Magyar Nemzet, 1958. november (14. évfolyam, 258-283. szám)
1958-11-01 / 258. szám
4 A magyar plakátművészet sikere Moszkvában és Frankfurtban Az elmúlt hetekben két eseménye volt a magyar alkalmazott grafikai művészetnek. Moszkvában a nyomtatásban megjelent plakátok és egyéb művészi jellegű nyomtatványok kerültek bemutatásra, elsősorban a szovjet grafikusművészek és szakemberek részére. Frankfurtban pedig a Buchmesse alkalmából eredeti tervekből rendeztek kiállítást a város legismertebb kiállítóhelyiségében, a XIV. században épült Römer Hanfa-ban. A moszkvai kiállítás szervezője, Zsigmondi Endre, a Magyar Hirdető igazgatója elmondotta beszámolójában, hogy a bemutatóra a szovjet testvérvállalat meghívására került sor. Bár a bemutató tartama rövid volt, a látogatók által kitöltött véleménykutató ívekből, s főleg a kiállítással kapcsolatos előadást kísérő "vitából világossá vált, hogy a magyar művészek alkotásai sikert arattak a szovjet művészek és más szakemberek előtt. A Szovjet Képzőművészek Szövetsége megbízásából felszólaló Szoboljevszkij műtörténész többi között ezeket mondotta referátumában: »Mindenekelőtt megragadott — kevés kivételével valamennyi munkánál — az a hallatlan ötletgazdagság, dús fantázia, a meggyőző kompozíció, a színek dekoratív hatása, tehát mindazok az összetevők, amelyek szimpla illusztrálás, szürke típusmű helyett monumentális, dekoratív alkotást hoznak létre. Az ilyen alkotás elvszerűségével valóban aktív agitatív erőt fejt ki a propagált tárgy mellett, tudatosan kiszámított művészi célbatalálás — egyszóval igazi plakát!" A többi felszólaló is részletesen elemezte a kiállított műveket, főként a kereskedelmi jellegű munkákat jellemezték ötletesnek és korszerűnek. Megjegyezték, hogy a politikai jellegű plakátok száma aránylag csekély, mondanivalójuk is többször szokványos, s nem mindegyik művész mélyült el e fontos témakörben. Elmondották azt is, hogy a bemutató segítette a szovjet művészek fejlődését is, és szükségesnek tartották a kapcsolatok további fejlesztését, a nyomtatott művek állandó cseréjét, kölcsönös kiállítások rendezését, nemcsak a magyar, hanem az összes baráti állam művészeinek alkotásaiból, cserelátogatásokat, stb. Több felszólaló kiemelte a magyar nyomdaipar magas színvonalát Az elhangzott javaslatok alapján Zsigmondi Endre tárgyalásokat folytatott az illetékes szovjet szervekkel, megállapodtak a fokozott együttműködés részleteiben. Így a jövő évben magyar plakátkiállítás lesz Moszkvában s — ha lehetséges — sor kerül a szovjet grafikusművészek budapesti bemutató kiállítására is. A frankfurti kiállítás eredményeiről Galgóczi Éva és Kozma György, a kiállítás szervezői számoltak be. A magyar grafikusok első nyugati bemutatkozásán hetven művész háromszáz tervét állították ki. Ez a bemutató kísérlet volt az ilyen jellegű "szellemi export" kibővítésére. A kiállítás a vártnál nagyobb érdeklődést keltett, a televízió is közvetítést adott róla. Az NSZK több városából és külföldről is megjelentek reklámszakemberek és cégek, s előzetes tárgyalásokat kezdtek képviseletünkkel. Jellemző, hogy a népi demokráciákkal szemben rendszerint elfogult Neue Presse így írt a kiállításról: "Ezek a budapesti plakátok csak úgy árasztják egy természettől fogva vidám nép életörömét, sokszor folklorisztikus stílusban mégis mindig modern megoldással ... Azt hihetné az em-Okos dolog volt néhány évvel ezelőtt létrehozni a néptáncosok bemutató színpadát. Műsorainak kapcsán időnként vizsgálóra lehetett venni az öntevékeny csoportok művészetelvi és gyakorlati kérdéseit. Új művekből összeállított estek vagy egyes üzemi, intézményi, szakszervezeti, központi együttesek produkciói nemcsak a részvevő csoport problémáira világítottak rá, hanem a néptánc-mozgalom általánosabb érvényű diagnózisát is megadták. A Magyar Állami Népi Együttes székházában megtartott évadnyitó program ezúttal csak a tematikus táncokra korlátozódott. Helyes volt rájuk irányítani a figyelmet, mert az elmúlt esztendőkben éppen ebben a műfajban burjánzott leginkább a dilettantizmus. A mostani bemutatót indokolja az is, hogy a párt megalakulásának és a Tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulójára sok öntevékeny csoport készül tematikus számmal. Öt fővárosi és egy vidéki csoport szerepelt egy-egy számmal. Láttunk zsánerképet, aprócska cselekmény köré kanyarított néptánc-feldolgozást, drámai táncmonológot, ismert versre, vagy zenére komponált művet, mesejátékot. Kellemes meglepetést okozott a bemutató: a vártnál, a sok évi átlagnál jobb színvonalú produkcióknak örülhettünk. Nőtt a koreográfus-oktatók igénye önmagukkal szemben. Jobban érvényesítették a rendezés, a hangulati felépítés, a típusteremtés kötelező szabályait, jobban támaszkodtak a zene lehetőségeire. Az előadók is gondosabban dolgozták ki szerepüket, s igényesebb zenei kísérleteket hallottunk. Emelkedett tehát a színvonal, csökkent a dilettantizmus. Igaz, a fellépő csoportok a néptáncmozgalom derékhadához tartoznak. Hat, nyolc, tíz év óta működő együttesek s közülük nem egy szép hazai és külföldi sikerekkel büszkélkedhetik. Gyengébb színvonalat, azaz a mozgalom átlagához legközelebb álló teljesítményt csak a sok nehézséggel küszködő Kőbányai Sörgyár együttese nyújtott a bemutatón. Kellemes benyomást tett Aszalós Károly "Vizsgák előtt" című koreográfiája a KISZ Petőfi együttes tolmácsolásában. Jó ötletmorzsákkal hintett az egész jelenet, s a táncosok üdén, frissen alakítják szerepeiket. Székely népmesék, táncok nyomán született a "Székely Ferkó". Száz Béla komponálta, Barabás Dénes forgatókönyvére. Legjobb egyetemi tánccsoportunk, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem sikerekben gazdag kollektívája mutatta be. A kompozíció a témához illő naiv-népi szemlélettel ábrázolja a világot, a királyi udvart — afféle koronás kisbírójával, székely paraszt udvaroncaival. A táncosoktól azonban többet vártunk, jobb felkészülést, pontosabb összmunkát, ízléssel, stílussal állították össze a kísérőzenét s jól is játszotta Albert István vezetésével a zenekar. A karmester nélkül felálló kórus azonban igen gyengén látta el feladatát. Elismerésre méltó teljesítménnyel rukkolt ki a pécsi "Mecsek" együttes Simon Antal két koreográfiájának előadásával. Sikerült, kerekded zsánerkép a "Falu végén kurta kocsma", csaknem hibátlanul jeleníti meg Petőfi ismert versét. A Bartók Allegro Barbarojára készített koreográfiának magyar lány, janicsár és végvári vitéz a szereplője. Színpadon látott történetük azonban kevéssé illik Bartók művéhez, alkotó és előadók felkészültsége még nem elégséges ilyen nehéz feladat megoldására. Igényesen megalkotott táncdráma Szigeti Károly "Siralomházban" című jelenete. Feneketlen indulatok, a világgal, elbukással, egyházzal megbékélni s megalkudni nem tudó tehetetlen erő drámai atmoszféráját érezteti. Elismerésre méltó munkát végzett a koreográfus a megfelelő formanyelv kialakításában is. Főként a plasztikus pózok közvetítik jól a drámai mondanivalót. Karácsonyi Ferenc kitűnő alakításához hasonló egyéni teljesítménnyel pedig hivatásos együtteseink előadásain is ritkán találkozunk. Bárdos Tamás két zongorára, ütőhangszerekre írt muzsikája, Koch Aurél egyszerű díszlete jó segítséget ad a mű alaphangulatához. A néptáncosok bemutató színpadának műsora, úgy érezzük, sok tapasztalattal gazdagította a részvevőket, a szakmai közönséget, s bizonyára pozitív hatással lesz öntevékeny csoportjaink további munkájára. Csizmadia György kér, hogy a Romer Halle-ban bemutatott művek csak ritka kivételes teljesítmények a szokványos színvonal felett. A példa azonban sokkal számosabb, semhogy az ember becsukhatná a szemét egy ilyen kellemes megismerkedés előtt.* Az elért eredmények alapján — a magyar külkereskedelmi kirendeltség javaslatára — a Külkereskedelmi és a Művelődésügyi Minisztérium együttesen rendez hasonló kiállításokat a következő hónapokban Düsseldorfban, Hamburgban és Münchenben is. (fl) A néptáncosok bemutató színpadának tanulságai ÁTKELÉS PÁRIZSON Francia film Főszerepben : JEAN GABIN ALFA KOSSUTH (XIII. ker.) SZABADSÁG (XI. ker., de.) HUNYADI, MUNKÁS Magyar Nemzet „HOMVÁGY" Földes Mihály rádiódrámájának bemutatója vágya. A történelem azonban — a bakancs-ügyeken, a gyomron, az ösztönökön keresztül, apró szikrákat csiholva tűzlánggá — behatol az elesett, elmaradt hadifoglyok szívébe és elméjébe és áldozatos, okos, tudatosan harcoló forradalmárok segítségével a Béres Jánosok a forradalom katonáivá szegődnek. Földes Mihálynak a Kossuth Rádióban sugárzott hangjátéka rendkívül drámai helyzetet, fontos történelmi fordulópontot ragadott meg és a rádiódrámákban szokatlan lélektani mozzanatokat alkalmazott. Alig van közvetlen agitáció e rádió-drámában — ha igen, azt a fehér tisztek mondják, akik most az egykori ellenségek, a cári tábornokok zászlai alá toborozzák a hadifoglyokat. A volt hadifoglyokból lett magyar internacionalisták történetét a magyar szépirodalom még alig aknázta ki. Földes Mihály — színpadi változatra is alkalmas mondatnivalójú és szerkezetű — rádiódrámája egy magyar internacionalista csapat születését ábrázolja, általában művészien, vonzóan, helyenként — főleg a magyar fehér tisztek dialógusaiban — kissé bőbeszédűen. Seregi László megértette a "Honvágy" lényegét, értékeit után csak a mozgalmi múltú Körösztös Zsiga figurájának kellett volna nagyobb hangsúlyt biztosítani. Görbe János Béres János a hiteles, emlékezetes alakítás; megtalálta a honvágy epedő, komor hangjait, s a forradalmi elszántság kibontakozásának tolmácsolását is. Mellette Barsi Bélát emeljük még ki. Körösztös szerepében, Básti Lajos m atyai* őrnagy urát, Besztercei Pált, egy a szenvedésbe belezavarodott, szegény cigánylegény kicsiny, de szívvel ábrázolt szerepében és Benkő Gyula Fodor zászlósát, a későbbi komisszárt. Megrázó, emlékeztető, tanulságos estét szerzett a rádióhallgatóknak Földes Mihály forró atmoszférájú drámája. A. G. Vasárnap avatják Miskolcon Egressy Gábor színművésznek, az egykori miskolci Nemzeti Színház tagjának szobrát . Várady Sándor alkotását. 1917 decembere. Orenburgi hadifogolytábor... A tábor a cári uralom visszaállításáért küzdő Dutov atamán hatalmában van és a mundérba bújtatott magyar proletárok, a rongyosbakancsú hadifogoly közlegények közül is csak kevesen tudják még, miért is folyik tulajdonképpen a harc körülöttük? Bakancsuk rongyossága eleinte jobban kínozza őket, mint a fehér kozákok és a magyar királyi tisztek embertelensége, a honvágy hatalmasabb érzés bennük, mint a szabadságért vívott harcban való részvétel „Siómba t, 1858. november fc Enescu-emlékhangverseny George Enescuról az utóbbi időben nálunk is elég sok szó esett, az emlékezetére rendezett bukaresti fesztivállal kapcsolatban. Lapunk több ízben is foglalkozott a román zene úttörő mesterének munkásságával, jelentőségével, s hiányoltuk, hogy Enescu alkotásai nem, vagy alig jutnak el a magyar közönséghez. Most, a Zeneakadémián tartott Enescu-emlékhangverseny törlesztett valamit az adósságból. A kiváló komponista három zenekari művét hallhattuk az Állami Hangversenyzenekar előadásában, Komor Vilmos vezényletével. A műsorra vett két rapszódia kétségkívül Enescu legismertebb, legnépszerűbb alkotásai közé tartozik. Különösen áll ez az I. rapszódiára, amely szinte friss zuhatagként záporozza a román zenei folklórt: száziunk első éveiben ez a mű is erőteljesen jelezte a román nép hangjának betörését az európai műzenébe. Az I. rapszódia nálunk már régóta kedvelt, élvezetes volt hallani a másodikat is, amely Enescu zeneszerzői magatartásának és kezdeti stílusának további megismeréséhez vezetett el. Ugyancsak korai, 1904-ben keletkezett mű az Op. 9. számot viselő négytételes szvit; ez már az alkotás fejlettebb fokán építi be a folklór-elemeket s több alkalmat nyújt a szerző egyéni invenciójára. Komor Vilmos megszólaltatásában főképp a vonós-unisonóra írt I. tétel hatott meggyőzően, mint ahogy a II. rapszódia vonós-unisonója is a hangzás teltségével és dús tartalmával ragadott meg. A szvit III. tételében tapasztalt bizonytalanság azonban kínos érzést keltett. Helyes volt az L rapszódiával zárni a hangversenyt — friss vitalitása, elevensége fölvitte a hangulatot Ez a mű hangzott el a legközvetlenebb és a legerőteljesebb tolmácsolásban. Még csak anynyit: szerettünk volna egy későbbi, modern Enescu-művet is hallani (pl. a III. "falusi" szvitet). Enescun kívül egy ma élő román zeneszerző, Paul Constantinescu vonószenekarra írt Concertója szólalt meg, amely egy vonósnégyes zenekari áttétele. Constantinescu szerzeménye a román zene új útjáról adott tájékoztatást. sz. ) Tudományos ülés az 1918-as magyar polgári demokratikus forradalom 40. évfordulója alkalmából A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete, az MSZMP Párttörténeti Intézete, a Hadtörténelmi Intézet, az Eötvös Loránd Tudományegyetem új és legújabbkori magyar történeti tanszéke és a Magyar Történelmi Társulat az 1918-as magyar polgári demokratikus forradalom 40. évfordulója alkalmából pénteken tudományos ülést rendezett. Az ülésen megjelent a forradalomban részt vett számos veterán is. Az ülést Molnár Erik, Kossuth-díjas akadémikus nyitotta meg. — Az 1918-as októberi forradalomban a magyar nép újból kezébe vette sorsának intézését — mondotta —, hogy saját forradalmi erejével oldja meg azokat az alapvető társadalmi kérdéseket, amelyeket az 1948 óta eltelt 70 esztendő békés fejlődése nem tudott, vagy csak felemás formában tudott megoldani. A forradalmaikban többnyire kétféle erő egyesül: a tömegeik forradalmi aktivitása és a forradalmi párt, amely előkészíti és megszervezi a tömegek forradalmi lendületét. 1918-ban csak az októberi forradalom után alakult meg a Kommunisták Magyarországi Pártja, amelynek vezetésével a magyar nép nemcsak végrehajtotta a nemzeti és polgári demokratikus forradalmat, hanem ennek eredményeit meg is tartotta, hogy azok alapján tovább haladjon a társadalmi fejlődés magasabb foka, a szocializmus felé. Ezután Zsigmond László, a Történettudományi Intézet helyettes igazgatója tartott előadást Az osztrák—magyar monarchia széttörése és a nemzetközi erőviszonyok címmel. SIKLÓS ANDRÁS: Az 1918. évi magyarországi polgári demokratikus forradalom jellegének és sajátosságainak kérdéséhez Részlet a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi ülésszakán elhangzott előadásból. Negyven év távlatából, az októberi forradalom jellemző és sajátos vonásait keresve, elsősorban e forradalom demokratikus, népi jellegére kell rámutatnunk. 1848 óta nem csapott olyan magasra a szenvedélyek lángja, nem volt olyan széles, a dolgozók minden rétegét átfogó tömegmozgalom Magyarországon, mint 1918 őszéin és az azt követő forradalmak időszakában. Az 1918—1919-es forradalmak előjátékát a századforduló munkás és szegényparaszt mozgalmai, az elnyomott nemzetiségek megmozdulásai képezték. A "Vörös Péntek*, a "Vérvörös Csütörtök*, a dunántúli aratósztrájk, az élesdi sortűz. A tömegmozgalmak hátterében mint ez eléggé ismert, a monarchiának, Európa mindjárt a cári Oroszország után következő egyik legbetegebb országának akut belső bajai, megoldhatatlannak látszó belső ellentmondásai húzódtak meg: a tőke és a munka ellentéte, a súlyos földkérdés, az uralkodó osztályok belső marakodása, az elnyomott népek felszabadulási vágyai, magyar függetlenségi törekvések és a Habsburg abszolutizmus, amely e törekvéseket vaskézzel visszafojtotta, vagy ha a helyzet úgy kívánta, egymás ellen játszotta ki. A háború, amelyre 1914- ben a monarchia és Magyarország uralkodó osztályai elszánták magukat, nem utolsósorban menekülés volt a fojtogató belső problémák elől. A háború azonban megoldás helyett csak elodázni tudta a katasztrófa bekövetkezését. Az 1914-ben előállt új helyzet, a terror fokozódása, a nacionalizmus felszítása, a hazafias érdekre való hivatkozás egy időre a tömegmozgalmak viszszaeséséhez vezetett. De ez a visszaesés csak átmeneti volt A háború elhúzódása, a háború borzalmai, és szenvedései a belső ellentéteket végső soron minden eddiginél súlyosabban élezték ki. Ebben a helyzetben jött az orosz forradalom, az imperializmus korszakának első győztes polgári demokratikus forradalma 1917 februárjában és a világtörténelem első győzelmes szocialista forradalma 1917 októberében. A magyar munkásmozgalom, a magyarországi forradalmi erők gyengesége a háború előtt nem utolsósorban nemzetközi elszigeteltségükben rejlett. A monarchiát a reakciós nagyhatalmak fojtogató gyűrűje vette körül. A győzelmes orosz forradalom áttörte ezt a gyűrűt és példájával biztatást, hatalmas lökést adott a monarchián belüli, erjedésben levő forradalmi mozgalmaknak. De a háború nemcsak a cári önkényuralom pusztulását hozta magával. 1918 őszén nyilvánvalóvá vált a német katonai gépezet és a monarchia hadseregének veresége, a Hohenzollernek és a Habsburgok bukása is, mely megfosztotta a magyar uralkodó osztályokat hatalmas külső támaszaitól. Azoktól a támaszoktól, amelyeken a belső reakciós politika a dualizmus időszakában felépült A magyar munkásmozgalom a háború előtt nemcsak nemzetközileg, de az országon belül is elszigetelt helyzetben volt. A munkásság forradalmi szellemtől áthatott harcait a szociáldemokrata vezetés a szűken értelmezett munkáskövetelések keretébe szorította. A munkásmegmozdulások nem kapcsolódtak össze a parasztmozgalmakkal, az elnyomott nemzetiségek felszabadulási törekvéseivel, a nemzeti függetlenség kivívására irányuló követelésekkel. Még a forradalmak közvetlen előjátékát képező 1918 januári és júniusi sztrájkmozgalmak is elsősorban munkásmegmozdulások voltak és csak kevés támogatást kaptak más osztályoktól és rétegektől. Ekkor, 1918 elején még állt a német katonai gépezet, a kispolgári rétegekben még élt a remény, hogy a háborút lehetséges lesz sikeresen befejezni és ezek a rétegek látszólag paszszívan szemlélték az események alakulását. 1918 őszén, amikor Németország és a monarchia hadseregének katonai veresége, az uralkodó osztályok egész eddigi politikájának a csődje nyilvánvalóvá vált, a munkásmozgalom az országon belül is kitört addigi elszigetelt helyzetéből. A háborús vereséget és ezzel akarva akaratlan az egész addigi munkapárti politika csődjét 1918 októberében maga Tisza István volt kénytelen a parlamentben bejelenteni. Ez a bejelentés tagjaként ütötte fejbe az illúziókban élő és a háború szerencsés kimenetelében még reménykedő polgári és kispolgári rétegeket. Ebben a helyzetben a munkásmegmozdulások már szorosan összefonódtak a polgári baloldal törekvéseivel és magukkal sodorták a kispolgári rétegeket, a háborúba beleunt katonákat, a diákokat. Amikor pedig a forradalom Budapesten 1918. október 31-én győzedelmeskedett, megmozdultak a paraszti milliók, a vidék és ha ösztönösen, program és szervezettség nélkül is, de hozzálátott, hogy elnyomóival a maga módján leszámoljon. Budapesten a forradalom éjszakáján jelentős karhatalmi erők voltak összevonva. A rendelkezésre álló adatok szerint 81 karhatalmi század, továbbá 37 géppuskásszakasz és ezek között olyan megbízhatónak vélt alakulatok, mint a honvéd tanezred és a bosnyák zászlóaljak. Azok, akik később az ellenforradalom időszakában utólagosan a polgári demokratikus forradalom népi jellegét kétségbevonni igyekeztek, értetlenül álltak azzal a ténnyel szemben, hogy ilyen feltételek mellett hogyan tudott az általuk annyira lebecsült tömegmozgalom október 31-én éjszaka olyan könnyen győzelmet aratni. Bűnbakot keresve a forradalmi eseményekért, a többi közt a katonai vezetést okolták és a rendszer bukását a katonai parancsnokoknak a döntő pillanatban tanúsított gyávaságával és erélytelenségével magyarázták. De az ilyesféle legendákkal szemben Lukachich Géza báró, Budapest utolsó katonai parancsnoka emlékirataiban nyilván nemcsak saját személyét igyekszik menteni, hanem az igazat írja le, amikor pontosan beszámol a Budapesten levő katonai alakulatok 1918 őszén bekövetkezett bomlásáról. Október 30-án éjjel a forradalom mindent elsöprő erejének nyomására a legmegbízhat