Magyar Kereskedők Lapja, 1904. július-december (24. évfolyam, 27-53. szám)
1904-07-02 / 27. szám
2 Nagy- és kis-vaskereskedők. — A vidéki vasnagykereskedők szervezkedése. — A budapesti vasnagykereskedők detailelárusitása. — A vidéki előkelőbb vas-czégek, amelyek ugyan sohasem reflektáltak a nagykereskedői czimre, de jelentékeny áruszükségletük alapján tényleg nagykereskedőknek nevezhetők, rendkívüli elégületlenséggel fogadták a budapesti vasnagykereskedők azon eljárását, hogy a kisebb, sőt a legkisebb vaskereskedőkkel szemben a legcsekélyebb előnyben sem részesítették őket. Követelték tehát, hogy őket is amaz előnyökben részesítsék, amelyeket az elismert vidéki vasnagykereskedők élveznek. Az egyesült vasgyárak a jelzett elégületlenség indokolt voltát elismervén, a budapesti vasnagykereskedőket utasították, hogy az évi 10 vagyon szükséglet után mm.-ként 10 fillért, a 20 vagyon szükséglet után pedig mm.-ként 20 fillért évenként utólag bonifikáljanak. A vidéki vaskereskedők egyes csoportjai most a maguk körében is szervezkednek. E czélból mext székesfehérvári és aradi vaskereskedők a héten a fővárosban jártak, hogy a budapesti vasnagykereskedőkkel a szervezkedés egyes részleteit megbeszéljék. Ezek egyelőre hallani sem akarnak a dologról, a piac szanálásának feladatát a maguk körében akarván elvégezni. Lehet azonban, hogy a vidékiek sem fognak minden esetben a budapesti nagykereskedőkhöz fordulni, hanem a maguk hatáskörében intézik el ügyeiket s aztán törhetik a fejüket a fővárosiak, hogy mily módon rendezzék a hazai vaspiaczot. Ennek jele, hogy a vidéki vaskereskedők julius 10-én Budapesten gyűlést tartanak avégből, hogy a budapesti vasnagykereskedői szindikátushoz való viszonyukat megbeszélés tárgyává tegyék. A gyűlést a győri Brenner és Darnay czég hívta egybe. * A fővárosi detail-vaskereskedők a következő átiratot intézték a vasnagykereskedők szindikátusához : Azon reményben és feltevésben, hogy a nagykereskedői szindikátus létesítésével a kis- és nagykereskedők közötti viszony rendezése is aktuális lett, a következő tiszteletteljes javaslatot bátorkodunk a nagykereskedői szindikátus elé terjeszteni. Anélkül, hogy a mai áldatlan és egyik félre sem üdvös helyzet bővebb taglalásába bocsátkoznánk, alulírott fővárosi vaskereskedők kötelezzük magunkat a következő vasáru-czikkeket a szindikátusban lévő nagykereskedőknél állandóan vásárolni és pedig: rudvas, lemez, fehérbádog, sodrony, kovácsolt szeg, láncz, lópatkószeg, vasaló, edény (öntött és lemez), öntvény, zsindelyszeg, csavaráru, kocsi- és hintótengey, ásó, kapa, lapát, kasza, sarló, satu és egyéb szerkovácsáruk, reszelő, szekerczeáru, aczélvilla, lóvakaró, zabolaáruk, csövek és kályhák. Ezzel szemben arra kérjük a szindikátusban lévő vasnagykereskedőket, hogy vagy szüntessék be teljesen a detail-árusitást, vagy pedig, ha ez keresztül vihető nem volna, a detail-elárusitásra olyan árakat állapítsanak meg, melyek bennünket teljesen védenek és a szerény polgári hasznot feltétlenül biztosítják. MAGYAR KERESKEDŐK LAPJA 1904. julius 2 A dolog egyszerűsítése végett szóbeli tárgyalást hozunk javaslatba és ezért arra kérjük a mélyen tisztelt szindikátust, hogy a tárgyalások megejtése végett helyet és időt kijelölni méltóztassék. Bőrkereskedők kongresszusa. A Magyar bőrkereskedők országos egyesülete I. évi augusztus 20-án országos, bőrkereskedői kongresszust rendez, melynek napirendjét egyelőre így állapították meg: 1. Állásfoglalás a szövetkezetek állami támogatása ellen. 2. Állásfoglalás azon gyárosok és nagykereskedők ellen, akik a kisiparosokkal is dolgoznak. 3. Az alkalmazottak és főnökök közös érdekeinek összeegyeztetése. 4. A bőrkereskedők részesítése a közös hadseregnél és a honvédségnél szükségelt bőráruk szállításánál. 5. Egy bőrkereskedő-bank alapítása, amely a fővárosi és vidéki bőrkereskedőknek olcsó hitelt nyújtson. Az egyesület felhívást bocsát ki az ország bőrkereskedőihez, amelyben felhívja őket, hogy a kongresszuson tömegesen jelenjenek meg. A felhívásból idézzük ezt a pár sort : «Nincs az országban olyan bőrkereskedő, akinél nem játszanának fontos szerepet a napirenden levő kérdések érdekünk szerint való megoldása. Már ha most látjuk, hogy e bajok orvoslása tényleg lehetséges és nem szükséges egyéb, mint hogy az összes bőrkereskedők személyesen megjelenjenek és együttesen ezen orvoslást követeljék, akkor — úgy hiszszük — nem csalódunk a hazai bőrkereskedők intelligenciájában, ha biztosra veszszük, hogy augusztus 20-án az összes hazai bőrkereskedők Budapesten személyesen fognak megjelenni. Követelésünk úgy az állam, valamint a gyárosok és nagykereskedőkkel szemben jogosak. Nem mi élünk a gyárosoktól, harem megfordítva, ők szorulnak reánk; nem mi hozunk fizetést az államtól, hanem az állam terhel meg bennünket adókkal és illetékekkel, tehát a gyárosok és az állam érdeke is egyúttal, hogy mi, mint tisztességes kereskedők egzisztencziánkat fentartsuk. Nyugodtan, higgadtan fogunk tárgyalni, mivel a kereskedőkhöz méltón, de határozatainkat erélyesen és szigorúan fogjuk keresztülvinni.» A kongresszuson való részvétel teljesen díjtalan és az egyesület lépéseket fog tenni, hogy a kongresszusra jelentkezőknek vasúti jegykedvezményeket szerezzen. A kereskedő kockázata és a deskredere-szavatosság. Igen érthető óhaja úgy a gyárosnak, mint a kereskedőnek is az, hogy üzleteit minél kisebb kockázattal, sőt lehetőleg teljesen rizikó nélkül, azaz úgy bonyolítsa le, hogy az áru értékének befolyta felől teljesen biztosítva legyen. A «teljesen biztosítva» alatt itt nem azt a morális megnyugvást értjük, amely a vevő bonitásába vetett bizalomból ered, hanem a biztonságnak abszolút mértékét, amelyet a kereskedelem rég-l múlt, patriarkális idejében úgy ért el az eladó, hogy az árut addig ki nem adta kezéből, míg annak ellenértékét meg nem kapta. A kereskedelem mai nívóján, ahol a konkurrenczia mindennap új meg új fogásokkal és előnyökkel igyekszik magát versenytársai fölé helyezni, az ily módon való üzletkötés a ritka esetek közé tartozik és ha elő is fordul, az nem szabály, hanem kivétel. Ma a rizikóval a kereskedőnek számolnia kell. Az eladó, ha a fogyasztóközönség mindinkább fokozódó igényeit ki akarja elégíteni és konkurrensei mögött — kik a fizetési feltételeknek a vevőkre nézve minél előnyösebb megállapítását a versenyképesség egyik jelének tekintik — elmaradni nem akar, feltétlenül bele kell mennie a hoszszabb-rövidebb ideig tartó hitelezésbe, sőt az úgynevezett fedezetlen hitelezésbe is, amidőn tudniillik az adós a megrendelés aláírásával és az áru átvételével elismeri bizonyos határidő múlva bekövetkezendő fizetési kötelezettségét, erről azonban váltófedezetet nem ad. Az eladás tehát teljesen nyíltszámlára történik és a hitelezés alapját tisztán a vevő személyének és hitelképességének előlegezett bizalom képezi. Hogy ez az alap milyen gyakran inog és mennyire megbízhatatlan, azt a fizetésképtelenségi esetek krónikái elég adattal támogatják. A hitelezés növekedésének ezen abnormális mértéke érthető okokból igen szabálytalanul befolyásolja a kereskedő szabad mozgását és forgalmának normális fejlődését. A hitelezéssel járó anyagi áldozat ugyanis tartózkodásra, a kockázat pedig óvatosságra készteti a kereskedőt s mindkét körülmény bizonyos határon túl gátat vet a kereskedő tevékenysége elé. Bizonyos maximális mértéken túl ugyanis a kereskedő józanul nem hitelezhet tovább és ha erejét túlfeszíteni nem akarja, a hitelezést és ezzel talán teljes további tevékenységét beszüntetni volna kénytelen. Hogy az ilyen, akárhányszor beállható kényszerhelyzet ismétlődése, váltakozása, esetleg állandósulása ellen való küzdelem nem képezheti a kereskedő élethivatását, az bizonyos és éppen e kényszerhelyzet nyomása alatt keletkeztek módok és eszközök, amelyek a fogyasztók igényeit s a kereskedők érdekeit áthidalni vannak hivatva. A kínálkozó segédeszközök között a legeredményesebbnek és gyakorlatilag legjobban keresztülvihetőnek mutatkozott az úgynevezett deskredere vállalás, vagyis az az eljárás, mely szerint a gyáros vagy a kereskedő kockázatában egészben vagy részben egy második, esetleg harmadik személy is osztozkodik. A kockázat ily módon való elvállalása természetesen elsősorban a közvetítő kereskedelem, az ügynök vagy a bizományos, tehát azok részéről történik, akiknek érdekében áll az, hogy a gyáros vagy kereskedő forgalmát korlátozni ne legyen kénytelen. Az eljárás az, hogy az illető második személy — a gyakorlatban legtöbbször a bizományos és a közvetítő ügynök — bizonyos módozatok mellett magára vallatja a hitelezéssel járó kockázatot egészen vagy annak bizonyos részét aszerint, amint erre nézve a gyárossal előzetesen megegyezett. Minthogy a gyáros különböző czikkeire és különbözőrajonokra nézve rendszerint több bizományost vagy képviselőt tart, a hitelezés kockázata ily módon 3—4, esetleg több személy között is meg-