Magyar Nemzet, 1954. december (10. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-01 / 284. szám

Szerda, 1954. december 1. _____________________________________|1 magyar nemzet_ ­ Molotov beszéde a moszkvai értekezleten a német militarizmus feltámasztásának következményeiről és az európai biztonság kérdéséről Moszkvából jelenti a TASZSZ. V. M. Molotov, az európai béke és biztonság kérdésével foglal­kozó értekezlet november 29-i ülésén tett nyilatkozatában — amelyet már kivonatosan is­mertettünk —, hangsúlyozta, hogy az európai események alakulása a béke szempontjá­ból veszedelmes úton halad, minthogy egyes nyugati álla­mok, mindenekelőtt az Egye­sült Államok, úgyszintén Ang­lia és Franciaország határozott irányt vettek Nyugat-Német­­ország remilitarizálására és Nyugat-Németországnak más európai államokkal szembe­helyezett katonai csoportosu­lásba való bevonására. Ez az alapvető értelme a Londonban előkészített és Párizsban októ­ber 23-án aláírt egyezmények­nek, amelyeket most előter­jesztettek ratifikálásra, hogy aztán majd áttérjenek megva­lósításukra. A három nyugati hatalom, az északatlanti tömbhöz tar­tozó más országok támogatásá­val nyílt szövetségre lépett Nyugat-Németország milita­ristáival. Nem lehet ugyanis másnak minősíteni a német militarizmus feltámasztására és a remilitarizált Nyugat-Né­metországnak az agresszív északatlanti tömbbe és a szó­­banforgó tömb­­Nyugateurópai Unió­ nevű kisegítőszervezeté­be való bevonására irányuló londoni és párizsi egyezménye­ket. A második világháború előzményei és tanulságai Mindez sok tekintetben an­nak a politikának ismétlését jelenti, amelyet a nyugat­európai államok a második vi­lágháborút megelőző években folytattak. Annak idején a nyugateuró­­pai hatalmak kormányai nem­csak hogy nem voltak hajlan­dók a Szovjetunióval olyan közös erőfeszítéseiket kifej­teni, amelyekkel megfékezhet­ték volna a német militaristá­kat és megakadályozták volna a hitleri agressziót, hanem el­lenkezőleg, ténylegesen előse­gítették a német militariz­­mus növekedését. Elutasítot­ták a szovjet kormány arra irányuló javaslatait, hogy a béke fenntartásában érdekelt európai államok kollektív erő­feszítésekkel megakadályoz­zák egy új háborúnak a mi­litarista Németország által történő kirobbantását. Arra számítottak, hogy Hitlert és agresszív terveit használják fel szovjetellenes céljaikra azzal a szándékkal, hogy a hitleri agressziót keletre irá­nyítsák, a Szovjetunió ellen. Ennek érdekében mindenféle alkuba bocsátkoztak Hitlerrel, lényegében lépésről lépésre visszavonulva előle. Feláldozták Ausztriát. Ez csak a szégyenletes müncheni megegyezés előjátéka volt, amelynek segítségével a hitle­rista megszállók leigázták Csehszlovákiát. Mindez odave­zetett, hogy a német militaris­ták megtámadták Lengyelor­szágot, jóllehet az akkori len­gyel kormány a nyugateuró­pai kormányok részéről nyúj­tott úgynevezett »garanciák­­kal« rendelkezett. A második világháborút a német milita­risták robbantották ki. Min­denki ismeri a háború befe­jezése után tartott nürnbergi bírósági tárgyalásokon meg­bélyegzett háborús főbűnösök nevét. Nem szabad azonban meg­feledkezni arról, hogy a há­ború kezdete előtt a Szovjet­unióval szemben engesztelhe­tetlenül ellenséges álláspontot elfoglaló akkori nyugateuró­pai kormányokat nagy felelős­ség terheli azért, mert nem akadályozták meg a hitleri agressziót. Emiatt különösen nagy a felelősségük, mert nem voltak hajlandók együt­tes akciót kifejteni a Szovjet­unióval, annak érdekében, hogy az európai államok kol­lektív erőfeszítéseivel meg­akadályozzák a német milita­­rizmust abban, hogy Európa népeit, majd más népeket is besodorja a második világhá­borúba. Feltétlenül beszélni kell ar­ról, hogy a második világhá­ború alatt a nyugati hatalmait és a Szovjetunió a támadás áldozatává vált más államok­kal együtt, hatalmas Hit­ler­­ellenes koalíciót alakítottak, amely biztosította a győzelmet az ag­resszor fölött. Vájjon szükség van-e más, még meg­győzőbb bizonyítékokra ahhoz, hogy a békében érdekelt ösz­­szes európai államok,­­köztük a Szovjetunió és Franciaor­szág, Anglia és Lengyelország, Csehszlovákia és Jugoszlávia, éppúgy, mint más országok érdekei egyeznek, minthogy a német agresszió ellen és az európai béke fenntartásáért folyó harcról van szó? Szemet lehet-e hányni afölött, hogy most Nyugat-Németország proszcéniumában ismét aktív tevékenységet fejtenek ki azok, akik még nem is olyan régen mind a keleti, mind a nyugati békeszerető államok ellen irányuló fasiszta agresz­­szió szervezői és részesei vol­tak? Mindebből arra lehet követ­keztetni, hogy az európai biz­tonság biztosítása és a német kérdés helyes megoldása elvá­laszthatatlanul összefügg egy­mással. Az európai biztonság feltétele­i a német kérdés megoldása Nem lehet ténylegesen biz­tosítani az európai biztonsá­got, ha nem találunk a német kérdésbre olyan­­ megoldást, amely megfelel az összes bé­keszerető európai államok ér­dekeinek és a német békesze­rető erők érdekeinek. Ez azt jelenti, hogy a szóba át forgó kérdés megoldásának állandó halogatása sem felelhet meg az európai béke és biztonság biztosítása céljainak. Az Amerikai Egyesült Álla­mok, Anglia és Franciaország kormányának most előterjesz­tett tervei Nyugat-Németor­szág remilitarizálására és a meglevő, valamint a létesíten­dő imperialista katonai csopor­tosulásokba való bevonására irányulnak. E tervek veszélyes volta az európai béke szem­pontjából teljesen nyilvánva­ló. Hogy elkerüljük ezt a ve­szélyt és valóban elősegítsük a német kérdés megoldását, valamint az európai béke és biztonság biztosítását, a Szov­jetunió javasolja, hogy állja­nak el ezektől a tervektől és jöjjön létre megegyezés a kö­vetkező alapvető kikötések alapján: Először. Semmi esetre se en­gedjük meg, hogy újjászüles­sék a német militarizmus, amely kirobbantotta az első és a második világháborút és lássunk, hozzá végre a német kérdés kitartó és türelmes megoldásához, mindenekelőtt az ezen ügyért különösen fele­lős négy hatalom közti megál­lapodás alapján. Lássunk ez­zel egyben hozzá az európai béke és biztonság biztosításá­hoz is. Másodszor. Teremtsük meg az európai kollektív biztonsági rendszert a béke fenntartásá­ban és megszilárdításában ér­dekelt valamennyi európai ál­lam részvételével, függetlenül á­­­lomrendjüktől és társadalmi berendezkedésüktől. E célból teljes figyelemmel kell meg­vizsgálni mind az európai biz­tonságról szóló összeurópai szerződés szovjet tervezetét, mind pedig a kérdéshez hozzá­szóló más országok javaslatait A Szovjetuniónak ezek a javaslatai gyökeresen külön­böznek a párizsi tanácskozá­sokon kötött egyezményektől. Mindkét javaslatnak — mind a német militarizrátus újjáte­­remtésének megakadályozásá­ról szóló, mind pedig az euró­pai kollektív biztonsági rend­szer megteremtéséről szóló ja­vaslatnak —, egy közös célja van: az európai béke fenntar­tásának és megsziládításának biztosítása. Viszont a párizsi egyezmé­nyek más célokon alapszanak. Ezek az egyezmények az euró­pai kollektív biztonság elvei­nek tagadásából indulnak ki. Nyugat-Németország remilita­­rizálásának és egyes nyugati hatalmak­­katonai csoportosu­lásaiba való bevonásának ter­veit szolgálják. Ezek az egyez­mények ilyen módon nem a béke megőrzésének és megszi­lárdításának érdekeit, hanem éppen ellenkező célokat szol­gálnak. Az ilyen egyezmények nem­csak hogy nem szolgálhatják ezt a célt, de megvalósításuk nagyban akadályozná a leg­­halaszthatatlanabb kérdésnek — a német állam egysége bé­kés és demokratikus alapokon történő helyreállításának — megoldásét is. Semmi sem aka­dályozhatja ma annyira a né­met egység újjáteremtését, mint a Nyugat-Németország remiliarizálásáról szóló pári­zsi egyezmények megvalósí­tása. A Wehrmacht feltámasztásának perspektívái A párizsi egyezmények alap­ján Nyugat-Németországiban, mint ismeretes, a legközelebbi jövőben 500—520.000 főnyi fegyveres erőt szándékoznak létesíteni. A bonni kormány­körök most nyíltan hangoztat­ják, hogy a nyugatnémet had­sereget a tervbe vett katonai alakulatok megszervezése után többszörösére növelik. Ezeknek a kijelentéseknek van bizo­nyos alapjuk. Nyugat-Németországban már most is körülbelül 200.000 fő­nyi rendőrcsapat van. Ezen­kívül működnek az úgyneve­zett „szolgálati egységek­ és más militarizált segédszerveze­tek, amelyeknek létszáma 250 ezer fő. A párizsi egyezmé­­nek alapján létesítendő több mint 500.000 főnyi nyugatné­met hadsereggel együtt Nyu­­gat-Németországnak már a legközelebbi időben körülbelül egymilliós katonasága lesz. Ezenkívül az elmúlt években Nyugat-Németországban igen elterjedtek mindenféle milita­rista szervezetek, mint a "­­a­­tonaszöve­tségek " és a hagyo­mányt ápoló egyesületek*, amelyek a háború idején véres bűncselekményeket és szörnyű kegyetlenkedéseket elkövetett egykori hitlerista csapatok valamilyen katonai alakulatá­nak tagjait egyesítik. Ezek a »katonaszövetségek® és ha­gyományt ápoló egyesületek*, amelyek »a Führer gránátos hadosztályának*, a »Führer testőrhadosztályának«, a 2 Her­main Göring harckocsi-had­osztálynak*, a hitelek­ »Waffen- SS-nek«, stb. tagjaiból álla­nak, minden módon ápolják a hitlerizmus fasiszta hagyomá­nyait. Ezeknek a militarista szervezeteknek tagjai már két­­millióan vannak. Mindebből látható, hogy bár a párizsi egyezmények 500 ezres létszámú nyugatnémet hadsereg létesítéséről beszél­nek, ez még nem a teljes igaz­ság. Ezen egyezmények meg­valósítása esetén Nyugat-Né­metországban rövid idő alatt legalább is egymilliós létszá­mú hadsereg létesül. Ehhez még hozzá kell számítani a hitleri hadsereg volt tagjaiból alakult militarista szervezetek kétmillió tagját, akik már­most is ápolják a hitlerizánus fasiszta hagyományait. Amint megkezdődik a párizsi egyez­mények megvalósítása, a né­met militaristáknak rendelke­zésükre állnak majd ezek az em­­ermilliók, hogy újból meg­próbálják azokat ágyútöltelé­kül felhasználni új agresszióra, revansra, idegen területek meghódí­tására. A párizsi egyezmények tu­lajdonképpen feljogosítják a nyugatnémet militaristákat arra, hogy újjáteremtsék a né­met vezérkart. Ennek követ­kezményei hamarosan meg­mutatkoznak majd. Ezek az egyezménye®,­ ezzel együtt lehetőséget nyitnak a nyugatnémet militaristáiknak hadiiparuk teljesen korlátlan fejlesztésére. Olyan nyugatnémet mono­polisták, mint Krupp, Alos­tange, Dinkelbach és mások, akik a második világháború előestéjén a német gazdasági élet militarizálásána­k fő szer­vezői voltak, ma már ismét vezetőszerepet töltenek be Nyugat-Németország remili­­tairizálásában. Az, hogy ott milyen méreteket ölt a terro­­l­itarizálás, látható a követke­zőkből is: míg Hitler az 1933- tól 1939-ig terjedő hat eszten­dő alatt 90 milliárd márkát költött háborús készülődések­re, most a bonni uralkodó kö­rök háborús célokra csupán az elkövetkező három esztendő alatt több mint százmilliárd márkát szándékoznak fordíta­ni. Az Amerikai Egyesült Ál­lamok részéről már megkez­dődtek a fegyverszállítások Nyugat-Németországnak dol­lármilliárdos értékekben. A nyugatnémet militaristák eb­ben, most éppúgy, mint a má­sodik világháború előtt is, az Egyesült Államok legnagyobb monopóliumainak messzeme­nő anyagi támogatását élve­zik. Ezek a monopóliumok már nem csekély profitot húztak a Nyugat-Németország rem­ili­­tarizálásával kapcsolatos bu­­siness-ből. Nem véletlen, hogy az utóbbi időben az Egyesült Államok politikájára egyre na­gyobb befolyást gyakorolnak éppen az­ok az amerikai mono­póliumok, amelyek kapcsolat­ban állnak a legagresszívebb nyugatnémet körökkel és ame­lyek az újonnan létesítendő nyugatnémet hadsereg fegy­vereit kovácsolják. A remiilitarizálás politikája a nyugatnémet militarista és revansiiszta erők befolyásának fokozásához vezet. Ezek az erők m­ár most is egyre na­gyobb támadásokat intéznek a lakosság demokratikus jogai ellen. A párizsi egyezmények egy szóval sem szállnak síkra a nyugatnémetországi alapvető demokratikus szabadságjogok védelmében, de egyenesen elő­írják új törvények hozatalát az úgynevezett "►rendkívüli ál­­lapotról« a Wehrmacht talpra­­állítása ellen irányuló népi mozgalom terjedése és annak a harcnak a fokozódása eseté­re, amelyet jogaiért és gazda­sági helyzetének javításáért vív a munkásosztály. Októberben tartotta harma­dik kongresszusát a nyugat­német szakszervezeti szövet­ség, amely több mint hatmillió tagot számlál és amely a nyu­gatnémetországi munkásosz­tály legnagyobb tömegszerve­zete. Ez a kongresszus határo­zottan síkraszállt a Nyugat- Németország remilitarizálásá­­ra szőtt tervek ellen. A nyugatnémet szakszerve­zetek e határozata arról tanús­kodik, hogy Nyugat-Németor­szág remilitarizálása a mun­kásosztály akarata ellenére, a német nép többségének aka­rata ellenére történik és hogy Nyugat-Németország dolgozói határozottan állást foglalnak a remilitarizálással szemben. Nyugat-Németország vezetői azonban nem számolnak ezzel. Nem veszik figyelembe népük akaratát és a nyomás minden eszközét megragadják annak érdekében, hogy kibontakoz­tassák egy új háború előkészü­leteit, hogy teljes mértékben a militaristák és revansiszták szolgálatába állítsák Nyugat- Németországot. A remilitarizált Nyugat-Németország a háború tűzfészkévé válik Nyugat-Németországot sze­münk láttára agresszív mili­tarista állammá változtatják, ami ismét azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a­­háború fő tűzfészkévé válik Európában. Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok uralkodó körei félrevezetik a közvéle­ményt, amikor a párizsi egyezményekben foglalt bizo­nyos »garanciákról« beszélnek, amelyek állítólag elejét veszik a remilitarizált Nyugat-Né­metország részéről kifejtendő agresszió lehetőségének. Nem véletlen, hogy senki sem bízik ezekben a hírhedt "garan­ciákban". Mint ismeretes, a versail­­les-i szerződés sokkal nagyobb korlátozásokat tartalmazott Németország katonai hatal­mának feltámasztásával szem­ben. A versailles-i szerződés szerint az egész német had­sereg létszáma nem múlhatta felül a százezer főt. Több fegyverfaj­tát teljesen eltiltot­tak a német hadseregtől, köz­tük a légiegységeket, a harc­kocsikat és a nehéztüzérséget. Lényeges korlátozásokat ve­zettek be a német hadiipari termelésben. Németország olyan formális kötelezettsége­ket vállalt, amelyek megaka­dályozták, hogy részéről ag­resszió fenyegessen más euró­pai országokat. Formális ga­ranciák akadtak Anglia és Franciaország részéről is, pél­dául Lengyelország és Cseh­szlovákia érdekében. A máso­dik világháború kezdete előtt Anglia és Franciaország még megnemtámadási nyilatkozatot is aláírt a hitlerista Német­országgal. És mindebből mi követke­zett? A következmények min­denki előtt ismeretesek. A német militaristák főként az amerikai monopóliumok segítségével helyreállították katonai hatalmukat és alig két évtizeddel az első világ­háború befejezése után Euró­pát, majd az egész világot is­mét olyan véres és pusztító háborúba sodorták, amely pél­dátlan a világtörténelemben. A jelen körülmények köze­pette Nyugat-Németország re­­militarizálása a korábbinál veszedelmesebb jelleget ölt. Elegendő rámutatni, hogy a nyugatnémet hadsereg lehető­séget kap arra, hogy rendel­kezzék minden fegyverfajtá­val, beleértve még az atom­fegyver felhasználásának le­hetőségét is. Ilyen helyzetben nem sok kól ahhoz, hogy atomháborút robbantsanak ki azok a militarista fejvadá­szok, akik kijárták a hitlerista háborús bűncselekmények is­koláját, akik teljesen ártat­lan emberek millióit pusztítot­ták el a majdaneki, oswie­­czinni és más haláltáb­oraik­­ban. El lehet-e felejteni azt, hogy ez a söpredék egész nemzetek, egész népek meg­semmisítésére irányuló törek­vésében patakokban ontotta az embervért? Minthogy most nemcsak Nyugat-Németország remilita­­rizálása van folyamatban,, ha­nem más európai államok el­len irányuló katonai csopor­tosulásokba való bekapcsolása is, nem szabad lebecsülni e helyzet negatív következmé­nyeit. Ez azt jelenti, hogy mindenki szeme láttára köz­vetlen megegyezés történik a német militaristák és egyes nyugati államok agresszív körei között újabb háborús kalandok előkészítése céljá­ból. A német militaristák és revans­isták — miután szaba­don rendelkezhetnek Nyugat- Németország erőforrásaival és e nyugati államok, de minde­nekelőtt az Egyesült Államok agresszív körei részéről meg­felelő támogatást élveznek — nem ok nélkül számítanak ar­ra, hogy ez már a legközelebbi időben katonai fölényt bizto­sít számukra Nyugat-Európá­­ban és erre a katonai fölény­re támaszkodva ismét szét­­tépnek minden olyan egyez­ményt, amely megköti őket. A szovjet kormány már fel­hívta a figyelmet arra, hogy a párizsi egyezmények össze­egyeztethetetlenek az 1944. évi francia—szovjet szövetségi és kölcsönös segélynyújtási szerződéssel, valamint az 1942. évi angol—szovjet háború utáni együttműködési és köl­csönös segélynyújtási szerző­déssel. Mindkét szerződés épp­úgy, mint a potsdami egyez­mény — amelyet, az Egyesült Államok kormánya is aláírt —, előírja Franciaország, Ang­lia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió részéről olyan kö­zös intézkedések hozatalát, amelyeknek célja egy Német­ország részéről fenyegető újabb agresszió elhárítása és a német militarizmus feltá­masztásának megakadályo­zása. A párizsi egyezményeket pe­dig nemcsak hogy a Szovjet­unió részvétele nélkül fogad­ták el, hanem ezeknek az egyezményeknek az éle nyíl­tan a Szovjetunió ellen és más békeszerető európai államok ellen irányul. Az ilyen eljárás feltétlenül aláássa a nemzet­közi bizalmat és disz­kreditál­­ja a szerződéseket és egyez­ményeket megsértő kormá­nyok politikáját. Minthogy a párizsi egyez­ményeiket, sem pedig az észak­atlanti tömb más katonai ter­veit nem lehet a­­védelmi ér­dekeikre­ való hamis hivatko­zásokkal igazolni, nem nehéz megérteni ezen egyezmények igazi céljait. Teljesen nyilván­való, hogy a remilitarizált Nyugat-Németország bevonása katonai csoportosulásokba ugyanazokat a célokat követi, mint amelyeket a Szovjetunió, valamint a népi demokratikus országok határai közelében lévő területeken nagyszámú katonai támaszpont szervezé­se is követ. N­­yugat-németorzág átalakítása militarista állammá, lehetetlenné teszi Németország egyesítését A párizsi egyezmények ar­ról tanúskodnak, hogy az amerikai, valamint az angol és francia uralkodókörök szá­má­ra idegenek Németország egysége helyreállításának ér­dekei, éppúgy, mint ahogy ide­genek általában a német nép érdekei is. Nyugat-Németor­szág átalakítása militarista ál­lammá lehetetlenné teszi a békeszerető Német Demokra­tikus Köztársasággal való egyesítését, egységes, békesze­rető, demokratikus Németor­szággá. Ezeket az uralkodó köröket csak annak lehetősé­ge érdekli, hogy Nyugat-Né­­metországot saját céljaikra használják fe£L Ennélfogva mindent arra építenek, hogy véglegesen elvessék annak gondolatát, h­ogy a német ál­lam egységét demokratikus és békeszerető elvek alapján helyreállítsák, amire a Szov­jetunió törekszik. A német mi­li­tarizmus fén­praállítására azért van szükségük, hogy ezen az alapon tető alá hoz­zák megegyezésüket a német militaristákkal és hogy a ne­­militarizált Németország rész­vételével alakított katonai cso­portosulásaik segítségével fo­kozzák minden irányú nyomá­saikat a Szovjetunióra és olyan más európai országokra, ame­lyek nem tartoznak katonai csoportosulásaikhoz. Ezt ők maguk is erőpoliti­kának neve­zik. Rég ideje lenne, hogy meg­értsék: semmiféle fenyegetés­sel nem lehet megfélemlíteni a szovjet népet és a népi de­mokratikus országokat, ahol a munkásosztály a dolgozó parasztsággal szövetségben gyakorolja a hatalmat és ame­lyek sikeresen haladnak elő­re a szocializmus építésének útján. Ha az ilyenfajta kísér­letek kudarcba fulladtak a múltban, akkor sokkal re­ménytelenebbek az ilyenfajta agresszív tervek most, amikor a nagy Szovjetunió és a népi demokratikus országok ma biztosabbak, mint valaha helyzetükben és a szocializ­mus építése során aratandó további sikereikben. Nincs olyan erő a világon, amely visszafelé tudná forgatni a történelem kerekét. A Szovjetunió elutasítja a német militarizmus talpraál­­lításának minden tervét és Németország ilyen vagy olyan részének bármilyen katonai csoportosulás érdekében való felhasználására irányuló min­den kísérletet és amellett áll, hogy Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok a Szov­jetunióval együtt lásson hoz­zá a német kérdés megoldásá­hoz. Ennek érdekében nem csekély nehézségeket kell le­küzdeni, de mindenekelőtt egyezményt kell létrehozni a négy hatalom között. Német­ország egységének békeszerető és demokratikus elvek alapján való helyreállítása kérdésé­ben. Ez viszont megköveteli a megegyezés létrehozását az össznémet szabad választások megtartásának kérdésében, amely választások alapján megválasztanák az össznémet parlamentet és össznémet de­mokratikus kormányt alakíta­nának. A német kérdés megoldása négyhatalmi egyezmény alapján Lehetséges-e a német kér­déssel kapcsolatos olyan négy­hatalmi egyezmény, amely megfelelne az európai bizton­ság érdekeinek, valamint a német nép nemzeti érdekei­nek is? A szovjet kormány vélemé­nye szerint ilyen egyezmény lehetséges. Az ilyen egyez­mény teljes mértékben lehet­séges, ha a Németország ilyen vagy olyan részének remilita­rizálására szőtt tervek helyett a négy hatalom megegyezés lét­rehozását tűzi ki céljául Né­metország egységének helyre­­állítására békeszerető, demo­kratikus államként. Éppen ezért indítványozta a szovjet kormány október 23-án újból a Németország egységé­nek helyreállítása kérdésével foglalkozó négyhatalmi érte­kezlet összehívását és ebből a célból szabad össznémet vá­lasztások megtartását, vala­ a

Next