Magyar Nemzet, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)
1954-12-01 / 284. szám
Szerda, 1954. december 1. _____________________________________|1 magyar nemzet_ Molotov beszéde a moszkvai értekezleten a német militarizmus feltámasztásának következményeiről és az európai biztonság kérdéséről Moszkvából jelenti a TASZSZ. V. M. Molotov, az európai béke és biztonság kérdésével foglalkozó értekezlet november 29-i ülésén tett nyilatkozatában — amelyet már kivonatosan ismertettünk —, hangsúlyozta, hogy az európai események alakulása a béke szempontjából veszedelmes úton halad, minthogy egyes nyugati államok, mindenekelőtt az Egyesült Államok, úgyszintén Anglia és Franciaország határozott irányt vettek Nyugat-Németország remilitarizálására és Nyugat-Németországnak más európai államokkal szembehelyezett katonai csoportosulásba való bevonására. Ez az alapvető értelme a Londonban előkészített és Párizsban október 23-án aláírt egyezményeknek, amelyeket most előterjesztettek ratifikálásra, hogy aztán majd áttérjenek megvalósításukra. A három nyugati hatalom, az északatlanti tömbhöz tartozó más országok támogatásával nyílt szövetségre lépett Nyugat-Németország militaristáival. Nem lehet ugyanis másnak minősíteni a német militarizmus feltámasztására és a remilitarizált Nyugat-Németországnak az agresszív északatlanti tömbbe és a szóbanforgó tömbNyugateurópai Unió nevű kisegítőszervezetébe való bevonására irányuló londoni és párizsi egyezményeket. A második világháború előzményei és tanulságai Mindez sok tekintetben annak a politikának ismétlését jelenti, amelyet a nyugateurópai államok a második világháborút megelőző években folytattak. Annak idején a nyugateurópai hatalmak kormányai nemcsak hogy nem voltak hajlandók a Szovjetunióval olyan közös erőfeszítéseiket kifejteni, amelyekkel megfékezhették volna a német militaristákat és megakadályozták volna a hitleri agressziót, hanem ellenkezőleg, ténylegesen elősegítették a német militarizmus növekedését. Elutasították a szovjet kormány arra irányuló javaslatait, hogy a béke fenntartásában érdekelt európai államok kollektív erőfeszítésekkel megakadályozzák egy új háborúnak a militarista Németország által történő kirobbantását. Arra számítottak, hogy Hitlert és agresszív terveit használják fel szovjetellenes céljaikra azzal a szándékkal, hogy a hitleri agressziót keletre irányítsák, a Szovjetunió ellen. Ennek érdekében mindenféle alkuba bocsátkoztak Hitlerrel, lényegében lépésről lépésre visszavonulva előle. Feláldozták Ausztriát. Ez csak a szégyenletes müncheni megegyezés előjátéka volt, amelynek segítségével a hitlerista megszállók leigázták Csehszlovákiát. Mindez odavezetett, hogy a német militaristák megtámadták Lengyelországot, jóllehet az akkori lengyel kormány a nyugateurópai kormányok részéről nyújtott úgynevezett »garanciákkal« rendelkezett. A második világháborút a német militaristák robbantották ki. Mindenki ismeri a háború befejezése után tartott nürnbergi bírósági tárgyalásokon megbélyegzett háborús főbűnösök nevét. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a háború kezdete előtt a Szovjetunióval szemben engesztelhetetlenül ellenséges álláspontot elfoglaló akkori nyugateurópai kormányokat nagy felelősség terheli azért, mert nem akadályozták meg a hitleri agressziót. Emiatt különösen nagy a felelősségük, mert nem voltak hajlandók együttes akciót kifejteni a Szovjetunióval, annak érdekében, hogy az európai államok kollektív erőfeszítéseivel megakadályozzák a német militarizmust abban, hogy Európa népeit, majd más népeket is besodorja a második világháborúba. Feltétlenül beszélni kell arról, hogy a második világháború alatt a nyugati hatalmait és a Szovjetunió a támadás áldozatává vált más államokkal együtt, hatalmas Hitlerellenes koalíciót alakítottak, amely biztosította a győzelmet az agresszor fölött. Vájjon szükség van-e más, még meggyőzőbb bizonyítékokra ahhoz, hogy a békében érdekelt öszszes európai államok,köztük a Szovjetunió és Franciaország, Anglia és Lengyelország, Csehszlovákia és Jugoszlávia, éppúgy, mint más országok érdekei egyeznek, minthogy a német agresszió ellen és az európai béke fenntartásáért folyó harcról van szó? Szemet lehet-e hányni afölött, hogy most Nyugat-Németország proszcéniumában ismét aktív tevékenységet fejtenek ki azok, akik még nem is olyan régen mind a keleti, mind a nyugati békeszerető államok ellen irányuló fasiszta agreszszió szervezői és részesei voltak? Mindebből arra lehet következtetni, hogy az európai biztonság biztosítása és a német kérdés helyes megoldása elválaszthatatlanul összefügg egymással. Az európai biztonság feltételei a német kérdés megoldása Nem lehet ténylegesen biztosítani az európai biztonságot, ha nem találunk a német kérdésbre olyan megoldást, amely megfelel az összes békeszerető európai államok érdekeinek és a német békeszerető erők érdekeinek. Ez azt jelenti, hogy a szóba át forgó kérdés megoldásának állandó halogatása sem felelhet meg az európai béke és biztonság biztosítása céljainak. Az Amerikai Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányának most előterjesztett tervei Nyugat-Németország remilitarizálására és a meglevő, valamint a létesítendő imperialista katonai csoportosulásokba való bevonására irányulnak. E tervek veszélyes volta az európai béke szempontjából teljesen nyilvánvaló. Hogy elkerüljük ezt a veszélyt és valóban elősegítsük a német kérdés megoldását, valamint az európai béke és biztonság biztosítását, a Szovjetunió javasolja, hogy álljanak el ezektől a tervektől és jöjjön létre megegyezés a következő alapvető kikötések alapján: Először. Semmi esetre se engedjük meg, hogy újjászülessék a német militarizmus, amely kirobbantotta az első és a második világháborút és lássunk, hozzá végre a német kérdés kitartó és türelmes megoldásához, mindenekelőtt az ezen ügyért különösen felelős négy hatalom közti megállapodás alapján. Lássunk ezzel egyben hozzá az európai béke és biztonság biztosításához is. Másodszor. Teremtsük meg az európai kollektív biztonsági rendszert a béke fenntartásában és megszilárdításában érdekelt valamennyi európai állam részvételével, függetlenül álomrendjüktől és társadalmi berendezkedésüktől. E célból teljes figyelemmel kell megvizsgálni mind az európai biztonságról szóló összeurópai szerződés szovjet tervezetét, mind pedig a kérdéshez hozzászóló más országok javaslatait A Szovjetuniónak ezek a javaslatai gyökeresen különböznek a párizsi tanácskozásokon kötött egyezményektől. Mindkét javaslatnak — mind a német militarizrátus újjáteremtésének megakadályozásáról szóló, mind pedig az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtéséről szóló javaslatnak —, egy közös célja van: az európai béke fenntartásának és megsziládításának biztosítása. Viszont a párizsi egyezmények más célokon alapszanak. Ezek az egyezmények az európai kollektív biztonság elveinek tagadásából indulnak ki. Nyugat-Németország remilitarizálásának és egyes nyugati hatalmakkatonai csoportosulásaiba való bevonásának terveit szolgálják. Ezek az egyezmények ilyen módon nem a béke megőrzésének és megszilárdításának érdekeit, hanem éppen ellenkező célokat szolgálnak. Az ilyen egyezmények nemcsak hogy nem szolgálhatják ezt a célt, de megvalósításuk nagyban akadályozná a leghalaszthatatlanabb kérdésnek — a német állam egysége békés és demokratikus alapokon történő helyreállításának — megoldásét is. Semmi sem akadályozhatja ma annyira a német egység újjáteremtését, mint a Nyugat-Németország remiliarizálásáról szóló párizsi egyezmények megvalósítása. A Wehrmacht feltámasztásának perspektívái A párizsi egyezmények alapján Nyugat-Németországiban, mint ismeretes, a legközelebbi jövőben 500—520.000 főnyi fegyveres erőt szándékoznak létesíteni. A bonni kormánykörök most nyíltan hangoztatják, hogy a nyugatnémet hadsereget a tervbe vett katonai alakulatok megszervezése után többszörösére növelik. Ezeknek a kijelentéseknek van bizonyos alapjuk. Nyugat-Németországban már most is körülbelül 200.000 főnyi rendőrcsapat van. Ezenkívül működnek az úgynevezett „szolgálati egységek és más militarizált segédszervezetek, amelyeknek létszáma 250 ezer fő. A párizsi egyezmének alapján létesítendő több mint 500.000 főnyi nyugatnémet hadsereggel együtt Nyugat-Németországnak már a legközelebbi időben körülbelül egymilliós katonasága lesz. Ezenkívül az elmúlt években Nyugat-Németországban igen elterjedtek mindenféle militarista szervezetek, mint a "atonaszövetségek " és a hagyományt ápoló egyesületek*, amelyek a háború idején véres bűncselekményeket és szörnyű kegyetlenkedéseket elkövetett egykori hitlerista csapatok valamilyen katonai alakulatának tagjait egyesítik. Ezek a »katonaszövetségek® és hagyományt ápoló egyesületek*, amelyek »a Führer gránátos hadosztályának*, a »Führer testőrhadosztályának«, a 2 Hermain Göring harckocsi-hadosztálynak*, a hitelek »Waffen- SS-nek«, stb. tagjaiból állanak, minden módon ápolják a hitlerizmus fasiszta hagyományait. Ezeknek a militarista szervezeteknek tagjai már kétmillióan vannak. Mindebből látható, hogy bár a párizsi egyezmények 500 ezres létszámú nyugatnémet hadsereg létesítéséről beszélnek, ez még nem a teljes igazság. Ezen egyezmények megvalósítása esetén Nyugat-Németországban rövid idő alatt legalább is egymilliós létszámú hadsereg létesül. Ehhez még hozzá kell számítani a hitleri hadsereg volt tagjaiból alakult militarista szervezetek kétmillió tagját, akik mármost is ápolják a hitlerizánus fasiszta hagyományait. Amint megkezdődik a párizsi egyezmények megvalósítása, a német militaristáknak rendelkezésükre állnak majd ezek az emermilliók, hogy újból megpróbálják azokat ágyútöltelékül felhasználni új agresszióra, revansra, idegen területek meghódítására. A párizsi egyezmények tulajdonképpen feljogosítják a nyugatnémet militaristákat arra, hogy újjáteremtsék a német vezérkart. Ennek következményei hamarosan megmutatkoznak majd. Ezek az egyezménye®, ezzel együtt lehetőséget nyitnak a nyugatnémet militaristáiknak hadiiparuk teljesen korlátlan fejlesztésére. Olyan nyugatnémet monopolisták, mint Krupp, Alostange, Dinkelbach és mások, akik a második világháború előestéjén a német gazdasági élet militarizálásának fő szervezői voltak, ma már ismét vezetőszerepet töltenek be Nyugat-Németország remilitairizálásában. Az, hogy ott milyen méreteket ölt a terrolitarizálás, látható a következőkből is: míg Hitler az 1933- tól 1939-ig terjedő hat esztendő alatt 90 milliárd márkát költött háborús készülődésekre, most a bonni uralkodó körök háborús célokra csupán az elkövetkező három esztendő alatt több mint százmilliárd márkát szándékoznak fordítani. Az Amerikai Egyesült Államok részéről már megkezdődtek a fegyverszállítások Nyugat-Németországnak dollármilliárdos értékekben. A nyugatnémet militaristák ebben, most éppúgy, mint a második világháború előtt is, az Egyesült Államok legnagyobb monopóliumainak messzemenő anyagi támogatását élvezik. Ezek a monopóliumok már nem csekély profitot húztak a Nyugat-Németország remilitarizálásával kapcsolatos business-ből. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben az Egyesült Államok politikájára egyre nagyobb befolyást gyakorolnak éppen azok az amerikai monopóliumok, amelyek kapcsolatban állnak a legagresszívebb nyugatnémet körökkel és amelyek az újonnan létesítendő nyugatnémet hadsereg fegyvereit kovácsolják. A remiilitarizálás politikája a nyugatnémet militarista és revansiiszta erők befolyásának fokozásához vezet. Ezek az erők már most is egyre nagyobb támadásokat intéznek a lakosság demokratikus jogai ellen. A párizsi egyezmények egy szóval sem szállnak síkra a nyugatnémetországi alapvető demokratikus szabadságjogok védelmében, de egyenesen előírják új törvények hozatalát az úgynevezett "►rendkívüli állapotról« a Wehrmacht talpraállítása ellen irányuló népi mozgalom terjedése és annak a harcnak a fokozódása esetére, amelyet jogaiért és gazdasági helyzetének javításáért vív a munkásosztály. Októberben tartotta harmadik kongresszusát a nyugatnémet szakszervezeti szövetség, amely több mint hatmillió tagot számlál és amely a nyugatnémetországi munkásosztály legnagyobb tömegszervezete. Ez a kongresszus határozottan síkraszállt a Nyugat- Németország remilitarizálására szőtt tervek ellen. A nyugatnémet szakszervezetek e határozata arról tanúskodik, hogy Nyugat-Németország remilitarizálása a munkásosztály akarata ellenére, a német nép többségének akarata ellenére történik és hogy Nyugat-Németország dolgozói határozottan állást foglalnak a remilitarizálással szemben. Nyugat-Németország vezetői azonban nem számolnak ezzel. Nem veszik figyelembe népük akaratát és a nyomás minden eszközét megragadják annak érdekében, hogy kibontakoztassák egy új háború előkészületeit, hogy teljes mértékben a militaristák és revansiszták szolgálatába állítsák Nyugat- Németországot. A remilitarizált Nyugat-Németország a háború tűzfészkévé válik Nyugat-Németországot szemünk láttára agresszív militarista állammá változtatják, ami ismét azzal a veszéllyel fenyeget, hogy aháború fő tűzfészkévé válik Európában. Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok uralkodó körei félrevezetik a közvéleményt, amikor a párizsi egyezményekben foglalt bizonyos »garanciákról« beszélnek, amelyek állítólag elejét veszik a remilitarizált Nyugat-Németország részéről kifejtendő agresszió lehetőségének. Nem véletlen, hogy senki sem bízik ezekben a hírhedt "garanciákban". Mint ismeretes, a versailles-i szerződés sokkal nagyobb korlátozásokat tartalmazott Németország katonai hatalmának feltámasztásával szemben. A versailles-i szerződés szerint az egész német hadsereg létszáma nem múlhatta felül a százezer főt. Több fegyverfajtát teljesen eltiltottak a német hadseregtől, köztük a légiegységeket, a harckocsikat és a nehéztüzérséget. Lényeges korlátozásokat vezettek be a német hadiipari termelésben. Németország olyan formális kötelezettségeket vállalt, amelyek megakadályozták, hogy részéről agresszió fenyegessen más európai országokat. Formális garanciák akadtak Anglia és Franciaország részéről is, például Lengyelország és Csehszlovákia érdekében. A második világháború kezdete előtt Anglia és Franciaország még megnemtámadási nyilatkozatot is aláírt a hitlerista Németországgal. És mindebből mi következett? A következmények mindenki előtt ismeretesek. A német militaristák főként az amerikai monopóliumok segítségével helyreállították katonai hatalmukat és alig két évtizeddel az első világháború befejezése után Európát, majd az egész világot ismét olyan véres és pusztító háborúba sodorták, amely példátlan a világtörténelemben. A jelen körülmények közepette Nyugat-Németország remilitarizálása a korábbinál veszedelmesebb jelleget ölt. Elegendő rámutatni, hogy a nyugatnémet hadsereg lehetőséget kap arra, hogy rendelkezzék minden fegyverfajtával, beleértve még az atomfegyver felhasználásának lehetőségét is. Ilyen helyzetben nem sok kól ahhoz, hogy atomháborút robbantsanak ki azok a militarista fejvadászok, akik kijárták a hitlerista háborús bűncselekmények iskoláját, akik teljesen ártatlan emberek millióit pusztították el a majdaneki, oswieczinni és más haláltáboraikban. El lehet-e felejteni azt, hogy ez a söpredék egész nemzetek, egész népek megsemmisítésére irányuló törekvésében patakokban ontotta az embervért? Minthogy most nemcsak Nyugat-Németország remilitarizálása van folyamatban,, hanem más európai államok ellen irányuló katonai csoportosulásokba való bekapcsolása is, nem szabad lebecsülni e helyzet negatív következményeit. Ez azt jelenti, hogy mindenki szeme láttára közvetlen megegyezés történik a német militaristák és egyes nyugati államok agresszív körei között újabb háborús kalandok előkészítése céljából. A német militaristák és revansisták — miután szabadon rendelkezhetnek Nyugat- Németország erőforrásaival és e nyugati államok, de mindenekelőtt az Egyesült Államok agresszív körei részéről megfelelő támogatást élveznek — nem ok nélkül számítanak arra, hogy ez már a legközelebbi időben katonai fölényt biztosít számukra Nyugat-Európában és erre a katonai fölényre támaszkodva ismét széttépnek minden olyan egyezményt, amely megköti őket. A szovjet kormány már felhívta a figyelmet arra, hogy a párizsi egyezmények összeegyeztethetetlenek az 1944. évi francia—szovjet szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződéssel, valamint az 1942. évi angol—szovjet háború utáni együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződéssel. Mindkét szerződés éppúgy, mint a potsdami egyezmény — amelyet, az Egyesült Államok kormánya is aláírt —, előírja Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió részéről olyan közös intézkedések hozatalát, amelyeknek célja egy Németország részéről fenyegető újabb agresszió elhárítása és a német militarizmus feltámasztásának megakadályozása. A párizsi egyezményeket pedig nemcsak hogy a Szovjetunió részvétele nélkül fogadták el, hanem ezeknek az egyezményeknek az éle nyíltan a Szovjetunió ellen és más békeszerető európai államok ellen irányul. Az ilyen eljárás feltétlenül aláássa a nemzetközi bizalmat és diszkreditálja a szerződéseket és egyezményeket megsértő kormányok politikáját. Minthogy a párizsi egyezményeiket, sem pedig az északatlanti tömb más katonai terveit nem lehet avédelmi érdekeikre való hamis hivatkozásokkal igazolni, nem nehéz megérteni ezen egyezmények igazi céljait. Teljesen nyilvánvaló, hogy a remilitarizált Nyugat-Németország bevonása katonai csoportosulásokba ugyanazokat a célokat követi, mint amelyeket a Szovjetunió, valamint a népi demokratikus országok határai közelében lévő területeken nagyszámú katonai támaszpont szervezése is követ. Nyugat-németorzág átalakítása militarista állammá, lehetetlenné teszi Németország egyesítését A párizsi egyezmények arról tanúskodnak, hogy az amerikai, valamint az angol és francia uralkodókörök számára idegenek Németország egysége helyreállításának érdekei, éppúgy, mint ahogy idegenek általában a német nép érdekei is. Nyugat-Németország átalakítása militarista állammá lehetetlenné teszi a békeszerető Német Demokratikus Köztársasággal való egyesítését, egységes, békeszerető, demokratikus Németországgá. Ezeket az uralkodó köröket csak annak lehetősége érdekli, hogy Nyugat-Németországot saját céljaikra használják fe£L Ennélfogva mindent arra építenek, hogy véglegesen elvessék annak gondolatát, hogy a német állam egységét demokratikus és békeszerető elvek alapján helyreállítsák, amire a Szovjetunió törekszik. A német militarizmus fénpraállítására azért van szükségük, hogy ezen az alapon tető alá hozzák megegyezésüket a német militaristákkal és hogy a nemilitarizált Németország részvételével alakított katonai csoportosulásaik segítségével fokozzák minden irányú nyomásaikat a Szovjetunióra és olyan más európai országokra, amelyek nem tartoznak katonai csoportosulásaikhoz. Ezt ők maguk is erőpolitikának nevezik. Rég ideje lenne, hogy megértsék: semmiféle fenyegetéssel nem lehet megfélemlíteni a szovjet népet és a népi demokratikus országokat, ahol a munkásosztály a dolgozó parasztsággal szövetségben gyakorolja a hatalmat és amelyek sikeresen haladnak előre a szocializmus építésének útján. Ha az ilyenfajta kísérletek kudarcba fulladtak a múltban, akkor sokkal reménytelenebbek az ilyenfajta agresszív tervek most, amikor a nagy Szovjetunió és a népi demokratikus országok ma biztosabbak, mint valaha helyzetükben és a szocializmus építése során aratandó további sikereikben. Nincs olyan erő a világon, amely visszafelé tudná forgatni a történelem kerekét. A Szovjetunió elutasítja a német militarizmus talpraállításának minden tervét és Németország ilyen vagy olyan részének bármilyen katonai csoportosulás érdekében való felhasználására irányuló minden kísérletet és amellett áll, hogy Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok a Szovjetunióval együtt lásson hozzá a német kérdés megoldásához. Ennek érdekében nem csekély nehézségeket kell leküzdeni, de mindenekelőtt egyezményt kell létrehozni a négy hatalom között. Németország egységének békeszerető és demokratikus elvek alapján való helyreállítása kérdésében. Ez viszont megköveteli a megegyezés létrehozását az össznémet szabad választások megtartásának kérdésében, amely választások alapján megválasztanák az össznémet parlamentet és össznémet demokratikus kormányt alakítanának. A német kérdés megoldása négyhatalmi egyezmény alapján Lehetséges-e a német kérdéssel kapcsolatos olyan négyhatalmi egyezmény, amely megfelelne az európai biztonság érdekeinek, valamint a német nép nemzeti érdekeinek is? A szovjet kormány véleménye szerint ilyen egyezmény lehetséges. Az ilyen egyezmény teljes mértékben lehetséges, ha a Németország ilyen vagy olyan részének remilitarizálására szőtt tervek helyett a négy hatalom megegyezés létrehozását tűzi ki céljául Németország egységének helyreállítására békeszerető, demokratikus államként. Éppen ezért indítványozta a szovjet kormány október 23-án újból a Németország egységének helyreállítása kérdésével foglalkozó négyhatalmi értekezlet összehívását és ebből a célból szabad össznémet választások megtartását, vala a