Magyar Konyha, 1988 (12. évfolyam, 1-4. szám)

1988-02-01 / 1. szám

AZ ÉVAD ÉTELE A VADAS Hozzávalók: egy 1 kg-os marha-fehérpecse­nye vagy Stefánia, illetve hátszín, 10 dkg füs­tölt szalonna, 1 csomó leveszöldség, 2 fej vö­röshagyma, 2 evőkanál olaj, 5 dkg cukor, 2 evőkanál liszt, 1-2 evőkanál áfonyadzsem, 2 dl tejföl, só, 4-5 szem bors, 2 babérlevél, 2 szem borókabogyó, egy darabka citromhéj, mustár. A húst hártyáitól megtisztítjuk, és a sza­lonnával sűrűn megtűzdeljük, kissé meg­sózzuk. Az olajban körös-körül átsütjük, majd a megtisztított, karikákra vágott zöld­séget meg vöröshagymát köré rakva, együtt még négy-öt percig a tűzön hagyjuk. Egy kevés vizet aláöntünk, a fűszereket meg a citromhéjdarabkát belerakjuk, és fedő alatt, a levében időnként megforgatva pu­hára pároljuk. Közben a cukrot kevergetve aranysárgára pirítjuk, két és fél deci vízzel felengedjük és simára forraljuk. A puha húst deszkára fektetjük és felszeleteljük. A visszamaradt zöldséget zsírjára sütjük, a liszttel meghintjük, a folyékony karamellel felengedjük, és az áfonyadzsemet beleke­verve, együtt három-négy percig forraljuk. Ezután az egészet turmixoljuk, átszűrjük, és a mustárral ízesítjük, a tejföllel gazdagít­juk. A hússzeleteket belerakva, még két-há­­rom percig a tűzön hagyjuk. Cseh gombóc­cal (knédlivel) vagy zsemlegombóccal, eset­leg burgonyafánkkal kínáljuk, de adhatunk hozzá egy kis tálkában áfonyadzsemet is.

Next