Magyar Múzeumok, 2002. 3. szám (Vol. 8.)

MŰHELY - Kovács Tibor: 200 éves a Magyar Nemzeti Múzeum: hogyan tovább?

200 éves a Magyar Nemzeti Múzeum Hogyan tovább? Kovács Tibor Az évforduló, még ha hónapokon át többszö­rösen is megünneplik, csupán „felemelő pil­lanat” egy intézmény megszokott életében, szerteágazó tevékenységének folyamatában. Ám lehetőség arra, hogy évszázadok történé­seire visszapillantsunk, és ami fontosabb: a közeli-távoli jövőbe előre tekintsünk. „Nagy és fontos ügy: a hely kérdése, vár még megoldásra... Röviden szólva: a Nemzeti Múzeum helykérdését csalás a mostanihoz hasonló nagyságú új épület segítségével lehet megoldani. ...a tudományos világ és a nagykö­zönség érdeke egyaránt követelik, hogy a nem­zeti múzeumi gyűjtemények lehetőleg együtt, s a főváros tudományos életének központjá­ban a belváros közvetlen közelében legyenek.” - e sorokat éppen száz évvel ezelőtt írta a múzeum akkori igazgatója, Szalay Imre. Bár természetesen sok minden megváltozott az elmúlt évtizedekben, az idézett sorok tartalma jórészt még ma is érvényes. Ugyanis, köszönhetően az új egységek beol­vasztásának (Legújabbkori Történeti Múzeum, Központi Múzeumi Igazgatóság), az intézmény gyűjteményi raktárainak és műhelyeinek egy része, s nem utolsó sorban gazdasági appará­tusa - nem lévén ma sem elegendő tér az 1994 óta megújuló főépületben - más helyütt műkö­dik. A közvetlen, földalatti összekötés lehető­ségére is gondolva kértük többször a főépület mögött rövid-hosszabb ideig üresen álló palo­ták egyikét, eredménytelenül. Egy új épület birtokbavétele ma még kilátástalannak tűnik. Hisszük, mégsem reménytelen, mert ez lenne a feltétele a XXI. századi, minden részében korszerű múzeum kialakításának. Ami a gyűjtemények gyarapodását illeti, téte­lesen és az eszmei értéket tekintve is egy­értelmű előrelépést lehet elkönyvelni. Persze feltehető a kérdés: mihez viszonyítva? Nem könnyű megválaszolni. Számokkal igazolható, sok-sok éve a megyei, a városi múzeumok műtárgy gyarapodása többszöröse az orszá­gos intézményekének. Ez pozitív, mondhatni Európa-komfort irányzat. Ám ha „nem vigyá­zunk”, mindinkább érvényesül majd a negatív tendencia: a Magyar Nemzeti Múzeum előbb­­utóbb csak saját történetének múzeuma lesz. A tárgyvásárlásról szólva, a fenntartó tárca hathatós segítsége nélkül nem lesz előrelé­pés. A régészeti feltárásoknál „egyszerűbbnek tűnik" a helyzet. Itt „csak” törvény szintjén kellene végre biztosítani annak lehetőségét, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum megyei hoz­zájárulás nélkül is végezhessen állami nagy­­beruházásokat megelőző leletmentéseket, és őrizhesse az ott felszínre kerülő emlékeket. Sokan tudjuk, itt elsősorban az autópálya-épí­tésekhez kapcsolódó feltárásokról van szó, hiszen ez a magyar régészet jelenlegi legfon­tosabb országos feladata. Röviden: ha semmi felelőssége sincs a Magyar Nemzeti Múzeum­nak a földben lévő történeti értékek megmen­tésében, akkor nem részesül a velejáró „kínban és örömben”. De kinek jó a mellőzés? E téren is ilyen gazdagok vagyunk? A műtárgyvédelemben két ponton komoly előrelépés történt. Mintegy kétezer négyzet­­méter alapterületen épültek új légkondicionált raktárak, és majd ezer négyzetmétert tesz ki a belső udvar alatt kialakított restaurátori központ, s hozzátehetjük: további műhelyek rekonstrukciója készül el a közeljövőben. Ha itt megismételjük a címben foglalt kérdést (hogyan tovább?), egyszerű a válasz: optimá­lisan ki kell használni a megújult eszközrend­szer adta lehetőségeket, s némileg módosítani a „kifelé dolgozás” és a (már régóta) halaszt­hatatlan belső műtárgyvédelmi feladatok ellá­tásának arányát. Annak ellenére, hogy az intézmény központi feladatokat is ellát - első­sorban a közép- és felsőszintű szakoktatásban - a tárca által szervezett szakfelügyeletben, restaurátoraink legfontosabb teendője a több mint kétmilliós műtárgyállományunk teljes­ségre törekvő karbantartása. Ezen belül külö­nös ügyeimet érdemelnek a külföldi és hazai kiállításokon megforduló és az állandó kiál­lításainkban lévő, többségükben kiemelkedő értékű emlékek. Tudjuk, van, s lesz bőven teendőnk ezek mindenre kiterjedő, folyamatos műtárgyvédelmi ellenőrzésében! Jószerével már évtizedekben mérhető a múzeumi nyilvántartás tartalmi, még inkább technikai megújításának előkészítése. Higy­­gyü­k, csupán a pénzügyi háttér országos biztosításának nehézségei miatt. Mit tehet egy múzeum? Saját lehetőségeinek megfelelő ütemben törekszik műtárgyállományának mind teljesebb „gépre vitelére” a jogszabály szel­lemében. Ezt tesszük mi is. Már csak azért is, mert a korszerű nyilvántartás egyik felté­tele a gyűjteményi szakkatalógus kiadásának. E munkálatok felgyorsítása, kiszélesítése a Magyar Nemzeti Múzeum egyik kiemelkedő fel­adata lesz a következő években. Nem feledhet­jük, a történelmi Magyarország nálunk őrzött emlékeinek szakszerű közzététele nem csak a hazai kutatást segíti. Sok esetben kiegészítő támpontot jelenthet, s kell, hogy jelentsen a szomszédos országok sokáig velünk közös tör­ténelmének valós megismeréséhez. Jelenleg egy tudatosan felerősített folyamat kiteljesedő szakaszát éli meg a múzeum kuta­tógárdája. Ennek célja a minősítettek szám­arányának erőteljes növelése, és nem utolsó sorban pedig szakembereink felzárkózásának elősegítése a hazai és a nemzetközi kutatás élvonalába. Reményeink szerint ez viszont a sok szálon folyó tudományos tevékenységünk színvonalának további emelkedésével is jár. Igaz, eredményeink e téren - főleg a régé­szetben és a numizmatikában - már ma is számottevőek. Tudjuk, a publikációs bázis, a A Nemzeti Múzeum homlokzata 2002-ben - The Facade of the National Museum in 2002 Fotó - Photo: Dabasi András

Next