Magyar Nemzet, 1975. szeptember (31. évfolyam, 205-229. szám)
1975-09-02 / 205. szám
Kedd, 1975. szeptember 2. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losoncai Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke a Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából Le Duannak, a Magyar vezetők üdvözlő távirata a VDK megalakulásának 30. évfordulója alkalmából Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottsága első titkárának, Tan Dúc Thangpnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság elnökének és Pham Van Dongnak, a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya elnökének a következő táviratot küldte: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa, egész népünk nevében forró szeretettel köszöntjük önöket és a testvéri vietnami népet a Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. A Vietnami Demokratikus Köztársaság népe — kipróbált marxista—leninista élcsapatának, a Vietnami Dolgozók Pártjának vezetésével — kimagasló eredményeket ért el a szocialista építésben, az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésében. A vietnami nép hosszú évtizedek hősi harca után történelmi jelentőségű győzelmet aratott a külföldi agresszorok és helyi csatlósaik fölött. Az indokínai háborús tűzfészek felszámolása jelentős hozzájárulás a béke megszilárdításához, a szocializmus és a haladás erőinek az imperializmus és a reakció elleni harcához. Vietnam történelmének új szakasza kezdődött most. Bizonyosak vagyunk abban, hogy a kemény harcokban edzett vietnami nép sikeresen megoldja majd a békés építőmunka nagy feladatait is. A vietnami dolgozók áldozatkész munkája nyomán rövidesen begyógyulnak a háború okozta sebek. Valóra válik Ho Si Minhnek, a vietnami nép nagy fiának, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő harcosának végrendelete: felépül a békés, egységes, független és szocialista Vietnam, amely méltón képviseli a világ e térségében a társadalmi haladás, a béke megvédelmezésének és a biztonság megteremtésének ügyét. A Magyar Népköztársaság, erejéhez mérten, sokoldalú segítséget nyújtott a vietnami nép igazságos harcához. Számíthatnak pártunk, kormányunk és népünk önzetlen támogatására békés országépítő munkájukban is. Biztosak vagyunk abban, hogy a jövőben tovább erősödnek és fejlődnek népeink testvéri kapcsolatai, és együtt munkálkodunk a szocialista országok egységének erősítésén, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom céljainak megvalósításán, a világ békéjének és biztonságának szilárdításán. Legnagyobb ünnepük alkalmából őszinte szívvel kívánjuk, hogy érjenek el újabb kimagasló sikereket hazájuk felvirágoztatásáért, népük boldogulásáért, a szocialista társadalom felépítéséért, Vietnam és Indokína békéjének és függetlenségének biztosításáért folytatott harcukban. A VDK megalakulásának 30. évfordulója alkalmából Apró Antal, az országgyűlés elnöke táviratban üdvözölte Truong Chinh-t, a VDK nemzetgyűlése állandó bizottságának elnökét. Ugyancsak üdvözlő táviratot küldött partnerszervezetének a Hazafias Népfront, az Országos Béketanács, a Szolidaritási Bizottság, a SZOT, a KISZ és a Magyar Nők Országos Tanácsa. A VDK nagykövetének fogadása Nguyen Manh Cam, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete, a Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából hétfőn fogadást adott, a Magyar Néphadsereg Központi Klubjának nyári helyiségében. A fogadáson részt vett Lázár György, a Minisztertanács elnöke, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Gyenes András, az MSZMP KB titkára, dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Bondor József építésügyi és városfejlesztési miniszter, dr. Orbán László kulturális miniszter, Pója Frigyes külügyminiszter, Szurdi István belkereskedelmi miniszter, s a politikai, a gazdasági, a kulturális és a társadalmi élet sok más vezető személyisége. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is. Ma nagygyűlés Csepelen A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa a Vietnami Demokratikus Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából kedden délután 3 órakor nagygyűlést rendez a Csepel Vas- és Fémművek szerszámgépgyárának kultúrtermében. A nagygyűlésen Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese és Nguyen Manh Cam, a Vietnami Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövete mond beszédet. Megnyílt a lipcsei őszi vásár Lipcsében vasárnap megnyílt a hagyományos őszi vásár, amelyen 46 ország több mint hatezer kiállítója 271 ezer négyzetméter területen mutatja be árukínálatát. A HUNGEXPO szervezésében 26 magyar külkereskedelmi és iparvállalat vesz részt legújabb termékeivel. Máris nagy az érdeklődés az IKARUS 211 típusú autóbusz, orvosi műszerek, különféle textíliák, mélyhűtött és friss élelmiszerek, gyümölcsök, konzervek és italok iránt. A lipcsei vásár aranyérmére 29 terméket terjesztettek fel a magyar kiállítók, köztük a Medicor Művek KTD—1 típusú komplett orvosi diagnosztikai táskáját. A vásárra húszezer szakember látogatását várják a szocialista országokból. Tordai Jenő külkereskedelmi, miniszterhelyettes elutazott a lipcsei őszi vásárra. A vásár megtekintésével egyidejűleg tárgyalásokat folytatott Gerhard Nitzschke külkereskedelmi miniszterhelyettessel árucsere-forgalommal kapcsolatos kérdésekről és az 1976—80. évi hosszú lejárati kereskedelmi egyezmény előkészítéséről. Tordai Jenőt fogadta Horst Sölle, az NDK külkereskedelmi minisztere. Értékelték a kölcsönös gazdasági és külkereskedelmi kapcsolatok mindkét fél számára előnyös nagy ütemű fejlődését, egyetértettek abban, hogy megvannak a feltételek a következő ötéves tervidőszakban is a kölcsönös gazdasági kapcsolatok igen intenzív fejlesztéséhez. Technológiai tudományos ülésszak A KGM Technika Házában hétfőn megkezdődött a Gépipari Technológiai Intézet V. tudományos ülésszaka, amelynek szervezésében a Gépipari Tudományos Egyesület, valamint az Országos Bányászati és Kohászati Egyesület is részt vett. A tudományos ülésszak hét szekciójában 142 előadás hangzik el, felölelve a gépipari technológia 26 témakörét. Tíz ország 36 intézményének képviseletében külföldi szakemberek is érkeztek, akik 40 előadást tartanak. Az ülésszakot Gácsi Mikus kohó, és gépipari államtitkár nyitotta meg. Magyar Nemzet Befejeződtek a magyar-finn szakszervezeti tárgyalások A SZOT Elnökségének meghívására augusztus 27—31 között Pekka Oivio elnök vezetésével hazánkban tartózkodott a finn szakszervezetek központi szövetségének (SAK) hivatalos küldöttsége. A finn delegáció megbeszéléseket folytatott a SZOT küldöttségével, melyet Gáspár Sándor az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a SZOT főtitkára vezetett. A két ország szakszervezeti vezetői tájékoztatták egymást országaik politikai, gazdasági, szakszervezeti helyzetéről a magyar és finn szakszervezeti mozgalom előtt álló feladatokról. Megállapodtak abban, hogy a jövőben kölcsönösen, fokozottabban törekednek arra, hogy elősegítsék az európai szakszervezeti mozgalom képviselői közötti párbeszédet és a jobb, kölcsönös megértést. A finn küldöttséget magyarországi tartózkodása során fogadta" Lázár György, a Minisztertanács elnöke. A delegáció hétfőn elutazott hazánkból. Elutazott a japán Komeito Párt küldöttsége Hétfőn elutazott Budapestről a japán Komeito Párt küldöttsége, amely Sogo Tada szenátornak, a párt elnökhelyettesének vezetésével, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának megzívására több napos látogatást tett Magyarországon. A küldöttséget fogadta Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, a japán vendégek találkoztak Péter Jánossal, az országgyűlés alelnökével, Duschek Lajosnéval, a SZOT titkárával és dr. Drecin Józseffel, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesével. Részt vettek munkásokkal, szövetkezeti dolgozókkal, értelmiségiekkel, nőkkel, fiatalokkal és egyházi tisztségviselőkkel rendezett baráti találkozókon, s megbeszélést folytattak a népfront és a Komeito Párt együttműködésének kérdéseiről dr. Molnár Bélával, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkárával. Kitüntetés Az Elnöki Tanács Sarlós Istvánnénak, a Kulturális Minisztérium főosztályvezetőjének — kiemelkedő munkássága elismeréséül, nyugállományba vonulása alkalmából — a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést hétfőn dr. Orbán László kulturális miniszter adta át. Az átadáson jelen volt dr. Kornidesz Mihály, az MSZMP KB tudományos, közoktatási és kulturális osztályának vezetője. Nemzetközi csillagászati tanácskozás Budapesten A Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat rendezésében Budapesten tanácskoznak a változó csillagokkal foglalkozó kutatók. 23 ország mintegy 80 szakembere. A nemzetközi csillagászati unió 29. kollokviumát hétfőn az MTESZ székházában Marx György akadémikus nyitotta meg. A tanácskozáson a nemzetközi csillagászati unió változócsillag-bizottságának szinte egész vezetősége részt vesz. Az előadások nyolc fő téma köré csoportosulnak, minden olyan változócsillag-típus, amelynél többszörös periodicitást találtak, egy-egy témát képez. Restaurált műemlék bolt a Belvárosban A Szivárvány Áruház vállalat eredeti állapotában állította helyre a műemlék üzletnek nyilvántartott, muzeális értékű berendezéssel ellátott, méteráru-szaküzletét a Petőfi Sándor utcában. A műemlékjelleg követelményeinek megfelelően hozták rendbe az eredeti mahagóni falburkolatot, nagy forgalomnak megfelelő padozatot építettek a több mint 90 esztendős boltban. A Merinó nevű méteráru szaküzletét hétfőn nyitották meg. A Szovjetunió nemzeti napja a mezőgazdasági kiállításon A Szovjetunió nemzeti napja volt hétfőn a mezőgazdasági kiállítás fő eseménye. A szovjet lobogókkal feldíszített vásárvárosban ezen a napon az OMÉK legnagyobb kiállítóinak, a szovjet vállalatoknak, üzemeknek a termékei, korszerű gépek és más berendezések kerültek az érdeklődés előterébe. A bemutatók magas műszaki színvonalára jellemző, hogy a kiállításon egész sor szovjet termék nyert különféle érmeket, ami a konstrukciók értékét, a berendezések használhatóságát dicséri. A szovjet nemzeti nap alkalmából P. I. Morozov, a Szovjetunió mezőgazdasági miniszterhelyettese és V. A. Csebisev, a Szovjetunió élelmiszeripari miniszterhelyettese ismertette az újságírókkal az ágazatok termelési eredményét és a fejlesztési elképzeléseket. Az utóbbi tíz évben a mezőgazdasági termékek mennyiségének növekedésében a Szovjetunió éri el a legmagasabb szintet a világon. A szovjet gazdaságok 1971—75 között másfélszer több mezőgazdasági gépet kaptak, mint az elmúlt ötéves terv ideje alatt. A szovjet gépipar jelenleg több mint 1400-féle különböző mezőgazdasági gépet és berendezést gyárt. Tíz év alatt megháromszorozódott a mezőgazdaságban felhasznált műtrágya mennyisége. Az állattenyésztés is erőteljesen fejlődik, tíz év alatt a hústermelés 1,8-szorosára növekedett. A falusi lakosság anyagi jóléte állandóan emelkedik, a kolhoztagok havi átlagkeresete tíz év alatt megkétszereződött. A Szovjetunió élelmiszeripara öt év alatt több mint kétszeresére növelte termelését, és ez színvonalasabbá tette a lakosság ellátását. A miniszterhelyettesek foglalkoztak a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokkal, a szakosodással és koperációval. Rámutattak: a Magyarország által exportált mezőgazdasági, élelmiszeripari gépek és berendezések felét a Szovjetunió vásárolja meg, az élelmiszeripari cikkek aránya valamivel még ennél is magasabb. A Szovjetunióban jó híre van a magyar zöldségkonzerveknek, friss gyümölcsöknek és más termékeknek utózkodó kubai fiatalok 12 tagú küldöttsége is a kiállításra látogatott. A vendégeket dr. Körösvölgyi László, a kiállítás igazgatója fogadta, ismertette a mezőgazdasági kiállítások hazai történetét és a bemutatók szakmai anyagát. A kiállítás hírei Meglátogatta a kiállítást S. V. Kalcsenko, a Szovjetunió moszkvai népgazdasági kiállításának helyettes vezetője, aki elmondta: különösen az nyerte meg tetszését, hogy a kiállítás tömören és mégis jól láthatóan szemlélteti a legújabb módszereket. Az NDK-beli lipcsei és a jugoszláviai újvidéki kiállítások igazgatói megtekintették az OMÉK-et; részükre Földes László, a HUNGEXPO vezérigazgatója fogadást adott. A hétfői napon az erdészek és az állatorvosok szakmai találkozóira is sor került. A kiállítás igazgatóságának közlése szerint az OMÉK első két napján, pénteken és szombaton, 150 ezren látogattak ki a vásárvárosba, vasárnap pedig 13 óráig további 105 ezerrel gyarapodott a vendégek száma. Hétfőn a szakmai napok eseménysorozata is megkezdődött. Elsőként a Fejér megyei állatorvosok 200 tagú csoportja érkezett, hogy közösen tekintse meg a Phylaxia, a Magyar Tudományos Akadémia Állategészségügyi Kutatóintézete és más intézmények bemutatóit. A vásáron tartotta meg ülését a SZÖVOSZ és kisállattenyésztő és kertészeti szakbizottsága. Az Állatforgalmi és Húsipari Tröszt szakemberei és a budapesti húsboltok vezetői szakmai értekezletet tartottak. Az Állami Ifjúsági Bizottság meghívására hazánkban tar Több mint ötezer könyv, 28 millió példányban Negyedszázada alakult meg a Mezőgazdasági Kiadó Negyedszázaddal ezelőtt. 1950-ben hívták életre a Mezőgazdasági Könyvkiadót, ami új fejezetet jelentett a mezőgazdasági szakirodalomban. Addig is jelentek meg szakkönyvek, híres agrártudósok, mint Cserháti, Kosutány, Cselkő és Rodiczky művei. De a kiadó létrejöttével a könyvkiadás rendszeressé és a korszerű mezőgazdaság egyik legnagyobb segítőjévé vált. Az évforduló alkalmával dr. Sárkány Pállal, a kiadó igazgatójával beszélgettünk a vállalat eddigi munkájáról, eredményeiről és célkitűzéseiről. A 25 év alatt tízezer kiadványt jelentetett meg a kiadó, ebből 5650 a könyv, terjedelemben pedig 85 ezer év. A példányszám meghaladja a 28 milliót. Hivatkozik olyan kiadványokra, mint amilyen Prohászka Ferenc „Szőlő és bor” című műve, amely csaknem 300 ezer példányban jelent meg eddig. Mohácsy Mátyás „Gyümölcstermesztés a házi- és háztáji kertekben” című munkája hat kiadást ért meg és 228 ezer példány fogyott el belőle. A legnagyobb érdeklődés a kertészkedéssel foglalkozó könyvek iránt mutatkozik. Éppen ezért a kiadásra kerülő könyvek 17 százaléka kertészeti szakkönyv. Olcsó, népszerű kiadványokkal akarjuk segíteni a kiskerttulajdonosokat. Gallyas Csaba, a kiadó irodalmi vezetője elmondta, hogy a kiadásra kerülő művek 60 százaléka felsőfokú, 30 százaléka középfokú és csak tíz százaléka alsó fokú. — Kiadónk egyidős a szocialista mezőgazdasággal, s ahogy a mezőgazdaság fejlődött, korszerűsödött, úgy alakult át a kiadási politika is, alkalmazkodva a szükséglethez. Éseiben sok alsó fokú szakkönyv jelent meg, erre volt szükség. Ezek a könyvek nemcsak azért jelentősek, mert úttörő szerepük volt, hanem azért is, mert felkeltették az érdeklődést általában a könyv, az olvasás iránt. Hatásuk a termelésre is igen jelentős. De ma már nem alsó fokú szakkönyvekre van szüksége a mezőgazdaságnak, hanem olyan művekre, amelyek lépést tudnak tartani, sőt megelőzik a gyakorlati fejlődést. Az utóbbi öt év alatt megkétszereződött a mezőgazdasági szakkönyvek példányszáma, és ma már egy-egy könyv 10 —12 ezer példányban kerül az olvasók kezébe. Az ismeretterjesztő szakkönyvek még ennél is nagyobb példányban jelennek meg. — A mezőgazdaságban tevékenykedő új generációnak egyre magasabb szintű szakkönyv kell. Ezért tervezzük rövid kézikönyvek kiadását, amelyből minden fontos információ gyorsan megszerezhető. Ilyen kiadványunk a ..Ma újdonság — holnap gyakorlat” című sorozat, amelynek első kötete már megjelent. A kertészkedésről szól. Sorozatban jelennek meg a „Kertünk — Házunk — Otthonunk” könyvei, újabb sorozat foglalkozik a környezetvédelemmel is. Rövidesen ismét megjelenik a Mezőgazdasági lexikon új, bővített, korszerűsített kiadása, amelynek első megjelentetése úttörő munka volt a felszabadulás után. .Midig ilyen jellegű munka nem jelent meg nálunk. (1.) Nemzetközi antifasiszta nap Szolidárisak vagyunk a portugál és a spanyol demokratikus erőkkel Harminc esztendeje ünnepli a haladó világ szeptember 2-án a nemzetközi antifasiszta napot. Ebből az alkalomból kibővített ülést tartott hétfőn a Magyar Szolidaritási Bizottság a népfront Belgrád rakparti székházában. A tanácskozáson a bizottság 23 tagszervezetének küldöttein kívül részt vettek a magyar szolidaritási mozgalom különböző akcióinak áldozatkész segítői is. Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitkára, a szolidaritási bizottság alelnöke mondott megnyitó szavakat, majd Harmati Sándor, a bizottság elnöke számolt be a szervezet elmúlt évi tevékenységéről. " Az előző ülésünk óta lezajlott bel- és külföldi események jelentősen befolyásolták szolidaritási munkánkat, amelyet, számunkra kitüntetően, az MSZMP XI. kongresszusa is értékelt — mondta egyebek között. — Célunk továbbra is az, hogy világszerte javuljanak a társadalmi haladás feltételei. Harmati Sándor megemlékezett a második világháború végéről, a náci és a japán fasiszta hadigépezet összeomlásáról, a nemzetközi antifasiszta nap jelentőségéről, majd — javaslatára — a bizottság Portugáliával kapcsolatos szolidaritási nyilatkozatot fogadott el. A magyar közvélemény megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy a portugál reakciós, fasiszta erők az utóbbi hetekben fokozták ellenforradalmi támadásaikat a demokratikus forradalom vívmányai ellen. Meggyőződésünk, hogy a jelenlegi nehéz helyzetből az egyetlen kiút minden demokratikus és haladó erő összefogása a portugál forradalom megvédésére, a fasiszta restaurációs kísérletek visszaverésére. Közvéleményünk szolidáris azokkal a haladó, demokratikus erőkkel, amelyek az ellenforradalmi támadások ellenére is kiállnak Portugália haladó, demokratikus fejlődése mellett. A bizottság nyilatkozata kitér a spanyolországi eseményekre is és csatlakozva a halálra ítélt két baszk hazafi megmentéséért küzdő szolidaritási mozgalomhoz, közvéleményünk támogatásáról biztosítja a spanyol demokratikus, antifasiszta erőket. Nagygyűlést rendeztek hétfőn Salgótarjánban a szeptemberi antifasiszta szolidaritási hónap alkalmából a Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalat gyárában a környékbeli dolgozók részvételével. Az eseményen jelen volt Fehér Lajos, a Magyar Partizán Szövetség elnöke, Petro Pablo Fernandez, a chilei antifasiszta bizottság elnöke, a Chilei Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, és Carlos S. Martin, a chilei antifasiszta bizottság főtitkára, a chilei Szocialista Párt képviselője, valamint a megye és a város politikai, társadalmi szervezeteinek több képviselője. A nagygyűlésen dr. Jókai Lóránd, a Magyar Jogászszövetség főtitkára mondott beszédet. Felszólalt a nagygyűlésen Petro Pablo Fernandez is. Megköszönte a magyar munkásosztály, az egész dolgozó magyar nép Chile igaz ügye iránti szolidaritását. 1