Magyar Művelődés, 1931 (10. évfolyam, 1-2. szám)
1931 / 1. szám
t meggyőzni, mert ahhoz tudatlan. Pedig a kollégája talán már titokban szláv, csak ezt még önmaga előtt is titkolja: már nem magyar és még nem idegen. Ha megszállt területre utazó diákjaink között marsrutával indulnának el, nagy missziós munkát teljesíthetnének. Úgy tanítsuk tehát a magyar történelmet, hogy az nemzeti létünk, jogaink ékesen szóló apológiája legyen, idegen felfogásokkal ellentétben. S hogy szavaim ne csak nagy általánosságban mozogjanak, mindjárt konkrét javaslatot is teszek k. kortársaimnak: használjuk fel az önképzőköröket e célra azáltal, hogy ilyen tárgyú vitafelolvasásokat rendezünk. A megrendezés pontjai kb. ezek lehetnek: kitűzzük a megcáfolandó tételt, pl. néhány sor valamely idegen tankönyvből, vagy idézet külföldi sajtótermékekből; bibliográfiai tájékoztatás a jelentkezők értelmi színvonalához mérten, a felolvasás alkalmával mennél több tanulónak bevonása a vitába. Magától értetődik, hogy középiskolai tanulóktól nem kívánhatunk akadémiai disszertációkat, de kellő előkészítés és nagy határidő mellett szép eredmény érhető el. Értekezésem hátralevő része a példatár szerepét játssza: idézeteket, gondolatokat sorakoztatok fel megszállt területi írók műveiből, hogy a vitatételek megkonstruálását megkönnyítsem. — Előre bocsátom, hogy kizárólag a rutén földön megjelent orosznyelvű* munkákból idézek, s az idézetek első része a honfoglalás problémáival foglalkozik, másik része a legújabb kor történelmére vonatkozik. A rutén földön most tudvalevőleg négy nemzetiségi párt viszálykodik egymással: nagyorosz, ukrán, magyar, cseh. A pártok erőviszonyait megvilágítja az 1929. évi statisztika, mely szerint a cseh kultúregyesületek száma 128, a magyaroké 332, ukránoké 674, nagyoroszoké 3462. A többséget tehát az utolsó párt alkotja, tagjai sorában azonban vannak magyar érzelműek is, tehát nem egységes. Egyesületei Duchnovics g. kath. lelkész nevét viselik, ki a XIX. században a hazai rutén irodalmi nyelvet megalapította s a „Ruszin voltam, vagyok, leszek“ c. nemzeti dal szerzője. A Dubnovics-párt hivatalos közlönye a Podkarpatszkij Szvit (Kárpátaljai Világ) s ennek melléklete gyanánt jelent meg Beszkid Jenő M.: Podkarpatszkaja Drevnoszty (Kárpátalja Múltja) c. értekezése. Beszkid, a volt magyar tanár, jótollú író, olvasottsága, látóköre elég széles, de a tudományos színvonaltól még nagyon messze van. Megállapításai mégis érdekesek, mert a többségi párt hivatalos történetírójának vallja. Beszkid oldalakon keresztül foglalkozik a magyarok és szomszéd népeik beköltözésével, kivált az Anonymus-problémával kapcsolatban. Kik voltak a honfoglaláskori Magyarország lakói? — teszi föl a kérdést, — a magyarok tényleg üres területeket szálltak-e meg, vagy bejövetelük alkalmával már éltek itt népek? „E probléma igen fontosnak látszik. Hisz ha e népek megelőzték a magyarságot, a történelmi jog kétségkívül az ő részükön van.“ Néhány cseh szerzőt leszámítva.