Magyar Közigazgatás, 1921 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1921-12-04 / 49. szám
XXXIX. évfolyam. — 49. szám. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztéség: II., Székely u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér sarkin). KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Budapest, 1921 december 4. Kiadóhivatal II., Székely u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér sarkin). Előfizetési ára: ALAPÍTOTTA:• Kéziratokat vissza nem adunk. Egész évre____140 korona. Fél évre_______ 70 « BONCZA MIKLÓS. Hirdetések irszabály szerint Néhány szó a kétféle közigazgatásról. Sok mindenben egyetértek a «Magyar Közigazgatás» 46. számában megjelent vezércikkel. Különösen beteg közállapotaink diagnózisának szigorú megállapítására, a keserű orvosság lenyelésére s a műtéti beavatkozás szükségességére vonatkozó soraival. Csak jönne már a kormány azzal az orvossággal, de még inkább a műtőkéssel! Csak egy évig engedjenek dolgozni egy jó belügyminiszert a pártok és politikusok. Hosszú évtizedek mulasztásait helyrehozhatja. A cikkíró nézete szerint a falu egészséges, a közigazgatási rendszer beteg. Hivatkozik a falu mezőgazdasági termelésére, népének higgadtságára, józan önzésére, meg nem tántorodó nemzeti érzésére, viszont — szerinte — a főszolgabíró működése, még ha szép hivatást teljesít is, egyáltalában nem ér fel azzal a kárral, melyet a főszolgabírói, jóformán korlátlan felügyeleti és fegyelmi hatalom a községek szabad fejlődésére, gazdasági és kulturális haladására, az állampolgári önérzet és felelősségérzet elsorvadására jelent. Ha ez megáll, akkor meg van oldva a reform. Tüntessük el azt a másfélszáz főszolgabírót és virulni fog a falu, boldog lesz az ország. Én, sajnos, figyelemreméltó gazdasági termelésnek, a falu népe higgadtságának, józan önzésének és meg nem tántorodó nemzeti érzésének nyomaival is alig találkozom. Annál több szembeszökő bizonyítékát kell léptennyomon meglátnom a gazdálkodás balkáni elmaradottságának, a néplélek demagógia iránti fogékonyságának, a nem józan, de káros önzésnek, szűkkeblűségnek és a salus rei publican semmibe vevésének. Hol van az egészséges, teljes önkormányzathoz szükséges közerkölcs, önzetlenség, demokratikus érzés, emberszeretet, kultúra, látókör, gazdagság? Ezt adjuk meg először a beteg falunak, ha kell orvossággal, ha kell műtéttel. Ezt adja meg először a reform. Gyorsan, egyszerűen, napi politikától mentesen, kevesebb aktával és hivatalnokkal, de több felelősséggel és fegyelemmel. Annyit koncedálok, hogy egy főszolgabírónak szűklátóköre, akadékoskodó természete, vagy befolyásolhatósága bizonyos mértékig kerékkötője lehet a falu természetes fejlődésének, de hatalma arra, hogy alkosson, építsen, vajmi kevés van. Tapasztalatom szerint, ha egy községben az átlagosnál magasabb kultúrát s ezzel járó eredményeket látunk, azt inkább a falu hivatásos vezetőinek: a jegyzőnek, papnak, tanítónak hosszú éveken át kifejtett céltudatos, derék munkája eredményezte, mint az önkormányzati testület működése. A cikkírónak, nem szólva a vármegyéről, már a járási szervezet is túlságosan centrális és felügyeletével, fegyelmi jogával bénító a községek fejlődésére. Miért nem a kormányhatóságokon kezdte a cikkíró, ha a legszélső decentralizálásról van szó? Állítása szerint a szolgabíró üvegburával van elzárva azoktól a behatásoktól, amelyek a nép gazdasági és szellemi törekvései részéről érhetnék őt. Milyen bura zárja el akkor a magas ministériumokat a való életet mozgató elementumoktól ? Pedig alig van az állami, autonóm vármegyei és községi közigazgatásnak olyan ügye, melyet a miniszerek, mint felebbezési, felülvizsgálati, fegyelmi és legfőbb felügyeleti fórumok intézkedési körükbe nem vontak, vagy nem vonhatnak. Vagyis szerény nézetem szerint a helyzet az, hogy a falu élete ma átlagosan még oly fejletlen, hogy helyes igazgatása nagyobbrészt a hivatali vezetők rátermettségétől függ, s ennek folytán a reform első feladatának a vezetők személyének tárgyilagos megválasztását, egyöntetű, könnyen végrehajtható irányítását és családi, baráti, pártpolitikai összeköttetésektől ment, kérlelhetlen ellenőrzését tartom. Mozdítsuk elő a falu fejlődését, ha kell keserű orvossággal, s ha azt látjuk, hogy egyik-másik közület csak megközelítően is alkalmasnak mutatkozik, vegyük ki a többi közül és ruházzuk fel további szabad érvényesüléséhez megkívánt minden joghatósággal. Mert — hogy a cikkíró hasonlatára térjek vissza — Browningpisztolyt csak annak a kezébe adjunk, aki levizsgázott a kezeléséből. Faluhelyen itt-ott még elöltöltőkkel találkozunk. Madarász Elemér, főszolgabíró. Pár szó az államosításhoz. Derüre-borura hangoztatják, hogy a közigazgatás atyafiság és komaság. Kevesen gondolnak azonban az atyafiságnak a közigazgatás vitelére, menetére kiható jó avagy rossz oldalára s így legkevésbbé az összeférhetetlenségi esetekre. Legyen szabad e tekintetben egy szembeötlő példát a sok közül felemlíteni. Van olyan megengedett összeférhetetlenségi eset is, hogy a jegyző vő együttműködik az após főszolgabíróval ugyanabban a járásban. Márpedig az ilyen szoros rokoni kötelék megtorlatlanul maradó túlkapásokra bőven adhat alkalmat. A többi összeférhetetlenségi esetekről nem is szólok, amelyek házasság útján jönnek létre. Az állami tisztviselőknél is akad összeférhetetlenségi eset, de ott semmi különösebb nehézséget nem okoz annak elhárítása az áthelyezés lehetősége folytán. A választás alá eső tisztviselőknél azonban az ilyen elhárítás nehezebben megy, amiért is legcélszerűbb volna, ha a közigazgatási szervezet általában államosíttatnék, mert viszont nem volna méltányos, ha a nehézkes választási rendszer miatt egyesek jövője kockára tétetnék, és épp ezért ismétlem, az államosítás volna kívánatos. A közigazgatásnál van egy sajátságos, a választási rendszeren alapuló összeférhetetlenségi eset, amely az atyafisággal nincs közvetlen összefüggésben. Ez pedig