Magyar Nemzet, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)

1977-07-01 / 153. szám

2 kezet párttitkára a többi kö­zött elmondta, hogy az árvíz­­védelmi töltések a Tisza jobb partján 45 ezer hektár terület védelmét szolgálják. A kiskö­rei vízlépcső megépítésével, a tározó létrehozásával elkészült töltésekkel a Tisza Kisköre fe­letti szakaszán megszüntették az árvízveszélyt. RADNÓTI LÁSZLÓ (So­mogy megye, 10. vk.), a csurgói Napsugár Ipari Szövetkezet el­nöke a Balaton vízháztartásá­val, a víz minőségének meg­óvásával kapcsolatban elmon­dotta, hogy a feladatokkal a különböző intézmények mel­lett a Magyar Tudományos Akadémia is foglalkozik. Vár­ható, hogy a következő terv­időszakban a szennyvízgyűjtés és a -tisztítás is regionálisan megoldódik. CSÖRGITS JÓZSEF (Zala megye, 3. vk.), nyugdíjas Zala megye vízellátási eredményei­ről szólt. A megye lakosságá­nak 50 százaléka részesül ve­zetékes vízből. A rendelkezés­re álló anyagi eszközöket első­sorban a nagyobb vonzású te­lepülésekre koncentrálják, így a nagyobb lakosságú községek hamarabb jutnak egészséges ivóvízhez. DR. KOMÓCSIN MIHÁLY (Csongrád megye, 4. vk.), a Csongrád megyei pártbizottság első titkára elismeréssel szólt a vízgazdálkodásban elért fej­lődésről. A feladatokkal kap­csolatban a belvízrendezésről szólt először. Az utóbbi nyolc év a­latt Csongrád megyében a belvíz 16 ezer lakást rongált meg, ebből tízezer helyett újat­ kellett építeni, ez szolidan­, szá­molva három—négy milliárd­­ba került. A belvizes években a mezőgazdaságot ért kár évi átlagban 220 millió forint volt. 1975-ben azonban meghaladta a 650 millió forintot. Az OVH- val együttműködve alakítják ki a megye vízrendezés-fej­lesztési koncepcióját. PALÓCZY LAJOSNÉ (Sza­bolcs megye, 9. vk.), a nyír­­bogáti Rákóczi Szövetkezet fő­­állattenyésztője elmondotta, hogy a Szamos—Tisza közötti Zárógát községeket összekötő út is egyben és egy tízmillió köbméteres víztároló kialakí­tását is szolgálja. SZŰCS JÁNOS (Szolnok megye, 6. vk.), a Szolnok me­gyei pártbizottság titkára ar­ról számolt be, hogy ez év ta­vaszán több mint 30 ezer hek­tár kerül víz alá, ebből 28 ezer hektár szántóterület. A me­gyében levő főművek a bel­vizeket nem tudják időben el­szállítani, ezért indokoltnak tartja felülvizsgálni, illetve mielőbb alkalmassá tenni a fő­műveket a belvizek elvezeté­sére. FARKAS PÁL (Borsod me­gye, 12. vk.), a putnoki Egyet­értés Tsz elnöke elmondta: az országban elsőként megépített regionális vízrendszer bevál­totta a hozzá fűzött reménye­ket és a vízben szegény terü­leteken. Ózdon, Kazincbarci­kán is zavartalan a vízellátás. BARCS SÁNDOR (Bp. I. vk­.), a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója felszólalásában az ásvány- és gyógyvizek fo­kozottabb hasznosítására hívta fel a figyelmet Magyarország hévízgazdagsága első az euró­pai országok között, megelőzi Olaszországot, az NSZK-t, Spa­nyolországot és Franciaorszá­got. Az ország e jelentős ter­mészeti kincsét azonban hosz­­szú ideig nem becsülték kellő­képpen.­­Az 1964. évi vízügyi törvény életbe lépésével a gyógy­vízkészletet feltérképez­ték, ma már 21 jogosított für­dőt, 52 ásványi, illetve gyógy­vizet tartanak nyilván. Meg­említette azt a nagyon jelentős munkát, amelyet, az Építésügyi és Városfejlesztési Miniszté­rium irányításával a regioná­lis fejlesztési, tervezési iroda végzett az ENSZ anyagi támo­gatásával. A felmérés eredmé­nyeit összegező dokumentum ..A termálvízre alapozott üdü­lés és idegenforgalom távlati fejlesztési koncepciója”, amely jelenleg a kormány előtt van, megszabja a távlati fejlesztés irányvonalát. IFR. VÁMOS MARIETTA (Pest megye, 5. vk.). Pest me­gyei körzeti orvos kiemelte: a vízellátás és a csatornázás megoldását állami támogatás mellett széles körű társadalmi összefogás is segíti. A lakossá­gi hozzájárulás eléri a 12 ezer forintot is. A továbbiakban a termálvizek hasznosításáról szólt. A következő felszólaló dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter volt. DR. ROMÁNY FAL: Folytatjuk az öntözőhálózat fejlesztését A miniszter bevezetőben utalt arra, hogy a mezőgazda­ságban is elemi érdek a jó víz­­gazdálkodás. A fejlődésre jel­lemző, hogy a mezőgazdaság öntöző­víz-felhasználása a fel­­szabadulás előtt éves átlagban nem érte el a 100 millió köb­métert, jelenleg viszont több mint egymilliárd köbméter ön­tözővizet használ. A felsza­badulás előtti mintegy 12 000 hektáros öntözött terület­ ma meghaladja a 400 000 hektárt, a mezőgazdasági terület 6,7 százalékát. Évente változó az öntözhető területek hasznosítása. Az el­múlt 16 esztendő adatai sze­rint mindössze három olyan év volt, amikor csaknem teljes mértékben öntözték az öntö­zéssel hasznosítható, úgyneve­zett berendezett területet, öt évben a terület mintegy 60 százalékát, három évben csak mintegy 30 százalékát öntöz­ték. Ez arra utal, hogy sok még a tennivaló a vállalati érdekeltség jobb érvényesíté­sében és az öntözési feltételek alakításában. Kitért a miniszter arra, hogy a mezőgazdaság lehetőségeit a vízügyi ágazat tevékenysége alapvetően, a gépiparé pedig nagymértékben meghatározza a magyar mezőgépipar immár több, korszerű elemekből ösz­­szeépített öntözőberendezés so­rozatgyártását készíti elő. Erre nagy szükség is van, mert a gépesített öntözőberendezések­ből tavaly még 16-féle szárny­vezetéket, esőztető berende­zést forgalmaztunk, ami nyil­vánvalóan hátrányos. A berendezett öntözési terü­letek jó kihasználása az üzemi érdekeken túl egyben nép­­gazdasági érdek is. Tavaly a nagyüzemi zöld­ségterü­letek egyharmada volt öntözhető, de ez a terület adta az áruzöldség 60 százalékát. Tavaly a nagy­üzemek összesen 6000 hektár burgonyát tudtak öntözni, itt az országos termésátlag két­szeresét érték el. A kihasználatlan lehetősé­gekről szólva elmondotta a mi­niszter: az öntözést fejlesztő munkában egyre nagyobb sze­repet kell kapnia a racionali­tásnak, mindinkább előtérbe kerülnek a víztakarékos és beruházástakarékos öntözési megoldások, mint például a csepegtető öntözés. Néhány üzem ma is csak „végveszély­ben” használja berendezéseit. Pedig az öntözővíz csak folya­matos használat, kellő szak­­szerűség mellett lehet bizton­ságos táplálója, fejlesztője a növénytermelésnek. Az öntö­zőhálózat fejlesztését terveink szerint mind a Tisza-völgy­­ben, mind más területen to­vább kell folytatni. Az elmúlt évtizedekben megtöbbszöröződött az élelmi­szeripar vízfelhasználása. A víz minőségével szemben tá­masztott követelmények — a gyógyszeripar után — talán itt a legszigorúbbak, ezért a higiéniai követelményekre és a víztakarékos technológiák alkalmazására igen nagy gon­dot fordítanak. A mezőgazdaság nem csu­pán az öntözővíz jobb haszno­sításában érdekelt. A rende­zett vízgazdálkodás, a víz­gyűjtő területek szakszerű ta­­lajhasználata egyaránt alapja a talajvédelemnek és a víz­­gazdálkodásnak, és ezzel együtt az ár- és belvízvédelemnek is. A vízgazdálkodásban országo­san és regionálisan egységes rendszerre kell alapozni, ha­sonlóan a közlekedési hálózat­hoz vagy az energiarendszer­hez. A mezőgazdaság és az élel­miszeripar érdekelt a folyam­szabályozási munkákban is. A szállítási feladatok ellátása so­rán a vízi úthálózattal jobban kell számolni, örvendetesnek mondotta a miniszter, hogy az elmúlt másfél évtizedben a mezőgazdaság dolgozóinak tíz­ezrei sajátították el a korszerű öntözéshez szükséges ismere­ Magyar nemzet teket, s ebben sokat segített a szervezett vízügyi szolgálat. Romány Pál, utalva arra hogy a pénzügyminiszter ígé­retesnek mondta az idei ha­tárt, megjegyezte: ebben nem­csak az idei derekas munka tükröződik. Munkánk eg­y fo­lyamatnak a része, s nem is csak a mának szól. Jó, vállal--­­kozó kedvnek vagyunk a ta­núi a szarvasmarha-tenyész­tésben is, vagy az ültetvények telepítésének előkészítésében. Az idei mezőgazdasági munka végső eredménye, tervezett, nagy exportbevételeink eléré­se még sok tényezőtől függ. Abban biztosak lehetünk, hogy a mezőgazdaság dolgozói — az egész társadalom cselekvő kö­zösségében — mindent elkö­vetnek azért, hogy szándékuk, munkájuk olyan minősítést kapjon, mint amilyet tavalyi erőfeszítéseik kapta­k — mon­dotta Romány Pál. Vízminőség-védelem, csatornázás IFJ. PINTÉR ISTVÁN (Ba­ranya megye, 7. vk.), a bel­­várdgyulai Közös Út Tsz gép­lakatosa elmondotta: ma már 40 víztároló van a megyéjük­ben, s ez 12 millió köbméter víz befogadását teszi lehetővé. Így csökkentették a víz pusz­tító hatását, s egyidejűleg mintegy 4000 hektár öntözését, továbbá nagy mennyiségű pe­csenyekacsa és liba nevelését tudják biztosítani. A mohácsi és a pécsi gerincvezeték mel­lett települt községek lakosai­nak arról az igényéről is szólt, hogy a hálózatfejlesztéssel együtt községüket is kapcsol­ják be a regionális vízműháló­zat rendszerébe. HETTER CSABA (Nógrád megye, 5. vk.), a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Termelő­­­szövetkezet elnökhelyettese elmondta: a megye lakosságá­nak vezetékes vízellátása 1980- ra 55—56 százalékra növek­szik. A lakossági hozzájárulás több településen eléri a laká­sonkénti 12 000 forintot is. Az ilyen nagy összegek befizetése jelentős teher a nyugdíjasok­nak, az alacsony jövedelmű családoknak. A képviselő meg­fontolásra ajánlotta, hogy a vezetékes ivóvízellátás anyagi terheinek egy része alól men­tesítsék a lakosságot. HÁRS JÓZSEF (Veszprém megye, 7. vk.), a lovászpatonai Új Élet Termelőszövetkezet főállattenyésztője arról beszélt, hogy a szenny­víztisztító-elve­zető és elhelyező létesítmé­nyek építése a megyében lassú,, s ez a Balaton vízminőségének szempontjából problémát je­lent. Biztató viszont, hogy a re­gionális szennyvízkezelő rend­szerek terve már kialakult. A további cél, hogy a tisztított szennyvizeket is távol tartsák a Balatontól. Szerinte a víz minőségének javítása érdeké­ben feltétlenül szükséges a keszthelyi és a fűzfői öböl kot­rása. SZIGETI GÁBORNÉ (Békés megye, 3. vk.), a Gyulai Haris­nyagyár munkásnője elmon­dotta: Békéscsaba, Békás és Gyula, valamint a környező települések vízgondjai máris számottevőek, ezért meg kell gyorsítani az ilyen irányú ku­tatást. Feltétlenül szükséges a megyei regionális vízmű beru­házási programjának és kivi­teli terveinek elkészítése is, még a jelen tervidőszakban. Még kedvezőtlenebb a helyzet a szennyvíz elvezetésével és tisztításával. Csatornaműve mindössze 12 településnek van és lényegesen előbbre jutni önerőből nem tudnak. NAGY CSABA (Bács-Kis­­kun megye, 10. vk.), a­­Dél­­Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat művezetője a belvízi tavak növekvő népszerűségét emelte ki. A megyében is sor­ra alakulnak ki körülöttük az üdülőkörzetek, így Dunapata­­jon, Soltvadkerten, Kiskunha­lason és a Kunfehértó vidé­kén. Ám arra is fel kell figyel­ni — húzta alá —, hogy a tavak vízminőségi, biológiai helyzete új gondokat vet fel. Ezután — mivel a beszámo­lóhoz több hozzászóló nem je­lentkezett — az elnök bezárta a vitát, és ismét megadta a szót Gergely Istvánnak. Az OVH elnökének zárszava Az államtitkár mindenek­előtt köszönetet mondott a sokrétű, segítő szándékú, öt­letekben is gazdag vitáért, amelynek során — mint mondta — a képviselők kö­rülbelül hatvan témát érin­tettek. A szóba került felada­tokat programba veszik majd a következő éves, illetve öt­éves tervek kidolgozásakor, természetesen az anyagi lehe­tőségekhez mérten. A jövőben megelőzik majd a bányászati vízsüllyedések miatti vízhiányok keletkezé­sét. A tapasztalatok alapján erre már nagy figyelemmel vannak a jelenlegi — igen je­lentős — bányafejlesztéseknél is. Sürgősen megoldandó gondként kezelik a kis telepü­lések vízellátásának — soka­kat érintő — témáját. Megse­gítésükre program készült. Hangsúlyozta: a belvízren­dezésnél nemcsak a biztonsá­gos helyzet kialakítására kell törekedni, hanem az öntözésre való vízhasznosítás lehetősé­gének megteremtésére is. Jo­gosnak mondotta azokat az­­ igényeket, hogy­ a kisebb je­lentőségű, de helyileg mégis nagy fontosságú árvízvédelmi töltések is megépüljenek, il­letve megerősítsék azokat. Határozathozatal követke­zett : az Országgyűlés az Or­szágos Vízügyi Hivatal elnö­kének beszámolóját és vízgaz­dálkodás helyzetéről és felada­tairól — jóváhagyólag tudo­másul vette. Ezután az interpellációk kö­vetkeztek. Két interpelláció KANGYALKA ANTAL (Csongrád megye, 15. vk.), a Budapesti Mezőgazdasági Gép­gyár makói gyárának igazga­tója az importból származó anyagmozgató gépek alkat­részellátásának hiányosságait tette szóvá. Az interpellációra adott vá­laszában Bíró József külke­­reskedelm­­i miniszter elmond­ta: a minisztérium mindent megtesz annak érdekében, hogy külföldről minél több al­katrészt hozzunk be. 1975-től évente 15 százalékkal növek­szik az alkatrész-behozatal ér­téke, az idén várhatóan eléri a 20,3 milliárd forintot. A javulás érdekében azon­ban hatékonyabb együttmű­ködésre van szükség a meg­rendelők és a külkereskedelem között is. Fontos, hogy a KGST-országokban érvényes szállítási feltételeknek megfe­lelően, időben tudjuk megadni igényei­nket. Az interpelláló képviselő és az országgyűlés a külkereske­delmi miniszter válaszát tu­domásul vette. SARÓDI SÁNDOR (Hajdú- Bihar megye, 9. vk.), a vámos­­pércsi Mezőgép Vállalat meósa az iskolák és az ifjúsági szer­vezetek által igénybe vett üze­mi autóbuszok magas térítési díjával kapcsolatban interpel­lált. Palla­i Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter válaszá­ban elmondotta: a közeljövő­ben — az illetékes tárcákkal egyetértve — a KPM javasolni fogja a kormánynak, hogy a közületi gépjárművek üzemel­tetőit mentesítsék a térítési díj fizetése alól. A miniszter válaszát mind az interpelláló képviselő, mind az országgyűlés tudomásul vette. Ezzel az országgyűlés nyári ülésszaka — amelynek csütör­töki ülésén az elnöki tisztet felváltva töltötte be Apról An­tal, I­nokai János és Raffai Sa­rolta — befejezte munkáját. Péntek, 197­1. július 1. A TAta. inf. Ritkán fordul elő, hogy a miniszteri expozéban kétszer is megemlítenek egy olyan kis­várost, mint Nagyatád. Először annak kapcsán szólt róla a pénzügyminiszter, hogy elké­szült a város és környékének új, modern kórháza, majd pe­dig a társadalmi munkában élenjáró települések között említette a nevét. A város képviselőjétől, Si­mon Ernőnétől kérdeztük: mi volt az ösztönző erő és miben ö­ltött testet dicséretes összefo­gásuk. — Városunk fiatal, lakóinak 60 százaléka is az ifjabb kor­osztályhoz tartozik. Szeretik, lakóhelyüket és sokat is vár­nak tőle. A fejlesztésekre for­dítható pénzből azonban sehol nincs elegendő. Marad tehát a saját erő, a tettrekészség, a lelkesedés. Ez az erősödő lo­­kálpatriotizmus hozta létre a parkerdőt, a művésztelepet, eredményezte a Petőfi tér ren­dezését, a gyermekintézmé­nyek bővítését. Tavaly ősszel például — a népfront szerve­zésében — 2500 facsemete ke­rült az utcákra, a ligetekbe. A társadalmi munkában a szo­cialista brigádok járnak az élen. Egy számot említ a képvise­lőnő: a nagyatádiak azt tűzték maguk elé, hogy ebben az öt­éves tervben 12,5 millió forint értékű társadalmi munkával támogatják a várospolitikai feladatok megoldását. Megje­gyeztük: kicsit merésznek tű­nik ez a célkitűzés, ha azt vesszük alapul, hogy a város­nak tizenegyezer lakosa van.­­ Engem is meglepett elő­ször ez a szám. Ha azonban azt nézzük, hogy tavaly 3,8 millió forint értékű volt a tel­jesítés, akkor mégsem rugasz­kodtunk el a valóságtól. * A képviselők egyik beszélge­tő csoportjában szó esett arról a színes fényképről, amely az egészségügyi és szociális bi­zottság egyik ülésén kézről kézre járt, s amelyen a Zala folyó hosszú szakasza skarlát­­vörös színben játszik. Partjá­tól nem messze telepített vá­­góhídról ömlött bele, gondat­lanság miatt, nagy mennyisé­gű állati vér. A fénykép vá­dolt, s a vétkes vállalat több millió forint bírságot fizetett ki. „A világ legdrágább fény­képe” — mondotta a fővárosi képviselő. — Hasonló eset nálunk is előfordult — jegyezte meg az egyik dunántúli honatya —, csak nem vér, hanem kiváló vörösbor — több mint száz hektoliter — ömlött a patakba. A gazdaság pincészetében ugyanis nyitva felejtették egy nagy betonhordó csapját. A patakban levő halak egy része halálra itta magát, másik ré­szük pedig napokig bódultan körözött a víz felszínért, amíg ki nem józanodott. A gazda­ság néhány vezetője, alkalma­zottja számára pedig úgy vé­lem, hogy a bírság — több százezer fo­rint nagyságrend­ben — lehetett kijózanító ha­tással. * * • A városok és a vonzáskör­zetükbe tartozó községek kap­csolatáról is szólt, a többi kö­zött, az első napi pénzügymi­niszteri expozé. A kérdés — leegyszerűsítve — így tehető fel: melyik fejlesztendő in­kább, a központ vagy környé­ke? — Én azt mondanám: is-is — kezdi Borics László Szolnok megyei képviselő. — Persze az arányok nem határozhatók meg egykönnyen, noha ebben a lényeg. Vegyük például a mi esetünket. Hét jászsági közsé­get képviselek a parlament­ben, valamennyi a közeli Jász­berényt tartja központjának. Munkaalkalmat, szórakozást, vásárlóközpontokat, s még ki tudja mennyi mindent kínál nekik a város. Ennélfogva érthető, ha több jut Jászbe­rénynek, mint a környező fal­vaknak, hiszen annak saját polgárain kívül a „szomszédo­kat” is el kell látnia. És nem­csak tartós fogyasztási cikkek­kel. Tapasztalat, hogy a leg­több bejáró a munkaidő be­fejezése és az autóbusz indu­lása közötti időt használják fel az alapvető élelmiszerek be­szerzésére. Nem sok kedvük van ugyanis hozzá, hogy az autóbuszról leszállva még vá­sárolni menjenek otthon. Nem beszélve róla, hogy Jászbe­­rényben jobb is az­ ellátás. La­kóhelyemnek, Jászjákóhalmá­nak hamarosan ABC-áruháza lesz. Sokat javíthat ez a kíná­laton, ám kötve hiszem, hogy változtatna a megszokáson. Aki a városra esküszik, to­vábbra is ott vásárol majd. És mégis szükség van az efféle kereskedelmi központokra, mert ha mindenütt megtalál­hatóak lesznek végre valahára, helyreállhatnak az oly fontos arányok. Legalábbis a keres­kedelemben. "* Dr Cselőtei László Pest me­gyei képviselő, a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem tanára felszólalásában a vizet az egészséghez hasonlította, mond­ván, csak akkor vesszük észre jelentőségét, amikor nincs. Szavait követően összesúg­tak néhányan a képviselők kö­zül, s visszafogott hangon élénk eszmecserébe kezdtek. Sűrű bólogatásokkal jutalmaz­ták a „szóvivőt” — jeleként a legteljesebb egyetértésnek. Szünetben aztán fény derült rá, mi volt az azonnali meg­vitatást kívánó téma. A víz­hiány. A beszélgetőknek ugyanis, sokadik emeleti la­kosok lévén, elegendő tapasz­talatuk volt róla, milyen is, ha nincsen víz. Ritka eset, hogy az elmélet ilyen gyorsan alátámasztást nyerjen a gyakorlatban. * Március végéig a belvíz le­küzdésével bajlódott a szen­tesi Termál Termelőszövetke­zet, utána pedig az aszállyal. A 10 000 hektáros nagygazda­ságban ezer hektárt, jó gabo­na-, kukoricatermő területet ontott el a belvíz. Ezt elvezet­ték majd utána nekifogtak az öntözésnek. Csörgedezt­ető és esőszerű öntözéssel védekeznek az aszály ellen, összesen har­minc berendezés ontja a mes­terséges csapadékot a négy­ezer hektárnyi területre, hogy a tervezett tetszésmennyi­séget elérjék. Kurucz Márton, a ter­melőszövetkezet elnöke mon­dotta el ezt Bács, Szolnok és Grőr-Sopron megyei képvise­lőtársainak. — Akkor ti rend­ben vagytok — vette át a szót az egyik képviselő. — Koránt­sem, mert a berendezésekből 22 régi típusú, és gyakran cső­töréssel bajlódunk. A javítás, az utánjárás munkanapkiesés­sel jár. A megoldás az lenne, ha a kereskedelem a berende­zéssel együtt adná el a szük­séges és legfontosabb tartalék­alkatrészeket. Jó lenne, ha a gyártó vállalat, a szekszárdi MEZŐGÉP és a kereskedelem erre is gondolna. * A környezetvédelem, ezen belül a vízminőség megóvása elsősorban pénzkérdés. Nem is kevésről van szó. A dolgot azonban nem egyszerűsíthet­jük ennyire. L. Hegedűs László, a HNF Országos Tanácsának titkára az ülés szünetében a következőkkel érvel: — A pénz csak az egyik té­nyező. Legalább ilyen fontos az állampolgári fegyelem és a szemlélet is. A népfront kör­nyezetvédelmi bizottságai a társadalom kritikáját szeret­nék mélyíteni. Mire is gondo­lok, hazánkban például kevés figyelmet fordítunk a vízkí­­mélő eljárások bevezetésére, noha ezek sokkal gazdaságo­sabbak, kevesebb vizet igé­nyelnek, és nem minden eset­ben olyan költségesek. Nálunk sokkal gazdagabb országok is rájöttek már ennek fontossá­gára. Az ipar nem igényel ivó­víz-tisztaságú ipari vizet. Erre a célra a talajközelben levő könnyen szivattyúzható víz is megfelelne, mégis a legtöbb helyen az ivóvizet használják ipari célokra. A mezőgazdaság­ban a trágyát vízzel takarítják el, így egyrészt tápanyag vész kárba, másrészt újabb veszély­­forrás keletkezik. A kommuná­lis szennyvíztisztítók rossz hatásfokkal dolgoznak. Köve­tésre méltónak találjuk a gyu­lai példát, ahol részben társa­dalmi­ összefogás eredménye­ként megoldották a szennyvíz elvezetését, az úgynevezett nyárfás-szikkasztásos módszer­rel. A város szennyvizét üle­pítik, és elvezetik a közeli nyárfaerdőre Ez a fagazdál­kodás szempontjából sem kö­zömbös. Az Alföldön is lenne ilyesmire lehetőség, amit a nép­front társadalmi javaslatként szeretne érvényre juttatni. (Parlamenti tudósítóink: Gál Zoltán, Keserű Ernő, Malonyai Péter, Szényi Gábor, Vág Ist­ván.)

Next