Magyar Közigazgatás, 1922 (40. évfolyam, 1-53. szám)

1922-05-14 / 20. szám

20. szám, MAGYAR KÖZIGAZGATÁS 1922 május 14. nak a földrajzilag ugyan szétszakított, de lélekben, érzésben, akarásban összeforrott és szét nem szakít­ható magyarságnak egységét. Mikor a szabadságharc leveretése után Kossuth La­jos nagy körútján a magyarság örökre elveszettnek látszott igazságát hirdette, egyik amerikai városban nagy diadalkapu fogadta ezzel a felírással: «A nem­zetek sorsában szolidaritás van.» Most minden nemzet küldöttsége Genuába való megérkezése után koszorút helyezett el Mazzini sírjára. S ez nemcsak előzékeny­ség a vendéglátó olasz nemzettel szemben, hanem a Kossuthot üdvözlő jelmondat igazságának élő valósága: a nemzetek sorsában csakugyan szolidaritás van. Maz­zini Milanóban éppúgy küzdött a német és angol, a fran­cia és orosz, az amerikai és magyar szabadságeszméért, mint az olaszért. Ha ez a népeket átfogó nagy szoli­daritás, ami ma is él a háború robbantásainak törme­lékei alatt, ismét valósággá lesz, a másodízben felre­pült békegalamb már olajággal fog visszatérni. A hősök emlékének megörökítése. Lapunk ezévi 18. számában foglalkoztunk a Belügy­­ministernek azzal a rendeletével, amelyben a hősök sírjainak gondozására hívja fel a törvényhatóságok útján a községek figyelmét. Most a belügyminiszer a hősök emlékének megörökítése tárgyában 20331/1922. B. M. sz. alatt kiadott, valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjéhez intézett rendeletében újabb jelét adta annak, mennyire szívén fekszik az, hogy a hazáért elesett hősök emlékezetét a megillető tisztelet és kegye­let vegye körül. Annak a nagy jelentőségnek tudatában, amellyel a hősök emléke méltó megörökítésének kegyeletes ügye az egyetemes nemzeti gondolat ápolására is hatható­san kihat, a belügyminiszer újabb rendeletét az alábbiak­ban szó szerint közöljük: Az 1917: VIII. t.-c. elrendelte, hogy minden község (város) anyagi erejének megfelelő méltó emléken örö­kítse meg mindazok nevét, akik lakói közül a háború­ban hazájukért életüket áldozták fel. E törvény végrehajtásának előkészítése céljából egyik hivatali elődöm 14730/1917. B. M. em­. sz. körren­deletében részletesen kifejtette azokat az irányelveket, amelyeket a hősök emlékének megörökítése alkalmával szem előtt kell tartani. Hangsúlyozta, hogy az emlékek megvalósításának ideje majd csak a háború befejezése után érkezik ugyan el, addig is állandóan és szeretettel kell azon­ban foglalkozni ezzel a kegyeleti kérdéssel, amely alkalmas arra, hogy a társadalom valamennyi rétegét egy közös oltár előtt egyesítse. A háború véget ért ugyan, a békekötés következté­ben reánk szakadt szenvedések és megpróbáltatások azonban még mindig nagy súllyal nehezednek reánk, legfőképpen pedig a súlyos gazdasági helyzet, amely egyfelől a lakosság széles rétegeit teszi képtelenekké arra, hogy a magasztos cél megvalósítását akkora lel­kesedéssel, főleg pedig áldozatkészséggel karolják fel, amint azt legszentebb érzésük parancsolná; másfelől pénzünk elértéktelenülése következtében ma igen jelen­téktelen emlékmű megvalósítása is nagyon magas ösz­­szegeket emésztene fel. Mindezeknél fogva még ma is legtöbb helyen csak az eszme felkarolása, annak művészi tökéletességgel való kiérlelése és a szükséges anyagi eszközök állandó gyűjtése lesz az egyetlen időszerű feladat; az emlékmű megvalósítását ellenben a viszonyok kényszere későbbi jobb időkre odázza el. Ahol azonban a közönség anyagi ereje és lelkes áldozatkészsége akkora összeg gyűjtését eredményezte, amely a hősök emlékéhez méltó mű létesítését már most is lehetővé teszi, a kivitel tekintetében a követ­kezőkről kívánom Méltóságodat és Méltóságod útján az összes érdekelt tényezőket értesíteni. A törvény kötelezően rendeli, hogy a hősök emlé­két­­méltó, tehát olyan emlékművön kell megörökíteni, amely a hősök önfeláldozásához és a megörökítő köz­séghez egyaránt érdemes. Méltó pedig csak az az emlékmű lesz, amelynek anyagi értéke arányban áll a község vagyoni erejével, továbbá, amelynek kivitele — legyen az bármily sze­rény és egyszerű — művészies és amelynek megvaló­sítása körül a hazafias szempontok is érvényesülnek, hogy t. i. azokat a mi művészeink tervezzék, hazai iparosaink készítsék el és hogy azokhoz lehetőleg hazai nyersanyagokat használjunk fel. Mert csak akkor ho­zunk a hazáért elhalt hőseink önfeláldozásához méltó ál­dozatot, ha tündöklő emlékük megörökítésénél is a haza­fias szempontokat minden irányban érvényre juttatjuk. A cél magasztosságánál fogva, de a törvény idézett rendelkezéséből kifolyóan is ezeket az emlékműveket olyan jelentékeny közműveknek kell tekinteni, amelyek­nek létesítésére vonatkozó th. bizottsági, illetőleg köz­ségi képviselőtestületi határozatok az 1886: XXI. t.-c. 5. §-a d) és az 1886: XXII. t.-c. 24. §-a e) pontja ér­telmében csak felsőbb hatósági jóváhagyás után hajt­hatók végre. A jóváhagyás megadásánál vagy megtagadásánál a fentebb felsorolt szempontokat a vármegye törvény­­hatósági bizottságának éppúgy szigorúan szem előtt kell tartania, mint ahogy azok az itteni jóváhagyásnál is irányadók lesznek. Minthogy pedig ezeknek az emlékműveknek törté­nelmi nagy hordereje megkívánja, a törvény szavai megparancsolják, mindannyiunk hazafias érzése és há­lás kegyelete pedig egyenesen megköveteli, hogy hőseink emlékének megörökítése méltó, tehát művészi becsű emlékművel történjék, felhívom Méltóságod figyelmét arra, hogy az összes művészi és érdekcsoportok rész­vételével alakult társadalmi egyesülés: a Hősök Emlé­két Megörökítő Országos Bizottság (Budapest, IV. ker. Sütő­ utca 2. sz. I. em.) készséggel vállalkozik arra, hogy ezeknek az emlékműveknek a megvalósítása kö­rül a községeknek tanáccsal és útbaigazítással, esetleg kész terveknek díjtalan átengedésével rendelkezésére álljon, sőt a község által esetleg már elkészített ter­vezeteket, művészi szempontból készséggel — még­pedig teljesen díjtalanul — bírálja felül. Minthogy pedig a művészi szempontok megóvását csak ily megbízható felülbírálás által látom biztosított­nak, a jóváhagyás csak olyan emlékmű megvalósítá­sára lesz megadható, amelyet a nevezett bizottság mű­vészi szempontból nem kifogásol és amely — termé­szetesen — a fentebb felsorolt egyéb hazafias követel­ményeknek is megfelel. Az utóbbiakat azért emelem ki hangsúlyozottan, mert több oldalról jutott el hozzám olyan panasz, hogy külföldi vállalatok nagyobbára kontár munkákkal, — illetőleg ilyenekre vonatkozó ajánlataikkal — máris el­árasztották a községeket. Fel kell tehát ez utóbbiakat világosítani, hogy hazafias érzésükkel jutnának ellen­tétbe és gazdasági szempontból vétkeznének hazánk érdekei ellen, ha a hazáért elhalt hősök emlékének megörökítésénél külföldi művekre gondolnának. Arról is értesültem, hogy állítólag egyes vállalatok — ajánlatuk nyomatékosabbá tétele végett — a kor­mány, vagy valamelyik kormánytag pártfogására hivat- e —

Next