Magyar Nemzet, 1971. március (27. évfolyam, 51-76. szám)
1971-03-02 / 51. szám
Kedd, mi, már el a só. lőrevivő javaslat 4 migat-berliti kérdés ismét az európai politika előterébe került. Ez ugyan elég gyakran megtörtént már körülbelülmásfél évtized óta, most azonban valami reménység mutatkozik, hogy nem negatív, hanem pozitív irányban fejlődnek az események, ha a nyugati hatalmak és a városi szenátus részéről is megvan a hajlandóság a rendezésre. Miért irányul a figyelem ismét Nyugat-Berlinre ? Három ok miatt Mindenekelőtt nagy visszhangot váltott ki Willi Stoptunak, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa elnökének levele Klaus Schütz nyugat-berlini kormányzó polgármesterhez a külön tárgyalások ügyében. „Halvány derűlátás” kíséri a négyhatalmi tárgyalásokat amelyek előbb-utóbb eredményre vezethetnek. Végül alig két hét múlva, március 14-én választásokat rendeznek az önálló politikai egységet képező városban, s az események további alakulását illetően nem közömbös, hogy ki kormányoz és ül majd a tárgyalóasztalhoz. Willi, Stoph levele nagymértékben elősegítheti a nyugatberlini problémák rendezését Az NDK miniszterelnöke olyan avaslatokat terjesztett elő, amelyeket az NDK kormánya és a nyugat-berlini szenátus közvetlen tárgyalásokon megoldhat egymás között Az egyik legfontosabb ilyen javaslat: a kormány és a szenátus kezdjen tárgyalásokat egymással a nyugat-berlini lakosok utazásáról az NDK-ba és fővárosába. Amennyiben e tárgyalások minden egyéb külön kérdésről húsvétig nem fejeződnének be, az NDK kormánya meg fogja vizsgálni, hogy lehetővé tegye a rokonlátogatásokat már az ünnep idejére is. E javaslat elő. tehát a kormányzó polgármester nem térhetett ki, hiszen azokat az , emberi könnyítéseiket” foglalta magába, amelyekre a nyugati propaganda hivatkozni szokott és amelyeket azért nem sikerült mind ez ideig megoldani, mert nem mutatkozott hajlandóság az egész nliegat-berlini kérdés rendezésére. Schütz válaszában kifejezte készségét a tárgyalásra, mindenesetre óvatosságból hivatkozott arra, hogy minden megállapodás Nyugat-Berlinnel kapcsolatban alá van rendelve a négy nagyhatalom tárgyalásainak. Ez az óvatosság kifejezi a nyugat-berlini és általában a nyugatnémet politika kettősségét. „E kettősség: Nyugat-Németország egyfelől igényt szeretne támasztani Nyugat-Berlinre; Bonn és Nyugat-Berlin másfelől viszont a nagyhatalmi felelősség mögé menekül, mihelyt valami konkrét javaslat szóba kerül. Nyugat-Berlin politikailag és közgazdaságilag ténylegesen nem tartozik a Német Szövetségi Köztársasághoz. A város politikailag önálló egység, ez a status quo. És ezt nem csupán a Neues Deutschland hangsúlyozza, hanem számos nyugatnémet lap elismeri. A Süddeutsche Zeitung, a Spiegel vagy a Frankfurter Rundschau szerint ennek mind a négy hatalom képviselője tudatában van. Vita sincs róla közöttük. Vita arról lehet találkozóikon — március 9-én tartják immár a 16. megbeszélést —, hogy mint számolják fel Bonn politikai jelenlétét Nyugat-Berlinben, az NSZK és Nyugat-Béren gazdasági, kulturális és egyéb kapcsolatainak csorbítása nélkül, valamint miként biztosítsák az NDK területén átvezető összekötő útvonalak szabad használatát a Német Demokratikus Köztársaság, mint szuverén állam, jogainak megsértése nélkül. Sommázva körülbelül ez a helyzet Egy kissé bonyolult de ha nem volna az, a probléma nyilván rég megoldódott volna. Abban, hogy nem oldódott meg, közrejátszott a városért felelős három nyugati ország magatartása is. Az amerikaiak, angolok, franciák nemzetközi értelemben komoly pozíciónak tekintik jelenlétüket Nyugat- Berlinben. Az ő koncepciójukban Nyugat-Berlin nem úgy szerepel, mint a helybeliek és a két Németország lakosainak emlékeiben és érzelmeiben, ők olyan sakktáblán játszanak, amelyen mások az összefüggések, sőt — hogy a hasonlatnál maradjunk — szimultán párukra is sor kerülhet A választásokat egyébként nem a legalkalmasabb időpontban rendezik meg, de ez alkotmányjogi kérdés. Komolyabb változás ugyan nem várható a vezetésben, de erőátcsoportosítások történhetnek. Minden valószínűség szerint kormányon marad a szociáldemokrata—szabaddemokrata (SPD —FDP) koalíció, bonni mintára. A szociáldemokraták négy évvel ezelőtt a szavazatok abszolút többségét, 56,9 százalékát nyerték el, egymaguk is megalakíthatták volna a városi kormányt a szenátust Maguk mellé vették azonban a 7,1 százalékot elért FDP-t, hogy ezáltal is csökkentsék a kereszténydemokraták (CDU) 32,9 százalékát A nyugat-berlini Német Szocialista Egységpárt (SEW) 2 százalékot, a Független Németek Akcióközössége (AUD) 1,1záralékot ért el. Ez volt legutóbb az arány. Nagy meglepetés lenne, ha a szociáldemokraták elveszítenék abszolút többségüket, de az FDP-vel összefogva ez esetben is többséget élveznek a képviselőházban, amely a szenátust (16 tag) és a kormányzó polgármestertmegválasztja. Milyen tényezők befolyásolhatják a választásokat? Természetesen sok tekintet,ben a várossal kapcsolatos kétoldalú és négyhatalmi tárgyalások alakulására, ami minden biztató jel ellenére még kezdeti stádiumban van. (Stoph miniszterelnök tárgyalási javaslata mindenesetre elősegítheti azok sikerét, akik őszintén törekednek a problémák rendezésére.) Valószínű ezzel szemben, hogy a kereszténydemokraták megszerzik nemcsak a konzervatív, hanem a szélsőjobboldali rétegek szavazatait. A szabaddemokraták a közömbösök megnyerésében és azok voksaiban reménykednek, akik méltányolják külpolitikai határozottságukat A szociáldemokratákat sok minden előrelendítheti és hátráltathatja. A párt, mint a város vezető politikai mozgalma van talán a legkényesebb helyzetben. Miért háromtól független ugyan Nyugat-Berlin (a város képviselői csak megfigyelőként ülhetnek a Bundestagban), és a választási eredmény természetszerűleg semmit sem változtat a bonni kormány összetételén, mégis, az adott helyzetben — áttételesen — Nyugat-Berlinben is szavaznak az úgynevezett „keleti politikáról”. Ehhez járul, hogy a Brandt—Scheelkormány a fennállása óta kötött nemzetközi szerződések ratifikálását a nyugat-berlini probléma megoldásával kapcsolta össze. Az SPD helyzetét gyöngíti továbbá, hogy nincs olyan vezető egyénisége Nyugat-Berlinben, mint Heinrich Albertz, vagy különösen — 1966 őszéig — Willy Brandt volt. És amit még ez tetéz: éppen most robbant ki komoly politikai válság a nyugatnémet szociáldemokraták vezetőségében, Münchenben ugyanúgy, mint Brémában és a bonni pártközpontban, a jobb- , és baloldali irányzatok között. Mindaz, ami Nyugat-Berlinben ez időben történik, mindenesetre komoly következményekkel járhat a város problémáinak rendezését illetően ugyanúgy, mint a két Németország egyenjogú kapcsolatának normalizálásában. Mi több, kihatással lehet az európai biztonság megvalósulásában, ami valamennyi európai nép érdeke. Ezt valóban elősegítheti, ha az immár három síkon megindult tárgyalások — négyhatalmi megbeszélés, NDK—NSZK eszmecsere, valamint NDK—Nyugat-Berlin — valamelyikén eredmény születik. Akkor is, ha erre még egy ideig esetleg várnunk kell. Vámos Imre A Horvát Szocialista Köztársaság végrehajtó tanácsának elnöke Budapesten Tímár Mátyásnak, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívására hétfőn este hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Dragutin Haramija, a Horvát Szocialista Köztársaság végrehajtó tanácsának (kormányának) elnöke. Társaságában van Dusan Beljics, a végrehajtó tanács elnökhelyettese, Veszeljko Velcsics, a végrehajtó tanács tagja és több más személyiség. A magyar és a horvát vezetők kedden kezdik meg tárgyalásaikat a két ország együttműködésének fokozását érintő kérdésekről. Kilencven éves a Magyar Távirati Iroda Kilencven éves lesz március 3-én a sajtóvilág egyik legrégibb európai hírközpontja, az MTI, a Magyar Táviratai Iroda. Alapítója a hajdani országgyűlési gyorsíróiroda két munkatársa volt, Maszák Hugó és Egyesy Géza. Az első időkben kapcsolatot teremtettek az egykori híres sajtóügynökségekkel. Jelenleg a nemzetközi sajtó negyven hírügynökségétől naponta több mint harmincezersor jelentést, híranyagot, tudósítást küldenek a Naphegyen működő MTI-be, ahonnan a hazai tudósításokkal együtt — nonstop szerkesztéssel — percről percre ontják az anyagot a telex gépek, az újságokhoz a rádióhoz, a tévé-szerkesztőséghez és a világ minden tájára. Az újságírói gárdához 230-an tartoznak; tizenöt külföldi tudósító Moszkvából, Varsóból, Prágából, Berlinből, Bukarestből, Belgrádból, Szófiából, Londonból Párizsból, Bonnból Rómából, Washingtonból Kairóból Pekingből és Tanzániából küldi jelentését. A hazai napilapok, képes újságok havonta minegy négyszáz képriportot kapnak közlésre az MTI-től A Naphegyre havi átlagban öt-hatezer képet küldenek a világ eseményeiről a külföldi fotóügynökségek. Saját híradásain kívül a világsajtó négyszáz újságát és folyóiratát kíséri figyelemmel és dolgozza fel a budapesti távirati iroda. Ugyanakkor szerződéses kapcsolatban áll a baráti szocialista államok hírügynökségeivel, egymás életéről nyújtanak sokoldalú tájékoztatást (Párizs, MTI) Az Humanité közli, hogy a harmincezer lakosúnál nagyobb 193 francia város közül 123-ban nyújtották be a demokratikus unió egységlistát, a március 14-én és 21-én tartandó községtanácsi választásokra . (Varsó, MTI) A Lengyel Minisztertanács március 1-től 5 százalékkal felemelte a felszabadulás óta 10 éves munkaviszonyt teljesített nyugdíjasok járulékát. Mátyás László az új Buenos Aires-i nagykövetünk A Népköztársaság Elnöki Tanácsa felmentette Dragon Ferenc rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet hazánk Buenos Aires-i nagykövetségének vezetésére kapott megbízatása aló. Az Elnöki Tanács Mátyás László rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet bízta meg a Buenos Aires-i nagykövetség vezetésével. A gyorsíróés gépíró-bajnokság eredménye Hétfőn hirdették ki az 1971. évi gép- és gyorsíró bajnokság eredményét, átadták a győzteseknek a díjakat. Magyarország 1971. évi gyorsíróbajnoka dr. Baczony László (MTI), a bajnokság második helyezettje Fenyvesi Mária (MTI), aki egyben elnyerte a Magyarország 1971. évi női gyorsíróbajnoka címet Harmadik dr. Kappa György (Csepeli Gép- és Gyorsíró Iskolai A sebesség! gépírásban Tarrné Varga Erzsébet nyerte a bajnokságot (Nehézipari Minisztérium), második Rajkai Artúrné (Tervhivatal), harmadik Tóth Györgyné (Magyar Külkereskedelmi Bank). A hibátlansági gépíróbajnokság győztese lakatos Katalin (Hungexpo), második helyezett Ilorovitz Györgyné (Minisztertanács titkárság), harmadik Barna Lászlóné (KPM Utaesa Leveegálé), Magyar Nemzet a Ülést tartott hétfőn a Hazafias Népfront országos elnöksége. Kállai Gyula elnök vezette a tanácskozást, amelyen Bencsik István főtitkár beszámolt az országgyűlési képviselők és a tanácstagok általános választásának előkészületeiről és a népfrontmozgalm tevékenységéről Kijelölték az Országos Választási Elnökség tagjait, akiknek funkcióját az Elnöki Tanács erősíti meg. — A Hazafias Népfront Országos Elnökségének élesen kijelölték az Országos Választási Elnökség tagjait Hófúvás és fagy a meteorológiai tavasz első napján Világítási zavarokat okozott Budapesten a hófúvás Gonosz tréfát űzött velünk a meteorológiai tavasz: március elsejét jeges szélviharok, zord hideg és hófúvás, majd országos havazás köszöntötte. Visszatérő jelenség az időjárásban a szombat-vasárnapihoz és a hétfőihez hasonló tünet, mondotta munkatársunknak hétfőn délután meteorológus informátorunk. Szinte várható volt hogy a februári majdnem négyhetes enyhe periódust követni fogja majd egy nagyobb visszaesés a télbe. Forgalmi zavarok nélkül A Meteorológiai Intézet vasárnapra szóló előrejelzése szinte óramű pontossággal bevált: megérkezett a kemény hajnali fagy és a szél is. Csak éppen hőből kaptunk többet, mint amennyit a viharzóna jelzett. Vasárnapra virradóra, vasárnap egész nap szinte késő estig tombolt a szélvihar, réz ország különböző megfigyelőállomásairól küldött jelentések szerint mindenütt havazott. Budapestre másfél millió köbméter hó hullott. Ez a körülmény a kiszlekedés javára szól A KPM útügyeletén közölték, hogy főleg a Dunántúlon összekapart ugyan a szél egy-egy kisebb hóbuckát az országutakon, de közlekedési akadályt nem okozott. A MÁVAIT autóbuszai, a vonatok zavartalanul közlekedtek és Budapest villamos- és autóbuszforgalmában sem keletkezett forgalmi zavar. Tapasztaltuk ugyan, hogy hetek óta nem utaztak olyan kevesen vasárnap Budapesten, mint február utolsó napján. Sok kirándulót visszatartott az orkán, a hegyekbe sem volt érdemes sítúrára indulni a jeges szél miatt A szélvihar megtépázta Budapest villanyhálózatát, időleges áramzavarokat okozva. Megszűnt, hosszú órákra, a fűtésszolgáltatás a kelenföldi lakótelepnek a pályaudvar körüli kiterjedt vidékén, különösen a Tétényi úton, az Etele úton. Délután három óra tájban, mintegy 500 lakásban kezdtek kihűlni a szobák és csak hétfőre virradóra kezdődött meg újra a fűtés. Villanyvilágítási zavarok voltak egyes kerületekben, főleg a Zuglóban, Csepelen, Óbudán és a XI. kerületben, mert ötven transzformátor égett ki Az Elektromos Művek minden mozgathatóemberét berendelte a rohambrigádok mellé és gyors ütemben javították ki a megrongált vonalakat Az utak helyzete hétfőre tovább javult. A szélvihar ugyanis csillapodott, majd megszűnt és egész éjszaka, majd a reggeli órákban is bőségesen, csendesen havazott. Ennek ellenére a hóbunda vastagsága mindössze 15 centiméter. Mezőgazdasági szakemberek szerint az elmúlt napokban hirtelen érkezett fagy nyomán most nagymértékben használt a vegetációnak ez a friss porhó. Kékestetőn 48 centiméterre vastagodott a hóréteg, amely az utóbbi napokban már csak 20 centiméter körüli volt Kedvező a vetések helyzete Budapesten hétfőn reggel mínusz öt fokot mértek a havazás óráiban. Ugyanakkor az ország több helyén gyakori volt a mínusz tíz fok. Később a nap is előtört a felhők mögül és hirtelen enyhülni kezdett. A fővárosban szorgos takarítómunkába kezdtek a Fővá.1061 Köztisztasági Hivatal gépei. Több mint kétezer alkalmi hómunkást is foglalkoztattak. A déli hőmérséklet már plusz egy fok volt.A hó csak a hegyekben maradt érintetlen, a város belső területein összetöppedt és latyakká olvadt. Ennek ellenére további szüntelen takarításra volt és van szükség, mert a járdaszigetek körül az átkelőhelyeken bokáig ért az olvadt hólé. Sürgősen takarítani kell a csatornák lefolyóit hogy a város mielőbb tiszta legyen. A BKV nem sínylette meg a hétfői havazást sem: csak délelőtt volt az 53-as és a 2-es autóbusz vonalán forgalmi zavar, s egy 61-es villamos kisiklott A szélvihar és hófúvás az ország egyes helyein „a hagyományos” károkat okozta: a Dunántúl nyugati megyéiben áramzacarak keletkeztek, másutt kémények dőltek le, cserepeket hordott a szél A meteorológusok egyelőre nem biztatnak az időjárás gyors javulásával Hajnali 10 —14 fokos fagy, napközben olvadás várható. Zord tél külföldön A külföldi jelentések is zord téli időjárásról számolnak be Csehszlovákiában a havazás sok helyütt .megbénította a vasúti forgalmat olyannyira, hogy katonák segédkeztek a vasúti vonalak megtisztításánál Lengyelországban három nap óta szüntelenül havazik, az utak nagy része járhatatlan, több száz autóbuszjárat forgalma megbénult A Baltitengeren dúló vihar nyomán az Odera torkolatában kiöntött a víz és elborította a folyami hajógyárat és környékét. Tanácskozott a SZOT elnöksége Országos mozgalmat a lakásépítési terv végrehajtásáért A SZOT elnöksége hétfőn ülést tartott, amelyen a dolgozókat érintő több kérdésről tárgyalt A szocialista munkaverseny idei fő céljairólszóló napirendben az elnökség megállapította, hogy az üzemekből s mindenekelőtt a szocialista brigádoktól számos kezdeményezésről kaptak tájékoztatást Az egyik feladatkör, hogy a lakásépítési tervet határidőre, jó minőségben teljesítsék. Ehhez azonban nemcsak az építő vállalatoknál hanem valamennyi közreműködő vállalatnál szükséges a verseny kibontakoztatása. A SZOT elnöksége fontosnak tartja, hogy az Építők Szakszervezetének koordinálásával országos mozgalommá szélesedjen a lakásépítési terv teljesítéséért kialakuló szocialista munkaverseny. Döntő fontosságúfeladat a gazdálkodás hatékonyságának növelése, a munka- és üzemszervezés javítása, korszerűsítése, az erők koncentrálását kívánja a fogyasztási cikkek gyártásának fokozása és mindez megkívánja a dolgozók kezdeményezéseit a verseny kiszélesítését Az elnökség a vállalati középtávú tervezés kérdésével is foglalkozott, s felhívta a szakszervezeteket, hogy a tervek kidolgozásának egész menetében vegyenek részt A tervnek azokat a részleteit amelyek közvetlenül érintik a dolgozók helyzetét, alapvető érdekeit, előzőleg vitassák meg szakszervezeti taggyűléseken, s fejtsék ki véleményüket. Az elnökség hozzájárult ahhoz, hogy az ötéves egészségügyi, kulturális és szociális tervek kidolgozásának határidejét április 1-e helyett június 1-ig, tehát a kollektív szerződések aláírásának időpontjáig hoszszabbítsák meg. Az elnökség arról is tanácskozott, hogy a lakásügyi rendeletek végrehajtásába hogyan kapcsolódhatnak be a szakszervezetek. Az elnökség álLsponrtja szerint a szakszervezetek megyei tanácsai és a szakszervezetek budapesti tanácsa feladatának megfelelően jár el, ha véleményt nyilvánít az adott terület lakásfejlesztési tervének jóváhagyása, a lakáselosztási tervek kialakítása, a lakások használatba vételi díjából adható engedmények megszabása előtt. A vállalati szakszervezeti szervek feladatai közé tartozik, hogy fejtsék ki véleményüket a lakásépítés vállalati támogatására szolgáló alap képzéséről és felhasználásáról, a vállalati lakások elosztásának időrendi sorolásáról stb. Fontos feladat hogy a realitások keretei között szorgalmazzák a szakszervezetek a lakásépítés vállalati támogatását Megkezdődött a lakbérek közlése A házkezelési szervek hozzáfogtak az új bérek kiszámításához, hétfőn már az első értesítéseket is szétküldték. Egyelőre csak a komfort nélküli, illetve a szükséglakások bérlői kapnak értesítést Az értesítés tartalmazza továbbá a lakószobák, illetve a félszobának számító helyiségek számát, a lakás alapterületét valamint a lakbéren felül fizetendő egyéb díjak összegét Az összkomfortos, komfortos és félkomfortos lakások bérlői részére a jövő héttől kezdve folyamatosan küldik szét a lakbérkiértesítést Ez a többi között feltünteti a lakás komfortfokozatát a szobák számát, a lakásnak a lakbér kiszámításánál figyelembe vett alapterületét, részletesen felsorolja továbbá a lakbért módosító — azt növelő, vagy csökkentő — körülményeket, valamint az 1971. július 1-től fizetendő lakbér összegét Az ingatlankezelő vállalatok felhívják a figyelmet hogy az új lakbérösszegek nem tartalmazzák a külön szolgáltatások díjait. A lakbérközlés a nyugdíjasoknál feltünteti — méltányos lakás-igényjogosultság esetén — a lakbérhozzájárulásnál figyelembe nem vett szobák számát azok alapterületét s a lakbérösszeg növekedésébőlaz említett szobákra jutó hányadot közli továbbá a lakbérhozzájárulásnál figyelembe vehető lakbéremelés havi összegét. Az illetékesek felhívják a lakosság figyelmét, akinek a lakbérkiértesítésben felsorolt adatokkal kapcsolatban bármilyen kifogása van, a kézbesítéstől számított nyolc napon belül az értesítést kiküldő ingatlankezelő vállalatnál terjesztheti elő panaszait