az 1888 : VII. t.-cz. és az ennek végrehajtására kiadott rendelet mindkét irányban megfelelően intézkedik. A végrehajtási rendelet 32. §-a odarendeli az állatvásárra az illetékes I. fokú közigazgatási hatóság képviselőjét, hogy egyéb teendői mellett azt is ellenőrizze, vájjon az állatorvos feladatát egyáltalán végzi-e a czél biztosítására alkalmas módon. Joggal feltételezhető, hogy legalább is vagy az állatorvos fog pontosan eljárni működésében, vagy az I. fokú közigazgatási hatóság képviselője fogja helyesen ellátni ellenőrzési kötelezettségét. Bármely esetben a czél a lehetőség szerint biztosítottnak tekinthető. Hogyha azonban mindkét faktor csütörtököt mond, akkor valóban legalább az állatvásárok állategészségügyi rendtartására jogosan panaszkodni nem lehet. A végrehajtási rendelet 33. §-a számol azzal a körülménynyel is, hogy az ember működésének a fizikai lehetőség szab határokat és azért a vásárjog tulajdonosát, illetve bérlőjét arra kötelezi, hogy az állatorvosokról gondoskodjék, sőt az I. fokú hatóságot kifejezetten nemcsak feljogosítja, de kötelezi is, hogy azon esetre, ha a vásárjog tulajdonosa, illetve bérlője kötelezettségének nem felelne meg, akkor ennek terhére maga rendeljen a vásárra kellő számú orvosokat. Megvan tehát a biztos alap arra is, hogy a nagy forgalmú vásárokon elháríttassék az állategészségügy érdekeit fenyegető az a veszély, mely a vizsgálati anyag nagy tömegében, a vizsgálat alaposságának szempontjából rejlik. De más kérdés azután, hogy ezt az alapot az illetékes hatóság ki is használja-e ? Bátran állíthatjuk, hogy nem. Mégpedig két okból. Először, mert az első fokú közigazgatási hatóságok közegeit egyéb teendőik annyira igénybe veszik, hogy legtöbb helyütt teljesen képtelenek a végrehajtási rendelet 32. §-ának megfelelőn képviseltetni magukat hivatalbeli közeg által az állat- 3