Magyar Nemzet, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-01 / 77. szám

2 Aczél György beszéde Bresciában az OKIK kongresszusa alkalmából Rómából jelenti az MTI. Szombaton plenáris üléssel folytatódott az Olasz Kommu­nista Párt XV. kongresszusa. A delegátusok megkezdték a vitát a beszámolóról, a bizott­ságok pedig a tézistervezet végső változatán dolgoznak. A kongresszuson részt vevő több mint 100 külföldi párt­küldöttség vezetői szombaton 22 olasz városba utaztak, hogy gyűléseken találkozzanak a kommunista dolgozókkal. Az MSZMP küldöttségét vezető Aczél György, a Politikai Bi­zottság tagja a lombardiai Bresciában tartott beszédet lelkes hangulatú gyűlésen. A világ és benne a magyar nép sorsának alakulása a nem­zetközi élet fő eseményeinek, viszonylatainak függvénye. Önökkel együtt mi is aggoda­lommal tekintünk az enyhü­lését veszélyeztető imperialista törekvésekre a fegyverkezési verseny fokozódására. Különö­sen aggasztónak tartjuk az olyan fegyveres agressziót, mint amilyent Kína hajtott végre a sokat szenvedett, a békés építésre oly nagyon rá­szoruló vietnami nép ellen. Egyetértünk Berlinguer elv­­társsal, amikor azt mondja: „Senki sem hiheti, hogy Viet­nam követett el agressziót Kína ellen... Ha a konfliktus tovább tartana, csak a­ leg­­agresszívabb imperialista kö­rök cinikus számításainak kedvezne” — kezdte beszédét Aczél György. Népünk — a világ népeinek többségével — kezdettől fogva cselekvő szolidaritást vállalt a szocialista Vietnammal és erejéhez mérten támogatta, támogatja annak igazságos harcát. A Magyar Népköztár­saság kormánya az állampol­gárok legalapvetőbb érdekét és óhaját követve, következe­tesen síkraszáll a különböző társadalmi berendezkedésű or­szágok békés egymás mellett élésének kibontakoztatásáért, a nemzetközi enyhülés vívmá­nyainak megvédéséért és meg­szilárdításáért. A békés egymás mellett élés Mi azért küzdünk a nemzet­közi élet színterein, hogy a békés egymás mellett élés valóban mást, többet jelent­sen, mint egyszerűen a hábo­rú nélküli életet. A béke, a­ békés egymás mellett élés iga­zi értelme, politikai haszna és hatása akkor érvényesül iga­zán, ha nem marad pusztán elvi dekrétum, ha a világ mind nagyobb része érdekeltté válik gyakorlati megvalósításában, lehetőségeinek kiaknázásában. Ezért is szorgalmazzuk és támogatjuk mi a kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági, műszaki, tudományos, kultu­rális és egyéb kapcsolatok megteremtését és fejlesztését a Föld valamennyi országa között. Ezért tartjuk ma is a helsinki értekezletet és meg­állapodást az egész világ szá­mára történelmi tanulságul szolgáló eseménynek. Ám ahogy Helsinki fölerősí­tette és egymáshoz vezette az enyhülés híveit, fölerősítette és ellentámadásra serkentette annak ellenfeleit is. Beszédes példája ennek az a rágalom­­hadjárat is, amit az emberi jogok védelme ürügyén a szo­cialista országok ellen indí­tottak. Éppen azok, akik az emberi jogok megsértésében a legsúlyosabb felelősséget vise­lik, akiktől éppen mi kérhet­nénk számon nemcsak az em­beri jogok, hanem a puszta emberi élet nagyobb tisztele­tét is. Mit tartunk mi meghatáro­zónak, döntő tényezőnek az enyhülés ellenfeleivel vívott világméretű küzdelemben? A haladás nemzetközi erőinek, mindenekelőtt a kommunista és munkáspártok összefogását, internacionalista szolidaritását. Úgy véljük, csak ezeknek az erőknek a közös erőfeszítésé­vel védhető meg és fejleszt­hető tovább az enyhülés. Az internacionalizmus jelentősége Hatalmas erőt jelent ma a béke szempontjából a szocia­lista világrendszer, a tőkés or­szágok nagyszerűen harcoló munkásosztálya, a volt gyar­mati népek antiimperialista küzdelme. Kétségbevonhatat­lan igazság, hogy a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom­­ biztatást adott az elnyomot­taknak , bebizonyította, hogy igenis meg lehet változtatni a világot. Ennek hatására, vala­mint a fasizmus felett ara­tott győzelem eredményeként, amelyben elévülhetetlen érde­me van a Szovjetunió áldoza­tos küzdelmének, az ellenállá­si mozgalom hősies harcának, ma a burzsoá reakció nem te­heti azt szabadon, amit akar. Minőségileg új korszakba jutott a világ. Ez az új korszak a proletár internacionalizmus­sal szemben is új követelmé­nyeket támaszt. A kommunis­ta pártok, a munkásosztály pártjai még inkább a nemze­tek pártjává , is lettek és ez­által kettős a felelősségük. Felelősek az adott országért, és felelősek a haladás ügyét szolgáló nemzetközi összefogá­sért. Hangsúlyoznunk kell, hogy az internacionalizmus és a szolidaritás semmiképpen sem volt és ma sem gátja an­nak, hogy a szocializmus erői, a kommunista és munkáspár­tok nemzeti sajátosságaiknak megfelelően eltérő módszere­ket alkalmazzanak a politikai, a gazdasági és a társadalmi élet különböző területein, hogy sajátos utat kövessenek szocialista társadalmi céljaik elérésében. Meg kell erősítenünk azt az egységet, ami összefűzi a kom­munista pártokat. Olyan egy­ségre van szükség, amely le­hetővé teszi a szocializmus győzelmét, a szocialista épí­tést, és nem gátolja, hanem segíti az alkalmazkodást a sa­játos nemzeti körülmények­hez. Nem engedhetjük­­meg, hogy a burzsoázia az ellenté­tek, a különbségek hangsúlyo­zásának és kiélezésének útjára kényszerítsen bennünket. Természetes­en Halt A pártok közötti együttmű­ködés nem zárja ki a vitákat, az alkotó eszmecseréket. Eze­ket a vitákat, nézetütközteté­­seket mi az élet természetes velejáróinak tartjuk, s ahogy korábban úgy a jövőben sem zárkózunk el előlük. .. Minden egyes testvérpárt jogának és kötelességének tartjuk, hogy a marxizmus— leninizmus tanításait, a szo­cialista forradalom és építés törvényszerűségeit a saját or­szága adottságainak, hagyo­mányainak megfelelően ön­állóan alkalmazza. Nemigen van épeszű ember, aki feltéte­lezné vagy elvárná, hogy a társadalmi haladásért azonos módon és formában, cseleked­jenek, harcoljanak, például Svédországban is és Mozam­­bik­ban is. Az viszont tény, hogy a ma létező szocializmus mind ez ideig , az egyetlen­­ ta­pasztalat arra, hogyan szaba­dult meg az ember a tőkés kizsákmányolástól. Meggyőző­désünk, hogy a nemzetközi munkásmozgalom tovább erő­síti a maga egységét a leg­lényegesebb kérdésekben, ami nélkülözhetetlen feltétele a békéért, a haladásért vívott harc sikerének. A nemzet valódi érdeke Megkülönböztetett figyelem­mel és tisztelettel kísérjük az olasz kommunisták küzdel­mét. Úgy hisszük, értjük har­cuk fő irányát, célját, és azt erőnkhöz mérten támogatjuk. Tudjuk, hogy a súlyos és nö­vekvő ellentmondásokkal ter­hes helyzet, amelybe az ural­kodó osztály taszította az olasz társadalmat, nap mint nap rendkívül bonyolult feladatok elé állítja önöket. Tiszteljük és méltányoljuk, hogy olasz elvtársaink a rájuk nehezedő politikai és sok más­féle nyomás ellenére követke­zetesen és bátran kitartanak a nemzet valódi érdekeinek képviselete, egyben elvi ala­pokon álló osztálypoliti­kájuk mellett. A Magyar Szocialista Mun­káspártot és az Olasz Kommu­nista Pártot kölcsönös testvéri szolidaritás, a nemzetközi kom­munista mozgalom alapvetően azonos érdekei kapcsolják össze. Szilárdan hisszük, hogy az emberiség sorskérdéseiben a kommunisták nélkül sem dönteni, sem eredménnyel cse­lekedni nem lehet. Szilárdan hisszük, hogy a közös munkánk által egyre erősödő nemzetközi kommunista mozgalom képes lesz betölteni történelmi kül­detését, képes lesz átvezetni az emberiséget az új, a szocia­lista világba — fejezte be beszédét Aczél György. Magyar Nyemzet Szovjet és amerikai vallási vezetők a leszerelésért Genfbel jelenti a TASZSZ. A Szovjetu­nió és az Egyesült Államok egyházi vezetői há­romnapos konzultatív találko­zót tartottak Genfben a lesze­relés kérdéseiről. A találkozón felszólalt Viktor Iszraeljan és Adrian Fisher, a genfi lesze­relési értekezlet szovjet és amerikai küldöttségének veze­tője, valamint a szovjet és az amerikai egyházi küldöttség vezetője. A találkozó részvevői közös közleményt fogadtak el, amely­ben kifejezésre juttatják ag­godalmukat a nukleáris ka­tasztrófa veszélyével és a fegyverrendszerek újabb, még­ veszélyesebb fajtáinak előállí­­ tásával kapcsolatban. Leszö­gezik, hogy eltökélt szándékuk hozzájárulni a béke és az eny­hülés megszilárdulásához. A találkozó részvevői köte­lezettséget vállaltak, hogy ak­tívan fellépnek a SALT I II. megállapodás mielőbbi meg­kötéséért, a nu­kleáris fegyver­­kísérletek általános és teljes betiltásáért, a nukleáris fegy­verek elterjedése, a kémiai és a sugárfegyverek előállítása és felhasználása ellen. A közlemény kiemeli, hogy a fegyverkezési hajsza halálos veszély a világ minden népe, de különösen azok számára, amelyek nukleáris erővel ren­delkeznek. Megdöbbenés Angliában a politikai gyilkosság miatt Londonból jelenti az MTI. A parlament épületében elkö­vetett politikai gyilkosság mé­lyen megrázta a választásokra készülő közvéleményt Nagy- Britanniában. A Westeninster­­palotában, több, mint 160 éve történt utoljára hasonló me­rénylet. Az ír egységért terro­rista módszerekkel küzdő ma­roknyi IRA pedig sohasem ve­temedett még arra, hogy ilyen kitervelt és időzített merény­letet kövessen el. Az ideiglenes IRA és a be­lőle kiszakadt ír Nemzeti Fel­szabadítása Hadsereg Dublin­­ban és Belfastban lapszerkesz­tőknek leadott telefomközlemé­­nyekben küldte az üzenetet: „Hatalomra akarjuk bombázni a torykat.” Az indíték a minél rosszabb, annál jobb élve. Egy tory-kormány még jobban fo­kozhatja az elnyomást Ulster­­ben, ami a terroristák remé­nyei szerint az ő táborukba hajtja majd az embereket. Egy másik üzenet így szólt: „Azt üzenjük a brit kormánynak, hogy mielőtt általános válasz­tásokra szánja el magát, jobb, ha eldönti, hogy nem marad Írországban Merlyn Rees belügyminisz­ter bejelentette, hogy a Scot­land Yard értesülései szerint az IRA nagy merényletsoro­zatra készül a választási kam­pány idején. A parlamentben és környékén fokozzák a biz­tonsági intézkedéseket. A ve­zető politikusok különleges védőőrizetet kapnak. Rees az egész lakosságot fokozott éber­ségre, a gyanús csomagok figyelésére kérte. Elismerte, hogy mivel a parlament nyil­vános hely, hasonló merényle­tek lehetőségét nem lehet tel­jesen kizárni. A rendőrség egyelőre nem tud válaszolni arra a kérdés­re, hogy hol szerelhették fel a robbanószerkezetet Airey Neave kocsijára. A parlament föld alatti garázsába csak iga­zolvánnyal lehet belépni, és zártláncú tv-m tartják szem­mel állandóan valamennyi szintet. A kínai vezetők újabb akadályokat gördítenek a tárgyalások elé Hanoiból jelenti a TASZSZ. A kínai vezetők, akik agresz­­sziós háborút indítottak a viet­nami nép ellen, újabb akadá­lyokat gördítenek a két or­szág külügyminiszter-helyette­si szintű tárgyalásai elé — írja a Nhan Dan. A pártlap hangsúlyozza, hogy a vietna­mi álláspont egyértelmű és vál­tozatlan. A vietnami kormány már azokban a napokban is hajlandónak mutatkozott a tárgyalások megkezdésére, ami­kor Vietnamban még kínai katonák százezrei követtek el bűncselekményeket. A szüntelen kínai provoká­ciók Kína készülődését bizo­nyítják egy új Vietnam-elle­­nes háborúra. Z Kína a Laoszi Népi Demokratikus Köztársa­ságot is fenyegeti, , Kam­­bod­zsa! " Népköztársaság el­len pedig nyílt felforgató tevé­kenységet folytat — állapítja meg a Nhan Dán. Napról napra újabb kínai bűntettekre derül fény Viet­namban. Egy Cao Bang tarto­mánybeli kis településen — a VNA hírügynökség jelenté­se szerint — egyebek között a thai nemzeti kisebbséghez tartozók holttestét, közöttük több mint 40 meggyilkolt asz­­szony és gyermek tetemét ta­lálták meg. Halasztás meghatározatlan időre s­em ül össze a BT Uganda ügyében Ugandából érkező hírek sze­rint újabb, Idi Aminhoz eddig hű erők álltak át a jelenlegi rendszer ellen harcoló csapa­tok oldalára. Nyugati hírügy­nökségek az Ugandai Nemzeti Felszabadítási Front közlemé­nyére hivatkozva arról szá­molnak be, hogy a felkelők között található Ibrahim Mon­do eddigi hadügyminiszter is. A front közleménye szerint Amin egységei elvesztették ellenőrzésüket Jinja Tororo és Masindi városok felett. A köz­lemény ugyanakkor nem tesz említést arról, hogy harcok folynának az említett városo­kért, s megfigyelők ezt úgy értékelik, hogy Amin hadsere­ge feladta ezeket a helysége­ket Az ugandai rádió bejelen­tette, hogy az Idi Amin elnök­höz hű kormánycsapatok el­lentámadást hajtottak végre és visszaszorították a Kampa­lát ostromló tanzániai alaku­latokat és az ugandai felkelő­ket. A főváros ezzel az ellen­ség tüzérségének hatótávol­ságán kívül került. Az ostrom­ló csapatok visszavonulóban vannak — állapította meg az ugandai rádió. Ezek után megfigyelők fel­tételezik, hogy az elnök még­is Kampalában tartózkodik. Korábbi, meg nem erősített je­lentések ugyanis azt állítot­ták, hogy elmenekült a fővá­rosból. Az ENSZ Biztonsági Taná­csa pénteken úgy határozott, hogy nem tesz eleget a BT sürgős összehívását sürgető ugandai­­kérésnek. Az ülést, amelynek kampalai kérésre kellett volna megvitatnia az ugandai—tanzániai viszályt, az afrikai országok javaslatá­ra meghatározatlan időre el­halasztották. A külpolitika hírei O (Moszkva, TASZSZ) Meg­jelent Usztyinov marsall, szovjet honvédelmi miniszter beszédeinek és cikkeinek vá­logatott gyűjteménye. O (Prága, MTI) Befejezte ötnapos tanácskozását az Egy­házak Világtanácsának misz­­sziós és evangelizációs bizott­sága. O (Maputo, ADN) A Mo­zambiki Népi Köztársaság nemzetvédelmi minisztériuma bejelentette: katonai törvény­széket állít fel, mert a for­radalmat támadó akciók haté­kony intézkedéseket követel­nek.­­ (Moszkva, TASZSZ) Üd­vözletet küldött a Szovjetunió Kommunista Pártja az Iraki KP-nak, e párt megalakulása 45. évfordulója alkalmából.­­C­ (London, MTI) Málta szombaton megünnepelte a Függetlenség Napját, arra az eseményre emlékeztek, amikor megszabadultak a 180 éves brit gyámságtól. C (Islamabad, AFP) A volt pakisztáni kormányfő pártjá­nak nevében kegyelmi kér­vényt adtak át Ziaul Hak el­nöknek, kérve, kímélje meg a halálra ítélt Bhutto életét. Vasárnap, 1979. április . A kieli kongresszus Vihar helyett ÉVFORDULÓT is ülhetett volna a nyugatnémet Keresz­­ténydemokrata Unió most le­zajlott kongresszusán: tíz esz­tendeje szorult ellenzékbe. Azóta nem­ tud kikecmereg­ni ebből az állapotból. Kínos helyzet lehet ez olyan pártnak, amely az országban a legerő­sebb, a Rubicont mégsem tudja átlépni. A helyi törvény­­hozások kétharmadában övék a többség, a tíz tartomány kö­zül nyolcban a legtöbb sza­vazatot kapták, hatban ők ala­kítottak kormányt. Mégis 1969-ben és azóta kívülreked­­tek az igazi hatalmon: Bonn­ban a szociáldemokrata—sza­baddemokrata koalíció tartja kézben a gyeplőt. Kettőjüknek együtt több képviselője van, mint a jobboldalnak. Ebben a hangulatban zajlott le a kieli kongresszus, anélkül, hogy megoldást találtak vol­na. Még a nézetek sem csap­tak össze, holott a belső, a felszín alatti feszültség meg­lehetősen nagy. Elő szeretnék készíteni az 1980-as általános választásokra a győzelmet, de nem tudják, hogyan. Ki aján­lotta, ki nem, hogy értekezle­tüket éppen itt észako . Schleswig-Holstein tartomány székvárosában tartsák, de ha Helmut Kohl pártelnök volt a gondolat szülőatyja, ügyes hú­zást tett. Egy hónap múlva helyi választások lesznek ugyanitt, s bár az ő kezük­ben van a kormány, helyzetük bizonytalan. Csekély a több­ség, s nem lehetetlen, hogy a szociáldemokraták elhódítják tőlük a pálmát. Ebben az eset­ben nemcsak újabb szavazat­veszteség éri őket (mint nem­rég Rajna-Pfalzban). Súlyo­sabb lesz a baj: elvesztenek egy helyi kormányt és kétsé­gessé válik többségük a felső­háznak számító Bundesrat­­ban. Erre hivatkozva intette rendre a küldötteket Kohl el­nök: csak semmi személyi vi­ta, marakodás, nem szabad rontani a párt és Gerhard Stoltenberg tartományi mi­niszterelnök esélyeit. Volt ugyan, aki mozgott emiatt. Kurt Biedenkopf, az elnökség tagja szerint „aki a nehéz­ségeket körvonalazza, még nem követi el azt a vétket, hogy a dolgokat a politikai el­lenfél szemüvegén át nézi” Végeredményben azonban elé­­érték, hogy az értekezlet nem vált az éles viták, vagy a nyíltan mutatkozó elégedet­lenség csataterévé. ISMÉT ELNÖKKÉ válasz­tották Helmut Kohlt, „a feke­te óriást”, aki ezt a jelzőt ter­mete és pártja színe miatt, s nem politikai teljesítményei alapján kaphatta csak. Pálya­futásának legkevesebb szava­zatát nyerte most el: a két évvel ezelőtti pártkongresszu­son még 94,7, négy esztendeje pedig 98,4 százalékot kapott, most 83,3-at. Két nyugatné­met lap vitába is bocsátko­zott efölött: egyikük azt állí­totta, hogy három évtized ke­reszténydemokrata pártelnökei közül most támogatták a jelöl­tet a legkevesebben, a másik utánalapozott a dolognak és megállapította, hogy azért volt, aki még ennél is rosz­­szabb arányban futott be. De nem is ez a legkeserve­sebb. Minden lap megírta, hogy az elnökké választás — talán először e párt történeté­ben — nem biztosítja egyben a kancellárjelöltséget. Nem mondta ki ezt a kongresszusom senki, de nyilvánvalónak tart­ják. Kohl ugyan ragaszkodik a kancellárjelöltséghez, ő akar pártja élén az 1980-as harcba vonulni, de addig még sok víz lefolyik a Rajnán. Ér­zi ezt ő is, ezért megpróbál­ta magához édesgetni ellenfe­leit, mindenekelőtt a bajor földről figyelő Franz Josef Strausst. Újraválasztásakor ki­jelentette, hogy egy „vezető csapattal” karöltve kívánja folytatni a munkát. Ez azon­ban nem változtat kancellár­­jelölti igényein, márpedig óhaja ellenállásba ütközik nemcsak Münchenben, hanem saját elnökségén, a „válogatott csapat” körén belül is. Három évvel ezelőtt tette le a rajna-pfalzi miniszterel­nöki tisztet Helmut Kohl, s jött fel végérvényesen Bonn­­ba azzal a szándékkal, hogy rövidesen diadalmasan bevo­nul a legfőbb hatalomba: „Két esztendő múlva kancel­lár leszek”. Nem lett. S mi több, soha nem volt ez any­­nyira kétséges, soha nem volt annyi titkos ellenjelöltje, mint mostanában. Kurt Biedenkopf januárban valóságos puccskí­sérletet hajtott végre ellene. Nem akarta ugyan rögtön megdönteni, közvetett mód­szerhez folyamodott, azt java­solta, hogy Kohl mondjon le a parlamenti frakció vezetői tisztéről. Ez azonban csak az első lépés lett volna a bál­­ványdöntögetésben. Nem sike­rült a puccs, de a nézetelté­rések megmaradtak. Még ko­nokabb ellenfél a „testvér” Keresztényszociális Unió veze­tője, Strauss. Biztosra veszik, hogy semmiképpen sem egye­zik bele Kohl kancellárjelölt­ségébe. Alkalmatlannak tart­ja arra, hogy az általános választásokon győzelemre ve­zesse az ikerpártot — ha egy­általán együtt indulnak. A SZEMÉLYI KÉRDÉSEK nem kizárólagosan vibráltak a kieli pártkongresszus leve­gőjében. Szóltak nagy általá­nosságban céljaikról és meg­fogalmazták a júniusi „Euro- Da-választások” jelszavait. Körvonalazták (nem először) a párt jellegét, helyét a po­litikai életben: „a liberális, a keresztényszociális és a kon­zervatív” erőket kívánják összefogni. Szó volt — a bel­politikát, mindenekelőtt az állampolgári erényeket ille­tően — kötelességtudásról, fe­lebaráti szeretetről, áldozat­készségről, szorgalomról. Né­mileg konkrétabbá váltak a nyugat-európai közös parla­menti választásokkal kapcso­latos programot illetően. Fő ellenségnek a szélesebb érte­lemben vett baloldalt tekin­tik. Nem akarják, mondták, hogy „a szociáldemokraták és a kommunisták szentségt­elen szövetsége” többséget kapjon. Ami a nemzetközi, a kelet- nyugati kapcsolatot illeti, tá­madták a kormányt a bizton­sággal és a fegyverzet korlá­tozásával kapcsolatos állás­pontja miatt. Nemrég­ éppen a kieli kong­resszus előtti napokban cikk jelent meg a Pravdában, ar­ról, miként látják Moszkvában e pártot. A cikk címe tömö­ren összefoglalja a vélemény lényegét: „A múlt és a jelen között”. Elismerendő, hogy a pártban bizonyos változás vég­bement, ma már elfogadják az NSZK és a szocialista or­szágok közötti szerződéseket. De ami a további enyhülést, elsősorban a katonai értelem­ben vett előrelépést illeti, megmerevedtek: a legkisebb kísérlet, amely ez irányba kívánja előbbre vinni Európát, tiltakozást vált ki náluk. Tá­mogatták az amerikai neut­­ronfegyver-terveket, ki sze­retnék játszani a „kínai kár­tyát”, sürgetik a középható­sugarú rakéták elhelyezését az NSZK-ban. Követeléseik alá­támasztására „az erőltetett szovjet fegyverkezés” tételét ismételgetik. Egyik képvise­lőjük szerint — idézi a Prav­da —,, az oroszok egyáltalán nem tudják elképzelni a hosz­­szú távú baráti kapcsolatokat államok között”. Joggal írta tehát a Frankfurter Rund­schau, hogy a keresztényde­mokraták nem óhajtanak elő­remenni­­ a nyolcvanas évek felé, inkább visszafordulnak az ötvenesek irányába. A KERESZTÉNYDEMOK­RATA UNIÓ Kielben némi képet adott önmagáról, de megfogadta annak a kommen­tátornak a tanácsát, aki sze­rint, ha igazán nekiláttak vol­na saját helyzetük fölméré­sének, ez az „öngyilkossággal” lett volna egyenlő. Mármint, veszteségekkel a következő tartományi választásokon. Ilyenformán mindenki tartóz­kodó volt, s a lelkesedés ko­rántsem csapott az egekig. Geissler főtitkár igyekezett bizalmat és önbizalmat önteni a küldöttekbe, mondván, „ne engedjék bebeszélni maguk­nak, hogy az 1980-as választá­sokat úgysem nyerhetik meg és ezért már most, 1984-re kell ráállni”. Kidben mindent nyitva hagytak, s a megfigye­lők azzal a benyomással tá­voztak az északi városból, hogy a Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió olyan pártkettőst alkot, amelyben szinte mindenki bi­zalmatlan mindenkivel szem­ben. Tatár Imre

Next