Magyar Nemzet, 1957. december (13. évfolyam, 73-96. szám)

1957-12-01 / 73. szám

Vasárnap, 1957. december 1. A polgári törvénykönyv alkotmányos jelentősége A­z állampolgárok többségé­­nek a jog, a törvények iránti érdeklődését vizsgálva, szinte már az első pillanatok­ban érdekes ellentmondásos jelenségre kell felfigyelnünk. A bíróságok munkája, a polgári és hivatali ügyekben hozott íté­letek a lakosság széles rétegeit foglalkoztatják, izgatják, szíve­sen olvassák az ezekről írt cikkeket. Ugyanakkor a több­ség (még az újságolvasó több­ség is) igen kivételes esetek­től eltekintve (például alkot­mány, tanácstörvény, munka­törvény stb.) szinte érthetetle­nül közönyös a törvényalkotó munka iránt, sőt a már elfo­gadott és nyilvánosságra hozott jogszabályokat sem követi nyomon. Érdemes lesz egyszer ennek az okát feltárni. Már­­csak­ azért is, mert a szocializ­must építő társadalom számára életbevágóan fontos, hogy a dolgozók saját közvetlen ügyüknek tekintsék a jogren­det; olyan értelemben, hogy aktívan belekapcsolódjanak a törvényhozó munkába és olyan értelemben is, hogy közremű­ködjenek a jogszabályok meg­valósításában. Ezek nélkül a szocialista törvényesség valósá­gos kibontakoztatása nem is lehetséges. Ezúttal persze nem vállalha­tom ennek a problémakörnek bővebb elemzését, de azt szükségesnek tartom kiemelni, hogy ezzel összefüggésben dön­tő jelentőségűek a felszabadu­lás előtti élmények. Döntő sze­repet játszik a dolgozók meg­alapozott bizalmatlansága a tőkés joggal, a tőkés törvé­nyekkel szemben, de az a tény is, hogy a régi törvények szö­vege szinte érthetetlen volt az átlagember számára. Az a ta­pasztalat, hogy a régi bíróságok az esetek jelentős számában nem az írásba foglalt jogsza­bályok, hanem a­­jogszokás­­vagy a­­bírói gyakorlat alap­ján" döntöttek. Persze szerepet játszik az is, hogy éveken át nem léptünk fel kellő eréllyel a törvénysértésekkel szemben és ezzel lerontottuk a nép ér­dekét szolgáló szocialista tör­vények hitelét is. Nem lehet felmenteni a sajtót sem, amely messzemenően elhanyagolta ezt a témát — és különösen az előző évek során —, igen keve­set tett annak érdekében, hogy a maga sajátos eszközeivel, (érdekes, szakszerű és színvo­nalas tájékoztatásokkal, cik­kekkel) felkeltse és kifejlessze az olvasók ilyen irányú érdek­lődését. Ilyen körülmények között érthető, hogy bár a szakkörö­kön túlmenően is elég sok szó esik napjainkban a Polgári Törvénykönyv elkészített ter­vezetéről, mégsem foglalkoz­tatja jelentőségének megfele­lően a magyar közvéleményt ez a kérdés, annak ellenére, hogy a forradalmi munkás­paraszt kormány — a demok­­rratikus elvek legkövetkezete­sebb értelmezésével — ez év szeptemberében a tervezet tel­jes szövegét vitára bocsátotta. Örömmel használom ki azt a lehetőséget, hogy a Polgári Törvénykönyv jelentőségének felismeréséhez néhány meg­jegyzéssel hozzájárulhatok. É­­rdemes legalább egy kurta pillantást vetni a törté­nelmi előzményekre. A polgári törvénykönyvek megalkotásának gondolata Európában általában nyomon kísérte a polgári forradalmak lezajlását. Így született meg elsőként 1804-ben a francia "Code Civil", amelynek befo­lyása hol közvetlenül hol köz­vetett formában kimutatható, szinte minden modern állam törvényhozásában. Hazánkban is már több, mint száz éves múltra tekinthet vissza ez a törekvés, hiszen az ősiséget eltörlő 1848. évi XV. törvény már elrendelte, hogy el kell készíteni és a következő or­szággyűlés elé kell terjeszteni a polgári jog egész területét átfogó törvénykönyv terveze­tét. A szabadságharc bukása és a magyar burzsoá fejlődés el­maradottsága mégis megaka­dályozta ennek a törvénynek a megszületését. Az elmúlt rendszer törvényhozói túl­­si­keresen" alkalmazták a régi magyar közmondást. -Tör­vényben nem jó a hamarság." A jogtudomány és a közélet vi­szonylag haladó elemeinek nyomására még a múlt század végén megindultak ugyan az előkészítő munkálatok, a nagy­tőkés és nagybirtokos reakció azonban mindig tudott valami módot találni, hogy elbuktassa az ügyet. Az első tervezet 1900-ra készült el. A másodi­kat 1913-ban be is nyújtották az országgyűlésnek, amely bi­zottságot küldött ki a tervezet átdolgozására. Minden hiába­való volt. Az uralmon levő erők ragaszkodtak a régi kí­vánságok maradványait rész­ben még megőrző törvények­hez. Emellett úgy látták, hogy ez a szabályozatlan helyzet job­ban szolgálja érdekeiket, mint a jogokat és kötelességeket pon­tosan és mindenki számára hozzáférhetően megfogalma­zott törvények. A lényeget nézve nem válto­zott a helyzet a Horthy-uralom ideje alatt sem. 1922-ben újból hozzáláttak a törvénytervezet átdolgozásához. 1928-ra készült el az új szöveg és azt az igaz­ságügyminiszter újólag be­nyújtotta az országgyűlésben. Nyilvánosságra is hozták a ter­vezetet és az indokolást is. Végső fokon mégis győzött a régi álláspont: a Polgári Tör­vénykönyv tervezetét levették a napirendről. A Horthy-fasizmus még a polgári demokratikus törekvé­sek leghalványabb jelensége elöl is elzárta az utat. E héren is a magyar népi demokráciára várt az a fel­adat, hogy beváltsa 1848—49 ígéretét. A felszabaduláskor a magyar magánjog nagyrészt sza­bályozatlan volt. Ez ugyan sok vonatkozásában megkönnyítet­te, hogy a kapitalista jogszabá­lyok helyébe az új fejlődésnek megfelelő rendelkezések kerül­jenek. Ugyanakkor rendkívüli mértékben nehezítette az egy­séges jogalkalmazást, fékezte a jogbiztonság és a törvényes­ség teljes értékű kibontakozá­sát. Érthető, hogy ilyen hely­zetben igen korán újból felme­rült a Polgári Törvénykönyv megalkotásának a gondolata. Természetesen most már úgy, hogy a szocializmust építő tár­sadalomnak megfelelő tarta­lommal kell a kódexet előké­szíteni. Mindaddig, amíg a­­hat­alom kérdése körül harcok folytak, amíg nem alakultak ki a vilá­gos körvonalak, a sürgető igény ellenére a munkát nem lehetett elkezdeni. A kellő szi­lárd alapot azonban megadta az 1949. augusztus 20-án élet­­be lépett Alkotmány, amely a polgári jog területén is tisztáz­ta az alapelveket. A jogtudomány dolgozói fel­ismerték ennek a problémá­nak a sürgető voltát és sokol­dalúan megkezdették az elő­készítő kutatást. 1953 decem­berében hozta létre a minisz­tertanács azt a bizottságot, amely az elmélet és a gyakor­lat legjobb szakembereinek be­vonásával végül is elkészítette a mai tervezet alapanyagát. Ezt még sokoldalúan megvitat­ták, amíg a végleges tervezet elkészült; most ez fekszik az Országgyűlés előtt, ezt bocsá­totta nyilvános vitára a kor­mány. A Polgári Törvénykönyv ren­deltetését legpregnánsab­­ban maga a törvényszöveg fe­jezi ki. A tervezet 1. és 2. §-ai a törvény célját a következők­ben határozzák meg: »E tör­vény a polgárok és az állam gazdasági és társadalmi szer­vezetek vagyoni és egyes sze­mélyi viszonyait szabályozza, a társadalom anyagi és kul­turális szükségleteinek egyre növekvő mértékű kielégítése, a szocializmus építése érdeké­ben. A törvény védi a polgá­roknak személyükhöz fűződő jogait, továbbá vagyoni jo­gait és törvényes érdekeit. A törvény biztosítja a polgárok­nak jogaik szabad gyakorlását e jogok rendeltetésének meg­felelően.­ Ennek a célkitűzésnek a megvalósítása nemcsak fele­lősségteljes, de rendkívül bo­nyolult feladat is, hiszen a társadalmi élet szerteágazó te­rületein egymástól rendkívüli mértékben különböző jogvi­­­­szonyokat kell rendezni. A­­ tervezet készítői felhasználták a szocialista jogtudomány leg­újabb eredményeit. Méltán mondhatjuk, hogy a tervezet elkészítése az egész magyar jogásztársadalom kollektív erejével történt. A munka so­­s­­án a kormánybizottság érté­­­­kesítette azokat a nagy jelen­­t­tőségű tapasztalatokat, ame­­l­­yeket az (MSZFSZK 1923. évi ) polgári törvénykönyvéből és a folyamatban levő szovjet ko­­difikációs munkálatokból me­ríthetett és felhasználta ter­mészetesen a baráti szocialista országok hasonló munkálatai­ból származó ismereteket is. Ugyanakkor nem hagyta fi­gyelmen kívül a megelőző magyar előmunkálatokat sem. Gondosan tanulmányozta a magyar jogtudomány eredmé­nyeit, valamint bíróságaink gyakorlatát és arra törekedett, hogy — természetesen nagy­mértékben átalakítva, mai tár­sadalmi és gazdasági rendünk igényeivel összhangba hozva, belefoglalja a tervezetbe a­­gyökeret vert magyar magán­jogi intézmények közül azokat, amelyek alkalmasak szocialis­ta társadalmi fejlődésünk szol­gálatára. Már említettem, hogy a Pol­gári Törvénykönyv terve­zete milyen széles mértékben fogja át a polgárok jogviszo­nyait. Az egész joganyagot jel­lemző általános rendelkezése­ken túl tárgyalja a személyi jog, a tulajdonjog, a kötelmi jog és az öröklési jog alapvető rendelkezéseit. Viszont — helyesen — nem tekintették feladatnak a ter­vezet készítői azt, hogy a pol­gári jogviszonyok minden ágát feldolgozzák. Elsősorban nem foglalkoznak a tervezet keretében a szocialista jog­rendszerben a polgári jogtól különvált és önállósult család­joggal és munkajoggal. Nem szabályozza a Polgári Törvény­­könyv a különféle szellemi al­kotások problémáit rendező jogviszonyokat sem (szerzői jog, találmányi jog, újító jog) stb. E kérdéseket egyrészt már újabban elkészített időtálló más törvények rendezik, más­részt még nem eléggé kiforrot­tak a végleges rendezéshez s így a tervezetbe való felvéte­lük akadályozta volna a Pol­gári Törvénykönyv mielőbbi megszületését. Mindezeknek megfelelően világos, hogy a Polgári Törvénykönyv meg­alkotása nem teszi feleslegessé a polgári jog területén sem a további törvényalkotást, s előttünk fekszik a Polgári -*-i Törvénykönyv tervezeté­nek teljes szövege, a testes kö­tet, amely több mint 500 oldal terjedelmű. Ebből több mint négyötödrész a tervezett jog­szabályok részletes indokolása, amelyben a tervezet készítői sokoldalú vizsgálat és elemzés alapján megmagyarázzák, hogy milyen szempontok szerint vá­lasztották az adott megoldást. Érdemes ezt a kötetet vé­gig lapozni és végig­olvasni. Eleven bizonyíték a Polgári Törvénykönyvnek minden egyes rendelkezése arra, hogy a szocializmust építő népi de­mokráciában az állam milyen gondos figyelemmel kíséri az egyes emberek problémáit, jo­gait, kötelességeit. Eleven bi­zonyíték arra, hogy éppen a szocializmust építő országon belül, a szocializmust építő társadalom közösségében és azzal együtt bontakozhat ki teljesen az egyesek személyi­sége. Nyugodtan állíthatom, hogy ez a kötet nem holt anyag, nem rideg szabályok összessé­ge. Nemcsak a szakemberek számára érdekes, de minden állampolgár, minden demokra­tikusan gondolkodó ember szá­mára izgalmas olvasmány és maradandó élmény. Beér János egyetemi tanár két uszály és két ponton le­beg békésen a Duna csendes vizén Nagymaros fölött. Alig van mozgás körülöttük, egy csónak evezett be az előbb és az uszály oldalához simult. Motor hangja hallatszik hirte­len, felrebben egy-két víziszár­nyas és Zebegény felé repül. A túloldalon hosszat füttyent a prágai gyors, füstje fehéren száll a magasba. Nem is hinné az ember, hogy a két uszályon és a pon­tonokon a nagy Duna-kanyar közepén komoly kísérleti mun­ka folyik. Azt vizsgálják, mi­lyen a talaj, elég szilárd-e, mert itt épül fel Magyarország egyik legnagyobb erőműve, a Dunai Vízierőmű. A vizsgála­tok már évekkel ezelőtt meg­állapították, hogy mind alapo­zási, mind pedig vízrajzi szem­pontból ez a hely a leggazda­ságosabb a monumentális épít­kezésekre. Nagymaros és Ze­­begény között ugyanis andezit sziklamederben folyik a Duna, lehet rá szilárdan építeni. A nagy Duna-kanyar más szem­pontból is megfelel, mert sze­rencsésen beleilleszkedik a Du­na további vízilépcsőibe. A fokozódó energiahiány fe­dezésére ugyanis tervet dolgoz­tak ki és a KGST felhívta a dunai országok figyelmét a vízierőnek, elsősorban a Dé­vény és a Fekete-tenger kö­zötti Duna-szakasz hatalmas energiamennyiségének haszno­sítására. Az első erőműtelep magyar szakaszon a visegrádi erőmű lesz és megépítését rö­videsen követik majd az ado­­nyi és a kalocsai erőműtele­pek. Szárazon a Duna fenekén A Dunai Vízierőművet a Vízügyi Tervezőiroda mérnö­kei tervezik, sok más speciális tervezőiroda bekapcsolásával. A több éve megkezdett feltá­rási és tervezési munkák meg­gyorsítására legjobb vízimér­nökeink mindent elkövetnek. A hatalmas erőmű építését 1961-ben, tehát harmadik öt­éves tervünk első évében kez­dik meg és 1966-ban fejezik be. A tervek szerint a Dunában óriási sejtfalas elzárógátakat építenek, tíz méter átmérőjű acél-szádfalakat vernek le, azokat kaviccsal kitömik s így védik a víztől. A zsilipek ta­lapzata szárazon épül meg a Duna fenekén. Ezzel az építke­zési módszerrel ki lehet küszö­bölni a keszonmunkát, ami nem gazdaságos. Az építkezés megkezdéséig sok kísérletet kell még elvé­gezni. Mivel, mint mondottuk, a Duna-szakasznak ez az egyetlen része, ahol a meder andezit, ezáltal süllyedés ve­szélye nélkül lehet rá olyan nagysúlyú műtárgyat építeni, mint a Dunai Vízierőmű, ösz­­szesen 30 helyen fúrnak le az altalajba, a mederfenéktől 20 —30 méter mélyre. Másfélmillió tonna szén megtakarítása A szakértők megállapították, hogy vízierőit tekintve, Ma­gyarország nem tartozik a kedvező helyzetben levő or­szágok közé. Nálunk síkvidéki jellegűek a vízlefolyások, las­san, lomhán hömpölyög a nagy folyók vize s alig van esése. Kiszámították, hogy en­nek ellenére 2500 millió kilo­wattórát kitevő elméleti víz­­előkészletünk van. Ebből évi 3400 millió kilowattóra gazda­ságosan hasznosítható. Ha tehát kihasználjuk ezt a lehetőséget, óriási mennyiségű szenet tudunk megtakarítani, évente legalább 5—6 millió tonnát, ami így "­elfolyik", semmibe vész. Csak a Viseg­­rádnál tervezett Dunai Vízi­erőmű felépítésével évente másfélmillió tonna szenet ta­karítunk majd meg. De nemcsak szenet takarí­tunk meg az erőmű által, üzembehelyezése után évente legalább 250 millió forinttal olcsóbban termelhetjük a 890 millió kilowattóra villamos­energiát — a jelenlegi ter­melésünk mintegy 16 százalé­kát. , Tízszer nagyobb a tiszalökinél A harmadik ötéves terv vé­gére tehát áramot szolgáltat a Dunai Vízierőmű, össze­hasonlításul megemlítjük, hogy a Mátra vidéki centrálé nagyságával vetekszik. A ma­gyar vízimérnökök által ki­dolgozott terv szerint három részből áll majd: 1. a duz­zasztóműből, amely háromszor akkora, mint a tiszalöki; 2. a vízierő-telepből, amely tízszer akkora, mint a tiszalö­ki és 3. a hajózsilipből, amely szintén, tízszer nagyobb a tiszalökinél. A Duna 500 méter széles medrét elzáró vízilépcső köze­pén elhelyezett 9 darab 30 méteres nyílásból álló duz­zasztómű a vízszintet a legki­sebb vizek idején is nyolc méterrel felemeli A hajók a bal part mentén elhelyezett kettős hajózsilipen át jutnak egyik vízszintről a másikra. A vízierőmű által termelhe­tő energiamennyiség öt-hat Debrecen nagyságú várost tud majd villamos energiával el­látni. A Dunai Vízierőmű az el­következő évek egyik leg­nagyobb alkotása lesz, s je­lentősége nemcsak abban mu­tatkozik meg, hogy nem fo­gyaszt szenet, hanem abban is, hogy olcsó villamos ener­giát termel az országnak. Az utána következő másik két magyar erőmű, továbbá a Duna alsó szakaszán, a Vas­kapunál épülő erőmű pedig lehetővé teszi majd a Duna vizének teljes kihasználását a Morva folyó torkolatától egész a Fekete-tengerig. (i.) :r.. .a Hogyan épül, milyen lesz Nagymaros és Visegrád között A DUNAI VÍZI E­RŐMŰ Magyar Nemzet Hazaérkezett Bulgáriából a magyar parlamenti küldöttség Több mint kéthetes bulgá­riai látogatásáról szombaton reggel érkezett meg a magyar országgyűlés küldöttsége, Vass Istvánné, az országgyűlés alelnöke, a Hazafias Népfront országos tanácsának titkára vezetésével. A küldöttség fogadására a Nyugati pályaudvaron megje­lent Gálló Ernő és Pesta László, az országgyűlés jegy­zője, Sebes István külügymi­niszterhelyettes. Ott voltak Krasztju Sztojcsev rendkívüli és meghatalmazott nagykövet­tel az élen a Bolgár Népköz­­társaság budapesti nagykövet­ségének tagjai. A megérkezéskor Vass Ist­vánné a következőket mondot­ta: — Sok személyes ismeret­ségre és hasznos tapasztalatra tettünk szert, mint országgyű­lési képviselők. Alkalmunk nyílt közvetlen baráti megbe­­­­szélést folytatni a bolgár nem­zetgyűlés vezetőivel, és a po­litikai élet számos kiválóságá­val. Most folynak az előkészü­letek a nemzetgyűlési válasz­tásokra, amelyek december 27-én zajlanak le. A választá­sokat a párt irányításával a Hazafias Arcvonal készíti elő és már megkezdődtek a lelkes­hangulatú választói gyűlések. Általában tapasztaltuk, hogy a Hazafias Arcvonalnak jelen­­­­tős a szerepe. * Bukarestben aláírták a román—magyar kulturális egyezmény 1958. évi végrehajtási tervét Bukarestben pénteken aláír­ták a román—magyar kulturá­lis egyezmény 1958. évi végre­hajtásának tervét. Az okmányt a Román Nép­­köztársaság részéről Constan­­tin Prisnea, a közoktatási és művelődésügyi miniszter he­lyettese, a Magyar Népköztár­saság nevében pedig Dénes Leó, a budapesti Kulturális Kapcsolatok Intézetének alel­nöke írta alá. A terv szerint a két ország művészegyüttesei, előadóművé­szei vendégszerepléseken vesz­nek részt, megszervezik a pe­dagógusok és az írók csereláto­gatásait, irodalmi műveket for­dítanak le és adnak ki, kiállí­tásokat rendeznek, valamint a művészeti szövetségek tájékoz­tató anyagait és az állami könyvtárak könyvanyagát is kölcsönösen cserélik. * Kiküldött munkatársunk je­lenti Bukarestből: Dénes Leó, a Kultúrkapcso­­latok Intézetének alelnöke a román—magyar kulturális egyezmény 1958. évi végrehaj­tási tervéről a következőket mondotta munkatársunknak: — Igen jelentősnek mutat­kozik ■*- számszerűen és minő­ségileg is — az egyetemek kö­zötti kapcsolat kiszélesítése, a diákok, tudományos kutatók cseréje. Megbeszéltük azt is, hogy a diákcserék a nyári tá­borozásokra is vonatkoznak. — A munkaterv tartalmaz­za a művészet minden ágával kapcsolatos tennivalóinkat. A képzőművészetben például mi a nálunk nagy sikert aratott forradalmi művészeti kiálllítás anyagával szeretnék megismer­tetni Romániát, tőlük pedig — terveink szerint — a mai román festőművészetet és gra­fikát összefoglaló anyagot sze­retnénk hazánkba hozni, ör­vendetes esemény lesz két színház teljes társulatának cseréje is. — Remélem — mondotta vé­gül Dénes Leó —, hogy a ro­mán—magyar kulturális egyez­mény jövő évi munkaterve is­mét közelebb hoz bennünket egymáshoz Ady szellemében, akinek 80. születési évforduló­ját olyan impozánsan ünnepel­te meg, velünk együtt, a ro­mán nép. . A tanyáktól a bányákig Tömegesen állít új harcosokat a béke oldalára a moszkvai békekiáltvány A kommunista és munkás­pártok békekiáltványának megjelenése után országszerte munkához láttak a békebizott­ságok. Borsod megye városai­ban és falvaiban, az üzemek­ben és a bányákban kisgyűlé­­seken ismertetik a történelmi jelentőségű nyilatkozatot. A békeharcosok és a népfrontbi­zottsági tagok eddig csaknem 200 kisgyűlést tartottak, több mint 10 000 dolgozó részvételé­vel. Számos községben — töb­bek között Ormosbánya és Me­zőkeresztes környékén — a békeharcosok a családokat is meglátogatják, hogy az ottho­nokban is megbeszéljék a béke erősítésének további feladatait. Több helyen a Szovjetunióban járt dolgozók élménybeszámo­lóival egészítik ki a gyűlése­ket. A Heves megyei népfront­bizottságok, békebizottságok, nőtanácsok és KISZ-szerveze­­tek aktívái közül több mint ezren vállalkoztak a béketa­lálkozók megrendezésére. A Mátravidéki Erőműben, Petőfi­­bányán, Bélapátfalván és még számos üzemben, községben már megtartották a kisgyűlé­­seket. Ezeken mintegy 10 000 dolgozó követelte a tömegpusz­tító fegyverek gyártásának azonnali beszüntetését. A béke­harcosok elhatározták, hogy felkeresik a legkisebb tanyá­kat is és sok ezer békét köve­telő aláírást gyűjtenek. A kommunista és munkás­pártok békekiáltványa nagy visszhangot keltett Nógrád megye MSZMP-tagsága és pártonkívüli dolgozói körében is. Több bányaüzemben, a Salgótarjáni Acélárugyárban, a tűzhelygyárban és az üveg­gyárban csoportosan tárgyal­ták meg a kiáltványt. A fel­hívás ismertetésébe bekapcso­lódnak a szakszervezetek, a magyar—szovjet baráti körök, KISZ-szervezetek és a nőtaná­csok is. A megyében több mint 600 kisgyűlésen, összejövetelen beszélték meg a békemozga­lom soron következő felada­tait. Zala megye népfrontbizott­ságai — a pártszervezetekkel közösen — népfront-esteken ismertetik a falu népével, a leg­kisebb településeken, tanyákon is — a moszkvai békefelhívást. A munkában a népfrontbizott­sági elnökökön kívül számos pedagógus is részt vesz. A nép­front­estek résztvevői min­denütt egyetértettek a béke­kiáltvány célkitűzéseivel. Az Orvostovábbk­­épző Tanács ülése Az Egészségügyi Miniszté­riumban szombaton dr. Dole­­schall Frigyes egészségügyi miniszter elnökletével ülést tartott az Orvostovábbképző Tanács. Az ülésen a miniszté­rium vezető munkatársain kí­vül egyetemi tanárok és az or­szágos egészségügyi intézmé­nyek vezetői vettek részt. Az ülésen megtárgyalták az orvos továbbképzés helyzetét, időszerű problémáit és jóvá­hagyták­ az orvos továbbképzés 1958. évi tervét.

Next