Magyar Kurir, 1831. január-június (45. évfolyam, 1-51. szám)

1831-06-10 / 46. szám

860 lemmel fenyegető zendülést elnyomta ’s ebben szerentsésen boldogult is. Ápr. 21 dik­én a’ Nagy Vezer öt Basának egye­sített hadait verte meg Perlepénél, a’ hol a’ pártosok közül négy ezer maradt a’ tsatahelyen. Egynéhány nappal azután ismét szerentsét próbáltak a’ pártos Ba­sák Tik­vés­nél, de ott is megverettet­­tek. Végre Máj. 5-dik­án a’ Skutari Basa Periepe és Köprik­ között egy szo­ros paszszusnál igen jó helyre vévén ma­gát újra ütközetett próbált; de a’melly­­ben sok ezer Albanusokat holtakban ’s fogságba estekben elvesztvén, és népe széllyel verettetvén , maga is kevés embe­reivel tsak futás által szabadulhatott meg. Ezen fényes gyözedelemnek leírását a’ Porta hivatalos tudósításban környűlák­­­ásosan kiadatta. Öszveszövetkezésben volt a’ Skuta­ri Basával Ali Bei is, a’ ki mintegy 8 ezer emberrel már Sophia városáig előnyomult és ezt körül kerítette. A’la­kosok kiütöttek táborára, de viszszave­­rettek,’s ekkor parantsolta a’ Bei sere­gének, hogy a’ városba rontsanak be, a’ mi Apr. 25-dikán meg is lett, a’ mi­dőn azt is megengedte katonáinak h­ogy a’ város piatzain a’ boltokat két napig rabolhatják. A’ Porta eleinte keveset ügyelt ezen Pártos Belre, de már most ellene küldötte ennek is a’ volt Nagy Ve­zért Izzedt­ Mehmed Basát a’ ki Vár­nát olly vitézül oltalmazta volt. Mosthát reményük , hogy a’ Skutari Basa meg­­gyözettetése után, ezt még könnyebben meg lehet fenyítni. A’ Török hajóssereg, melly 3 línea­­hajóból, 6 fregátból ,8 Korvet­böl’s a’t. áll, kiindult a’ Bosporusból. Ez a’ vég­re küldetett a’ tengerre, hogy a’ Skutari Basának kikötő helyeit elkerítse és zár­va tartsa. A’ Zágrábi Ujságlevél közli, hogy a’ Boszniai pártos Kapitányok megindí­tották a’ seregeiket Máj. 17-dikén , hogy magokat a’ Sh­utari Basával vagy Ali Bej­­jel öszvetsatolják. Szervián akartak ke­resztül menni, de Milos Fiertzeg tud­­tokra adatta, hogy azt a’ Porta eránt tartozó hűségének gyanúba ejtése nélkül meg nem engedheti; szükséges eleséget mindazáltal a’ seregek számára Szerviá­­ban vásároltatni és onnan kivitetni meg­enged. E’ szerént a’ pártosok a’ Drina mellett mennek le Visegrád felé. A’ mint hallani, Török Horvát Országban a’Ka­pitányok nem állottak a’ pártosokhoz. Brasilia. R­io Janeiro Mart. 17-kén. A’ fő város a’ napokban sokszoros rendetlen­ségeknek néző helye vala, mellyek a’ Foederistáknak (vagy Republikanisták­­nak) munkájából és mesterkedéseiből tör­téntek. — T. i. midőn a’ Tsászár a’ bá­nyász - kerületeknek meglátogatásából Mart. 11-kén viszszatérne, az előkelő kereskedők (többnyire Forintatincs,) nagy készületeket tettek fogadására, ne­vezetesen tűzijátékot, közönséges kivi­­lágosítást ’s a’ t. akartak örömöknek je­lentésére adni, és a’ többi lakosokat eről­tették a’ részvételre. Az alsóbb rendű Brasiliaiak, kiváltképpen a’ Mulattok ezt az erőltetést nagyon roszsz néven vet­ték, és a’ tüzijátékos állásokat ’s egyéb készületeket kezdték elbontani és leron­tani a’ mit a’ kereskedők midőn nem akarnának megengedni, veszekedés és puskázás eredt a’ két fél között, ’s né­­hányan halva maradtak. A’ katonaság nem elegyíté magát a’ veszekedésbe, ott kivévén,a’ hol a’ katona őrnek szomszéd­ságában esett. Ez a’ veszekedés a’ követ­kező két vagy három nap kissebb na­gyobb tűzzel­ mindég megújult míg

Next