Magyar Nemzet, 1939. június (2. évfolyam, 123-146. szám)

1939-06-01 / 123. szám

4 között Jugoszláviát. A félhivatalos Deutsche Diplomatisch-Politische­­Korr­espondens megállapítja, hogy a jugoszláv régensherceg Hitler Adolf meghívására látogat el Ber­linbe. Az Europäische Revue-ben Cincár- Markovics jugoszláv külügyminisz­ter Pál kormányzó-herceg németor­szági látogatásával kapcsolatban azt írja, hogy Jugoszláviát és Német­országot barátságos kapcsolatok fű­zik egymáshoz. Jugoszlávia teljes mértékben megbízik azokban a biz­tosítékokban, amelyeket mértékadó német részről kapott. E biztosítékok értelmében Németország tovább­folytatja baráti politikáját a jugo­szláv érdekek teljes tizteletben tar­tása mellett, így Jugoszlávia szá­mára adva van minden ok, hogy to­vább ápolja a Németország iránti barátságos kapcsolatait. A londoni Evening Standard va­lószínűnek tartja, hogy Pál jugo­szláv kormányzóherceg Berlin után nemcsak Bukarestbe, hanem Lon­donba is ellátogat. Fejetlenség Szlovákiában A Daily Telegraph római tudósí­tójának jelentése szerint az olasz lapok szerdán Budapestről kelte­zett jelentésekben arról számolnak be, hogy Szlovákia belső helyzete mind komolyabbra fordult. Az egész ország területén belső nyug­talanság és gazdasági bajok tünetei jelentkeznek. A szlovák gárdisták elnyomják a magyar kisebbségeket és maga Tiso miniszterelnök sem veszi figyelembe a magyar kisebb­ségek tiltakozását. Az olasz sajtó szerint a jelenlegi helyzetben kö­zeli változás várható. * Rómából jelenti a Magyar Távirati Iroda. A Tribuna keddi számában feltűnést keltő pozsonyi tudósítást közöl a szlovákiai helyzetről, a kö­vetkező vastagbetűs cím alatt: Fejet­lenség és gazdasági nehézségek Szlo­vákiában. A lap pozsonyi tudósítója egyebek közt ezt írja: " A szlovák fővárosba érkező külföldi megfigyelők olyan jelensé­gekkel találják magukat szemben, amelyek a szlovák helyzet nagy bi­zonytalanságát mutatják. Már az új szlovák állam megalakulásakor so­kan kételkedtek abban, vájjon a füg­getlen Szlovákia főleg gazdasági szempontból életképes-e? A politikai­lag tapasztaltabb nemzedékek az első pillanatoktól kezdve kételkedtek ab­ban, hogy Tisónak sikerül leküzdenie azokat az óriási gazdasági és pénz­ügyi nehézségeket, amelyekkel az új állam szemben találta magát. Sajnos, úgy látszik az események a sötéten­­látóknak adtak igazat. Mindezek a nehézségek természetszerűen Tiso hí­veinek megcsappanását eredményez­ték és a kormány mögött álló több­ség egy-két hét leforgása alatt né­hány ezer emberből álló kisebbséggé apadt, míg a szlovák nemzet zöme egyre határozottabban szembefordul kormányával. Tiso mögött ma már jóformán csak a Hlinka-gárda politi­kailag teljesen tapasztalatlan, de an­nál melegebbfejű ifjúsága áll. Nö­veli Tisóék nehézségét, hogy a kato­likus papság, amely eleinte szintén Tisót támogatta, ma már szembe­fordult velük. A helyzet bizonytalan­sága két irányzatot hozott létre. Az egyik a magyar, a másik a lengyel irányzat. A közvélemény óriási több­sége a Magyarországgal való ezeréves közösség helyreállítása mellett van, amíg­ egy kisebb rész Lengyelország felé húz. Magyarország részéről a leghatározottabban elutasítják Tisóék és a Hlinka-gárda magyarellenes gyűlölködését, ami Szlovákia nehéz­ségeivel együtt növekedik­ , a pénzügyi bizottság keddi ülésén azt mondta, hogy a főváros admi­nisztrációja csődöt mondott. A zsidótörvényt embertelennek­­és a keresztényi szellemmel össze nem egyeztethetőnek bélyegezte. Nagy vihar tört ki Apponyi fel­szólalása alatt, a jobboldali bizott­sági tagok átkiabáltak a baloldalra, súlyos megjegyzések, sértegetések, padcsapkodás hangzott, azután a jobboldalról éljenzés viharzott. Az elnöklő Ilódy László alpolgár­mester rendreutasította Apponyi György grófot, aki beszédét foly­tatva megállapította, hogy a fővá­rosi tisztviselők egy része ember­ségesen és fáradhatatlanul igyeke­zett munkáját elvégezni, voltak olyanok is, akik belebetegedtek a hatalmas munkába. A hiba kizáró­lag a főváros vezetőségét terheli, mert nem állított megfelelő számú tisztviselőt munkába. A főváros ve­zetősége vagy nem tudta vagy nem akarta az igazolási eljárást teljes egészében végrehajtani. Pünkösd­kor, a választás napján a polgár­mestert nem lehetett hivatalában találni és csak egy altiszt volt szol­gálatban a városházán. Kijelentette, hogy a legmesszebbmenő bizalmat­lansággal viseltetik a főváros veze­tőségével szemben és a polgármes­teri előterjesztést nem fogadta el. Szendy Károly polgármester azt válaszolta Apponyinak, hogy a vá­lasztás napján a körzeteket végig­járta. Mint már a pénzügyi bizott­ság ülésén is megállapította, a köz­­igazgatás nagyon rövid idő alatt 64.463 üggyel foglalkozott és ezek­ből 40.56­9 polgárnak a szavazati jogosultságát igazolta. Ezek a szám­adatok is arra mutatnak, hogy a közigazgatás nem mondott csődöt. Névszerinti szavazással hozzá­járult a közgyűlés ahhoz, hogy a főváros 300.000 pengőért megvegye a Sertéshízlaló részvényeit, továbbá elfogadták a beruházási kölcsön felvételére vonatkozó előterjesz­tést is. Napirend után Kelendi Tibor ta­nácsnok a szellemi szükségmunkások ügyében elhangzott interpellációra a polg­ármester nevében azt vála­szolta, hogy akiknek megfelelő végzettségük és képzettségük van, azok alkalomadtán a főváros stá­tusába kerülnek. Egy jogi minő­ségű tanácsnoki állást is betöltöttek a közgyűlésen. A leadott 113 sza­vazatból Szebeni József 81 szava­zatot kapott. Vigyázó Géza és Czebe Jenő a szavazás megkezdésekor visszalépett. Az új tanácsnokot az eskütétel után Szendy Károly pol­gármester üdvözölte. Szebeni Jó­zsef, aki legutóbb a főpolgármesteri hivatalnak volt a vezetője és több közigazgatási szakkönyvnek is a szerzője, bemutatkozó beszédében kijelentette, hogy munkáját minden­kor keresztény és nemzeti szellem­ben fogja végezni. A közgyűlés fél­­tízkor ért véget. A főváros közgyűlésén rendkívül élesen támadták az igazolási eljárást A főváros szerdai közgyűlésén­­ Karafiáth Jenő főpolgármester be­jelentette, hogy az elhúnyt Orpha­­nides János bizottsági tag helyébe a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége képviseletében Lengyel Géza igazgatót, mint soron követ­kezőt hívták be. Serédi Jusztinián bíboros-herceg­prímás arról értesítette a városhá­zát, hogy az Actio Catholica június 17-én Rómába zarándokutat rendez és a hercegprímás arra kérte a fő­polgármestert, hasson oda, hogy ebben a zarándoklásban minél több bizottsági tag vegyen részt. A főváros ügyosztályait szaporí­tani fogják, ebből az alkalomból Payr Hugó a műszaki közigazgatás egyszerűsítését sürgette. A mérnöki kar helyzetét rendezni kell, mert je­lenleg van tíz éve szolgáló ötven éves mérnökgyakornok is. Petro­­vácz Gyula azt kívánja, hogyha az ötödik mérnöki ügyosztályt meg­szervezik, akkor okvetlenül szükség lesz harmadik műszaki alpolgár­mesteri állás létesítésére és betölté­sére is. Szepesvári Pál tanácsnok beje­lentette, hogy a fővárosnak a most lefolyt választás alkalmával 300.000 pengő hivatalos költsége volt, amit a belügyminszter meg fog téríteni. Kabakovits József szerint a fő­város közigazgatása nem állott hi­vatása magaslatán a zsidó vallásúak választójogának igazolása során. A tisztviselők egy része nem is bánt méltó módon a polgárokkal. Nagy zaj közben kifogásolta, hogy kevés tisztviselőt állítottak munkába, a polgárok ezrei hiába álltak sorba nap-nap után, nagyon keserves volt eljutni az igazolásig. A jobboldal tiltakozása közben azt a meggyőző­dését hangoztatta Kabakovits, hogy a zsidó választópolgárokat mester­ségesen megakadályozták, hogy iga­zolják szavazói jogosultságukat. Gróf Apponyi György állott fel ezután szólásra. Cirkusznak és ko­médiának nevezte az igazolási el­járást és a legutóbbi választást. Szerinte a főváros közigazgatása méltatlanul járt el a polgárok tíz­ezreivel és csatlakozott Rassay Károly keddi megállapításához, aki TELEFONSZÁMAINK: SZERKESZTŐSÉG . . . KIADÓHIVATAL .... H­IRDETÉSOSZTALY . . . KÖNYVOSZTALY . . . IRIGYIRODA..................... *128-428 M 24-72* *120 ISO Magyar Nemzet CSÜTÖRTÖK: IWF 30N103 Nomád levele az élve temetkezőkről Tekintetes Szerkesztőség, amilyen belső helyesléssel, lelki azonosítással olvastam ma reggel a Magyar Nemzet vezető helyén az első úgynevezett „titkos" választás végső eredményének (p. s.) jelzésű kommentárjait, annyira hiányoltam benne valamit. Engedje meg a te­kintetes szerkesztőség, hogy én ezt a hiányt némileg pótoljam. A független kisgazdapárt „megti­­zedelése“ mellett, amelynek körül­ményei bizonyára még a közigazga­tási bíróságot is foglalkoztatják majd és amelynek esetleges követ­kezményei a nemzeti politikában előbb-utóbb felnyitják majd sok mai örvendezőnek szemeit is, fog­lalkoznunk lehet — sőt kell — egy másik pártnak sorsával is. Az a párt ugyanis nemcsak megfogyat­kozott, hanem egyszerűen kidőlt, megsemmisült anélkül, hogy teme­­metői búcsúztatóul el lehetne mon­dani róla azt, amit a megtizedelt kisgazdapártról: elesett, de csak egy időre és akkor is a férfias, a halálmegvető küzdelem, elvi és sze­mélyes helytállás harcmezején, egy botor (mert végső soron öngyilkos) rendszer testvérgyilkosan zuhogó golyózáporában. Nem, az egyesült keresztény párt kidőlt úgy, hogy kidöntötte önmagát, megsemmisült úgy, hogy megsemmisítette önma­gát, a húsz esztendeje tartó meg­alkuvás, paktálás, mandátumbizto­­sítás, a „nappal szék, éjjel ágy“ szellemű Schöbert-politika, a „min­den kormányok hatóságilag enge­délyezett ellenzéke" elnevezést min­denkor kiérdemelt magatartás lo­gikus, elháríthatatlan végső ered­ményéül. E pillanatban nem is tudjuk bi­zonyosan, hogy a pártnak pontosan három vagy még pontosabban négy tagja fog-e ott ülni „egyesülten" a t. Ház üléstermében, hárman vagy négyen lesznek-e a kesergő Máriu­szok annak a Karthágónak rom­jain, amelyből az első nemzetgyű­lési választás idején hetvenegyen rajzottak be honatyák ugyanabba a terembe. Ama hetvenegyektől a mostani hármakig­ négyekig a lassú, de folytonos és biztos leolvadás volt a természetes következménye an­nak, hogy a párt nem a történelmi küldetés szentlelkétől való ihletett­­séggel, nem egy nagy keresztény­­nemzeti szociális koncepció okos és egyben bátor, férfias, következetes szolgálatával, nem a maga feledhe­tetlen és kötelező néppárti hagyo­mányainak a forradalmi előzmé­nyek után páratlanul fellángolt or­szágos keresztény-nemzeti lelkese­désbe, a helyzet realitásaiba való b­elevalósításával töltötte e drága húsz esztendőt. Nem.­­ a Zichy Nándorok, az Esterházy Miklós Móricok, a Molnár apátok, a Giess­­weinek, Prohászkák egykori örö­kébe több-kevesebb kivétellel egyre inkább olyanok ültek, akik nem az egykori néppárt nagy szociális pro­gramjának termékeny megvalósítá­sát s ezzel egyfelől a keresztény ma­gyar értelmiség és nép jogos vágyai­nak kielégítését, másfelől az akár baloldali, akár jobboldali forradal­­miság lehetetlenítését tekintették pa­rancsoló kötelességüknek. Egy, csak egy vezércsillaguk volt mindezek helyett, idők során a jelszavak és fórum­­fogadkozások mögött min­den egyebet elborító sugárzással: a Paktum, a mindenkivel és min­denáron való Paktum egy bizonyos számú társaság mandátumállomá­nyának lehető biztosítására, vagy ez állomány esetleges kibővítésére. Nem volt az a választási vagy an­nak ígérkező kormány, amely akár akarva is ki tudott volna térni az ő mindég készenlétben tartott, ren­dületlen „unbedingte Unterver­­funtz"-juk elől, lett légyen az­ élén Bethlen István, Gömbös Gyula vagy Imrédy Béla — és aki írásban vagy szóban figyelmeztetni merészelte őket ennek politikai etikátlanságára és vele a szó magasabb értelmében vett taktikátlanságára egyaránt, az rebellis volt szemükben és általuk kiutáltatott. S most, az ön­temetke­zés napjaiban a becsületes funerá­­tor — akinek szívében a maga „néppárti" gyermekkora éppúgy felsír, mint a maga feléjük intézett gyakori mementóinak emléke — nem tűzheti ugyan politikai fejfá­jukra a heroizmus lovagkeresztjét, de a politikai bölcseség tiszteletbeli doktori diplomáját sem. Ha van mélységes, aggódó és egy­ben haragvó sajnálkozás szívében, akkor ez csak az ország mai belső helyzetének szól, amelynek egyre végzetesebb alakulásáért elsőrendű felelősség terheli ezt az élve temet­kezett pártot —, mert ha a keresz­ténypárt húsz esztendőn keresztül teljesítette volna súlyosan elmulasz­tott kötelességeit, ma nem volna politikai, gazdasági és lélektani le­hetősége a keresztény magyar tö­megekben a horogkereszttel szövet­kezett nyilaskereszt érvényesülésé­nek. Az a párt, amely a maga rö­vidlátó, lélektelen és öngyilkos „politiká“-ja fölé odatűzte tobo­rzó­­jelvénynek a krisztusi keresztet, szinte elsőrendűen felelős azért, hogy falragaszokon és lelkekben ez a kereszt eltorzulhatott. Ez alól ép­pen a nehéz idők felé sodródó ma­gyar kereszténység, elsősorban pe­dig a magyar katolicizmus féltői éppúgy nem oldozhatják fel, mint a történelem — s ezt meg kell val­lania éppen annak, akinek e vallo­más belső kötelessége talán jobban fáj, mint sokaknak másoknak. Igaz tisztelettel Buda, 1939 május 31. Nomád f Könyvnap Idthenaeumi MÓRICZ ZSIGMOND: ÉLETEM REGÉNYE Könyvnapon .... P 4«40 ^ Könyvnap «*« P M. ADY ÖSSZEGYŰJTÖTT NOVELLÁI ...r 4.­0 ........ r KARINTHY FRIGYES: ÍGY ÍRTOK TI KOnj-Taapoa..... P 2.40 Könyvnap .U. P 4.80 KODOLÁNYI JÁNOS: JÓZSEF, AZ ÁCS KO.,T».p.a P 4.40 OOnzTaap.ua P 0.40 HUNYADY SÁNDOR: JANCSI ÉS JULISKA Kontraappa P 1.80 Kontraap aláa P 1.ro

Next