Magyar Közigazgatás, 1921 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1921-12-04 / 49. szám

XXXIX. évfolyam. — 49. szám. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztéség: II., Székely u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér sarkin). KÖZIGAZGATÁSI HETILAP Budapest, 1921 december 4. Kiadóhivatal­­ II., Székely­ u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér sarkin). Előfizetési ára: ALAPÍTOTTA:• Kéziratokat vissza nem adunk. Egész évre____140 korona. Fél évre_______ 70 « BONCZA MIKLÓS. Hirdetések irszabály szerint Néhány szó a kétféle közigazgatásról. Sok mindenben egyetértek a «Magyar Közigazgatás» 46. számában megjelent vezércikkel. Különösen beteg közállapotaink diagnózisának szigorú megállapítására, a keserű orvosság lenyelésére s a műtéti beavatkozás szükségességére vonatkozó soraival. Csak jönne már a kormány azzal az orvossággal, de még inkább a műtőkéssel! Csak egy évig engedje­nek dolgozni egy jó belügyminiszert a pártok és poli­tikusok. Hosszú évtizedek mulasztásait helyrehozhatja. A cikkíró nézete szerint a falu egészséges, a köz­­igazgatási rendszer beteg. Hivatkozik a falu mező­­gazdasági termelésére, népének higgadtságára, józan önzésére, meg nem tántorodó nemzeti érzésére, viszont — szerinte — a főszolgabíró működése, még ha szép hivatást teljesít is, egyáltalában nem ér fel azzal a kárral, melyet a főszolgabírói, jóformán korlátlan fel­ügyeleti és fegyelmi hatalom a községek szabad fejlő­désére, gazdasági és kulturális haladására, az állam­­polgári önérzet és felelősségérzet elsorvadására jelent. Ha ez megáll, akkor meg van oldva a reform. Tün­tessük el azt a másfélszáz főszolgabírót és virulni fog a falu, boldog lesz az ország. Én, sajnos, figyelemreméltó gazdasági termelés­nek, a falu népe higgadtságának, józan önzésének és meg nem tántorodó nemzeti érzésének nyomaival is alig találkozom. Annál több szembeszökő bizonyítékát kell lépten­­nyomon meglátnom a gazdálkodás balkáni elmaradott­ságának, a néplélek demagógia iránti fogékonyságának, a nem józan, de káros önzésnek, szűkkeblűségnek és a salus rei publican semmibe vevésének. Hol van az egészséges, teljes önkormányzathoz szükséges közerkölcs, önzetlenség, demokratikus érzés, emberszeretet, kultúra, látókör, gazdagság? Ezt adjuk meg először a beteg falunak, ha kell orvossággal, ha kell műtéttel. Ezt adja meg először a reform. Gyorsan, egyszerűen, napi politikától mentesen, kevesebb aktával és hivatalnokkal, de több felelősséggel és fegyelemmel. Annyit koncedálok, hogy egy főszolgabírónak szűklátó­­köre, akadékoskodó természete, vagy befolyásolható­sága bizonyos mértékig kerékkötője lehet a falu ter­mészetes fejlődésének, de hatalma arra, hogy alkosson, építsen, vajmi kevés van. Tapasztalatom szerint, ha egy községben az átlagos­nál magasabb kultúrát s ezzel járó eredményeket lá­tunk, azt inkább a falu hivatásos vezetőinek: a jegyzőnek, papnak, tanítónak hosszú éveken át kifejtett céltudatos, derék munkája eredményezte,­­ mint az önkormányzati testület működése. A cikkírónak, nem szólva a vármegyéről, már a járási szervezet is túlságosan centrális és felügyeleté­vel, fegyelmi jogával bénító a községek fejlődésére. Miért nem a kormányhatóságokon kezdte a cikkíró, ha a legszélső decentralizálásról van szó? Állítása szerint a szolgabíró üvegburával van el­zárva azoktól a behatásoktól, amelyek a nép gazda­sági és szellemi törekvései részéről érhetnék őt. Milyen bura zárja el akkor a magas ministériumokat a való életet mozgató elementumoktól ? Pedig alig van az állami, autonóm vármegyei és községi közigazgatásnak olyan ügye, melyet a miniszerek, mint felebbezési, felül­vizsgálati, fegyelmi és legfőbb felügyeleti fórumok intézkedési körükbe nem vontak, vagy nem vonhatnak. Vagyis szerény nézetem szerint a helyzet az, hogy a falu élete ma átlagosan még oly fejletlen, hogy helyes igazgatása nagyobbrészt a hivatali vezetők rátermett­ségétől függ, s ennek folytán a reform első feladatá­nak a vezetők személyének tárgyilagos megválasztását, egyöntetű, könnyen végrehajtható irányítását és családi, baráti, pártpolitikai összeköttetésektől ment, kérlelhet­­len ellenőrzését tartom. Mozdítsuk elő a falu fejlődését, ha kell keserű orvossággal, s ha azt látjuk, hogy egyik-másik közület csak megközelítően is alkalmasnak mutatkozik, vegyük ki a többi közül és ruházzuk fel további szabad ér­vényesüléséhez megkívánt minden joghatósággal. Mert — hogy a cikkíró hasonlatára térjek vissza — Browning­pisztolyt csak annak a kezébe adjunk, aki levizsgázott a kezeléséből. Faluhelyen itt-ott még elöltöltőkkel talál­kozunk. Madarász Elemér, főszolgabíró. Pár szó az államosításhoz. Derüre-borura hangoztatják, hogy a közigazgatás atyafiság és komaság. Kevesen gondolnak azonban az atyafiságnak a köz­­igazgatás vitelére, menetére kiható jó avagy rossz olda­lára s így legkevésbbé az összeférhetetlenségi esetekre. Legyen szabad e tekintetben egy szembeötlő példát a sok közül felemlíteni. Van olyan megengedett összefér­hetetlenségi eset is, hogy a jegyző vő együtt­működik az após főszolgabíróval ugyanabban a járásban. Már­pedig az ilyen szoros rokoni kötelék megtorlatlanul maradó túl­kapásokra bőven adhat alkalmat. A többi összeférhe­tetlenségi esetekről nem is szólok, amelyek házasság útján jönnek létre. Az állami tisztviselőknél is akad összeférhetetlenségi eset, de ott semmi különösebb nehézséget nem okoz annak elhárítása az áthelyezés lehetősége folytán. A választás alá eső tisztviselőknél azonban az ilyen elhárítás nehezebben megy, a­miért is legcélszerűbb volna, ha a közigazgatási szervezet álta­lában államosíttatnék, mert viszont nem volna méltá­nyos, ha a nehézkes választási rendszer miatt egyesek jövője kockára tétetnék, é­s épp ezért ismétlem, az államosítás volna kívánatos. A közigazgatásnál van egy sajátságos, a választási rendszeren alapuló összeférhetetlenségi eset, amely az atyafisággal nincs közvetlen összefüggésben. Ez pedig

Next