Magyar Nemzet, 1988. március (51. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-22 / 69. szám
Kedd, 1988. március 22. MEGÚJULÓ GAZDASÁG írta: Fleischer Tamás építő- és gazdasági mérnök Az infrastruktúra különböző ágazataiban gyakran alakul ki vita akörül, hogy milyen döntések bízhatók a piac koordinációjára, illetve hol elengedhetetlen a közösségi — állami, tanácsi — koordináció. Eközben gyakran homályban marad, hogy mit is értsünk az infrastruktúra állami, közösségi irányításán, milyen feltételrendszer övezi ezt a szférát, és milyen célok fogalmazhatók itt meg reálisan? Látszólag minden egyértelmű. „Több pénzt kellene az infrastruktúra építésére, fejlesztésére fordítani. Egy magas műszaki színvonalú, korszerű infrastruktúra kiépülése a gazdaság fejlődésének húzóereje lehetne.” Ha nem is konkrét idézet ez egyetlen írásból, úgy gondolom, mégis ismerős mottónak tűnik: elterjedt, első látásra talán progreszszívnek is vélhető szemléletmódot jellemez. Azt mondhatnánk, jogos igényeknek ad hangot, hiszen tételesen megfelel minden az infrastruktúra maihelyzetét bemutató — és általánosan is elfogadott — elemzések elmarasztaló kritikai hangvételének, amely szerint az elmúlt évtizedekben túl kevés figyelem és pénz jutott az infrastruktúrára, ezért az eszközállomány leromlott, műszakilag elavult, és mindez sok tekintetben a termelést is akadályozza már. Mi hát a gond a mottó szemléletével? Ezt próbálom az alábbiakban megfogalmazni. A hatalomhoz igazodva Az elemzések többsége bemutatja és igazolja, hogy az infrastruktúra egyenes ágazatai nemzetközi összehasonlításban az általános fejlettségi szinthez, illetve a termelő szektor ágazataihoz képest hazánkban — vagy általában a szocialista országokban — elmaradottak. Ha itt megállunk, az elemzés még megenged, lehetővé tesz olyan következtetést, fejlesztési javaslatot is, hogy — korrigálandó az elosztásnál* elkövetett hibát — most az elosztási arányokon változtatva, több pénzt kell az infrastrukturális ágazatokra fordítani, s így létrehozhatók a kívánatos ágazatközi arányok. Ezzel szemben azokra a helyzetelemző tanulmányokra kívánok támaszkodni, amelyek arra is rámutatnak, hogy az infrastruktúra háttérbe szorulása nem elosztás közben elkövetett alkalmi tévedések véletlen halmozódásának a következménye, hanem szükségszerű velejárója egy centralizált, extenzív ,növekedésre beállított gazdasági és politikai mechanizmusnak. Nem általán nem jutott pénz az infrastruktúrára. Olyan infrastruktúrára nem jutott, amely a centralizált központ hatalmi érdekei szempontjából fölöslegesnek látszott: kezdeményező, egyéniséget nevelő iskola, horizontális kapcsolatokat lehetővé tevő úthálózat, telefonhálózat, helyi viszonyokra érzékenyen reagáló kereskedelmi hálózat, és így tovább. A központi akarat közvetítésében segítséget jelentő sugaras hálózatok kiépítésére — eseten-ként a meglevő, de az utóbbi elvnek meg nem felelő hálózat szétverése mellett is — mindig jutott anyagi támogatás. Mindebből következik, hogy az infrastruktúra fejlődése összhangban volt a létrehozásában érdekelt politikai hatalom akaratával. Nem függetlenedett az ugyancsak létrejött gazdasági mechanizmustól, hanem annak részévé vált. Minden olyan vita, amely valamely termelő ágazat és infrastruktúra-ágazat pénzel( osztási vitájára szűkíti le az infrastruktúra háttérbeszorulását) csak a felszínbe kapaszkodik bele: valódi előrelépés csak a mindkettőt létrehozó mechanizmusokban előidézhető változásoktól várható. Legjobb bizonyíték erre, hogy, bár úgy tűnik, az elosztási megméretésnek az infrastruktúra-ágazatok a vesztesei, valójában a termelő ágazatok sem nyertesek. A redisztribúció mechanizmusa úgy működik, hogy minden ágazat vesztesnek érzi magát , és a népgazdaság egészének a helyzete arra mutat, hogy ennek az érzésnek van is alapja. Egy jövőbeni infrastruktúrára vonatkozó elképzelés a fentiek alapján szoros következménye annak, hogy a jövőben milyen politikai mechanizmusok működnek, és ezek milyen gazdaságpolitikát tesznek lehetővé. A hiányzó piac Természetesen nem lehet feladatom az infrastruktúra fejlesztési elképzelései kapcsán sem politikai, sem gazdaságpolitikai alternatívák felvázolása. Az azonban nyilvánvaló, hogy bármely javasolt infrastruktúra-fejlesztési irány csak a vele konform általános gazdaságpolitika keretei között fog valóban létrejönni. Annak ellenében akár több pénztől, akár élenjáró műszaki megoldásoktól illúzió azt várni, hogy prosperitást teremtsen, struktúrát újítson — egyáltalán, valamiben a gazdaságpolitikával szentben hasson, működjön. Az infrastruktúra-fejlesztés jövőbeni elveit illetően mindennapos az a tapasztalatom, hogy a hazai, nem működő eszközrendszerrel szemben nyugatról importált elveken alapuló megoldások tervezete készül el, mint jó, hatékony megoldás. Kérdéses azonban, hogy egy, piaci környezetben jónak bizonyult megoldás mikor, hogyan adaptálható a hazai viszonyokra. „Az infrastruktúra alkalmas arra, hogy a gazdaság húzóerejévé váljon.” Nagyon gyakran találkozunk ezzel az érveléssel is, akár annak alátámasztására, hogy az infrastruktúrát vagy annak egyenes ágazatait az elosztásban ki kellene emelni, előnyösebb pozíciókba kellene juttatni, akár érdemi —■ tehát nem csak az elosztáson belül javasolt — struktúraváltás támogatásaként is. Anélkül, hogy cáfolni kívánnám ezt az elképzelést, úgy gondolom, hogy ez is egyike azon kérdéseknek, amelyek részletesebb átgondolást igényelnek. Mindenekelőtt sok esettanulmány mutat rá vagy hivatkozik arra, hogy a konkrét termelést hol akadályozza az infrastruktúra hiánya. Azok a fejlesztések, amelyek az ilyen akadályok megszüntetésére irányulnak — helyi „visszahúzó erőket” szüntetnek meg —, legtöbbször nem sorolhatók az infrastruktúra húzóhatásai közé, többnyire még csak nem is makroökonómiai problémák. Még ma is gyakran olcsóbb „kijárni” adott termeléshez az infrastruktúra fejlesztését, mint áttérni egy gazdaságosabb termelésre, ami saját beruházásokat igényel. Létrejön az ismert képlet: a termelés rövidtávú igényeit követő infrastruktúrafejlesztés, amely mind a termelés, mind a szolgáltatások meglevő struktúráit erősíti, merevíti és lehetetlenné teszi az abból való kilépést. A húzóerő, húzóág makroökonómiai fogalom. Most nem az eredeti, leíró értelmezése a fontos, amikor az USA statisztikusai rájöttek, hogy egyes ágazatok a többit megelőzve lendülnek fel a válság okán, hanem az oksági kapcsolat: vannak olyan tevékenységek, amelyek más tevékenységeket, ágazatokat — ezen keresztül a gazdaság jelentős részét gerjeszteni képesek. Példákat keresve valóban előkelő helyen szerepel az infrastruktúra a múlt századi vasútépítések hatására gondoljunk — de itt szerepelhet az amerikai autóipar is, amely már húzta maga után az infrastruktúráját, az útépítéseket, és hasonló a helyzet a jelenkor elektronikai forradalmával is, amely megújítja például a telefonhálózatot. Ezek a példák azonban minden esetben tőkés, piaci viszonyok között működtek. A húzóhatást többnyire a felkeltett kereslet közvetítette, és a kereslethez alkalmazkodva indult be a termelés, további keresletet támasztva, részben félkésztermékek iránt, részben a béreken keresztül fogyasztási javak iránt. Van a prosperitásteremtésnek egy másik útja is. Az út- és vasútépítések régiókat lendítettek fel, és kapcsoltak az ország vérkeringésébe. Ez tehát az infrastruktúra-hálózatok területi hatását példázza — de mi az, ami a fentiek közül az 1980-as évek Magyarországán is hatásos lehet? Persze létezik a keynes-i modell szerint az infrastruktúra építésének, mint bármely más állami beruházásnak egy munkaalkalom-teremtésen, és így a béreken keresztül érvényesülő keresletgerjesztő hatása, amely elsősorban válság idején, anticiklikus beruházásokkal aknázható ki. .Ez a hatás azonban a hiánygazdaság körülményei között, ahol amúgy is túlkereslet van, nem jelent húzóerőt. Ha ma egyes térségekben a munkanélküliség általános problémává válik, akkor a munkaalkalom-teremtés persze fontos kérdéssé lép elő, de ez még nem prosperitásteremtés, csak a csődhelyzet elkerülése. A kérdés tehát kettős. Egyrészt: jövőben a helyi bérkiáramlás képes lesz-e maga köré vonzani, letelepedésre bírni egy mozgékonyabb, nem monopolizált szolgáltatási szférát? Erre már a második gazdaságból kiinduló fejlődéssel is van esély. Másfelől pedig — és ez már az infrastruktúra tartalmával összefüggő kérdés —, ha ,a bérkiáramlás megteremtése céljából az állam nem termelő üzemet fejleszt, hanem infrastruktúrát, akkor van-e esély arra, hogy a termelés elkezd „rátelepülni” a számára nyiújtott ■ Infrastruktúrára ? Az utóbbi kérdésre adandó válasz ismét szorosan kapcsolódik a teljes gazdaságpolitika egészéhez. Ehhez már nem elég ugyanis, ha a második gazdaságban működő termelő-vállalkozó réteg piacérzékennyé válik, különösen akkor nem, ha a teljes termelésnek ez a réteg csupán elenyésző hányadát adja. Az infrastruktúra, mint húzóerő csak akkor fejtheti ki a hatását, ha a vele járó előnyöket — telefonkapcsolat, rövidebb szállítási útvonal, raktárhálózat, energiaforrás közelsége, szakképzés a munkaerő számára — a termelő vállalatok érzékelni és értékelni képesek. Vagyis, ha érdekeltek az ilyen módon elérhető előnyökben és kellően rugalmasak ahhoz, hogy ezt ki is aknázzák. Ezekkel a feltételekkel viszont egy autonóm, és valódi piacon működő vállalatot írtunk körül. A konzerválás veszélyei Visszajutottunk tehát ahhoz a feltételhez, amiből kiindultunk. Az állami, közösségi fejlesztésű infrastruktúra kifejthet húzóerőt a gazdaság egészére, a termelés területi alakulására, lényegében ugyanúgy, ahogy a példaként felhozott esetünkben (autógyártás, vasútépítés) akkor, ha a környezetében fennállnak azok a piaci feltételek, amelyek a létrejött körülményekhez való érzékeny alkalmazkodásra serkentik a vállalatokat. Amennyiben a gazdaságpolitika tényleges iránya ilyen autonómiák bátorítása, úgy az infrastruktúra képes kifejteni húzó hatását, önmagában azonban az infrastruktúra kiépítése sem elegendő a kedvező hatások előidézéséhez! A politikai intézményrendszer változása nélkül mind az állami infrastruktúra-fejlesztés döntési mechanizmusa, mind a nyomában kiépülő létesítmények hatása kifejezetten az elavult, túlcentralizált struktúra további hosszú időre történő konzerválásának a veszélyét hordozza magában. Ezért egyrészt nem elegendő a mai elosztási rendszeren belül igényelni a pénzelosztási arányoknak az infrastruktúra javára történő módosítását, másrészt nem megalapozott az így kiépülő infrastruktúra húzóhatásától várni az elosztási struktúra megváltozását, és a gazdaság fellendítését . A szerző a HNF gazdaságpolitikaibizottsága Infrastruktúra szakbizottságának soron következő ülésére készített vitaanyag egyik kidolgozója. Háttér és húzóerő Valutaárfolyamok Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1988. február 3-i közlésnek megfelelően vannak ér- vényben. • a) Vásárolható legmagasabb bankjegycímlet: 1000-es. ÉRVÉNYBEN: 1988. MÁRCIUS 22—28-IG. Vételi Eladási PÉNZNEM árfolyam 100 egységre forintban Angol font - 3511,46 9037,94 Ausztrál dollár 3436,26 3648,82 Belga frank 131,61 139,75 Dán korona 718,49 762,93 finn márka 1143,79 1214,53 Francia frank 809,81 159,91 Görög drachma a33,64 35,72 Holland forint 245149 2602,81 Ír font 7356,67 7811,73 Japán yen (1000) 365,23 387,83 Jugoszláv dinár (1000) * 29,23 - 31,03 Kanadai dollár 3729,95 3960,67 Kuvaiti dinár , 16911,53 17957,61 Norvég korona 732,25 777,55 NSZK-márka 2752,55 2922,81 Olasz líra (1000) 37,20 39,50 Osztrák schilling 39140 - 415,40 Portugál escudo 33,67 35,75 Spanyol peseta 41,06 43,160 Svájci frank 3329,06 3534,98 Svéd korona 77849 82642 USA-dollár 465246 494044 ECU (Közös Piac) 570442 905740 Magyar Nemzet Becsületsértéstől a bruttósításig Ha per, legyen per««« Évente több mint egymillió állampolgár lesz valamilyen részese a polgári és családjogi ügyeknek és személyes élményei nyomán véleményt alakít ki az ítélkezésről, a bírák felkészültségéről, kulturáltságáról. A polgári és a családjog kérdései, a népszerű televíziós műsor, a jogi esetek magas nézettségi adatai szerint is élénken foglalkoztatják a közvéleményt. A közelmúltban a Legfelsőbb Bíróság teljes ülése nemcsak az elmúlt év ítélkezési munkáját értékelte, hanem meghatározta a Legfelsőbb Bíróság 1988-ban várható feladatait is. Ezen belül a polgári és családjogi bíráskodás legfontosabb tanulságairól beszélgettünk dr. Csiky Ottóval, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesével. Kihat a közérzetre . Napjainkban sok szó esik az első fokú bíróságok kedvezőtlen munkafeltételeiről, a bírák túlterheltségéről. Milyennek tartja a polgári és családjogi ítélkezés jelenlegi színvonalát? — Az igazságszolgáltatás gondjai ellenére az ítéletek döntő többsége ma is törvényes és megalapozott. Erre utal az is, hogy a polgári és családjogi ügyekben az elsőfokú határozatok több mint 80 %-a nyomban jogerőre emelkedik, az érdekeltek nem fellebbeznek. A Legfelsőbb Bírósághoz az ilyen ügyekben benyújtott törvényességi óvás iránti kérelmek száma sem emelkedett, az utóbbi években átlagosan évi négy és fél ezer körül van, és ezek közül is minden tizedik-tizenkettedik esetben kerül sor arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke törvényességi óvást emeljen. Ha számításba vesszük a legfőbb ügyész által előterjesztett törvényességi óvásokat is, akkor megállapítható, hogy a befejezett bírósági ügyek mintegy 0,4 %ában kellett törvénysértés vagy megalapozatlanság miatt óvást emelni. Ezek a számarányok annál is inkább figyelmet érdemelnek, mert a polgári ügyekben ítélkező bírónak hatalmas joganyagban kell naprakészen eligazodnia, a skála rendkívül széles a kártérítéstől az öröklési jogon keresztül, a személyiségi jogok védelméig. — Mégis gyakori kifogás, hogy a polgári perek sokszor elhúzódnak, a kereset benyújtása és a jogvitát lezáró bírósági döntés végrehajtása között nem ritkán évek telnek el. — A polgári perek úgynevezett időszerűségi mutatója kibírja a nemzetközi összehasonlítást. Ennek ellenére nem lehetünk elégedettek. Az ítélkezés többek között éppen azáltal, hogy milyen sok embert érint, az általános közérzetet is befolyásoló tényező. Alapvető érdekek fűződnek hozzá, hogy a perek elbírálása az eddiginél gyorsabb, de egyúttal kulturált és megalapozott legyen. Ennek egyik fontos feltétele a bíróságok jelenlegi személyi és tárgyi körülményeinek a javítása. Ugyanakkor ne hallgassuk el azt sem, hogy tapasztalataink szerint maguk a peres felek is a jelenleginél jóval többet telhetnének ügyeik gyorsabb befejezése érdekében, jobb perelőkészítéssel, a jelenleginél őszintébb és jóhihiszeműbb pervitellel. Napjainkban egyre több szó esik az emberi jogokról, így a személyiséghez fűződő jogokat hazánkban törvény szavatolja. Mit mutatnak a jogalkalmazás tapasztalatai? — A bíróságoknak eddig is fontos szerepük volt a személyiségi jogok hatékony védelmében. A közéleti nyilvánosság kiszélesítése, a sajtó, rádió, televízió szerepének növekedése, a számítógépes adatnyilvántartás elterjedése és általánossá válása következtében az igazságszolgáltatás felelőssége még nagyobb hangsúlyt kap. Kiemelve most a sajtó-helyreigazítási pereket, úgy látom, hogy amióta a Legfelsőbb Bíróság a közelmúltban több kollégiumi állásfoglalásban adott elvi irányítást az alsófokú bíróságoknak, ebben a perkategóriában az ítélkezés megszilárdult, sőt a perek száma is csökkent, noha eddig sem volt magas. Úgy gondolom, napjainkban igen fontos elvet fogalmazott meg az a kollégiumi állásfoglalás, ami szerint a véleménynyilvánítás, értékelés, bírálat, valamint a társadalmi, politikai, tudományos és művészeti vita önmagában nem lehet sajtóhelyreigazítás alapja. A kollégiumi állásfoglalás arra is rámutat, hogy a kifejezésmódjában indokolatlanul bántó, lekicsinylő, lealacsonyító, durván sértő kifejezés használata esetén a törvényben biztosított, más személyiségvédelmi eszközök igénybevételére van lehetőség. A szellemi alkotásokról — Ha a személyiségről beszélünk, gondolnunk kell az alkotó munkára is. Sok szó esik napjainkban meg nem értett feltalálókról, elsikkadó, érdemtelenül kallódó találmányokról, szabadalmakról. Hogyan látja ezt a jogalkalmazó? — Égető szükség van korszerű, világszínvonalú találmányokra, s ettől elválaszthatatlan a feltalálók erkölcsi elismerése mellett az anyagi érdekeltség, a tisztességes díjazás is. De legalább ilyen fontos kérdés az, hogy valóban csak az arra érdemes találmányok, szabadalmak kapjanak jogi oltalmat. A díjazás pedig mindig legyen arányban a találmány értékével, gazdasági hasznosságával. Ezekre a jelentős érdekekre tekintettel tervezi a Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiuma, hogy a tavasz folyamán több állásfoglalást hoz a szellemi alkotásokról. Egyebek mellett a találmány megalkotásával, közös találmány esetében a feltalálói minőség arányával, a találmányból eredő vagyoni jogosultságokkal összefüggő kérdésekben folyik ma az elemző munka. De eldöntésre váró perek tárgya lett a kábeltelevíziózás is. A Legfelsőbb Bíróság jelenleg több olyan fellebbezett ügyet tárgyal, amelyekben a Szerzői Jogvédő Hivatal és több Ingatlankezelő vállalat vitázik a lakók által befizetett nagyközösségi antenna díjának jogi sorsáról. További jogi problémákat okoz majd várhatóan a műholdas műsorszórás is. — Az új adórendszer bevezetése, a bruttósítás miként jelentkezik a bíróságok gyakorlatában? — Az új adózási rendszer szélesebbre nyitotta a bírói felülvizsgálat kapuját az adófizetésre kötelező államigazgatási döntésekkel szemben. Nem szabad azt hinni, hogy ezek akérdések csak 1989-ben lesznek aktuálisak a bíróságok számára. Az általános forgalmi adóval kapcsolatban már ebben az évben is indulhatnak perek. De számos polgári és családjogi perben kell rövid időn belül számolni az adózás hatásával. Például egy vállalkozási jogvitában, ha a szerződést tavaly kötötték és idén teljesítik, esetleg nem számoltak az általános forgalmi adóval. De kártérítési ügyekben is felmerülhetnek az adózással kapcsolatos kérdések, így a jövedelmet pótló járadék megállapítása esetén a jogosult bruttó keresetét kell számításba venni, mert ez kivétel az egyébként általában adómentes kártérítés alól. Szerencsére a jövőbe látott a jogalkotó a gyermektartásdíj megállapításával kapcsolatban, mert kimondja, hogy a tartásdíjat a kötelezett nettó jövedelme után kell megállapítani. A gyermektartási jogviták intézése során felmerült viszont az, hogy az infláció mértéke ad-e alapot a korábban megállapított tartásdíjak felemelésére? Az áremelkedések hátrányait a tartás jogosultja akkor is viseli, ha a család együtt él, tartásdíj felemelésére tehát általában akkor kerülhet sor, ha a ténylegesen kifizetett jövedelem emelkedik. Tiltás és belátás — Világszerte növekszik az érdeklődés a környezetvédelem kérdései iránt. Sokat hallani vitákról, perekről, bírságokról. Hogyan reagál a polgári ítélkezés a környezetvédelem gondjaira? — A joggyakorlatban nemegyszer merülnek fel környezetvédelmi igények is. A környezetvédelem egyik leghathatósabb bírói eszköze a kártérítés, de nem szabad elfelejteni, hogy ezen kívül is léteznek más, például a birtokvédelem körébe tartozó jogi eszközök is, így előfordult, hogy a bíróság a megengedettnél nagyobb zajhatásra tekintettel korlátozta a helybeli vendéglő zeneszolgáltatását. De a környezetvédelemre is vonatkozik az a megállapítás, hogy egyedül a jog eszközeitől nem lehet csodákat várni. Aligha lehetne például a Nagykörúton betiltani az autóforgalmat, persze már más kérdés, hogy hol van szükség ésszerű sebességkorlátozásra, vagy mikor és hogyan korlátozható a motorizáció levegőszenynyező hatása. — Végül hadd kérdezzem meg, bár ez is nyilván egy külön beszélgetés tárgya lehetne, melyek az új családjogi szabályozásáal kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság feladatai? — Az Igazságügyi Minisztériummal és a Legfőbb Ügyészséggel együtt figyelemmel kísérjük a területi bíróságok családjogi ítélkezését, és felhasználva az ott szerzett tapasztalatokat először eseti döntésekkel, majd az álláspontok kikristályosodása után testületi állásfoglalások megalkotásával biztosítjuk a helyes szemléletű jogalkamazást. Balla Péter Victor Vasarely: Plakát, 191? (a győri Patkó gyűjteményből) A Magyar Nemzet megkérdezte: Milyen fesztiválműsorral jelentkezik a Kamarabalett? Az Operaház táncosaiból verbuválódott művészgárda, amely eddig egyesületként dolgozott, az idei Tavaszi Fesztiválon első ízben lép a közönség elé a színház hivatalos kamaratársulataként. — Hogyan tükröződik az új helyzet az együttes március 24- én bemutatandó műsorában? — — kérdeztük Fodor Antal művészeti vezetőt.— Az igazgatóság ehhez a premierhez az anyagiak mellett többféle támogatást nyújtott Amíg például az előző években valamennyi tánckompozíciónk magnófelvételről elhangzó muzsikája elevenedett meg, most a darabok egy része élő zenével, tehát a színházi zenekar közreműködésével kerülhet színre. Újdonság az is, hogy ezt a produkciót az Opera a sajátjának tekinti, tehát a korábbi gyakorlattól eltérően, estünk nemcsak egyetlen alkalommal látható, hanem többször is műsoron szerepel. Nagy megtiszteltetés a Kamarabalett számára, hogy ezúttal az operaházi együttes vezető szólistái — Pongor Ildikó, Volf Katalin, Hágai Katalin, Eichner Tibor, Kováts Tibor és ifj. Nagy Zoltán — is részt vesznek az előadásokban. (Ha balesete nem jön közbe, fellépett volna Lőcsei Jenő is.) Mindehhez hozzáteszem, hogy új státusunk még nem állandósult, az igazgatóság az évad befejeztével dönti el véglegesen, hogy milyen keretek között működünk tovább. — A Kamarabalett a jövőben is megőrzi kísérletező műhelyjellegét? — Természetesen. Az együttes változatlanul a fiatal művészek és önálló kifejezési formájukat kereső táncalkotók fóruma kíván maradni. Szeretné, bátorítani, frissért tartani tagjainak vállalkozó kedvét, segíteni őket sajátos egyéni stílusuk kialakításában. Ezt a törekvést fejezi ki az új műsor is, amely magyar koreográfusok hazai kortárs zenére készült balettjeiből áll. Az est szerzői: Szöllösy András, Kalmár László, Csemiczky Miklós, Orbán György s végül Vidovszky László, aki kimondottan a mostani alkalomra, Eck Imre számára írta Lear című művét. Pártay Lilla, Hegyesi Aranka, Lőrinc Katalin és László Péter az előző négy komponista már korábban született darabjaira alkotta táncait. A koreográfusok listáján egyedül Lőrinc Katalin neve hangzik ismeretlenül a nagyközönség előtt A fiatal művésznő a Balettintézet elvégzése után Maurice Béjart Mudra-iskolájában tanult tovább, az utóbbi években pedig a Coulberg nevű svéd együttesnél, illetve a bécsi Tanztheater társulatánál dolgozott. Azt hiszem, hogy a március 24-i bemutató színes, változatos előadásnak ígérkezik, hiszen a színre kerülő tánckompozíciók mindegyike más és más formanyelven beszél, egyéni arculatot hordoz, s korunk problémáit kifejező gondolati tartalmukról már a zeneművek kiválasztása is sokat elárul. A balettek jelmezeit Schaffer Judit, díszleteit Horváth László tervezte, a karmester a vendég Gál Tamás. R. Szinte Judit 3