Magyar Nemzet, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)
1939-06-01 / 123. szám
4 között Jugoszláviát. A félhivatalos Deutsche Diplomatisch-PolitischeKorrespondens megállapítja, hogy a jugoszláv régensherceg Hitler Adolf meghívására látogat el Berlinbe. Az Europäische Revue-ben Cincár- Markovics jugoszláv külügyminiszter Pál kormányzó-herceg németországi látogatásával kapcsolatban azt írja, hogy Jugoszláviát és Németországot barátságos kapcsolatok fűzik egymáshoz. Jugoszlávia teljes mértékben megbízik azokban a biztosítékokban, amelyeket mértékadó német részről kapott. E biztosítékok értelmében Németország továbbfolytatja baráti politikáját a jugoszláv érdekek teljes tizteletben tartása mellett, így Jugoszlávia számára adva van minden ok, hogy tovább ápolja a Németország iránti barátságos kapcsolatait. A londoni Evening Standard valószínűnek tartja, hogy Pál jugoszláv kormányzóherceg Berlin után nemcsak Bukarestbe, hanem Londonba is ellátogat. Fejetlenség Szlovákiában A Daily Telegraph római tudósítójának jelentése szerint az olasz lapok szerdán Budapestről keltezett jelentésekben arról számolnak be, hogy Szlovákia belső helyzete mind komolyabbra fordult. Az egész ország területén belső nyugtalanság és gazdasági bajok tünetei jelentkeznek. A szlovák gárdisták elnyomják a magyar kisebbségeket és maga Tiso miniszterelnök sem veszi figyelembe a magyar kisebbségek tiltakozását. Az olasz sajtó szerint a jelenlegi helyzetben közeli változás várható. * Rómából jelenti a Magyar Távirati Iroda. A Tribuna keddi számában feltűnést keltő pozsonyi tudósítást közöl a szlovákiai helyzetről, a következő vastagbetűs cím alatt: Fejetlenség és gazdasági nehézségek Szlovákiában. A lap pozsonyi tudósítója egyebek közt ezt írja: " A szlovák fővárosba érkező külföldi megfigyelők olyan jelenségekkel találják magukat szemben, amelyek a szlovák helyzet nagy bizonytalanságát mutatják. Már az új szlovák állam megalakulásakor sokan kételkedtek abban, vájjon a független Szlovákia főleg gazdasági szempontból életképes-e? A politikailag tapasztaltabb nemzedékek az első pillanatoktól kezdve kételkedtek abban, hogy Tisónak sikerül leküzdenie azokat az óriási gazdasági és pénzügyi nehézségeket, amelyekkel az új állam szemben találta magát. Sajnos, úgy látszik az események a sötétenlátóknak adtak igazat. Mindezek a nehézségek természetszerűen Tiso híveinek megcsappanását eredményezték és a kormány mögött álló többség egy-két hét leforgása alatt néhány ezer emberből álló kisebbséggé apadt, míg a szlovák nemzet zöme egyre határozottabban szembefordul kormányával. Tiso mögött ma már jóformán csak a Hlinka-gárda politikailag teljesen tapasztalatlan, de annál melegebbfejű ifjúsága áll. Növeli Tisóék nehézségét, hogy a katolikus papság, amely eleinte szintén Tisót támogatta, ma már szembefordult velük. A helyzet bizonytalansága két irányzatot hozott létre. Az egyik a magyar, a másik a lengyel irányzat. A közvélemény óriási többsége a Magyarországgal való ezeréves közösség helyreállítása mellett van, amíg egy kisebb rész Lengyelország felé húz. Magyarország részéről a leghatározottabban elutasítják Tisóék és a Hlinka-gárda magyarellenes gyűlölködését, ami Szlovákia nehézségeivel együtt növekedik , a pénzügyi bizottság keddi ülésén azt mondta, hogy a főváros adminisztrációja csődöt mondott. A zsidótörvényt embertelennekés a keresztényi szellemmel össze nem egyeztethetőnek bélyegezte. Nagy vihar tört ki Apponyi felszólalása alatt, a jobboldali bizottsági tagok átkiabáltak a baloldalra, súlyos megjegyzések, sértegetések, padcsapkodás hangzott, azután a jobboldalról éljenzés viharzott. Az elnöklő Ilódy László alpolgármester rendreutasította Apponyi György grófot, aki beszédét folytatva megállapította, hogy a fővárosi tisztviselők egy része emberségesen és fáradhatatlanul igyekezett munkáját elvégezni, voltak olyanok is, akik belebetegedtek a hatalmas munkába. A hiba kizárólag a főváros vezetőségét terheli, mert nem állított megfelelő számú tisztviselőt munkába. A főváros vezetősége vagy nem tudta vagy nem akarta az igazolási eljárást teljes egészében végrehajtani. Pünkösdkor, a választás napján a polgármestert nem lehetett hivatalában találni és csak egy altiszt volt szolgálatban a városházán. Kijelentette, hogy a legmesszebbmenő bizalmatlansággal viseltetik a főváros vezetőségével szemben és a polgármesteri előterjesztést nem fogadta el. Szendy Károly polgármester azt válaszolta Apponyinak, hogy a választás napján a körzeteket végigjárta. Mint már a pénzügyi bizottság ülésén is megállapította, a közigazgatás nagyon rövid idő alatt 64.463 üggyel foglalkozott és ezekből 40.569 polgárnak a szavazati jogosultságát igazolta. Ezek a számadatok is arra mutatnak, hogy a közigazgatás nem mondott csődöt. Névszerinti szavazással hozzájárult a közgyűlés ahhoz, hogy a főváros 300.000 pengőért megvegye a Sertéshízlaló részvényeit, továbbá elfogadták a beruházási kölcsön felvételére vonatkozó előterjesztést is. Napirend után Kelendi Tibor tanácsnok a szellemi szükségmunkások ügyében elhangzott interpellációra a polgármester nevében azt válaszolta, hogy akiknek megfelelő végzettségük és képzettségük van, azok alkalomadtán a főváros státusába kerülnek. Egy jogi minőségű tanácsnoki állást is betöltöttek a közgyűlésen. A leadott 113 szavazatból Szebeni József 81 szavazatot kapott. Vigyázó Géza és Czebe Jenő a szavazás megkezdésekor visszalépett. Az új tanácsnokot az eskütétel után Szendy Károly polgármester üdvözölte. Szebeni József, aki legutóbb a főpolgármesteri hivatalnak volt a vezetője és több közigazgatási szakkönyvnek is a szerzője, bemutatkozó beszédében kijelentette, hogy munkáját mindenkor keresztény és nemzeti szellemben fogja végezni. A közgyűlés féltízkor ért véget. A főváros közgyűlésén rendkívül élesen támadták az igazolási eljárást A főváros szerdai közgyűlésén Karafiáth Jenő főpolgármester bejelentette, hogy az elhúnyt Orphanides János bizottsági tag helyébe a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége képviseletében Lengyel Géza igazgatót, mint soron következőt hívták be. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás arról értesítette a városházát, hogy az Actio Catholica június 17-én Rómába zarándokutat rendez és a hercegprímás arra kérte a főpolgármestert, hasson oda, hogy ebben a zarándoklásban minél több bizottsági tag vegyen részt. A főváros ügyosztályait szaporítani fogják, ebből az alkalomból Payr Hugó a műszaki közigazgatás egyszerűsítését sürgette. A mérnöki kar helyzetét rendezni kell, mert jelenleg van tíz éve szolgáló ötven éves mérnökgyakornok is. Petrovácz Gyula azt kívánja, hogyha az ötödik mérnöki ügyosztályt megszervezik, akkor okvetlenül szükség lesz harmadik műszaki alpolgármesteri állás létesítésére és betöltésére is. Szepesvári Pál tanácsnok bejelentette, hogy a fővárosnak a most lefolyt választás alkalmával 300.000 pengő hivatalos költsége volt, amit a belügyminszter meg fog téríteni. Kabakovits József szerint a főváros közigazgatása nem állott hivatása magaslatán a zsidó vallásúak választójogának igazolása során. A tisztviselők egy része nem is bánt méltó módon a polgárokkal. Nagy zaj közben kifogásolta, hogy kevés tisztviselőt állítottak munkába, a polgárok ezrei hiába álltak sorba nap-nap után, nagyon keserves volt eljutni az igazolásig. A jobboldal tiltakozása közben azt a meggyőződését hangoztatta Kabakovits, hogy a zsidó választópolgárokat mesterségesen megakadályozták, hogy igazolják szavazói jogosultságukat. Gróf Apponyi György állott fel ezután szólásra. Cirkusznak és komédiának nevezte az igazolási eljárást és a legutóbbi választást. Szerinte a főváros közigazgatása méltatlanul járt el a polgárok tízezreivel és csatlakozott Rassay Károly keddi megállapításához, aki TELEFONSZÁMAINK: SZERKESZTŐSÉG . . . KIADÓHIVATAL .... HIRDETÉSOSZTALY . . . KÖNYVOSZTALY . . . IRIGYIRODA..................... *128-428 M 24-72* *120 ISO Magyar Nemzet CSÜTÖRTÖK: IWF 30N103 Nomád levele az élve temetkezőkről Tekintetes Szerkesztőség, amilyen belső helyesléssel, lelki azonosítással olvastam ma reggel a Magyar Nemzet vezető helyén az első úgynevezett „titkos" választás végső eredményének (p. s.) jelzésű kommentárjait, annyira hiányoltam benne valamit. Engedje meg a tekintetes szerkesztőség, hogy én ezt a hiányt némileg pótoljam. A független kisgazdapárt „megtizedelése“ mellett, amelynek körülményei bizonyára még a közigazgatási bíróságot is foglalkoztatják majd és amelynek esetleges következményei a nemzeti politikában előbb-utóbb felnyitják majd sok mai örvendezőnek szemeit is, foglalkoznunk lehet — sőt kell — egy másik pártnak sorsával is. Az a párt ugyanis nemcsak megfogyatkozott, hanem egyszerűen kidőlt, megsemmisült anélkül, hogy tememetői búcsúztatóul el lehetne mondani róla azt, amit a megtizedelt kisgazdapártról: elesett, de csak egy időre és akkor is a férfias, a halálmegvető küzdelem, elvi és személyes helytállás harcmezején, egy botor (mert végső soron öngyilkos) rendszer testvérgyilkosan zuhogó golyózáporában. Nem, az egyesült keresztény párt kidőlt úgy, hogy kidöntötte önmagát, megsemmisült úgy, hogy megsemmisítette önmagát, a húsz esztendeje tartó megalkuvás, paktálás, mandátumbiztosítás, a „nappal szék, éjjel ágy“ szellemű Schöbert-politika, a „minden kormányok hatóságilag engedélyezett ellenzéke" elnevezést mindenkor kiérdemelt magatartás logikus, elháríthatatlan végső eredményéül. E pillanatban nem is tudjuk bizonyosan, hogy a pártnak pontosan három vagy még pontosabban négy tagja fog-e ott ülni „egyesülten" a t. Ház üléstermében, hárman vagy négyen lesznek-e a kesergő Máriuszok annak a Karthágónak romjain, amelyből az első nemzetgyűlési választás idején hetvenegyen rajzottak be honatyák ugyanabba a terembe. Ama hetvenegyektől a mostani hármakig négyekig a lassú, de folytonos és biztos leolvadás volt a természetes következménye annak, hogy a párt nem a történelmi küldetés szentlelkétől való ihletettséggel, nem egy nagy kereszténynemzeti szociális koncepció okos és egyben bátor, férfias, következetes szolgálatával, nem a maga feledhetetlen és kötelező néppárti hagyományainak a forradalmi előzmények után páratlanul fellángolt országos keresztény-nemzeti lelkesedésbe, a helyzet realitásaiba való belevalósításával töltötte e drága húsz esztendőt. Nem. a Zichy Nándorok, az Esterházy Miklós Móricok, a Molnár apátok, a Giessweinek, Prohászkák egykori örökébe több-kevesebb kivétellel egyre inkább olyanok ültek, akik nem az egykori néppárt nagy szociális programjának termékeny megvalósítását s ezzel egyfelől a keresztény magyar értelmiség és nép jogos vágyainak kielégítését, másfelől az akár baloldali, akár jobboldali forradalmiság lehetetlenítését tekintették parancsoló kötelességüknek. Egy, csak egy vezércsillaguk volt mindezek helyett, idők során a jelszavak és fórumfogadkozások mögött minden egyebet elborító sugárzással: a Paktum, a mindenkivel és mindenáron való Paktum egy bizonyos számú társaság mandátumállományának lehető biztosítására, vagy ez állomány esetleges kibővítésére. Nem volt az a választási vagy annak ígérkező kormány, amely akár akarva is ki tudott volna térni az ő mindég készenlétben tartott, rendületlen „unbedingte Unterverfuntz"-juk elől, lett légyen az élén Bethlen István, Gömbös Gyula vagy Imrédy Béla — és aki írásban vagy szóban figyelmeztetni merészelte őket ennek politikai etikátlanságára és vele a szó magasabb értelmében vett taktikátlanságára egyaránt, az rebellis volt szemükben és általuk kiutáltatott. S most, az öntemetkezés napjaiban a becsületes funerátor — akinek szívében a maga „néppárti" gyermekkora éppúgy felsír, mint a maga feléjük intézett gyakori mementóinak emléke — nem tűzheti ugyan politikai fejfájukra a heroizmus lovagkeresztjét, de a politikai bölcseség tiszteletbeli doktori diplomáját sem. Ha van mélységes, aggódó és egyben haragvó sajnálkozás szívében, akkor ez csak az ország mai belső helyzetének szól, amelynek egyre végzetesebb alakulásáért elsőrendű felelősség terheli ezt az élve temetkezett pártot —, mert ha a kereszténypárt húsz esztendőn keresztül teljesítette volna súlyosan elmulasztott kötelességeit, ma nem volna politikai, gazdasági és lélektani lehetősége a keresztény magyar tömegekben a horogkereszttel szövetkezett nyilaskereszt érvényesülésének. Az a párt, amely a maga rövidlátó, lélektelen és öngyilkos „politiká“-ja fölé odatűzte toborzójelvénynek a krisztusi keresztet, szinte elsőrendűen felelős azért, hogy falragaszokon és lelkekben ez a kereszt eltorzulhatott. Ez alól éppen a nehéz idők felé sodródó magyar kereszténység, elsősorban pedig a magyar katolicizmus féltői éppúgy nem oldozhatják fel, mint a történelem — s ezt meg kell vallania éppen annak, akinek e vallomás belső kötelessége talán jobban fáj, mint sokaknak másoknak. Igaz tisztelettel Buda, 1939 május 31. Nomád f Könyvnap Idthenaeumi MÓRICZ ZSIGMOND: ÉLETEM REGÉNYE Könyvnapon .... P 4«40 ^ Könyvnap «*« P M. ADY ÖSSZEGYŰJTÖTT NOVELLÁI ...r 4.0 ........ r KARINTHY FRIGYES: ÍGY ÍRTOK TI KOnj-Taapoa..... P 2.40 Könyvnap .U. P 4.80 KODOLÁNYI JÁNOS: JÓZSEF, AZ ÁCS KO.,T».p.a P 4.40 OOnzTaap.ua P 0.40 HUNYADY SÁNDOR: JANCSI ÉS JULISKA Kontraappa P 1.80 Kontraap aláa P 1.ro