Magyar Közigazgatás, 1922 (40. évfolyam, 1-53. szám)
1922-05-14 / 20. szám
20. szám, MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1922 május 14. nak a földrajzilag ugyan szétszakított, de lélekben, érzésben, akarásban összeforrott és szét nem szakítható magyarságnak egységét. Mikor a szabadságharc leveretése után Kossuth Lajos nagy körútján a magyarság örökre elveszettnek látszott igazságát hirdette, egyik amerikai városban nagy diadalkapu fogadta ezzel a felírással: «A nemzetek sorsában szolidaritás van.» Most minden nemzet küldöttsége Genuába való megérkezése után koszorút helyezett el Mazzini sírjára. S ez nemcsak előzékenység a vendéglátó olasz nemzettel szemben, hanem a Kossuthot üdvözlő jelmondat igazságának élő valósága: a nemzetek sorsában csakugyan szolidaritás van. Mazzini Milanóban éppúgy küzdött a német és angol, a francia és orosz, az amerikai és magyar szabadságeszméért, mint az olaszért. Ha ez a népeket átfogó nagy szolidaritás, ami ma is él a háború robbantásainak törmelékei alatt, ismét valósággá lesz, a másodízben felrepült békegalamb már olajággal fog visszatérni. A hősök emlékének megörökítése. Lapunk ezévi 18. számában foglalkoztunk a Belügyministernek azzal a rendeletével, amelyben a hősök sírjainak gondozására hívja fel a törvényhatóságok útján a községek figyelmét. Most a belügyminiszer a hősök emlékének megörökítése tárgyában 20331/1922. B. M. sz. alatt kiadott, valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez intézett rendeletében újabb jelét adta annak, mennyire szívén fekszik az, hogy a hazáért elesett hősök emlékezetét a megillető tisztelet és kegyelet vegye körül. Annak a nagy jelentőségnek tudatában, amellyel a hősök emléke méltó megörökítésének kegyeletes ügye az egyetemes nemzeti gondolat ápolására is hathatósan kihat, a belügyminiszer újabb rendeletét az alábbiakban szó szerint közöljük: Az 1917: VIII. t.-c. elrendelte, hogy minden község (város) anyagi erejének megfelelő méltó emléken örökítse meg mindazok nevét, akik lakói közül a háborúban hazájukért életüket áldozták fel. E törvény végrehajtásának előkészítése céljából egyik hivatali elődöm 14730/1917. B. M. em. sz. körrendeletében részletesen kifejtette azokat az irányelveket, amelyeket a hősök emlékének megörökítése alkalmával szem előtt kell tartani. Hangsúlyozta, hogy az emlékek megvalósításának ideje majd csak a háború befejezése után érkezik ugyan el, addig is állandóan és szeretettel kell azonban foglalkozni ezzel a kegyeleti kérdéssel, amely alkalmas arra, hogy a társadalom valamennyi rétegét egy közös oltár előtt egyesítse. A háború véget ért ugyan, a békekötés következtében reánk szakadt szenvedések és megpróbáltatások azonban még mindig nagy súllyal nehezednek reánk, legfőképpen pedig a súlyos gazdasági helyzet, amely egyfelől a lakosság széles rétegeit teszi képtelenekké arra, hogy a magasztos cél megvalósítását akkora lelkesedéssel, főleg pedig áldozatkészséggel karolják fel, amint azt legszentebb érzésük parancsolná; másfelől pénzünk elértéktelenülése következtében ma igen jelentéktelen emlékmű megvalósítása is nagyon magas öszszegeket emésztene fel. Mindezeknél fogva még ma is legtöbb helyen csak az eszme felkarolása, annak művészi tökéletességgel való kiérlelése és a szükséges anyagi eszközök állandó gyűjtése lesz az egyetlen időszerű feladat; az emlékmű megvalósítását ellenben a viszonyok kényszere későbbi jobb időkre odázza el. Ahol azonban a közönség anyagi ereje és lelkes áldozatkészsége akkora összeg gyűjtését eredményezte, amely a hősök emlékéhez méltó mű létesítését már most is lehetővé teszi, a kivitel tekintetében a következőkről kívánom Méltóságodat és Méltóságod útján az összes érdekelt tényezőket értesíteni. A törvény kötelezően rendeli, hogy a hősök emlékétméltó, tehát olyan emlékművön kell megörökíteni, amely a hősök önfeláldozásához és a megörökítő községhez egyaránt érdemes. Méltó pedig csak az az emlékmű lesz, amelynek anyagi értéke arányban áll a község vagyoni erejével, továbbá, amelynek kivitele — legyen az bármily szerény és egyszerű — művészies és amelynek megvalósítása körül a hazafias szempontok is érvényesülnek, hogy t. i. azokat a mi művészeink tervezzék, hazai iparosaink készítsék el és hogy azokhoz lehetőleg hazai nyersanyagokat használjunk fel. Mert csak akkor hozunk a hazáért elhalt hőseink önfeláldozásához méltó áldozatot, ha tündöklő emlékük megörökítésénél is a hazafias szempontokat minden irányban érvényre juttatjuk. A cél magasztosságánál fogva, de a törvény idézett rendelkezéséből kifolyóan is ezeket az emlékműveket olyan jelentékeny közműveknek kell tekinteni, amelyeknek létesítésére vonatkozó th. bizottsági, illetőleg községi képviselőtestületi határozatok az 1886: XXI. t.-c. 5. §-a d) és az 1886: XXII. t.-c. 24. §-a e) pontja értelmében csak felsőbb hatósági jóváhagyás után hajthatók végre. A jóváhagyás megadásánál vagy megtagadásánál a fentebb felsorolt szempontokat a vármegye törvényhatósági bizottságának éppúgy szigorúan szem előtt kell tartania, mint ahogy azok az itteni jóváhagyásnál is irányadók lesznek. Minthogy pedig ezeknek az emlékműveknek történelmi nagy hordereje megkívánja, a törvény szavai megparancsolják, mindannyiunk hazafias érzése és hálás kegyelete pedig egyenesen megköveteli, hogy hőseink emlékének megörökítése méltó, tehát művészi becsű emlékművel történjék, felhívom Méltóságod figyelmét arra, hogy az összes művészi és érdekcsoportok részvételével alakult társadalmi egyesülés: a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság (Budapest, IV. ker. Sütő utca 2. sz. I. em.) készséggel vállalkozik arra, hogy ezeknek az emlékműveknek a megvalósítása körül a községeknek tanáccsal és útbaigazítással, esetleg kész terveknek díjtalan átengedésével rendelkezésére álljon, sőt a község által esetleg már elkészített tervezeteket, művészi szempontból készséggel — mégpedig teljesen díjtalanul — bírálja felül. Minthogy pedig a művészi szempontok megóvását csak ily megbízható felülbírálás által látom biztosítottnak, a jóváhagyás csak olyan emlékmű megvalósítására lesz megadható, amelyet a nevezett bizottság művészi szempontból nem kifogásol és amely — természetesen — a fentebb felsorolt egyéb hazafias követelményeknek is megfelel. Az utóbbiakat azért emelem ki hangsúlyozottan, mert több oldalról jutott el hozzám olyan panasz, hogy külföldi vállalatok nagyobbára kontár munkákkal, — illetőleg ilyenekre vonatkozó ajánlataikkal — máris elárasztották a községeket. Fel kell tehát ez utóbbiakat világosítani, hogy hazafias érzésükkel jutnának ellentétbe és gazdasági szempontból vétkeznének hazánk érdekei ellen, ha a hazáért elhalt hősök emlékének megörökítésénél külföldi művekre gondolnának. Arról is értesültem, hogy állítólag egyes vállalatok — ajánlatuk nyomatékosabbá tétele végett — a kormány, vagy valamelyik kormánytag pártfogására hivat- e —