Magyar Közigazgatás, 1922 (40. évfolyam, 1-53. szám)

1922-05-14 / 20. szám

XL évfolyam. — 20. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1922 május 14. Szerkesztőségi II., Székely u. 2. sz. VfiVlP A VP A IFA QT UTZTTT AD Kiadóhivatali II., Székely­ u. 2. sz. (Szilágyi Dezső-tér sarkául. k­.­J íl LM A IlDl Ilii 1­iiirli (Szilágyi Dezső-tér sarkán). Előfizetési ára. Egész évre____ 240 korona. Fél évre_______120 « ALAPÍTOTTA­ BONCZA MIKLÓS. Kéziratokat vissza nem adunk. Hirdetések árszabály szerint. Útban a béke felé. A büszke olasz város sokárbocu kikötőjéből kire­pült a békegalamb, hogy megkeresse az első zöldelő olajágat. Genuának nem volt szüksége a mostani kon­ferenciára, hogy történelmi nevezetességűvé legyen, hi­szen históriája egykorú az európai civilizációval. Dicső­ségéből sem hiányzott a diplomatáknak és a felelős államférfiaknak ez a nagyszerű összejövetele, mert a városnak, amely a szabadsághős Mazzinit adta nemze­tének s Columbus Kristófot az egyetemes történelem­nek, egyébként is teljes a dicsősége. De hogy sym­­bolum legyen Genua ősi neve, ahhoz az április hó közepén megkezdett tárgyalásokra volt szükség. Sym­­boluma a háborúk által agyonkínzott emberiség béke­vágyának, amelyet nem elégítettek ki a gyűlöletből és tudatlanságból fakadt párisi békeparancsok, s amely ott van bevallottan vagy be nem vallottan minden há­borút viselt nép lelkében, a legyőzöttekében, akik elvesztették a háborút éppúgy, mint a győzőkében, akik elvesztették a békét. A konferenciát ugyanazok a hatalmak hívták össze, melyek a párisi békét is diktálták. A­ harmincnégy állam küldöttei azért jelentek meg Genuában, hogy a gazdasági összeroppanás előtt álló Európát megmentsék, mert az anyagi bomlás immár az egész nyugati kultúrát veszélyezteti. A szándék tehát nemes, a cél magasra­­tűzött, melyért érdemes volt a nemzeteknek Genuába zarándokolni. Azonban az eredmény, melynek a meg­induló munkában, a szabaddá vált forgalomban, az újrafelvett tudományos érintkezésben kellene megnyil­vánulnia, mégis el fog maradni. El fog pedig maradni azért, mert az alapelveket, melyeken a konferencia egész munkája felépült, a korlátokat, melyeken belül kellett maradnia, a párisi békeparancsok gyűlölettől át­itatott szelleme diktálta. A legyőzöttekre rákényszerített úgynevezett béke­­szerződések a soha nem remélt s szédítő arányú győ­zelem lázában születtek. Messze vissza kell lapoznunk a békeszerződések történetében, hogy a kegyetlenségnek, a bosszúvágynak hasonló példáját megtaláljuk. Talán a vitéz punok gyászos sorsa, Karthago városának ször­nyű pusztulása hasonló a világháború két vesztes nem­zetének: a magyarnak és németnek a tragédiájához. 127 éve, hogy Kant az örök béke eszméjét hirdetve, már a fegyverek mérkőzéséről is azt mondja, hogy annak sem szabad irtóháborúvá fajulnia. Mi a saját rettenetes helyzetünkön érezzük, hogy a párisi békék nemcsak hasonlítanak az ilyen irtóháborúkhoz, de haj­szálra azonosak ezekkel, «melyek az örök békét csak az emberi faj nagy temetőjén engednék megvalósulni». A genuai konferencia csak úgy jöhetett létre, hogy az össze­hívó hatalmak előzetes ígéretet kaptak arra, hogy két kér­dés: a jóvátétel és a lefegyverzés nem fog a tárgya­lások anyagába belevonatni. Pedig e két kérdés az, melyeknek méltányos megoldása nélkül nincs újjá­építés, nincs gazdasági nekilendülés és az európai nem­zetek erkölcsi újjászületése. A jóvátétel, a háború okozta károk megtérítésének ürügye címén fantasztikus összegeket róttak a győztesek a legyőzöttekre, melyeknek a megfizetésére képtelenek s amelyeknek törlesztése évtizedekre minden nemzeti jö­vedelmet lekötne a győzők számára. A lefegyverzés gondolata abban a légkörben fogant, amely a római sasos lobogókat lengethette sok száz évvel ezelőtt «Karthago romjain». Elvenni a fegyvereket, felrobban­tani az erődöket, beolvasztani az ágyukat, összetörni a repülőgépeket — a modern technika legnagyobb­­szerű alkotásait, — szétzavarni a hadsereget s csak pár ezer zsoldos csapatot engedélyezni, ezzel szemben milliós seregeket állandóan fegyverben tartani. Scipio Africanus büszkén tekinthet le a XX. század kultur­­nemzeteire, megértőbb tanítványokat nem kívánhatott magának, több találékonysággal ő sem csinálta — a Kr. előtti II. évszázad derekán. A jóvátétel és a lefegyverzés rendszerének a bete­­tőzője a szankció. Nagyon jól tudták ők azt, hogy a jóv­átételi­­összegek meg nem fizethetők, ezért találták ki a legyőzött országok kizsákmányolásának lehetővé tételére a szankciókat, melyek jogot adnak idegen terü­leteknek mindaddig birtokban tartására, amig e jóvá­­tételi összegek kiegyenlítést nem nyertek. Ezekről nem volt szabad beszélni és nem is beszéltek a harmincnégy nemzetnek Genuában összesereglett államférfiak De ha nem is beszélhettek a főbajról, mely ott vág egész ci­vilizációnk gyökerén, s amelynek gyógyítása magával hozná sok más baj gyógyulását is, mégis mindnyájan arra gondoltak.­­ azért nem hiábavaló a genuai kon­ferencia, mert hiszen nyolc év után, melynek két ha­tárpontja közzé esik az egész világrészt átszelő lövész­árkok és drótkerítések ideje, most találkoztak először a zöld asztalnál a régi ellenségek. Nyolc évig kellett várni erre a napra. Reméljük, hogy a következő lépés : a győző és legyőzött nélküli igazi béketárgyalás, amely­nek Genua csak az előcsarnoka, nem fog sokáig ma­gára váratni. De Csonkamagyarországot nem csupán ily általá­nos emberi szempontok miatt érdekli Genua. Jóvátéte­len és lefegyverzésen kívül van még egy tátongó se­bünk: az elszakított területek magyarsága. Ez minden nemzeti politika egyetlen lehetséges célkitűzése, min­den kül- és belpolitikai cselekvésünknek egyetlen lehet­séges szempontja. Felemelő érzés a mi számunkra és megnyugtató legyen rabságban sínylődő véreinkre, hogy midőn elszakíttatásunk óta, azóta, hogy közöttünk mesterséges határok emeltettek, először van alkalmunk a népek nagy tanácsában megjelenni, első kötelességünk volt hitet tenni mellettük, első szavunk az ő érdekükben hangzott el, midőn felkérte a magyar küldöttség a konferenciát a nemzeti kisebbségek hathatósabb védel­mére. Ezért üdvözöljük mi a genuai konferenciát, hon­nan messze hallható hangon kiálthattuk oda a világ­

Next