Magyar Nemzet, 1964. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-01 / 101. szám

Mikojan a­sszív­ott­ japán kapcsolatok bővít­ésének lehetőségeiről­ ­ Moszkvából jelenti a TASZSZ. Anasztasz Mikojan, a Szovjet­unió miniszterelnökének első helyettese szerdán válaszolt a Kiodo Cuszin japán hírügy­nökség vezérigazaatója, I­va­mot­ov kérdéseire. Mikojan bevezetőben hang­súlyozta- a politikai, kereske­delmi, gazdasági, tudomá­nyos és kulturális együttmű­ködés a Szovjetunió és Japán között megfelelne mind a ja­pán, mind pedig a szovjet nép érdekeinek, előnyös és hasz­nos lenne számukra,­­erősítené mind a két ország biztonságát s a Távol-Kelet békéjét. Hoz­záfűzte, hogy mind a két fél sokat tehetne a szovjet—ja­pán jószomszédi kapcsolatok további erősítéséért.­­Régen alá kellett volna írni a béke­­szerződést és felszámolni a sajnálatos múlt maradványait. Ez megtisztítaná az igazi ba­rátsághoz vezető utat" — mondotta a szovjet miniszter­­elnök első helyettese. Mikojan a két ország keres­kedelmi kapcsolatáról szólva a következőket mondotta: -Természetesen nem tekint­hetjük elegendőnek a szovjet —japán kereskedelem jelenle­gi mértékét, bár az növeke­dett az utóbbi években." Ha mind a két fél kölcsönösen törekszik az ipari és a mű­szaki együttműködés bővíté­sére, és a kereskedelem meg­javítására, akkor még na­gyobb eredményeket érhetünk el.• Hruscsov kormányfő látoga­tásának lehetőségeire vonat­kozólag Mikojan kijelentette, hogy nehéz válaszolnia a fel­tett kérdésre Nyikita Hrus­csov helyett, mert erre nem kapott felhatalmazást Hrus­­csovtól. Emlékszem azonban — folytatta Mikojan —, hogy a Japán—Szovjet Baráti Tár­saság Macumoto úr vezette küldöttségével és a japán üz­leti körök képviselői küldött­ségével tartott találkozókon Nyikita Hruscsov a japán vendégek részéről feltett ha­sonló kérdésre abban az ér­telemben válaszolt, hogy szí­vesen ellátogat Japánba. De Gaulle elhagyta a kórházat Párizsból jelenti az MTI­ De Gaulle francia köztársa­sági elnök csütörtökön el­hagyta a párizsi Cochin-kór­házat és visszaköltözött elnö­ki lakosztályába, az Elysée­­palotába. De Gaulle-on két héttel ezelőtt urológiai műté­tet hajtottak végre. A kiadott orvosi jelentés szerint komp­likációk nem léptek fel, ál­lapota jó. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy az elnök nem szenved rákbetegségben — mutatnak rá a hírügynökségi jelentések. De Gaulle valószínűleg egy hetet tölt az Elysée-palotában, majd a további lábadozási időszakra vidéki­­birtokára, Colom­bey-les-deux-Ég­­ises­­be vonul vissza. Erhard Nyugra6Berlinben Nyugat-Berlinből jelenti az MTI. A május 1-i gyűlésen tartandó beszéd áll a közép­pontjában Erhard nyugatné­met kancellár háromnapos nyugat-berlini tartózkodásá­nak, aki az amerikai légierők egy különrepülőgépével szer­da este érkezett a tempelhofi repülőtér katonai részlegére. Erhard a repülőtéren kijelen­tette, hogy szebb alkalmat nem is kívánhat magának, hogy a nyugat-berliniekhez és az "összes németekhez" Willy Brandttal együtt beszélhessen, mint május elsejét. Kilenc halálos ítélet Szíriában Damaszkuszból- jelenti ki ■MTI. A baathista kormány ellen megkísérelt felkelés vádjával csütörtökön a Szí­riai Aleppóban egy katonai bíróság kilenc halálos ítéletet hozott, tizenhárom vádlottat pedig különböző időtartamú börtönbüntetésre ítélt. A fegyveres felkelést a vádirat­­Szerint márciusban kísérelték meg az észak-Szíriai városban. Az úgynevezett szíriai Nem­zeti Forradalmi Tanács elnö­ke, Hafez vezérőrnagy csü­törtöki rendeletében drákói szigorúságú rendeletet hozott, hogy letörje a damaszkuszi kereskedők ötnapos sztrájk­ját. ,)ÍUg)Ül A békemozanlom­ helyes­ úton jár Kommentárok a Béke-Világtanács elnöksége budapesti üléséről Moszkvából jelenti a TASZSZ. A Béke-világtanács elnöksége budapesti ülésének eredmé­nyeihez fűzött magyarázatokat a TASZSZ és a Pravda buda­pesti tudósítójának adott nyi­latkozatában James Endicott, a kanadai békevédelmi kong­resszus elnöke és a budapesti ülésen részt vett több neves békemozgalmi személyiség. James Endicott leszögezte: A nemzetközi békemozgalom tevékenységének alapja a bé­kés együttélésre, az atomfegy­verek eltiltására, valamint az általános és teljes leszerelésre irányuló követelés. Sajnálatos — mondotta —, hogy az ülé­sen heves kirohanások értek bennünket kínai kollégáink ré­széről. A kínai küldött azt a követelményt támasztotta, mondjuk ki hogy a békés együttélés politikája, az atom­fegyverek betiltását és az ál­talános leszerelést sürgető po­litika hibás, sőt káros. A kí­nai küldött kijelentette, hogy számos, általunk elfogadott lé­pés a népek "félrevezetése" , "hajbókolás" az imperializmus, sőt az imperialista ügynökök cselekedetei előtt. Keserű volt számomra hal­lani a Béke-világtanács ilyen megrágalmazását — hangsú­lyozta James Endicott. A békés együttélésért, az atomfegyverek eltiltásáért, az általános és teljes leszerelé­sért folytatott harc — mon­dotta Endicott — tulajdonkép­pen harc az amerikai impe­rializmus és a fegyverkezési hajsza ellen. Khaled Mohieddin, az egyiptomi békemozgalom fő­titkára kijelentette, hogy a békemozgalom tagjai sohasem akarták "kikönyörögni" a bé­két az imperialistáktól. El­lenkezőleg , minden erőn­ket arra fordítjuk, hogy a közvéleményt az amerikai im­perializmus militarista politi­kája és általában az imperia­lizmus ellen mozgósítsuk. Eb­ben foglalható össze a béke­­világmozgalom hagyománya. W. Gollan, az ausztráliai bé­kemozgalom tagjainak képvi­selője rámutatott: Az imperia­lizmus háborúval, vagy hábo­rús fenyegetőzésekkel akar megoldani kérdéseket. A le­szerelésért folyó harc tehát ob­­jektíven antiimperialista harc. A kínai küldött budapesti ki­jelentéseinek koncepciója sem a békemozgalom és a mun­kásosztály eszméit, sem gya­korlati tevékenységét nem tükrözi. A harci szellem nem­csak jelszavakból, hanem tet­tekből is áll, abból, hogyan vagyunk képesek mozgósítani az embereket a béke javára végzendő cselekményekre. Az Egyesült Államok kereskedelmi kamarája az embargo-politika ellen Washingtonból jelenti az MTI. Az Egyesült Államok kereskedelmi kamarájának évi közgyűlésén szerdán a résztve­vő 3800 küldött többsége sík­­raszállt azért, hogy a kor­mány módosítsa embargo-po­­litikáját a szocialista orszá­gokkal szemben. A küldöttek 90 százaléka határozati ja­vaslatot szavazott meg és eb­ben arra szólítja fel a kor­mányt, engedélyezze a foko­zott kereskedést a Szovjet­unióval és a többi szocialista országgal. A határozat jóvá-ítWjftAM­ Wt Maradé­­­sokat és sürgeti, hogy az Egyesült Államok más fogyasz­tási cikkeket is exportáljon a Szocialista országokba. A közgyűlésen felszólalók hangoztatták, új politikára van szükség, mert ha az amerikai üzletemberek nem keresked­hetnek a Szovjetunióval és a szocialista országokkal, he­lyükre azok a nyugati államok lépnek, amelyeknek a szocia­lista országokkal fenntartott kereskedelmében kevesebb a korlátozás. Több küldött sürgette azt is, hogy a liberális kereskedelmi politikát terjesszék ki a Kínai Népköztársaságra, Kubára, a Vietnami Demokratikus Köz­társaságra és Észak-Koreára. Ezt az indítványt azonban nem bocsátották szavazásra. A küldöttek ugyanakkor el­utasítottak egy olyan határő­­­r javaslatot, amely szerint a fifierális kereskedelmi pol­i­­tika sértené az Egyesült Ál­lamok­ érdekeit. Helyette eré­lyesen követelték az ellenőr­zési intézkedések megszünteté­sét, mert ezek az embargó­­intézkedések kifejezetten ár­tanak­ az Egyesült Államok­nak és hasznára vannak a kon­ku­rrenseknek. IDŐSZERŰ-E a német újraegyesítés? Ez a kérdés nyilvánvalóan többször felmerült mindazok­ban, akik nyomon követik a nemzetközi eseményeket, és a nemzetközi politikában kiraj­zolódó irányvonalakat. A kér­dés felvetése nem indokolat­lan, hiszen lassan húsz év telt el azóta, hogy a náci Német­ország feltétel nélkül kapitu­lált, és­­az idén ősszel lesz pontosan tizenöt éve annak, hogy a nyugati hatalmak szer­ződésszegő akaratából létrejött a külön nyugatnémet állam, azaz létrejött Németország megosztottsága. Minden év, amely úgy múlik el, hogy Né­metország két része és Nyu­gat-Berlin különböző társadal­mi rendszerekben nő fel és fejlődése más-más irányt vesz, elvileg és gyakorlatilag újabb akadályokat gördít az egysé­ges, demokratikus és békesze­rető Németország létrejöttének útjába. Az "Auseinanderwachsen" — a különböző irányban tör­ténő fejlődés — tizenöt éve alatt — Németország egyik része, a Német Demokratikus Köztársaság több mint száz javaslatot juttatott el Német­ország másik, nyugatnémet részének irányító szerveihez, ezek egyikére sem érkezett válasz, s nem érkezett egyet­len javaslat sem Bonnból, amely a német­ kérdés megol­­dására irányult volna. Aden­­auer 14 éves korszaka alatt az volt a jelszó, hogy a Nyu­­gat-Németországon kívül élő németeket "fel kell szabadí­tani", azaz annektálni kell a bonni államhoz az NDK-t, Lengyelország, Csehszlovákia és a Szovjetunió territóriumá­nak jelentős részeit; ez a jel­szó nem halkult el most az Erhard-kormányzat alatt sem. Csak átalakult, most arról be­szélt az új kancellár, hogy "nem mond le Németország keleti tartományairól..." Ezek a tények tehát mindenképpen azt a benyomást keltik, hogy a német­ kérdés mozdulatlan­ná vált, megoldásának lehető­ségei pedig mindinkább csök­kennek. Ez azonban csupán a látszat. Az újraegyesítés kérdésé­nek megoldása természetesen elsősorban a németek saját feladata, ezzel önmaguknak kell megbirkózniuk. De a né­met­ kérdés megoldása egyúttal függvénye a nemzetközi hely­zet alakulásának is. S ezen a téren történt egy s más, ami mozgásba hozta a belső német viszonyokat­­is. Az világosan és egyértelműen leszögezhető, hogy a különböző társadalmi berendezésű német államok azonnali, átmenet nélküli egy­­beolvasztására nincs lehető­ség, ugyanezen államok foko­zatos közeledésére, kapcsola­taik normalizálására, majd laza konföderációjára, s ké­sőbbi egységesítésére azonban megvan a mód. Minthogy a konföderáció felé történő fej­lődést másként nem lehet fel­fogni, mint hosszas folyamat­ként, érdemes megfontolni, mik lehetnek a folyamat sza­kaszai: az első lépés nem le­het más, mint a politikai fe­szültség enyhülése, a kapcso­latok normalizálása , azaz a bizalom légkörének kialakulá­sa. Ezt követheti az együtt­működés a közös bizottságok­ban és szervekben, az újra­egyesítés alapjainak kialakítá­sa. E folyamat legtermészete­sebb feltétele, hogy egyrészt: a nemzetközi viszonyok alaku­lása kedvező legyen, más­részt: egyik német állam se akarja önmagát a másik fölé helyezni, hanem tekintsék egy­mást teljesen egyenjogúnak, sőt, tovább megyek — ismer­jék el egymás létét. Bonnak tehát le kell mondania — s ez a történelem parancsa — arról a jogi ábrándról, amely­nek foglya, hogy tudniillik a bonni kormány az egyetlen törvényes német kormány; le kell mondania arról az ebből fakadó irreális látásmódról, amely szerint a Német De­mokratikus Köztársaság nem létező állam, s ennek követ­keztében le kell mondania ar­ról a rendkívül veszélyes ter­véről, hogy bekebelezi az NDK-t. A német­ kérdés meg­oldása felé teendő legelső lé­pésnek ez a nyilvánvaló belső német feltétele. A lét és egyenjogúság köl­csönös elismerése után kerül­het csupán sor olyan tárgya­lásokra, amelyek még csak nem is irányulnak a német államok közötti véleménykü­lönbségek vagy előítéletek fel­számolására, hanem egysze­rűen a légkör enyhítésére, megjavítására. Ez lenne az ün­nepélyes lemondás az atom­fegyverek gyártásáról, az atomfegyverkezésről, atom­fegyverek területükön va­ló állomásozásáról — a meg­állapodás a két német állam közötti megnemtámadási szer­ződésben, a katonai kiadások csökkentésében, a fegyverke­­zés leállításában és a két né­met állammal kötendő béke­­szerződés előkészületeiben. Ábrándnak, távoli feltétele­zésnek tűnik mindez? Pedig nem az. A nyugatnémet ult­rákat az utóbbi időben ért legnagyobb csapás éppen az a felismerés volt, hogy a nyuga­ti hatalmak — az Egyesült Államokat is beleértve —, egyre kevésbé osztják a bonni kormány hidegháborús "fel­­szabadítási" koncepcióját, s a kelet—nyugati viszony nor­malizálásának kérdését nem hajlandók kizárólag a bonni szemüvegen keresztül nézni. Először 1959-ben, Genfben voltak kénytelenek tudomá­sul venni, hogy a nagyhatal­mak tárgyalóasztalánál ,mind­két német állam képviselői jelen voltak; később megdöb­benéssel kellett látniuk, hogy az ENSZ elfogadott és hiva­talos nyomtatványaiban közzé is tett egy memorandumot, amely az NDK kormányától érkezett; de Gaulle félreért­hetetlenül az Odera—Neisse­­határ mellett foglalt állást; a nemrég aláírt moszkvai atom­­csend-megállapodás alatt hi­vatalos és teljhatalmú aláíró­ként szerepelt az NDK aláírá­sa is és a nemrég nyilvános­ságra hozott megállapodást a hasadó anyagok gyártásának csökkentéséről — nyilvánvalóan a bonni hozzájárulás előzetes kikérése nélkül — tárgyalták le az amerikaiak a Szovjet­unióval. A történelmi szükségszerű­ség következtében tehát a nyugati hatalmak kénytelenek jobban számolni a realitások­kal és saját érdekükben mind kevésbé figyelembe venni a bonni politika merev, szem­pontjait. A Hallstein-doktri­­nán s a hozzá hasonló hideg­­háborús agyszüleményeken, amelyeken az egész háború utáni nyugatnémet politika alapul — átlépett a történe­lem, átlépett a nemzetközi élet erőviszonyaiban bekövet­kezett változások szükségsze­rűsége. A bonni politika mindinkább anakronizmussá válik, s mind kevésbé tartha­­tóvá A nemzetközi enyhülés irá­nyában tett lépések — a moszkvai atomcsend-egyez­­mény, vagy a hasadó anya­gokról szóló megállapodás nyilvánvalóan nem a német kérdés megoldásának elősegí­tése miatt történtek, azonban pozitív hatásuk a német kér­dés megoldásának irányában is igen erőteljesen hat. A lég­kör enyhülése nemzetközi vi­szonylatban nem maradhat hatás nélkül a két német ál­lam és Nyugat-Berlin vi­szonyának alakulása sem. Ami néhány éve még el­képzelhetetlen volt, a múlt év karácsonyán valóság­gá vált: a két német állam­­alakulat hivatalos kormány­zati szervei — az NDK kor­mánya és Nyugat-Berlin sze­nátusa — között hivatalos ál­lamközi megállapodás jött létre, a "Passierschein"-egyez­­mény. A tanácskozások ezen a szinten tovább folytak ké­sőbb is. S ezt a lépést továb­biak követték: a Stern, az egyik legelterjedtebb nyugat­német hetilap nyilatkozatot kért Walter Ulbrichttól; a Revue, a másik nagy nyugat­német hetilap állásfoglalásá­ban leszögezte: "Miért utasít­juk el a foglalkozást egyes gondolatokkal, csak azért, mert azok Ulbrichttól szár­maznak? Nemcsak Nyikita Hruscsov hangoztatja ma már, hogy az újraegyesítés a néme­tek saját ügye; a nyugati és a semleges világ is mindin­kább magáévá teszi ezt a gon­dolatot, s ez azt jelenti, hogy nekünk... — tárgyalnunk kell a másik oldallal . . ." Sőt, a nyugatnémet nagytőke lap­jában, az Industrie-Kurierben is megjelent olyan cikk, amely leszögezte: "A jogi fik­ciók igen érdekesek lehetnek az állam- és nemzetközi jogi szemináriumok számára, azon­ban az olyan jogi fikciókkal, mint amelyek szerint a keleti övezet (NDK) és az Ulbricht­­kormányzat nem létezik, nem lehet praktikus politikát foly­tatni, s­­nem lehet emberi kér­déseket megoldani. .." Egyre világosabban körvo­nalazódik az a politikai ten­dencia a nyugati világban, sőt ,a nyugatnémet államon belül is, amely a realitások felis­merése és elismerése felé mu­tat. Realitás az NDK és reali­­tás a két német állam léte; természetesen realitás az is, hogy a két német államban kétféle társadalmi rendszer fejlődik és realitás, hogy e különböző társadalmi rend­szerek még fenn fognak állni hosszú időn át egymás mel­lett. Realitás az is, hogy pél­dául Nyugat-Németország szo­cialista átalakítása nem lehet az újraegyesítés előfeltétele. Ezek után realitás, hogy a német kérdés megoldásának, a német újraegyesítés létreho­zásának nincs más békés út­ja, mint a konföderáció. Mindezt figyelembe véve a né­met újraegyesítés problémája időszerű, s a nemzetközi vi­szonyokban, a történelmi fej­lődésben, valamint a mind több német gondolkozásában bekövetkező változások meg­teremtik a kölcsönös közele­dés, a konföderáció felé ha­ladás lehetőségeit. Világos: ha nemzetközi vi­szonylatban megvan a békés egymás mellett élés lehető­sége és gyakorlata, ennek meg kell lennie Németorszá­gon belül is. Ennek biztosí­téka — amint a példák is mutatják — az NDK egész­séges és következetes nemzeti politikája. A "németek egy asztalhoz"-jelszó ma ismét időszerű. Haynal Kornél • Fentek, liuli, május 1. Befejezőtön a NESZ végrehajtó bizottságának ülésszaka Algírból jelenti a TASZSZ­ Szerda este Algírban befejez­te munkáját a Nemzetközi Újságíró Szervezet (NUSZ) végrehajtó bizottságának ülés­szaka. Az ülésszakon határozatot fogadtak el a NUSZ munká­jának konkrét kérdéseiről, egyebek között a fejlődő or­szágokban az újságírásnak nyújtott segítségről, valamint az újságírók szolidaritásának erősítéséről a haladásért és a világbékéért folyó harcban. Az ülésszak résztvevői bí­rálták azt a sajnálatos tényt, hogy Dél-Afrikában, Dél-Ko­­reában, az NSZK-ban és Spa­nyolországban üldözik az új­ságírókat. A NUSZ végrehajtó bizott­ságának ülésszaka a demok­rácia jegyében folyt le. En­nek következtében csődöt mondottak a kínai küldöttek sajnálatos kísérletei, hogy az ülésszak szónoki emelvényét a nemzetközi újságíró mozga­lom megbontására használják fel. A kínai küldött felszóla­lásában képtelen rágalmak­kal illette a Szovjetuniót. Ki­jelentései azonban megütkö­zést és felháborodást keltet­tek. A záróülésen a határozati javaslatot túlnyomó többség­gel (14 szavazattal 4 ellené­ben) elfogadták. A kínai kül­dött ennek ellenére saját ter­vezetét akarta ráerőszakolni az ülésszakra, s ezzel meg­sértette az ügyrend demokra­tikus szabályait. Ezt a provo­kációt túlnyomó szavazattöbb­séggel utasították vissza. Ünnepi fogadás az Humanité 60. jubileuma alkalmából Párizsból jelenti az MTI. Az Humanité alapításának 60. évfordulója alkalmából szerdán ünnepi fogadás volt az Eiffel-torony első emeleti teraszán. A fogadáson meg­jelent Maurice Thorez, az FKP főtitkára és a Politikai Bizottság többi tagja, a szo­cialista országok párizsi dip­lomáciai képviselői, a kom­munista testvérlapok küldöt­tei, több neves művész, köz­tük Tino Rossi és Sylvia Mon­­fort, valamint az Humanité munkatársai és terjesztői. Grisin a Szovjetunió gazdasági és kulturális eredményeiről Moszkvából jelenti a TASZSZ. Viktor Grisin, a Szovjet Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának elnöke cik­ket írt a Pravdában, a Szov­jetunió gazdasági és kulturá­lis eredményeiről. A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsának elnöke hangsúlyozza, hogy a Szovjet­unió, az utóbbi tíz esztendő­ben, különösen nagy sikere­ket ért el a gazdasági és a kulturális építésben. Az ipar össztermelése ezekben az években 2,7-szeresére emelke­dett és lényegesen növekedett a közszükségleti cikkek gyár­tása. Még az 1963-as év rossz időjárási viszonyai mellett is a Szovjetunióban 44 százalék­kal több szemesterményt és csaknem kétszer annyi cu­korrépát adtak el az állam­nak, mint 1953-ban. Húsból csaknem háromszor annyit, tejből ötször annyit vásárolt a lakosság, mint 1953-ban. Grisin megemlíti, hogy tíz esztendő alatt 108 millió em­ber — a Szovjetunió lakossá­­­­gának csaknem fele — költö­zött jobb lakásba. Minden munkás és alkalmazott 6—7 órát dolgozik naponta. Sokan lényeges fizetésemelést kaptak. A nyugdíjak csaknem kétsze­resére emelkedtek 1956 óta. Grisin hangsúlyozta, nincs olyan üzem, gyár, vagy épít­kezés, szovhoz és kolhoz, köz­lekedési vagy hírközlési válla­lat, ahol ne bontakozott volna ki széles körű verseny a jobb munkaeredményekért. A szovjet szakszervezetek vezetője megjegyzi: a munka­versenyt ma nemcsak az óriá­si méretek jellemzik. Változa­tosabbak lettek a verseny for­­mái, gazdagabb lett a tartal­ma. Grisin hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió a Kommunista­­ Párt, a Nyikita Hruscsov ve­­­­zette Központi Bizottság irán­i nyitásával érte el kiemelkedő gazdasági és kulturális sike­­­­reit.

Next