Magyar Közigazgatás, 1923 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1923-06-10 / 23. szám
XII. évfolyam. — 23. szám. Megjelenik minden vasárnap. Budapest, 1923 június 10. Szerkesztőség: //., Székely u. 2. sz VA^YAN17/TRrnR JT WP^TTT A Kiadóhivatal: //., Székelyen. 2. sz. Szilágyi Dezső tér sarkán . IvU/i 1UlilAUiV't AijA fiCi A A LA i 'Szilágyi Dezső tér sarkán . Előfizetési ára. ALAPÍTOTTA : Kéziratokat vissza nem adunk. Egész évre........ 3200 korona. Félévre.............. 1600 . BONCZA MIKLÓS: Hirdetések árszabály szerint. A közigazgatási bíráskodás reformja. Az annyi sok vajúdás után a közelmúltban újból előtérbe került közigazgatási reformjavaslatnak egyik legfontosabb része az, amely a közigazgatási bíróság kettős fokozatának megalkotását tartalmazza. A szakkörök részéről évtizedek óta egyhangúan feltétlenül szükségesnek megjelölt intézmény jutna a középfokú közigazgatási bíróság megszervezésével megvalósuláshoz. Joasielől azonban különös figyelemmel kell lenni ma arra is, hogy a Csonkamagyarországnak mostani rendkívül súlyos helyzetében az ország pénzügyi kormányzatát a köztisztviselők létszámának nagyarányú csökkentése egyik legsürgősebb tennivalóként foglalkoztatja, hinnek a körülménynek figyelembevételéből pedig az következik, hogy új intézményeket is csak a meglevő tisztviselői munkaerőkkel való, a végletekig menő takarékosság mellett szabad felállítani. Ezt a szempontot irányt szabóul kell tekintenünk a középfokú közigazgatási bíróság felállítása kérdésének egy vagy másoldalú megvitatásánál is. Félreértések elkerülése végett mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a legvirágzóbb államban is elsőrendű érdekként szerepel a szükségeseknek mutatkozó új államhatalmi intézményeknek akként való megalkotása, hogy az új intézmények ne jelentsék egyúttal egészen új, eddig oda egyáltalán nem tartozott tennivalóknak az állam tevékenységi körébe való bekapcsolását. Mégis ez az érdek semmiesetre sem érvényesülhet — virágzó államban — az állam jogbiztosító és gondozó tevékenysége netán szükséges kiterjesztésének áthághatatlan korlátjaként. Ami azonban a közigazgatási bíráskodásnak több fokozatban kiépítését illette, e tekintetben a világháborút megelőző boldogabb időkben is az volt minálunk a legfőbb irányadó szempont, hogy a középfokú közigazgatási bíróság felállításával egyfelől a már fennálló felsőfokú (illetőleg nálunk idáig egyetlenfokú) közigazgatási bíróságnak munkaterhe könnyíttessék, másfelől pedig eddig közép- esetleg felsőfokú közigazgatási hatóságoknak jogorvoslati elbírálása alá került kontenciózus közigazgatási ügyek ezentúl bírói jogvédelemben részesüljenek. A világháborút megelőző időkben felmerült elgondolás szerint is tehát úgy lebegett szakköreink előtt a középfokú közigazgatási bíróság felállítása, hogy ennek megalkotásával ne az államhatalmi tevékenység körébe addig egyáltalán nem tartozott tennivalók kapcsoltassanak ebbe a tevékenységi körbe, hanem eddig is államhatalmi szervek útján teljesített funkciók láttassanak más után el. Ez a nézőpont kétségtelenül, sőt fokozott mértékben, irányadó ma is. A még nem is egy évtizeddel ezelőtt elmúlt boldogabb időben azonban indokoltan gondolhatott mindenki arra, hogy a középfokú közigazgatási bíróság jelentőségéhez mért kiterjedt és minden tekintetben teljesen különálló szervezettel fog megalkottatni. Ma egy pillanatig sem szabad csodálkoznunk azon, ha kormányunk a legbehatóbban keresi azt a módot, hogyan lehetne a középfokú közigazgatási bíróságot azzal a legegyszerűbb, legolcsóbb szervezettel alkotni meg, amelyik eredményes működését még egyáltalán lehetővé teszi. Ebből a nézőpontból kell megítélnünk a kormánynak az eddig ismeretessé vált adatokból kitetsző azt a tervét, amely szerint — részben hasonlóan az Országos Földbirtokrendező Bíróságnak most fennálló szervezetéhez — a középfokú közigazgatási bíróságnak csak közigazgatási képesítéssel biró elnöke, alelnöke, továbbá szavazati joggal nem biró, közepes tvrv. vagy vxxx.) tisztviselői rangosztályon sorozat felvadója legyenek a bíróságnak kizárólagosan ezt a munkakörüket betöltő funkcionárisai, ítélőolrakat azonban a rendes bíróságoknak egy ítélőtáblás bírói rangban levő bírája és egy a törvényhatóság által választott jogvégzett egyen, bizonyára egyen munkakörüknek változatlanul megmaradása mellett, jelöltessenek ki, teljesen méltányolva a középfokú közigazgatási bíróságok megszervezésénél is a végletekig ügyelembeveeni a takarékossági kötelességet, sőt részben épen erre a kötelességre való tekintettel, a reformjavaslatban tervezett, előbb vázolt megoldást nem tudjuk teljes megnyugvással helyesnek elfogadni. Mindenekelőtt nehézség mutatkozik a törvényhatósági kijelölés útján helyet foglaló ítélőbíróra nézve. A javaslat a középfokú közigazgatási bíróságok felállítását az ítélőtáblák székhelyein, tehát azokéhoz hasonló területi körre nézve tervezi. Táblai székhely ma tudvalévően öt van: Budapest, Szeged, Debrecen, Győr és Pécs. Ezzel szemben Csonkamagyarországnak (a csonka vármegyékkel együtt) kis vármegyei és fs városi törvényhatósága van. Egy-egy kir. ítélőtábla területe tehát több törvényhatóság területére kitéped. Ezek szerint vagy az következnék be a javaslatnan foglalt megoldás esetén, hogy az egyik torgylyhatóság által kijelölt középfokú közigazgatási bíró, alkalmaztatásának céljával nyilván ellentétben, a másik törvényhatóság területen felmerült ügyben is eljárna, vagy pedig az, hogy az ügyeket törvényhatóságonkint csoportosítva kellene ellátni, ami az ügymenet zavartalanságát és gyorsaságát tenné kérdésessé. Azonkívül szükségessé válnék nagyobbszámú, több törvényhatóság részéről kijelölt és teljesen ingyenesen meg sem alkalmazható bíró beosztása, akiknek egyikénél-másikánál talán még a biróság székhelyétől való távollakást is meg kellene engedni és a távollakással kapcsolatos költségekkel is számolni kellene. Egyébként is az államhatalom közigazgatási és jogszolgáltatási funkcióinak — az e részben valóban alaptörvényül tekintendő 1869: IV. t.-cikkel ellentétben — újabb összekapcsolását még a közigazgatási bíráskodásnál sem tarthatnék, bárha csupán a tervezett mértékben is, szerencsésnek. A szóban levő szervezeti intézkedést más oldalról véve szemügyre viszont alig mutatkozik kielégítő megoldásnak az, hogy az ítélőbírói funkciót az elnökön kívül csupán olyan bírák lássák el, akik az itélkezésben való részvételtől eltekintve közigazgatási bíráskodási tevékenységgel egyáltalában nem foglalkoznak. Rendkívüli nehézségekbe ütköznek ugyanis ekként annak a judiciumnak fenntartása és a jogfejlődéssel kapcsolatos fokozása, amely épen a helyes ítélkezéshez elengedhetetlenül szükséges. Ezzel szemben nagyon is szolgálná ezt a judiciumot az, ha a középfokú közigazgatási bíróságnak az elnökkel együtt ítélő bírái a konkrét ügyekkel előadókként és a hozott határozatok írásba foglalása révén felváltva maguk is behatóan foglalkoznának. Ez természetesen a tervezett külön előadó működésének elejtését és így — igaz az ítélőbíráknak nagyobb megterhelése mellett — a reformtervezetben foglaltakkal szemben egy munkaerő megtakarítását jelentené. Már most felvetődik az a kérdés, elképzelhető-e vagy sem ily megoldás mellett az, hogy a középfokú közigazgatási bíróságnak az elnök mellett működő bírói közigazgatási bírói feladatkörüket egyéb híva-