Magyar Mezőgazdaság, 1971. július-október (26. évfolyam, 27-40. szám)
1971-09-15 / 37. szám
Vendégek a vadászati világkiállításon PENCSO KUBADINSZKI, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökhelyettese megtekintette a vadászati világkiállítást, s a látottakról a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. GHOLAM RÉZ A PAHLAVI iráni herceg és felesége szeptember 4-én Cseterki Lajosnak, az Elnöki Tanács titkárának társaságában tekintette meg a vadászati világkiállítást. SZONOMIN LUVSZAN, a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének első helyettese szeptember 6-án tekintette meg a kiállítást. SZEPTEMBER 3-ÁN elutazott D. BRYCESON, Tanzánia mezőgazdasági minisztere. SZEPTEMBER 4-ÉN elutazott J. SHAKO turisztikai és vadgazdálkodási miniszter vezetésével a kenyai küldöttség. Részt vettek Kenya Nemzeti Napján. Fogadta hivatalában a delegációt dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. SZEPTEMBER 5-ÉN utazott el C. W. BROSCHER, a FAO főigazgatója, aki a FAO vezérigazgatójának külön megbízottjaként az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetét képviselte a világkiállításon. Itt-tartózkodása során megbeszéléseket folytatott Kazareczki Kálmán miniszterhelyettessel, a FAO Magyar Nemzeti Bizottsága elnökével is. MEGTEKINTETTE A VILÁGKIÁLLÍTÁST és részt vett az Olasz Nemzeti Nap rendezvényein G. TORTORA, az olasz földművelésügyi és erdészeti minisztérium államtitkára, akit a MÉM- ben fogadott dr. Dimény Imre miniszter. Az államtitkár tárgyalt Kazareczki Kálmán miniszterhelyettessel a magyar—olasz mezőgazdasági kapcsolatok időszerű kérdéseiről. SZEPTEMBER 7 ÉS 9 KÖZT hazánkban tartózkodott FRITZ LOGEMANN, az NSZK mezőgazdasági, élelmezési és erdészeti szövetségi minisztériumi parlamenti államtitkára. Részt vett az NSZK Nemzeti Napja rendezvényein. HÍREK A „LÓ- ÉS A LOVASÁBRÁZOLÁS A MAGYAR MŰVÉSZETBEN” és a „Magyar lószerszámok” című kiállításokról tájékoztatták a sajtó képviselőit a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és az Országos Lótenyésztési Felügyelőség vezetői. A tájékoztató után a sajtó képviselői megtekintették a kiállításokat, amelyek szeptember 9-én nyitották meg kapuikat és a vadászati világkiállítás időtartama alatt tartanak nyitva a Mezőgazdasági Múzeum Vajdahunyad-vári helyiségében. SERTÉSFAJTABEMUTATÓT és tanácskozást rendezett a Kiskunhalasi Állami Gazdaságban az Országos Mezőgazdasági Fajtakísérleti Intézet. A megjelent szakembereknek kutatóintézeteink sertéstenyésztői, nemesitől bemutatták a keresztezésekkel és az új fajtákkal, új hibridekkel elért eredményeket. HUNNIAHIBRID ankétot rendezett a Technika Házában a MAB Baromfitenyésztési Szakosztálya és a HUNNIAHIBRID Közös Vállalat. A hazai és külföldi szakemberek részvételével tartott tanácskozáson a húshibridbaromfi tenyésztés és a broiler-ipar gazdaságossági kérdéseiről az időszerű állategészségügyi kérdésekről, a tenyésztés szervezésével, a szaktanácsadással kapcsolatos tapasztalatokról és mezőgazdasági üzemi eredményekről számoltak be. Augusztus időjárása A kissé hűvös, borult és száraz júliust az átlagosnál melegebb és napsütésben gazdagabb augusztus követte s a február óta tartó szárazság erősebb méreteket öltött. A NAPPALI FELMELEGEDÉS a hónap legnagyobb részén erősebb volt a szokásosnál. A július utolsó hetében uralkodó 30—35 fokos hőség augusztusban folytatódott, s rövid ideig tartó, néhány fokos hőcsökkenésekkel, váltakozva július 26-i kezdettől számítva négy héten át, augusztus 23-ig tartott. Egy-két napon, így az első és a második hét végén az ország számos vidékén 36—37 fokos forróság alakult ki. Az utolsó héten megindult esőzésekkel kapcsolatban néhány napon 18—20 fokvra csökkent a hőmérséklet, de többnyire tartotta magát az időszaknak megfelelő 25—30 fokos meleg. AZ ÉJSZAKAI LEHŰLÉS túlnyomórészt gyenge vagy mérsékelt volt. A hosszan tartó meleg időszakban 1,6—2 méter magasságban csak néhány éjszaka fordult elő 15 foknál alacsonyabb, kivételesen nyugaton 8—10 fokig terjedő lehűlés. Legtöbb éjjel 15—20 fok közt voltak a minimumok, s néhány alkalommal csak 21—23 fokig hűlt le éjszaka a levegő. Az utolsó héten többnyire 10—15 fokig szállott le a hőmérséklet. A TALAJMENTI RÉTEGEKBEN a hónap több szakaszában az ország számos vidékén 7—10 fokig s 26-ára virradóra, keleten többfelé 3—6 fokig hűlt le a levegő. A HAVI KÖZÉPHŐMÉRSÉKLET 20,2—23,1 fokos értékei 0,3—1,7 fokkal meghaladták a sokévi átlagot. A NAPSÜTÉSES ÓRÁK SZÁMA általában 270—310 közt volt. Ez a sokévi átlagot (240—300 órát) az ország legtöbb vidékén 4—20, nyugaton és délen többfelé 20—30 órával meghaladja. A HAVI CSAPADÉKÖSSZEG a Dunántúl és az Északi Hegyvidék északi határvidékein, továbbá a Dunántúl déli és nyugati vidékein több kisebb-nagyobb folton meghaladta az 50 mm-t, s utóbbi vidéken kis folton a 100 mm-t is (108 mm). Az Északi Hegyvidék egész területén s a Dunántúlnak és az Alföldnek mintegy felén 25—50 mm hullott. A Dunántúlnak és az Alföldnek kb. egyharmadán 25 mm-nél kevesebb esett, s néhány kis folton a 10 mm-t sem érte el a csapadék. A sokévi átlaghoz (52—95 mm) viszonyítva Szentgotthárd vidéke kivételével az ország egész területén csapadékhiány mutatkozott s az átlag felét is csak a 25 mm-en felüli övezetek nagyobb részén haladta meg a csapadék. A 25 mm-nél szárazabb területeken és azok környékén (a Dunántúlnak és az Alföldnek kb. felén) az átlag felét s a legszárazabb, kis foltokon egynegyedét sem érte el a csapadék. A csapadék időbeli megoszlása a következő volt: A 23-ig tartó kánikulai időszakban több napon kaptunk kisebb-nagyobb területekre kiterjedő zivataros záport, de köztük csak kettő (4,8) terjeszkedett ki az országnak kb. felére. A záporok mennyisége általában csak néhány mm-t tett ki, néhány zivataros központban azonban 30—40 mm hullott. A havi csapadék legnagyobb része 23 és 31-e közt hullott le, amikor is az eső három napon (23, 27, 31) országos jellegű volt, s mindhárom napon jelentékeny területek 10—20 mm esőt kaptak. A szeszélyes területi eloszlású zivatarokat a hónap elején és végén az ország számos vidékén jégeső kísérte. (Dr. Kulin István) RADIO Szeptember 21. kedd. 13.45-14.00- ig Új Georgikon. Takarmányok, fehérjék, enzimek. (Kossuth) Szeptember 22. szerda. 12.26-12.46- ig Házunk tája (Petőfi) Szeptember 22. szerda. 15.08-15.13- ig Falvakban, mezőkön. Szerkesztőségi beszélgetés a Falurádióban. (Petőfi) Szeptember 26. vasárnap. 7.28— 7.58-ig Híres helységek. Tokaj. (Kossuth) Televízió Szeptember 23. csütörtök. 17.20— 17.50-ig Hétvégi birodalom vn. Szeptember 25. szombat. 9.30— 10.00-ig Hétvégi birodalom VI. (ism.) Szeptember 26. vasárnap, 13.00— 13.20-ig ^Trófeák, versenyek П. rész (riportfilm a vadászati világkiállításról) , XXVI. ÉVF., 37. SZÁM 1971. SZEPT. 15. TARTALOM: Oldal Fehér L.: A vadászati világkiállítás jelentőségében és eredményében felülmúlja a várakozásokat............................3 Dr. Mészáros J.: A mezőgazdaság őszi feladatai ... 4 Fejes L: Az őszi mezőgazdasági munkák előkészületei 5 Illés T.: Termelőszövetkezeti társulások — tőkeátcsoportosítások (Ráckevei járás) . 6 Z. A.: Az elmúlt nyár időjájárásáról ................................ 7 Dr. Konkoly I.: Eredmények és gondok a műtrágyázásnál 8 Dr. Homonnay F.: Hogyan fokozható a talajfertőtlenités eredményessége.......................9 Gyökér A.: Kártevők, talajfertőzés, növénybetegségek — védekezés .......................................10 Hazai gyártmányú, komplex paradicsomtermelő géprendszer ........................................................12 Dr. Vincze L: Abrakpótlás vetésszerkezet változtatással. (Pálfa, Egyetértés Tsz.) . . 14 Dr. Józsa L.: Az őszi keveréktakarmányok termesztése (Agrártudományi Egyetem, Debrecen.) .......................................15 Hajas P. Import növendékbikák hizlalása.................................16 H. P.: Vita a sertésexportról . 18 Dr. Szovátay Gy.: A juhok rézmérgezésének megelőzé Kertész I. : öntözéses műtrágyázási kísérlet eredményei gyepterületeken. (Vizsoly, Lenin Tsz.).................................. Brigádvezetők, szakmunkások Információk ............................ BÖS CÍMKÉPÜNK: A ráckevei Aranykalász Tsz húshasznú magyartarka tehenei borjaikkal az öntözött legelőn (Hajba N. felvétele) MAGYAR MEZŐGAZDASÁG Mezőgazdasági hetilap Főszerkesztő : Horváth Sándor Szerkesztőség : Budapest, V., Kossuth Lajos tér 11. (Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium) Telefon: 122—433 Postafiók: Budapest 55. Pf. 6. Kiadja: Hírlapkiadó Vállalat, Bp., VIEL. Blaha Lujza tér 3. Felelős kiadó: Csollány Ferenc Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Budapest, V., József nádor tér 1. sz.) Előfizetési díj egy évre 120.— Ft 71.2587 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs mélynyomás Felelős vezető: Soproni Béla igazgató INDEX: 25546