Magyar Nemzet, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-01 / 152. szám
2 kapcsolataink jobbak legyenek. Számos kérdés érintette a szovjet—jugoszláv kapcsolatokat. Ribicsics közölte, hogy jugoszláv és szovjet részről egyaránt nagy érdeklődés nyilvánult meg a gazdasági együttműködés továbbfejlesztése iránt. A Times tudósítója azt firtatta, melyek azok a kérdések, amelyekben a Szovjetunió és Jugoszlávia nem ért egyet. Mitja Ribicsics válaszában elmondotta, hogy vannak ilyen kérdések, ezek ismertek a Times tudósítója előtt is, de ezek nem olyan jellegűek, hogy zavarnák a szovjet—jugoszláv jó együttműködést. Nyilatkozatában és válaszaiban a jugoszláv kormányfő több ízben kitért az 1955-ös belgrádi deklarációra. Ribicsics kedden hazautazott Moszkvából. A tárgyalásokról kiadott közlemény elmondja, hogy a megbeszéléseken pozitívan értékelték a kétoldalú kapcsolatok fejlődését, kifejezésre juttatták törekvésüket, hogy továbbra is erőfeszítéseket tesznek az együttműködés, a kölcsönös megértés és a baráti kapcsolatok erősítése és bővítése céljából, az 1955-ben kelt belgrádi egyezményben és más közös dokumentumokban foglalt elvek — a szuverenitás és a területi sérthetetlenség tiszteletben tartása, az egyenjogúság, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás és a kölcsönös megbecsülés alapján. A közlemény szerint „vannak bizonyos nézeteltérések egyes kérdéseket illetően, de ez nem akadályozhatja a két ország normális és baráti kapcsolatainak fejlődését”. A felek hangoztatják, hogy az európai béke megszilárdulását és az európai együttműködés kibontakozását előmozdítaná egy összeurópai értekezlet összehívása. Rámutatnak a közel-keleti helyzet rosszabbodásának fokozódó veszélyeire, s mély aggodalmukat juttatták kifejezésre az amerikaiak dél-vietnami agressziójának folytatása és Kambodzsára történt kiterjesztése, valamint a laoszi hadműveletek kibővítése miatt. Alekszej Koszigin meghívást fogadott el Jugoszláviában teendő hivatalos látogatásra. Ennek időpontjáról később állapodnak meg. Befeslése miatt Kuznyecov hazautazott Pekingből Baracs Dénes, az MTI tudósítója jelenti Pekingből: Vaszilij Kuznyecov, a Szovjetunió külügyminiszterének első helyettese, a Pekingben október 20-a óta tárgyaló szovjet küldöttség vezetője megbetegedett és kedden délelőtt különrepülőgépen hazautazott a Szovjetunióba. A szovjet diplomata betegágyánál előzőleg kínai és szovjet orvosok konzultáltak. A pekingi repülőtéren Csiao Kuan-hua külügyminiszterhelyettes, a tárgyalásokon részt vevő kínai küldöttség vezetője búcsúztatta Kuznyecovot A tárgyalások kezdete óta Kuznyecov ezúttal utazik harmadszor haza. Első távolléte alatt a tárgyalások szüneteltek. A második — a kínai és a szovjet sajtó által nem közölt, de a világsajtó által ismertetett — hazautazása alatt viszont hírek szerint a megbeszélések folytatódtak. Kuznyecov betegségéről hétfőn a koreai kormányküldöttség távozása alkalmából rendezett repülőtéri búcsúztatáson az újságírók jelenlétében Csou Enlaj személyesen érdeklődött Jelizavetyin szovjet ügyvivőnél A román külügyminiszter Nixonnál Nixon amerikai elnök a kaliforniai San Clementében hétfőn Corneliu Manescu román külügyminiszterrel tárgyalt. Manescu részt vett az ENSZ jubileuma alkalmából rendezett San Franciscó-i ünnepségeken. A megbeszélésről maga Nixon tájékoztatta a sajtó képviselőit. Kijelentette, hogy szóba kerültek a kelet-nyugati kapcsolatok, az európai biztonsági problémák és ezzel összefüggésben az európai biztonsági értekezlet kérdése. Nixon nyolc és fél millió dollár értékű újabb segélyt ajánlott fel a román árvízkárosultak számára. A külpolitika hírei ( (Moszkva, MTI) A Kremlben megnyílt — Koszigin és több más szovjet vezető jelenlétében — a legnagyobb szovjet köztársaság, az oroszországi föderáció legfelső tanácsának ülésszaka. (Bécs, TASZSZ) Kedden a szovjet nagykövetségen tartották meg a SALT-tárgyalások soron lévő találkozójára (Róma, TASZSZ) Befejeződött a portugál gyarmatok népeinek harcát támogató első nemzetközi szolidaritási értekezlet is (Bonn, AFP) Jean-Jacques Servan-Schreiber, a nyugatnémet szociáldemokrata párt vendégeként Bonnba érkezett. ---------Magyar Nemzet--------- A csapatkivonási határidő lejártával Alvón nyilatkozatban vonta meg a kambodzsai invázió mérlegét Kis Csaba és Köves Tibor, az MTI tudósítói jelentik Washingtonból. A kaliforniai Fehér Házban kedden tették közzé Nixon elnök írásbeli nyilatkozatát az Egyesült Államok kambodzsai inváziójáról. Nixon korábban június 30-át jelölte meg az amerikai szárazföldi erők kivonásának határidejéül és a saigoni parancsnokság közölte, hogy az invázióban részt vett amerikai egységeket, a tanácsadók kivételével kivonták az országból, szerdára pedig a dél-vietnami csapatok mellé beosztott amerikai tanácsadók is elhagyják — a jelentés szerint — Kambodzsa területét. Az amerikai légierő azonban változatlanul folytatja bombatámadásait az országban. Sőt, a hivatalos tagadás ellenére a sajtójelentések változatlanul arra utalnak, hogy az amerikai gépek taktikai támogatást nyújtanak a dél-vietnami csapatok, illetve a Phnom Penh-i rezsim katonaságának hadműveleteihez. Nixon a nyilatkozatban megpróbálta igazolni a világméretű tiltakozást kiváltott inváziót és „új kezdeményezésekre” utalt. A mintegy 15 gépelt oldal terjedelmű jelentésben az elnök ismét „nagy katonai sikernek” minősíti az inváziót, azt hangoztatva, hogy az „meggyorsíthatja az amerikai csapatok kivonását Dél-Vietnamból”. Nixon szerint az amerikai invázióért „Hanoi a felelős”, mert szerinte nem az Egyesült Államok, hanem „Hanoi terjesztette ki a háborút Kambodzsára”. Nixon tagadja, hogy Washingtonnak bármi köze lett volna a kambodzsai puccshoz. A jelentés szerint „a Szihanuk által választott és a parlament által jóváhagyott kormány „hajtotta végre a puccsot, s nem pedig „egy elnyomó csoport”. Az elnök a jelentésben azt hangoztatja, hogy az amerikai csapatok nem térnek vissza Kambodzsába. Megismétli viszont azt, hogy az USA „segíti” majd a kambodzsai kormányt és „más ázsiai államok” kormányát, hogy támogatást nyújtsanak Kambodzsának. Nixon azt hangoztatja, hogy az amerikai légierő folytatja majd „bénító” támadásait, de szerinte nem nyújtanak majd közvetlen harci támogatást és nem hajtanak végre ellátási és szállítási feladatokat sem a délvietnami, illetve a kambodzsai fegyveres erőknek. Az amerikai szenátus kedden 58:37 arányban megszavazta a Cooper Church javaslatot, amely a katonai költségvetési eszközök korlátozásával kívánja megakadályozni, hogy Nixon elnök június 30-át követően szárazföldi erőkkel hadműveleteket folytathasson Kambodzsában. A hetedik hete tartó, gyakran bonyolult parlamenti obstrukcióba fulladó szenátusi vita során Nixon táborának sikerült kitolnia a szavazás időpontját az amerikai csapatok kivonására megjelölt határnapig, s ily módon megakadályozni, hogy a szenátus a kambodzsai hadműveletek közepette szavazza meg az elnök katonai kalandjának elítélésével egyértelmű javaslatot. A végtelenségig elnyújtott vita során különböző kiegészítő módosításokkal olyannyira felvizezték az eredeti indítványt, hogy jelenlegi formájában történt elfogadásának már nincs különösebb gyakorlati jelentősége. Rogers a thaiföldi és saigoni csapatok kambodzsaiküldetéséről 44 Rogers, az Egyesült Államok külügyminisztere hétfőn különrepülőgépen elutazott Manilába, s ezzel megkezdte újabb ázsiai körútját. A Fülöp-szigeteken kívül Rogers látogatást tesz Dél-Vietnamban és Japánban, mielőtt Londonon keresztül visszatérne Washingtonba. Elutazása előtt Kaliforniában az elnökkel folytatott megbeszélést, majd San Franciscóban beszédet mondott azon az értekezleten, amelyen a külügyminisztérium meghívására a legnagyobb amerikai lapok és rádiótársaságok tulajdonosai, szerkesztői és kiadói vettek részt. Rogers Kambodzsával, Dél-Vietnammal és a közel-keleti helyzettel foglalkozott. Mint mondotta, Kambodzsával kapcsolatban az amerikai politika arra irányul hogy ázsiai katonák váltsák fel az amerikai katonákat. A jövőben — mondotta — „a kambodzsai kommunista erőknek thaiföldi és dél-vietnami katonákkal kell majd szembenézniük, akik amerikai légitámogatást élveznek”. Mint az AP megjegyzi, ez volt az első hivatalos utalás arra, hogy thaiföldi csapatok vesznek részt a kambodzsai konfliktusban. A közel-keleti helyzetről szólva Rogers nem volt hajlandó válaszolni azokra a kérdésekre, amelyek az izraeli repülőgép-kérelmek elbírálásának állását firtatták, és biztató jelnek tartotta azt, hogy az új amerikai rendezési tervre még sem Izraeltől, sem az arab országoktól nem érkezett válasz. München kellemetlen lakója Idestova két évtizede, hogy nyugatnémet területen nagyszabású propagandaközpontot kezdtek szervezni, amely több irodával, rádióadóval, különféle kiadványokkal, sőt később léggömb-„kilövő állomással” is rendelkezett. Több mint másfél ezer embert alkalmaztak arra, hogy ez a központ minél eredményesebben teljesíthesse rendeltetését. Feladata az volt, hogy a hírverés és a diverzió minden rendelkezésre álló eszközével megbontsa a szocialista országok társadalmi rendjét, szítsa az ellentéteket, s ellenforradalmi tettekre izgassa a lakosságot. A központ „felszabadítást” ígért a kelet-európai népeknek a „kommunista elnyomás alól”, s a túlkapások elleni harc ürügyén a szocializmus alapjainak megsemmisítésére törekedett. A cég látszatra magánkezdeményezés volt, így is jegyezték be megalakulásakor, ötlete nem Nyugat-Németországban, hanem az Egyesült Államokban született. Neve ismert: Free Europe Committee (Szabad Európa Bizottság), amelynek egyik fontos osztálya a Rádió Free Europe (Szabad Európa Rádió). Miért volt szükség e látszat fenntartására? Hiszen köztudomású, hogy a bizottság és a rádió kezdettől fogva az amerikai külügyminisztérium és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA), tehát a kémszervezet irányítása alatt állt. Amikor a bizottság 1949. június 1-én New Yorkban megalakult (az Empire State Bunding 301. számú apartmentjében), Eisenhower tábornokon és néhány volt miniszteren és diplomatán kívül igazgatóságában helyet foglalt Allen W. Dulles, a CIA vezetője, aki haláláig megtartotta ezt a tisztet. Miért nem vállalta az Egyesült Államok kormánya hivatalosan is ezt a propaganda „magánvállalatot”? A magyarázat egyszerű. Az amerikai kormány hivatalosan nem engedhette meg magának, hogy miközben diplomáciai kapcsolatot tart fenn a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal, egy olyan kombattáns szervezetet létesítsen, amely az itt kialakult rendszerek megdöntésére törekszik. Ráadásul ez kiváló alkalmat biztosított a megtévesztésre. Aki ezt a kisugárzott propagandát hallgatta, joggal hihette, hogy az amerikai nagyhatalom jelentkezik ebben a rádióban, ám amikor az uszítás és a demagógia következménye számon kéretett, a kormány moshatta a kezét, csupán egy magánvállalat akciójára hivatkozhatott. Ez a módszer egyébként nem újdonság az Egyesült Államok történetében. Az amerikai kormányok rendszeresen hajtottak végre állami akciókat magánvállalkozások álarcában. Gondoljunk a Latin-Amerikában szervezett ügynökségekre, trösztökre, magánhadseregekre, vagy akár az orosz—japán háború idejére, amikor az Egyesült Államok kormánya külszínre semlegesnek mutatta magát, ám valójában ő segítette győzelemre a japánokat. (Nyíltan nem vallhattak színt, tartván a többi nagyhatalom intervenciójától, így a bankokon és magánvállalatokon keresztül „gyűjtöttek”, hogy fedezzék az anyagilag gyönge lábon álló japánok háborús kiadásainak egy részét.) A Szabad Európa Rádió is e módszer alapján jött létre. Színhelyéül nem véletlenül választották Nyugat-Németországot. Amikor a rádió itt szervezkedni kezdett, majd megkezdte működését, a Német Szövetségi Köztársaságnak volt ugyan már kormánya és parlamentje, mindazonáltal az ország még nem nyerte vissza szuverenitását (ez csak a párizsi békeszerződések életbe lépése után, 1955-ben következett be), lényegében a nyugati szövetségesek, főként az amerikaiak katonai kormányzata gyakorolta a hatalmat. A rádiót tehát könnyen megszervezhették. Akadtak ugyan már akkor nyugatnémet politikusok, akik a legsúlyosabb aggodalommal néztek a rádió működése elé. Úgy érezték, a szomszédos népekhez való viszony későbbi rendezését zavarhatja az a tény, hogy egy idegen hatalom nyugatnémet területen rendezett be egy olyan propagandaközpontot, amelybe a bonni hatóságoknak semmiféle betekintésük nem lehet. Hangjukat azonban csakhamar elnyomták a náluknál hatalmasabbak: az amerikai katonai kormányzat és Adenauer hidegháborús politikájának képviselői. Mindezt azért említjük, mert a megváltozott nemzetközi helyzetben a hangnemében ugyancsak megváltozott, de eredeti céljait tekintve változatlan Szabad Európa Rádió súlyos tehertétele a bonni politikának, ha Brandt kancellár és Scheel külügyminiszter komolyan gondol a kapcsolatok rendezésére a szocialista országokkal. A bonni kormánynak és a különböző tartományokban működő rádióállomásoknak természetesen jogukban áll, hogy műsorukba magyar nyelvű adásokat iktassanak. Jogukban áll, hogy híreket sugározzanak, kommentáljanak, még akkor is, ha nem föltétlenül tárgyilagosan vagy rokonszenvesen szólnak a magyarországi állapotokról. De egy idegen rádióállomás megtűrése nyugatnémet területen, amelyet ráadásul még a fenntartó külföldi hatalom kormánya sem vállal hivatalosan, önmagában kihívás a szocialista országok ellen és nem segíti elő a népek megbékélését, a kapcsolatok rendezését és a végső célt: az európai biztonság megvalósítását A Szabad Európa Rádió megtűrése nyugatnémet területen nem központi kérdése a kapcsolatok normalizálásának, de mindenképpen kölönc a bonni kancellár lábán az amúgy is bonyolult, ám néha reményeket ébresztő tárgyalások sorozatában, amelyek, hisszük, minden nehézség ellenére folytatódni fognak. A Szabad Európa Rádió a hidegháborús Adenauerkorszaknak ugyancsak olyan terhes öröksége, amelytől a bonni kormánynak meg kell szabadulnia. Nyugat-Németország szuverenitásának elnyerése után (amelyet ugyan nyugati gyámság korlátoz) a Szabad Európa Rádió státusa is megváltozott. A „cég” 1955-től kezdve arra kényszerült, hogy működését szerződésben biztosítsa a bonni kormánnyal. Ez a szerződés időről időre szól, meg lehet hosszabbítani, el lehet utasítani, sőt fel lehet mondani, ha államérdekről van szó, hiszen nem hivatalos, hanem illegális vállalkozás, amelynek annyi jogosultsága sincsen, mint egy export-import cégnek. A bonni kormány hivatkozhat éppen ezért arra (ez nem tanács, hanem ténymegállapítás), hogy amennyiben az amerikaiak továbbra is fenn kívánják tartani magánvállalkozásukat, telepítsék haza a New York-i kereskedelmi kamarába bejegyzett firmát. A politikával és propagandával nincs szoros kapcsolatban, de szinte paradox jelenség, hogy a legközelebbi, 1972-es olimpiai játékok rendezésének jogát az a város, München kapta meg, ahol a Szabad Európa Rádió európai központja működik. Nem hiszünk abban, hogy a sportvetélkedés föltétlenül a népek megbékélését szolgálja, mindenesetre mint társadalmi, sőt világjelenség, a játékok hozzájárulhatnak a kapcsolatok ápolásához, egymás megismeréséhez, esetleg megértéséhez és becsüléséhez is. Tudjuk, hogy München példásan készül e nagyszabású nemzetközi vetélkedőre, s büszke arra, hogy a különböző társadalmi rendszerekben élő országok fiait falai között és korszerű stadionjaiban üdvözölheti. Miként egyeztethető azonban össze az olimpiai szellem, s ennek eszménye, a népek barátságára való törekvés a diszkriminációval, amelyet az NSZK egyes területeken, még a sport terén is gyakran folytat, főként a másik német állam, a Német Demokratikus Köztársaság ellen, s miként egyeztethető össze, hogy a szocialista országok olyan városban képviseltessék magukat a békés vetélkedés jegyében, ahonnan a gyűlölet és felforgatás jelszavait sugározzák ellenük változó hangnemben és különböző hullámhosszokon?! Végső konklúzióként éppen ezért nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a Német Szövetségi Köztársaság és a szocialista országok kapcsolatainak rendezése, tehát az európai biztonság és a szabad Európa — a Szabad Európa nélkül sokkal, de sokkal könnyebb lenne.í—si—) .Szerda, 1970. július 1. ,Családi fotó** és alapelvek A közös piaci csatlakozási tárgyalások nyitánya Lehel Miklós, az MTI kiküldött tudósítója jelenti Luxemburgból. Kedden délelőtt a Luxemburg melletti Kirchenberg tetején emelkedő felhőkarcolószerű modern épületben, az úgynevezett „Európa Központban” ünnepélyesen megkezdődtek a tárgyalások a Közös Piac hat országa és a belépni kívánó négy ország: Nagy-Britannia, Írország, Dánia és Norvégia képviselői között. Az Európai Gazdasági Közösség hat tagállamának a külügyminiszterei, a keddi tárgyalások előkészítéseként, hétfő este jóváhagyták azt a beszédet, amelyet Pierre Harmel belga külügyminiszter mondott el valamennyiük nevében. Az ünnepélyes megnyitó a „családi fotó” elkészítésével kezdődött: a film- és tv-operatőrök, valamint fotóriporterek tucatjainak pergőtüzében foglalta el a helyét a 10 ország képviselője a tárgyalóasztalok közül. A „hatok“ feltételei Ezután Harmel ismertette azokat a feltételeket, amelyeket a „hatok” a tárgyalások alapjának tekintenek. Alapelvnek tekintik, hogy a belépni akaró államok elfogadják a Római Szerződést, annak politikai céljait és azokat a határozatokat, amelyeket a szerződés életbelépése után hoztak. Ezek a határozatok — mondotta — magukban foglalják azokat az egyezményeket is, amelyeket az Európai Gazdasági Közösség más országokkal kötött. Ilyen feltételek mellett — folytatta Harmel — a tárgyalások elsősorban arra vonatkoznak, hogy kidolgozzák azokat az átmeneti intézkedéseket, amelyek e szerződések és döntések alkalmazásához szükségesek. A „hatok” szerint az átmeneti intézkedések időtartamát a lehető legrövidebbre kell csökkenteni és meghatározott időpontokat kell végrehajtásukra életbeléptetni. Pierre Harmel után Jean Rey, a közös piaci bizottság távozó elnöke szólalt fel, majd a belépni kívánó országok külügyminiszterei emelkedtek egymás után szólásra. A brit álláspont " Az új brit konzervatív kormány nevében nem Alec Douglas-Hume külügyminiszter, hanem a tárgyalások lefolytatásával megbízott Anthony Barber szólalt fel Hangsúlyozta, hogy kormánya elfogadja tárgyalási alapként azokat a szerződéseket és a belőlük következő határozatokat, amelyekkel a három európai közösséget (Közös Piac, Szén-és Acélközösség, Euratom) létrehozták. Az átmeneti időszak — mint mondotta — a Szén- és Acélközösség, valamint az Euratom vonatkozásában rövidebb lehet, de a Közös Piac viszont nehéz problémákat vet fel, amelyek megoldása hosszabb időt igényel. Az angol miniszter ezzel kapcsolatban a közös mezőgazdasági politikából fakadó nehézségeket emelte ki. Emlékeztetett arra, hogy ebben a vonatkozásban a Brit Nemzetközösség egyes problémái nehézségeket okozhatnak. Barber mindenekelőtt a nemzetközösségi cukorexportra és Új-Zéland sajátos problémáira utalt. Az angol miniszter sajnálkozását fejezte ki, hogy országa ellentétben azzal, amit a munkáspárti kormány kért, nem vehetett részt teljes jogú tagként már a mezőgazdaság finanszírozására elfogadott megállapodás kidolgozásában. Ezzel lehetővé vált volna, hogy a többi tagállamhoz hasonlóan, figyelembe vegyék a brit érdekeket is. A britek nélkül megkötött megállapodás azonban jelenlegi formájában újabb súlyos terheket róna az angol fizetési mérlegre. Barber beszéde első részében nyomatékosan rámutatott arra, hogy kormánya „irreálisnak” tekinti, hogy „Európa” politikai és gazdasági egyesítését különválasszák. (Mint ismeretes, a most induló tárgyalások egyelőre csak gazdasági kérdésekre vonatkoznak.) A brit miniszter hangsúlyozta, hogy a nyugat-európai egység létrehozásának elő kell mozdítania a kelet-nyugati kapcsolatok fejlődését is. Az angol miniszter után felszólaló norvég, ír és dán külügyminiszter ugyancsak közölte, hogy elfogadja tárgyalási alapként a már megkötött közös piaci szerződéseket. Feltűnést keltett a megfigyelők körében, hogy a skandináv miniszterek következetesen az európai országok együttműködéséről és nem integrációról beszéltek. Az új belépőkkel az érdemi tárgyalások csak a nyár folyamán és az ősz elején kezdődnek meg. A „hatok” és Nagy- Britannia képviselői július 21- én Brüsszelben találkoznak. (Belfast, MTI) A napok óta tartó és hétfőtől valamelyest csökkenő hevességű tüntetések színhelyére érkezett Maudling brit belügyminiszter, aki a „törvény és rend” fontosságát hangsúlyozta érkezésekor, anélkül, hogy egyetlen szót emelt volna az elnyomott kisebbség jogos sérelmeiről