Majovszky Pál szerk.: Magyar Művészet 7. évfolyam 1931
TANULMÁNYOK - Fenyő Iván és Genthon István: A Magyar Nemzeti Múzeum szárnyasoltárképei
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM SZÁRNYASOLTÁRKÉPEI Múzeumaink közül szárnyasoltárképekben a leggazdagabb a Magyar Nemzeti Múzeum. Anyaga — több mint 250 kép — ma már nagyobb az esztergomi Keresztény Múzeum s a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményeinél s ezekkel szemben bővelkedik a teljes emlékekben, az épségben megmaradt szárnyasoltárokban. Jelentőségét emeli még az is, hogy az egyetlen múzeum a csonka ország határain belül, mely gazdag ízelítőt nyújt Erdély régi festőművészetéről. A gyűjtemény e része új keletű, úgyszólván csak 1912 óta gyarapszik. Addig Pannónia római kori emlékeinek s a magyar ötvösműveknek módszeres gyűjtési irányzata háttérbe szorította a magyar középkor eme jellegzetes emlékeit. A gyűjtés új kelete magyarázza meg, hogy az anyag nem nyújt oly megragadó képet, mint a nagyobb múltra. Simor és Ipolyi nagyszerű tevékenységére visszamutató esztergomi múzeumé. Nem nyújthat már azért sem, mert a Nemzeti Múzeum régi törzsanyagához tartozó, Jankovich Miklós kollekciójából származó képek a Szépművészeti Múzeum megalakulásakor annak termeibe kerültek. Ezzel szemben a friss gyűjtés eredménye, hogy csaknem valamennyi kép származása ismeretes, biztosan tudni, hogy annak idején melyik falu vagy város templomát díszítette. Anyagának tanulságos sokfélesége ellenére is ezt a kollekciót máig alig méltányolták. Úgy hisszük, jellemző, érdekesebb darabjainak bemutatásával munkánk nem vész kárba. 1. Korai emlékek. Időrendben a legelső emlék egy kis házioltárka, mely a trencséni piaristák kincstárából került a gyűjteménybe. Középképe, mely valószínűleg három álló szentet ábrázolt, megsemmisült, illetve belőle csak a Madonna mellképe maradt meg. A szárnyakon belül Szent Katalin és Borbála álló alakja látható, kívül pedig Szent Orsolya s egy kosarat tartó szent nő, talán magyarországi Szent Erzsébet. A középkép már a XVII. században annyira megromolhatott, hogy mellképpé vágták körül, legalább is ebben az időben díszítették az oltárkát ereklyékkel, a XVIII. században pedig az egészet gazdagon faragott rokokó ízlésű keretbe foglalták. A belső és külső szárnyképek nem egy időből származnak. A rendkívül finom formaalakítású, derűs színekben pompázó belső szárnyképek világosan elárulják készültük idejét. Az osztrák Robert Stiassny az oltárka készültét a XV. század első felébe helyezi. (Pontosabban 1430 körülről való.) Stiassny azonban az analógiára, melynek alapján a keletkezés idejét meghatározta, hibásan mutatott rá. Szerinte az oltár a salzburgi iskola korai remekével, a müncheni Bayerisches Nationalmuseumban őrzött pähli oltárral mutat összefüggéseket. A pähli oltár sok tekintetben függ a német-cseh piktúra centrumától, Prágától s mi azt hisszük, hogy a trencséni oltárkának nem volt ily előkelő salzburgi közvetítőre szüksége. A német-cseh iskola többnyire Madonnát ábrázoló, XIV. századvégi kegyképei a következő század elejének német művészetére erősen hatottak. Különös módon Magyarországon ez a kisugárzó erő nem játszik oly szerepet, mint a szomszédos kultúrterületeken.