Magyar Nemzet, 1958. április (14. évfolyam, 77-101. szám)

1958-04-01 / 77. szám

4 And MÁR MEGVAN -berni MÉG HIÁNYZIK a gyermekek esztétikai neveléséhez az általános iskolában Áldás utcai általános iskola, I—VIII. osztály. Az iskola lét­száma 1945 előtt 350 volt, ma 800. Fiúk, lányok vegyesen. Az iskola igazgatójával, Né­meth Istvánnal és néhány ta­nárával: Vida Annával, Varga Hajdú Istvánnéval és Kurucz Lászlóval beszélgettünk az Or­szágos Nőtanács nemrégen le­zajlott ankétjáról, a gyerekek művészeti neveléséről. Mit kap­nak a gyerekek az iskolától és főként az iskolán kívül, ami bontakozó, fejlődő művészi igényeiket kielégíti? Először arról beszélnek, amit az iskola tud nyújtani. Kurucz László, ez a fiatal, na­gyon lelkes, hivatását szenve­délyesen szerető énektanár boldog, hogy ma már a VII. és a VIII. általánosban is heti két órán át van énekoktatás, így legalább a magyar és egye­temes zenetörténet alapos meg­ismertetésére is nyílik lehető­ség. Az iskola legtehetségesebb zenészeiből kis zenekart alakított, heti két órán át kar­énekre gyűjti össze a legjobb énekeseket, s büszke rá, hogy a gyerekek sokszor 12-től 1-ig egy »lyukas« órát is szívesen eltöltenek az iskolában, hogy részt vehessenek a karéneken egytől kettőig... Az iskolának van egy lemezjátszó készüléke, Kurucz László saját lemezeit szokta otthonról behozni, s ok­tatás közben az osztály falaira erősített hangszórókon keresz­tül gyakran csendülnek fel egy-egy zeneszám dallamai. A rajz-, illetve művészet­­történelem-oktatás egyik leg­főbb akadálya az időhiány. Mindössze évi 6 óra jut, a rajz­órák rovására művészettörté­nelemre. Sem ez, sem az elő­irányzott évi két múzeumláto­gatás nem elég arra, hogy a gyerekekkel megismertesse, még kevésbé arra, hogy meg­­kedveltesse a képzőművészetet. Varga Hajdú Istvánná saját reprodukciós gyűjteményéből, ami kevéske van, szívesen be­hozza az iskolába, de ez messze nem elég és szeretné, ha a ta­nács is nyújtana valamit... Az iskolának vetítőgépe is van, s gyakran mutatnak be a gyerekeknek az oktatást szem­léltető filmeket. Sajnos, a Művelődésügyi Minisztérium filmkölcsönzőjének listája elég régi filmekből nyújt vá­lasztási lehetőséget. Nagyobb címeket, amelyek érdekelnék a gyere­keket, mint például a "Gyöngy­virágtól lombhullásig" nem le­het megkapni. Az ilyen filmek kikölcsönzését előre egy évre betervezik, tehát a kölcsön­kérő iskolának is szeptember­ben tudnia kellene, hogy például márciusban mikor lesz mód a film levetítésére, s ez annál kevésbé lehetséges, mert a filmvetítéshez a fizikatermet és egy tantermet kell kiüríteni. A tantermek beosztása pedig a rendkívül megnövekedett lét­szám miatt szinte hétről hétre újabb gondokat jelent az igaz­gatónak. Szépen felszerelt könyv­tára van az iskolának, a szü­lői munkaközösség évi ezer fo­rintot juttat könyvbeszerzésre, azonkívül a pedagógusok meg­szervezték, hogy osztály­­könyvtárak is legyenek, s a gyerekek egy­mástól is kérjenek könyveket. Nagyon sommásan és vázlato­san: ezt adja az iskola. És mit kapnak kívülről? Egyhangú és általános a pa­nasz: hiányoznak az ifjúsági színházi előadások. Minden magyartanár legfőbb vágya­­ volna, hogy a Bánk bánt, a­­ Csongor és Tündét és más, úgynevezett "kötelező anya-­­ got"­­ színházban is­ megmutassanak a gyerekek­nek. Hallottak róla, egyes színházak vezetői szerint nem elég gazdaságos az ifjúsági előadások rendezése. Nem hisznek ebben. Hiszen ifjúsági előadást olyankor lehetne ren­dezni — vasárnap délelőtt, vagy kora délután például —, amikor a színház üres, nem vi­tás, hogy kétszer, háromszor annyi jelentkező gyerek is akadna a városból, mint amennyi megtölti a színházat. Az Operával hasonló a prob­léma. Időnként néhány jegy a közönségszervező útján el-el­­jut az iskolába, de nincs lehe­tőség arra, hogy az Opera ifjúsági előadásaira a gyerekeket csoportosan elvigyék. Hangversenyre még el-eljutnak a gyerekek, a VII. és VIII-osok bérletet válthat­tak a Zeneakadémia egy — hét előadásból álló — hangver­senysorozatára. Németh István, az iskola igazgatója nem győzte hang­súlyozni a következő problé­mát: szünetekben a folyosó­kon, óra előtt az osztályokban minduntalan jazz-számokat és divatos slágereket dúdolnak a gyerekek. A "Hej mambó", a "Csoko-csoko-csokoládé-« járja állandóan, hiszen a gyerekek ezt hallják a leggyakrabban a rádióban. De vajmi keveset kapnak, ami ezt ellensúlyozná. Nagyon fon­tos volna ifjúsági mozi- és színházelőadások megszerve­zése még egy ok miatt is. A gyerekek egy része ugyanis jár színházba és moziba, de nem oda, ahová kellene, ha­nem oda, ahová a szülők vi­szik. Van ugyan az iskolában egy rendelet, amely szerint a gyerekeknek engedélyt kell kérniük az osztályfőnöktől, vagy tanítónőjüktől arra, hogy szüleikkel moziba vagy szín­házba mehessenek. A gyakor­latban azonban ezt legtöbb­ször elmulasztják, s a pedagó­gusok megdöbbenve találkoz­nak kis növendékeikkel a "Családi ágy«, "Megperzselt lányok", vagy az "ötlábú bir­ka® előadásain. Németh Ist­ván véleménye szerint ezt a problémát szervezetten kellene megoldani. Nemcsak inspek­­ciós orvos és tűzoltó, hanem inspekciós pedagógus is kellene, hogy felügyeljen a 16 éven aluliaknak nem aján­lott színházak és mozik elő­adásain, hogy ezeket az elő- s adásokat kiskorú gyerekek­­ tényleg ne látogassák. Az ifjúság művészeti neve­lése, színházba, bábszínházba, moziba való kísérése is, rész­ben anyagi probléma is. Há­romszáz gyereket csúcsfor­galmi időben villamoson színházba vinni, ott tartani és onnan hazahozni nemcsak hosszú órákat, hanem rend­kívüli felelősséget, idegmun­kát is jelent, sokszor megtör­tént itt az iskolában is, hogy este nyolckor, kilenckor, pél­dául a bábszínház előadása után órákkal a gyerekeket kísérő pedagógus még mindig kétségbeesetten kereste két, a létszámból hiányzó gyerekét, aki csíntalanságból megszök­tek, és külön mentek haza. Nos, nincs alap, amiből a gyerekeket kísérő pedagóguso­kat díjazni lehetne. Beszél­gettünk arról is, hogy az is­kolában kellene tanítási időn túl nagyfilmeket vetíteni, ilyenkor belépőjegyeket is szednének, kevesebbet, mint a moziban. A gyerekek így mégis felügyelet mellett, nekik való filmeknél szórakoznának. Sajnos, nem lehet. Nem szabad az iskolában belépőjegyeket szedni. — Van-e igényük a gyere­keknek igazi művészi élmény­re? — tettem fel a kérdést Németh István igazgatónak. — De mennyire! Nyugodtan állítom, nincs olyan kiállítás, film-, színházelőadás, hang­verseny, bábszínház, amelyre ne volna minden osztályból több jelentkező, mint ameny­­nyit vinni tudunk. Gyakori probléma, hogy bejönnek hoz­zánk panaszkodni a szülők, mert a felsőosztályos diákok túlterhelik magukat. Fotoszak­­kör, turista szakkör, zene, nyelvtanulás, bélyeggyűjtés, tanulás, vívás — sok gyerek mindent szeretne, szinte hab­zsolni a tudást.. . Rövid beszélgetés egy iskolá­ban. És íme — mennyi prob­léma került felszínre. Az Or­szágos Nőtanács kezdeménye­zése jó. Folytassuk. Művészek, pedagógusok, színházak, film­színházak vezetői — keressük együtt a megoldást! Segítsük hozzá a fiatalokat, hogy szépre, nemesre, művészire vágyó igényeiket kielégíthessék! Pongrácz Zsuzsa Kilós és piperem­osást 14 NAPRA VÁLLAL A FŐVÁROSI PATYOLAT VÁLLALAT ­laew Npmzps Mecsek vidéki borok seregszemléje Pécsett Pécsett hétfőn borkiállítást rendezett a járási tanács. A Mecsek vidékének legjobb bo­rait mutatták be, köztük 9-­10 éves borokat is. A legjobb eredményt elért szőlősgazdák díszoklevelet és emléklapot kaptak. Hartl Fe­renc, a szőlészeti kutatóintézet pécsi telepvezetője előadást tartott. Zajtalanul suhannak a bordó trolibuszok a Majakovszkij ut­cában. A körúti kereszteződés­nél népes utastábor várja mindegyiket. Nyílnak, csukód­nak az ajtók, a járdaszigetein kevesebb lesz az ember, a lámpa zöldre vált s a 70-es megszaporodott terhével für­gén igyekszik a Kossuth Lajos tér felé. A Tégi Király utca lakói szinte már el is feledték, hogy valamikor a 10-es villa­mos csikorgott az ablakuk alatt. Az 1949-ben megindított első trolibusz-járatnak volt egy jelentéktelen, szerény őse. A II. világháború előtt, 1934-ben Óbudán járt ez az (őstroli■*, a Vörösvári út és a Bécsi út sar­kától az óbudai temetőig. Ezek a kiöregedett jármű-veteránok rövidesen a Közlekedési Mú­zeumban csodáltatják magu­kat. A trolibusz valójában csak 1949-ben érkezett Magyaror­szágra. Nagy szükség volt rá. Balesetelhárítás szempontjából például igen nagy értékkel] bír, különösen az olyan szűk ut­cákban, mint a Majakovszkij utca, hiszen a sínekhez kötött villamosnak nem volt kitérési lehetősége, s a villamos sok­kal lassabban is járt, mint a troli. És mennyivel zajosabb volt! Pedig korunkban már minden világvárosban azon igyekeznek, hogy a minimális­ra csökkentsék az utcai zajt. Az autóbusszal szemben is van előnye a trolinak, mivel nem mérgezi a város úgyis eléggé kormozott levegőjét benzinszaggal, olajfüsttel. Az első, korszerű, modern, bordó kocsikat, számszerinti huszonhatot, a Szovjetunió bo­csátotta rendelkezésünkre. Szovjet mérnökök érkeztek hazánkba, ők irányították a felső vezetékek szerelését és a műszaki munkát Milyen nagy öröm volt különösen a zuglóiak számára a 70-es já­rat megindulása! Elődje, a 10-es villamos csak a Város­ligetig közlekedett, a gyors és kényelmes troli viszont Zugló­ból a város szívébe, a parla­mentig vitte utasait. A Szov­jetunió 1952-ig újabb 27 kocsit adott fővárosunknak, ezenkí­vül rendelkezésünkre bocsá­totta a magyarországi troli­­gyártáshoz szükséges teljes gyártási dokumentációt is, hogy a hazai sajátosságok fi­gyelembevételével használja fel a magyar ipar. Ennek a baráti gesztusnak köszönhető, hogy Magyaror­szágon megindult a trolibuszok gyártása. Nem másoltuk le a szovjet ZISZ—MTB 82-es tí­pust, hanem a dokumentációs anyagok tanulmányozásával és egyes részleteinek felhasználá­sával kialakítottuk saját típus­gyártmányunkat az Ikarus tro­libuszt, amelyet az Ikarus gyár, a Csepel autó, a Győri Hajtómű és a K­lement­ Gott­­wald Villamossági Gyár ké­szít a koalícióban­. S ahogy erősödött, izmosodott a fiatal magyar trolibusz-gyártás, úgy cseréltek le lassan egész sor villamosvonalat és helyettesí­tették a közlekedési szempont­­ból előnyösebb és kényelme­sebb magyar típusú trolibu­szokkal. Ma már kilenc járat fut Budapesten és két betét­járat. S ahol valamikor semmi­féle közlekedési eszköz nem volt, a Népligetet a Váci úttal összekötő útvonalon is troli jár­ma, a 75-ös, a­mely egy nap csaknem 59 000 embert szál­lít. A trolijáratok közül a leg­fiatalabb a Váci úttól a Keleti pályaudvarig közlekedő 79-es, amely 1957 februárjában in­dult először útjára. Napjain­k­­ban Budapesten kétszáznegy­venötezer ember utazik a nép­szerű trolibuszokon, kényelme­sebb körülmények között, mint valaha... tájban: ha rosszul gondosko­dik a rábízott kiskereskedelmi vállalatokról, annak a fogyasz­tó vallja kárát. 2 milliárdért anyag Ezúttal bemutatjuk a ku­lisszák mögött dolgozó "ren­dezőt", a nagykereskedelmet, az egyik elosztó szerven, a Budapesti Textilnagykereske­­delmi Vállalaton keresztül, amely munkáját új alapokra kívánja fektetni a fogyasztók jobb ellátása érdekében. A BÉTEX a fővároson kí­vül négy megye textilellátásá­ra hivatott: Pest, Komárom, Fejér és Nógrád megye öltöz­ködési, lakásszépítési gondjai hárulnak vállára. Több mint kétmilliárdos forgalmat bo­nyolít le évenként és húsz­millió métert meghaladó pa­mut-, selyem- és szövetárut ad az üzleteknek. A kiskeres­kedelemmel már eddig is jó kapcsolatot sikerült kialakíta­nia. A fogyasztóval való sze­mélyes találkozás, az igények felkutatása azonban csak most vette kezdetét. Ennek a gon­dolatnak jegyében valósult meg a Verseny Áruházban az a jubileumi kiállítás, amelyet a tízéves nagykereskedelmi vállalat a magyar textilipar termékeiből rendezett. Nagyméretű piackutatási le­hetőség egy ilyen áruházi ki­állítás. Amellett érdekes meg­lepetésekkel is szolgál: bi­zonyítja, hogy a gyakorlott szemű kereskedő sem csalha­tatlan. Olyan mintájú műsely­mek és kartonok arattak itt váratlan sikert, melyekből a kereskedelem igen óvatosan rendelt, de a vásárlóknak annyira megnyerte tetszését, hogy a kért mennyiség több­szörösét kellett behozatnia. Miből — mennyit? A vásárló, a kereskedelem és a népgazdaság érdeke szo­rosan egybevág: ha a kiske­reskedelem olyan árut kap, amit a vásárló igényel, nem lesz a jövőben elfekvő áru a nagykereskedelem raktárai­ban. Ennek érdekében április­ban újabb lépés történik: a nagykereskedelmi vállalat nem a már legyártott mintá­kat, hanem a készülő terve­ket mutatja be a vásárlók­nak és a közönség tetszése dönti el, melyik mintázatból mennyi készüljön. Nem for­mális, hanem valóságos piac­kutatás lesz végre ez. A széleskörű piackutatás a takarékosság óriási lehetősé­gét rejti magában. De van más területen is mód az anyagtakarékosságra. Az or­szág hét textilnagykereske­­delmi vállalata például egy­ségesen állást foglalt a vásár­lók és a takarékosság érde­kében az iparral szemben, amely a múltban hajlamosnak mutatkozott a számára ké­nyelmesebb megoldásokra. Néhány példa erre: hiába til­takozott a kereskedelem a kilencven centi szélesre gyár­tott flakon anyag ellen, mikor a hetven centiméter szélesből ugyanannyi kell egy ruhára, mint a kilencvenesből , ami anyagi pocsékol­ást eredményez. Hasonlóképpen próbálkozott az ipar a százhatvan centi­méter széles gyapjúszövet gyártásával is, amely azonos okokból bukott meg. Árucseréből műbőr* szőnyeg, nylon A már meglevő készletek frissítése céljából a nagyke­reskedelem a Belkereskedelmi Minisztérium segítségével áru­cserét bonyolít a szomszédos baráti országokkal, ami im­portanyagmegtakarítást és vá­lasztékbővítést eredményez. Ilyen árucserén keresztül ke­­­­rült behozatalra a Német De­mokratikus Köztársaság ipa­rának gyártmánya, a kedvelt műbőr, valamint a gépi per­zsaszőnyeg és a csehszlovák ipar nylonkészítményei. Fehér Rózsa Piackutatás a takarékosság szolgálatában A vásárló nap min­t nap ta­lálkozik a kiskereskedelemmel, de a kiskereskedelmi hálóza­tot ellátó nagykereskedelem­mel közvetlenül eddig nem volt kapcsolata. Pedig a nagykereskedelemnek igen fontos szerep jut az áruellá- 245 000 ember utazik naponta trolibuszon Az „őstrolitól” az Ikarusig Ahol a bélyegek és a tíz-tizenkét színnyomású plakátok készülnek SCO ez&c faunt nyelet égoló a zaténtéi ,­­ az­­Miami Aliab­dában A magyar bélyegek komoly rangot vívtak ki maguknak a világban. Az Állami Nyomda készíti ezeket, számos más, ugyancsak nagy felkészültséget igénylő n­yomtat­vánny­al együtt. Plakátok is készülnek itt, tíz-tizenkét színnyomással; most éppen a béke­plakátokat nyomják. A bonyolult szak- és műszaki könyvek között szá­mos szovjet könyvet is készít az Állami Nyomda. Segítség ez a magyar nyomdaipar számá­ra, mert a könyvekhez szüksé­ges papírmennyiségen felül a munkadíjat ugyancsak papír­ban kapjuk meg. Jáni István főmérnök és Spiró Gyula főkönyvelő arról a tíz évről beszél, amely az Ál­lami Nyomdát valóban állami­vá tette. — Nálunk a fejlődés nem létszámemelkedésben, éppen az ellenkezőjében mutatkozik meg. Negyedével kevesebb dolgozóval termelékenységün­ket duplájára emeltük! !— mondja a főkönyvelő. Beruházást, új gépet alig ka­pott hozzá az üzem: öreg gép­parkkal, de jobb munkaszerve­zéssel s az üzemben dolgozók odaadó munkájával sikerült a szép eredmények elérése. Az eredmény nem maradt el: az Állami Nyomda egyike a könnyűipar ama üzemeinek, amelyek a Minisztertanács és a SZOT vándorzászlatást kap­ták jó munkájukért. Azóta az üzem minden dolgozója még szívesebben végzi munkáját. Jól beütött ez a március: az "új részvényesek" 800 000 fo­rintot kaptak nyereségvisszaté­rítés címén, három és fél nap­nak megfelelő összeget pedig szociális, kulturális és egyéb beruházások formájában lát­nak viszont. Mivel érdemelte ki az Álla­mi Nyomda ezt az elismerést? A válasz szerény: — Megfeleltünk minden kö­vetelménynek — ennyi az egész —, ez a főmérnök véle­ménye. Annyit azonban még sze­rénységük mellett is elárulnak, hogy az importanyag megtaka­rítás és deviza­szerzés terén igen sokat tesz az üzem. Az édesség, gyógyszer cso­magolásához szükséges színe­sen nyomott celofánt eddig ké­szen hoztuk be. Az Állami Nyomda saját rezsiben készí­tett egy olyan gépet, amelynek segítségével ma már nyomás nélküli celofán-hengereket im­portálunk, a nyomottnak egy­­harmadáért. Rövidesen mér szemenként celofánba csoma­golt Kalmopyrint vásárolha­tunk a gyógyszertárakban, szá­mos cukorka borítópapírja is itt készül. Egyelőre csupán kétszínnyomású celofánhenge­rek készülnek, de nagy szükség lenne egy korszerű, négyszín­­nyomásos gép behozatalára. A gép ára rövid idő alatt megté­rülne és segítséget nyújtana a csomagolás-kultúra további fejlődéséhez. Sétarepülés Budapest felett A Magyar Légiforgalmi Tár­saság az idén újból módot nyújt a budapestieknek és vi­dékieknek sétarepülésre. Áp­rilis 5-én és 6-án indítanak gé­peket, felnőtteknek 45 forint, a gyermekeknek — 2 éves kor­tól 12-ig — 25 forint a részvé­teli díj. Jegyeket elővételben is lehet vásárolni a MALÉV központi irodájában és az IBUSZ-irodákban. Az üzemek és a KISZ szervezetek egy-egy gépet külön is igénybevehet­­nek. iOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOÖOOO-OÓOO Napirenden az áprilisi tréfa Helyes intézkedésnek tartom, hogy nem változ­tatták meg az Állatkert te­lefonszámát, így aztán áp­rilis elsején nem kell ke­resgélni a vastag telefon­könyvben, minden tréfa­­kedvelő ember kívülről tudja és meghagyhatja fontos üzenetként a barát­jának: — Kérem, életbevágó ügyben felhívni Jónás urat, 228—029. És az Állatkertben az idén sem haragusznak a beugratott telefonálókra, akik sűrűn kérik április elsején Jónás urat — sőt mosolyogva adják meg a választ: — Tessék később hívni. Medencén kívül van. Valamikor irodalmi di­vat volt április elsején be­ugrató tréfát alkotni. Olyan szellemi nagyságok, mint Kosztolányi Dezső és Karinthy Frigyes (mind­ketten imádták az évelő­­dést, az ugratást) sohasem mulasztottak el ifjúkoruk­ban megünnepelni április első napját. Egy nagyon régi március végén idejében megkezd­ték a munkát és a Pesti Napló házitelefonján ke­resztül a szegedi nőegylet nevében interurbán »fel­kérték a Farkas Imrét jól dotált előadás megtartásá­ra. Természetes április el­sejére. Napokon keresztül jelentkezett a­­szegedi tit­kár, részletesen megbe­szélte Farkas Imrével a műsort, az utazást, a hono­ráriumot. Remekül indult az áprilisi beugratás, a két tréfacsináló már arra is gondolt, hogy a nagyobb hecc kedvéért belefekteti és táviratilag elküldi az előleget, amikor közbejött valami. Farkas Imrét, az Iglói diákok szerzőjét már ötven évvel ezelőtt ked­velték a nők és a szerkesz­tőség telef­onkisaszonya elárulta a tréfát. A két író április elseje előestéjén Szegeden feladott táviratot kapott. Mind Kosztolányi, mind Karinthy hahotázva olvasta a szöveget: "Farkas Imrét nem tud­juk megfizetni, leszállítjuk az igényünket, műsoros esténkre Önt szerződtet­jük. NGegistető Titkár*­­sfed Kedd, 1958. iprtRs E HAJSZA M! A FELADATA A TITOKZATOS UTASNAK? Színes szovjet film Bemutató: április 3

Next