Magyar Napló, 2010 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2010-01-01 / 1. szám
MAGYAR A Magyar Írószövetség lapja Megjelenik havonta ISSN 0865291 0 Szerkesztőbizottság: Jókai Anna (elnök), Báger Gusztáv, Csontos János, Horváth Antal, Kalász Márton, Kő Pál, Nemes Attila, Salamon Konrád, Szakály Sándor, Vasy Géza Főszerkesztő: Oláh János E-mail: foszerkeszto@magyamaplo.hu Mobil: (70) 388-7035 Olvasószerkesztő, tanulmány: Rosonczy Ildikó E-mail: tanulmany@magyamaplo.hu Mobil: (70) 388-7033 Vers: Szentmártoni János E-mail: vers@magyamaplo.hu Mobil: (70) 388-7032 Próza: Bíró Gergely E-mail: proza@magyamaplo.hu Mobil: (70) 388-7031 Nyitott Műhely: Ekler Andrea E-mail: andrea.ekler@gmail.com Európai Figyelő, Lapszemle: Falusi Márton E-mail: europeanobserver@magyamaplo.hu Könyvszemle: Erős Kinga E-mail: kritika@magyamaplo.hu Tördelőszerkesztő: Molnár Csenge-Hajna Borító: Zách Eszter Ügyintézők: Cech Vilmosné, Nagyné Nespor Gabriella, Nagyné Paládi Judit Terjesztés: Zsiga Kristóf E-mail: elofizetes@magyaraplo.hu A szerkesztőség címe (Írott Szó Alapítvány) 1092 Bp., Ferenc krt. 14. Levelezési cím: 1450 Budapest, Pf. 77. Számlázási cím: 1062 Bp., Bajza u. 18. Telefon/fax: 413-6672; 413-6673 Szerkesztőségi mobil: (70) 388-7034 Elektronikus levélcímünk: info@magyarnaplo.hu Elérhetőségünk a világhálón: www.magyarnaplo.hu Kiadja az Írott Szó Alapítvány (1092 Bp., Ferenc krt. 14.) és a Magyar Napló Kiadó Kft. (1062 Bp., Bajza utca 18.). Terjeszti a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt és a regionális részvénytársaságok. Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt. Hírlap Üzletága (1080 Bp., Orczy tér 1.) Előfizethető valamennyi postán, kézbesítőknél, emailen (hirlapelofizetes@posta.hu), faxon (303-3440) egy évre 7390 Ft, fél évre 3865 Ft További insorkesztőség címén. Az előfizetési díj egy évre postaköltséggel együtt 60 USD vagy 50 EURO, mely átutalható a HVB Bank Hungary Rt. (1065 Bp., Nagymező utca 44.) 10918001-00000421- 10290001 számú számlára, vagy bankcsekken elküldhető a szerkesztőség címére. Nyomda: Mackensen Kft. 1139 Bp., Frangepán utca 12-14. Meg nem rendelt kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Minden felbélyegzett, válaszborítékkal ellátott levélre válaszolunk. Mutatópéldány kérhető, megrendelés leadható a szerkesztőségben. Átírás, ráírás, felülírás Kétféle író van, az egyik mindig ugyanazt a könyvet írja, a másik éppen ellenkezőleg: írók naplójegyzeteit forgatom, mik az első bejegyzéseik egy új év kezdetén. A várakozással ellentétben nem a fogadkozás vagy a számvetés a központi gondolatok, hanem a folytatás. Ami feltűnik, hogy a januári bejegyzések rendre hoszszabbak a többinél. Szerintem azért, mert ez az év leghosszabb és legunalmasabb hónapja. Jellemző példa Szerb Antalnak ez a mondata: „A varázsló visszatért a jéghegyre, kialudta magát, disszertációt írt, és várta a tavaszt.” Nem véletlenül idéztem éppen őt. Ki tudhatná megmagyarázni, miért tesz félre egy fontos munkát az Utas és holdvilágon, és miért írja bele a regénybe azt a novellát, amelyet tizennyolc évesen vetett papírra. És ha már át-, rá- vagy felülír valamit az író, akkor értelemszerűen nem a másolás és beillesztés billentyűit használja, hanem szövegkörnyezetbe szerkeszt. Ettől még maradnak azonos bekezdések, mondatok. Olyanok, mint egy mozaik részei, és biztosan csak az író tudhatja, miért éppen ezek, és miért éppen oda kerültek. Palimpszesztnek nevezzük azt is, amikor az írónak egyik korábbi szövege átsejlik egy másikon. A felülírással új szöveg jön létre, a Drávaszögi kereszteken húsz év után annyit változtattam, hogy kő kövön nem maradt, mégis második kiadásnak tekintik. Hogy miért mozdul meg az ember fejében újra egy régebbi szövege, arra nekem az volt a válaszom, hogy a további három regényem olyan szöveghelyekre mutatott, melyek a Drávaszögi keresztekben gyökereztek. Ki tudná megmondani, hogy mikor minek jön el az ideje? Márai Sándornak fél évszázad kellett ahhoz, hogy elővegye a Zendülőket, legyalulja az egész szöveget, hogy A Garrenek műve egységes felületet alkosson. A Zendülők más nyelveken már világsiker volt, amikor a regény új változata a magyar olvasók elé került. Kétféle író van, az egyik koporsóba zárja a könyvét, és elengedi a vízen, a másik éppen ellenkezőleg. Legutóbb a szabadkai főiskolán egy irodalmi délután keretében találkoztam nagyobb számú közönséggel, és feltették a kérdést, ha megjelenik egy új könyvem, elolvasom-e, és átímélt-e valamit benne. Azt válaszoltam, hogy mindig. Legszívesebben visszarohannék az utcasarokról, hogy zúzzák be. Mondanék egy példát, hogy miért? Hogyne, a Wien a sínen túl fülszövegében elszúrták a főhős nevét. De ezt más nem veszi észre, hangzott kórusban. Lehet, de én nem tudom kiverni a fejemből. Eszembe jutott erről Csáth Géza, akinek hagyatékában hosszan nézegettem két novellájának kötetből kitépett lapjait. Ha egyszer elkészül műveinek kritikai kiadása, akkor ráírásait figyelembe kell venni. Ahogy olvastam őket, az volt a benyomásom, hogy a szöveg nem ment előbbre, se hátra. Úgy gondolta mégis, hogy pl. a szóismétlés komoly szakmai hibának számít. Nem sokat változtatott, mégis jóval többet egy sima korrektúrázásnál: részletező, kifejtő mondatokat rótt hangyabetűvel a margóra, amivel kétségkívül gazdagította a történet színrevitelét. Ennek ellenére A varázsló kertje és az Egyiptomi József úgy rögződött az emlékezetemben, ahogyan a Nyugat által a magyar irodalom legjobb novellái közé került. Pedig azokban még hosszú sem volt. Az sem lehet véletlen, hogy éppen az írott és olvasott identitás címmel, Az önéletrajzi műfajok kontextusai alcímmel megjelent, tanulmányokat tartalmazó kötetben akadtam rá annak a „definíciójára”, amire fenti töprengéseimben néhány személyes példát hoztam fel. Zsélyi Ferenc azt írja, hogy „minden író életművének az alapján felállítható a jellemeknek az a konkordanciája, amelyben az egyes elbeszélések karakterei megfeleltethetők az életmű többi elbeszélésében »szereplő« karaktereknek, és imigyen rekonstruálható az az egyetlen sztori, amit az író minden elbeszélésében próbál elmondani, de mindig csak részben vagy hiányosan sikerül neki, így az író életműve amolyan kirakós játékká válik”. Kontra Ferenc