Magyar Nemzet, 1958. augusztus (14. évfolyam, 180-205. szám)
1958-08-01 / 180. szám
4 m KÖNYVESPOLC, Anatole Francé: A FEHÉR KÖVÖN A Mester fehérszakállas faun arcán Bergeret úr, az ártatlan párizsi tanár, az epikureus Coignard abbé és a művelt római prokonzul, Gallio gondolatvillámai cikáznak, amint hosszú garabonciás köpenyében a veronai San-Zeno templom előtt vagy az antik Róma "fehér kövein", a Fórumon mereng. Ezt a képet látom magam előtt, valami régi folyóirat lapjainak avarjából bukkanhatott fel újra. Róma kövein álmodja a múltból a jelent. Sokan próbálkoztak ezzel előtte is, utána is — napjainkban is — de nagyon kell értenie az álmodozáshoz annak, aki lemerülvén a történelem feneketlen mélységeibe, olyan kincsekkel bukkan fel onnan, mint Francé. A Fehér kövön t, a századforduló gondolatainak ezt a klasszikus veretű, átlátszó tisztaságú francia mondatokkal megírt nehéz summáját is onnan hozta: császársírok omló kövei közül, Athén és Korinthosz oszloptorzóinak tövéből. A szkeptikus Francé, aki bár megtanította a kortársait arra, hogy — Claude Avelinetől idézem ezt a montaigne-i maximát — »kételkedni nem könnyű dolog«, ebben a könyvében mintha csak összefoglalná egész életművének tartalmát. A »szkeptikus« író emberhitét. Tudjuk, hogy milyen messziről érkezett el idáig. Tollában Voltaire ekraziljával parnasszista, Renankövető volt, "javíthatatlan" könyvember, szajnaparti antikváriumokban élt, még lázadó angyalai is könyvtárlátogatással kezdték földi szereplésüket. Rabelais, Erasmus, Swift iróniája gyilkos ostorként suhogott a kezében, de nem ölt még, egészen addig nem ölt, amíg nem tudta, hogy hová kell sújtania vele. Az Histoire contemporaine-nel született meg az a Francé, aki a Fehér kövön-t írta. Ez a mű, akárcsak a Mester legtöbb írása, szétfeszíti a novella, a regény határait, még a "keretes elbeszélés" — ebben az esetben doktriner — műfaji meghatározását sem fognám rá. Anatole Francé legérettebb gondolatai — ezért mai olvasmány. A Gallio-ban az emberiség történetének egyik legérdekesebb pillanatát ragadja meg: a római világ és a kibontakozó kereszténység találkozását. Amikor a békétlenkedő zsidók közé hívják igazságot tenni, a prokonzul nem sejti, hogy a gennyesszemű, fanatikus megszállott, "valami Chrestus" követője, név szerint Saulus — az első igazi keresztény, évszázadokat alakító eszme hordozója. ("... mivel puszta szavakon civakodnak és törvényük kifejezésein különböztek össze, ez az ügy nem tartozik rám, ilyen pernek én nem lehetek bírája .. .«) Történeti és vallásbölcseleti fejtegetéseiben — melyeknek mélyén az ókori kelet és nyugat tudós ismerete rejlik — a méltóságos témával nyugtalan paradoxonok, ficánkoló ötlettársítások vegyülnek s közben-közben cinkosan az olvasóra is hunyorít egyet. (Odarakja például ezt a félvad selyemszövőt egy kardinális hintójába és azon mulat, hogyan fest egymás mellett két ennyire különböző megjelenésű ember.) Az alapötletről — később, más helyen, Renant variálva — ezt mondja: »Mily kevés előrelátás van olykor még a legokosabb emberben is! Kiderült, hogy e hitvány szektariánusok perpatvara volt a század legnagyobb eseménye.« Az embernek — Francé ironikus fejtegetéseit olvasva — önkénytelenül is Diderot szellemes védőbeszéde jut az eszébe: »Megyek a sötét éjszakában s csak egy kis pislogó mécses vezet. Jön egy teológus és elfújja azt is.* Bár Francé minden írásában — a látszólag legelvontabb témájában is — a századvég politikai viharainak és társadalmi harcainak párlata sűrűsödik össze és csapódik le, a másik elbeszélés ma is közel áll gondolatainkhoz. A Gallio felolvasása után egy csendes kis római kocsmában hirtelen a jelenbe fordul a tárgy. Francé — "tolmácsa", Langalier útján — a jelenről és a félmúltról beszél. A gyarmatosításról, az orosz— ispán háborúról, az európai nagyhatalmak mohó tengerentúli kalandjairól, Amerika terjeszkedéséről. Itt izzanak fel igazi erejükkel azok az eszmék, amelyeket a Crainquebille megírásának ihlete, majd Jaurés-zel és a munkásmozgalommal való közelebbi megismerkedés szított fel benne s amelyeket a Dreyfusügyben tanúsított szenvedélyes állásfoglalásával deklarált először a világ előtt. "Volt rézháborúnk, szénháborúnk, gyapotháborúnk. Harmadik Zélandban leöltük a lakosság kétharmadát, hogy a megmaradtakat esernyőink és nadrágtartóink megvásárlására kényszerítsük ... Magunk ellen fegyverezzük Ázsiában és Afrikában az elfojthatatlan haragot, magunknak készítjük elő az ellenséges milliókat.* A Pingvinek e gondolatát ismételve, itt csattan fel először egyértelműen, kiáltásszerűen humanizmusa, a fajok teljes egyenlőségét hirdető apostoli hite. "A kínaiak nem küldenek misszionáriusokat Párizsba, Berlinbe, Szentpétervárra, hogy funcsuira tanítsák a keresztényeket és felkavarják Európa nyugalmát, az afrikaiak nem gyújtották fel Versaillest egy felsőbbrendű civilizáció nevében.« Szkepticizmusa — Babits szavaival: •egyetemes kételyek — ott ért véget, ahol meglátta: a gyarmatosítás embert emberbőréből kivetkőztető kalózmorálja és a leigázottak szenvedése hovatovább lakhatatlanná teszik a földet. A szkepticizmust a szocialistává vált író harcos kiállása veti a haszontalan filozófiák temetőjébe. "A szó, ha nem jel, puszta hang*, — ez a Fehér kövön tartalma. Lakits Pál fordítása — akár a Gallio Horatius vagy Tacitus mondatainak zengését idéző stílusvarázsát ízlelgetjük, akár az igaz álmok vagy hazug álmok messzi jövőről rajzolt képének korábbi fordításaira emlékezünk — kitűnően megállja a helyét a gazdag magyar Anatole France fordítás-irodalomban. (Európa Könyvkiadó.) Tamás István Diderot: MEGTÉVESZTÉS A legokosabb francia írónak ez a négy évvel ezelőtt felfedezett és kiadott pajkos írása, amely kellemes csevegés formájában meséli el, hogyan szerezte vissza Galicin herceg elhagyott szeretőjétől Diderot egy magát török orvosnak kiadó "zsivány" segítségével az orosz főúr arcképeit, csak "melléktermék", vázlat és töredék. Ha nem is olyan mélyreható, parázs szatíra, mint a Rameau unokaöccse (amely szintén az idén jelent meg az Európa Könyvkiadó Világirodalmi Kiskönyvtárában), ha nem is olyan remek realista regény, mint az Apáca és ha nem is olyan káprázatosan gondolatgazdag, mint az Egy bölcselő beszélgetése a marsallné asszonnyal, nem méltatlan tollgyakorlata annak az írónak, aki Marx kedvenc próza írója volt, akit Taine "kitörő tűzhányónak" tartott és akiről a Goncourtok azt írták 1858-ban Napójukba, hogy "az új Franciaország legelső lángesze". Bár a beteges és babonás Démet kisasszonytól fondorlatosan kicsalt portrék visszaszerzése nem több diákcsínynél, Diderot történetében fel-felcsillan a nagy író sistergő szelleme, a párbeszédeknek az a nagyszerű életíze, a stílusnak az a jellemző allegro prestissimója, amely Diderot-t ízig-vérig modern szerzővé teszi és Stendhal közvetlen elődjévé avatja. A fordítás a fiatal Gyertyán Ervin munkája, őt eddig inkább tehetséges költőnek, ügyes ifjúsági írónak ismertük. Most megmutatta, hogy a Diderot-próza tolmácsolásának nehéz próbáját is ki tudja állni. Ha még egy kicsit feszesebbre húzza a hűség zubbonyát és még egy-két fokkal feljebb lendül a lelemények létráján, kiváló műfordító lesz belőle. Utószava sajnos túl szűkszavú és földhözragadt. Pierre Daix sokkal szárnyalóbb bevezetőt írt a francia kiadáshoz, talán érdemes lett volna átvenni. A csinos kötetet immár patinás bibliofil kiadónk, a Magyar Helikon jelentette meg, Picasso varázserejű, a zseniális íróhoz mindenben méltó rajzaival. Bajomi Lázár Endre A SZINKRONSTÚDIÓBAN Hétköznapi tragédia A Pannónia Filmstúdióban új olasz film szinkronizálását kezdték meg. Története napjainkban játszódik. Hőse egy olasz kisember, aki olyan körülmények közé kerül, hogy szembefordul a társadalommal, családjával és embertársaival. Andrea Marcoccit, egy gyorsvonat mozdonyvezetőjét az események kizökkentik mindennapi életéből. Megtudja, hogy leánya gyereket vár egy kereskedő fiától. Egy fiatalember a vonata elé veti magát, s ő későn fékez. Ezek az események annyira megzavarják és megrendítik, hogy nem veszi észre a piros jelzést, majdnem összeütközik a szembejövő szerelvénnyel. Az illetékes szerveket nem érdekli egyéni tragédiája, elbocsátják állásából, és olyan munkahelyre kerül, ahol jóval kevesebb a fizetése. Ettől kezdve megváltozik az élete. Elkeseredésében sztrájktörő lesz. Családja szétzüllik körülötte; nagyobbik fia veszélyes adósságokba keveredik, leánya ugyan férjhez ment a fiúhoz, de boldogtalan. Új férfi kerülgeti. Marcocci elkergeti a gyermekeit, megüti feleségét. Kocsmákban keres feledést, borba öli fájdalmát, sértődöttségét, lázadozását. Hosszú idő telik el, amíg újra társaira talál, s visszatér családjához; megtörtén, betegen, megbocsátva és megbékélve. Halála után az élet megy tovább. A leány és férje egymásra talál, a nagyobbik fiú dolgozni jár, a kisebbik pedig iskolába. Csak a mama hord gyászruhát, s reggelenként eltűnődik a lépcső karfájánál, amikor a szomszéd férfiak dolgozni, a gyerekek pedig iskolába indulnak. — Pietro Germi, Marcocci alakítója sokoldalú művész — mondja Csákányi László. — Ő írta a forgatókönyvet, ő rendezi a filmet és ő játssza a főszerepet is. Nekem könnyebb feladatom van; Germi magyar hangját adom. De ez a munka is a legteljesebb átélést kívánja meg. "Szinkronban kell lennem minden érzésével és indulatával, hogy ugyanazt a hatást válthassam ki, amit Pietro Gemi hangja — hogy minél tökéletesebben kifejezhessem azt, amit a film képpel fejez ki. A szinkront Luttor Mária rendezi. Kitűnő színészek egész sora dolgozik még a film szinkronizálásán. Tolnay Klári, Várady Hédi, Mádi Szabó Gábor, Szabó Gyula és a főiskoláról most kikerült Perlaky István. A film ősszel kerül a közönség elé. T. E. Magyar Nemzet Mia „modern”? L egyes mai pesti ifjak erre a kérdésre találó magyarsággal azt szokták felelni: az, ami "klassz". Sajnos, az öregebbek és a nem eléggé pestiek még nem értik eléggé ennek a szónak mélységét és szépségeit. Ezért előkeresik az Irodalmi Lexikont, melyet Benedek Marcell szerkesztett és ott a modern szó magyarázatára a következőket találják: »Modern az a műalkotás, irodalmi irány, vagy szellemi áramlat, amely nemcsak, hogy a mai időkben keletkezett, de meg is felel a mai idők gondolkodásának és ízlésének.* Harminc évvel ezelőtt így is volt, sőt négyszáz évvel ezelőtt is, amikor például Michelangelo és Raffael voltak modernek, az ő korukat nevezte Vásári "la moderna*-nak. Persze ők még ma is egész jók és modernek, ellenben nem biztos, hogy a hatvan, hetven év előtti modernség is ilyen ismerős. Ki emlékszik még például Arno Holzra, az ő jeligének írott verssoraira arról, hogy milyen is legyen a modern poéta. Akkor a "konzekvens naturalizmus" volt a modern. Később a szimbolizmus, majd az impresszionizmus, expresszionizmus lett az új. Az "izmus*-ok történetének írója bőségesen értekezhetne arról is, hogy az, ami •modern*, szükségképp haladó-e, vagy sem. Mert hiszen a ma tükrében aligha modern az olyan irány, áramlat, stílus, amely csak a kiváltságosokhoz, a szellemi legfelsőbb tízezerhez szól, amelynek egyik sarkalatos alapelve, hogy •minden oldalon legyen néhány olyan mondat, amelyet az átlagember ne értsen meg. A színház, a dráma történetében a modernség fogalma még szorosabban függ össze a szociális szempontokkal, mint az irodalomban. Színházaink dicséretes buzgólkodása újszerű, modern darabok bemutatására két nagy tanulsággal szolgál. Az első az, hogy ezek a modern bemutatók más és más közönségtömegeket vonzanak, más és más társadalmi réteghez szólnak, tehát helytelen őket közös kalapba dobni, közös nevezőre hozni. Ez csak növeli a modernségről alkotott mai fogalmak zűrzavarát. És ez már a másik nagy tanulsághoz vezet, ahhoz, hogy elfelejtettük a modernség múltját, haladó és nem haladó hagyományait. Modernnek tartunk olyan műveket, melyek mind tartalomban, mind formában csak annak a közönségnek újak a modernek, mely nem ismeri, nem is ismerheti a családfájukat. A mi színházi életünk fejlődése mindig szabálytalan volt, jó és rossz értelemben egyaránt. A két világháború közötti korszak alig-alig engedte színpadra az igazán modern és haladó műveket. O’Neill "Jones császára* például "túlságosan forradalmi* volt és "tagadta a fehér ember felsőbbségét az általa elnyomott színes fajták fölött. Giraudoux "Siegfried"-je németellenesnek tűnt és sértette a hadsereg tekintélyét. Száz példát lehetne felhozni arra, hogy miért nem ismerhette meg fiatalabb korosztályhoz tartozó közönségünk azokat a műveket és irányokat, melyek az új tartalom és új forma keresésében sokkal előbbre mentek, bátrabbak, forradalmibbak voltak, mint a most színre kerülő "modern"-ek, melyek a tegnap nagy örökségét a mai közönségsiker aprópénzére váltják be. T nem hiba a tegnapi modernséget is bemutatni a mai közönségnek, de hiba, ha nem tudjuk, hogy a puskaport már föltalálták, sőt használták is. Mind a nyugat, mind a kelet modernjei tudatosan használják fel a megelőző nemzedékek, vagy az öregebb kortársak eredményeit. Brecht, Miller, Wilder, Visnyevszkij, Anouilh, Osborne, Marceau és a többiek vallják és hirdetik, hogy mit honnan vettek. Nem szégyenüik modernségük származását, sőt egyre inkább bizonygatják annak népi eredetét. Kelet többezer éves színházi hagyománya, vagy az antik görög színháznak nagy tanulságai éppúgy alapfalai ennek a modernségnek, mint Shakespeare díszletek nélküli, "fölvonásokat" nem ismerő népszínháza, a francia piac színháza, az olasz commedia, vagy a színház történetében egyedülálló termékenységű spanyol—klasszikus — népszínház. Alig áttekinthető gazdagságú tudományos irodalom ismerteti ezt az anyagot. Helyes-e, ha mi megtakarítjuk magunknak a megismerés fárasztó munkáját és a színház tudományos világirodalmának mellőzésével mindent kizárólag a mi saját kis színházi világunk békaperspektívájából szemlélünk? A modernséget is? Egy esetben helyeselhető lenne a vicinális szemlélet, ha ez a mi saját színházunk és színműirodalmunk újjászületéséhez, modernné válásához segítene bennünket. Ehhez azonban annak a fölismerése és a köztudatba való átplántálása kellene, hogy modern magyar dráma, új magyar színházi szellem nélkül nincs modern magyar színház. A magyar Thália még nem lesz jó értelemben modern attól, ha műsorainkban — reklámszalámi gyanánt — szerepel egyegy külföldön mér világsikert aratott modern dráma. Ha a nyugati sikerek importja egymagában is elegendő lenne, akkor aligha volna szükség állami színházakra és milliós szubvenciókra, mert ezt a fajta műsorcsinálást a tőkés színházak a saját pénzükből is jól meg tudják oldani, aminthogy a múltban meg is tették. Az állam színházaitól azt várja mindenki, hogy a magyar nép pénzéből a modern magyar drámát teremtse meg. Azt a drámát, mely nem az itthon látott import-modernség sablonos hatáselemeit igyekszik lemásolni és ósdi tartalmakra ráakasztani, dísznek és alibinek. Hogy milyen legyen ez a holnapi modern dráma? Hatásában olyan, mint például az Aischylos "Perzsák*-ja. Miért? Idestova két és félezer éve, hogy az athéni kormány betiltott egy égetően "mai" drámát, a szerzőt pénzbüntetéssel sújtotta és eltanácsolta újabb aktuális témák színrevitelét. Aischylos ekkor megírta a maga azonos tárgyú darabját és bebizonyította az illetékeseknek intézkedésük tarthatatlanságát. Ezzel talán először állított világraszóló példát arra, hogy hatósági intézkedések tévedéseit lángelmék modern alkotásaival lehet legcélszerűbben kiküszöbölni. A szocializmust építő társadalmak lehetőséget adnak a drámaíróknak, hogy — több ezer év tapasztalatainak birtokában, korunk magaslatára emelkedve — új Aischylof-ok legyenek; a nép színházának írói, akik hisznek a népben és akikben hisz a nép is. Szűcs László István A Szegedi Nemzeti Színház augusztus első hetében megkezdi a munkát az új idényre. Próbálják a szezon bemutató darabját, a "Lear király*-t Kiss Ferenccel a címszerepben. Egyidejűleg megkezdődnek a próbák a «Svejk*-ből is. Svejket Káldor Jenőre, a szegedi színház egyik legrégibb tagjára osztották ki, aki a nyári szünetben, júliusban a Majakovszkij Színpad műsorában játszott mint vendég. A román Külföldi Kulturális Kapcsolatok Intézetének támogatásával Bukarestben ünnepélyes külsőségek között megnyílt a magyar kirakatművészeti kiállítás. # A "Zaide" Mozart ritkán játszott operája került előadásra a Bécs melletti Baden szabadtéri színpadán Heinz Norfolk vezényletével. Péntek, 1958. augusztus 1 Sík a Miért sír a kislány a t Balaton partján? ... Telt ház van a Balaton mindkét partján, a vidám fürdőzők zsivaja néha valóságos bábeli hangulatot teremt, hiszen a magyarokon kívül szép számmal látogatnak el az idén a gyöngyháztükrű tó partjára a külföldi vendégek is. A fürdővendégek közös tulajdonsága — legyenek azok bármelyik föld szülöttei —, hogy szeretnek ajándéktárgyakkal kedveskedni otthonmaradt hozzátartozóiknak, de szívesen visznek haza a maguk számá- ra is szép dísztárgyakat vagy gyűjtőnévvel mütyür- kének nevezett hiábavaló- iágokat, ami a kellemesen eltöltött vakációra emlé-keztet. Mégis ezekben az ízléses ajándéktárgyakban és bájos semmiségekben van most a legnagyobb hiány a , Balaton mindkét partján. Pedig az Iparművészeti Vál- lalat már jóelőre gondos- kodott, sőt a Művelődésügyi Minisztérium anyagi hozzájárulásával pályázatot is hirdetett helyi ajándéktárgyakra. A pályázat nagyszerűen sikerült, sok kedves, ízléses, valóban művészi darab került a zsűri elé. Már előre kiszemeltük, amikor a kiállításon láttuk, azokat a tárgyakat, ame-lyeket majdan nyáron valamelyik balatoni bazárban megvásárolunk. Sajnos, azonban erre nem nyílott lehetőség, mert a zsűri által kiválasztott, dicséretet nyert ajándékholmikat hiába kerestük a Balaton mindkét partján. Ezért sír hát a kislány a Balaton partján . ■.. (d. m.) OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO Tíz új, mai tárgyú egyfelvonásost jelentet meg a Táncsics Könyvkiadó. A kötetet Szécsy Lajos szerkesztette, s ugyanő rendezi, fiatal színészek közreműködésével azt a bemutató előadást, amelyen a kötet három darabját viszik a közönség elé. A három egyfelvonásos: Gáli István: Varjú az ereszen, Háray Ferenc: Tettének oka ismeretlen és Berkesi András: Válaszút. A bemutató augusztus 15-én lesz a Móricz Zsigmond művelődési otthonban. RÓMAI VAKÁCIÓ Amerikai filmvígjáték. Főszerepben: Gregory Peck és Audrey Hepburny Kísérőműsor: PONTOZÓ, színes magyar táncfilm. * Szabadság (XI. kerület), Szikra (de.), Alfa, Zuglcs, Attila (B.-fok), Vasas Kertmozi, Sziget (Margitsziget) ELSŐ ÖRÖMÖK Fegyin regényének színes szovjet filmváltozata A DUNA, JÓZSEF ATTILA KULTÚROTTHON (XIII. kerület) BOMBA Sorsdöntő órák egy kisvárosban. Csehszlovák film. ♦ KOSSUTH: ALKOTMÁNY, HUNYADI, PUSKIN mozik műsorai FŐVÁROSI NAGYCIRKUSZ AUGUSZTUSI MŰSORA ICZ ■ Mm. ral Pf HC rl» Pf VESS g n | g gt HADZSI KURBANOV DAGESZTÁNI CSOPORTJA_____________