Magyar Nemzet, 1990. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

Kedd, 1990. január 2. A zűrzavar és rendellenség fenyegetőbb sok más veszélynél Az ideiglenes­­köztársasági elnök újévi köszöntője (MTI) Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök köszöntője hétfőn a Kossuth rádióban 12.15 órakor hangzott el, a televízióban pedig 19.15 órakor sugározták. Tisztelt Honfitársaim! Köszöntöm önöket az 1990-es esztendő első napján. Boldog új évet kívánok a Ma­gyar Köztársaság valamennyi ál­lampolgárának, a határainkon túl élő magyaroknak, minden becsü­letes, jó szándékú embernek szer­te a világon. Reménységgel és bizakodással, ha nem is minden aggodalomtól mentesen köszön­töm önöket a XX. század utolsó évtizedének küszöbén, egy ese­ményekben, rég várt fordulatok­ban gazdag esztendő után. 1989 kiemelkedő év volt ha­zánk életében. Nagy és ígéretes történelmi átalakulást, mindenre kiterjedő, radikális reformfolya­matot bontott ki a társadalmi és az állampolgári akarat. Ezt azon­ban szinte a huszonnegyedik órá­ban, az általános összeomlás köz­vetlen veszélyével szembesülve sikerült megtenni, s az új eszten­dőben gazdasági talpon maradá­sunkért és nemzeti méltóságun­kért — a történelemben nem először — újra aggasztó körülmé­nyek között kell megkezdenünk. A nagy átalakulásban súlyos te­herként nehezednek ránk négy évtized következményei. Kudar­cot vallott a szocializmusnak ki­kiáltott gazdasági és politikai gyakorlat, mert szembefordult a valóság törvényeivel, a szabad­ság és az igazság általános köve­telményeivel, mert magával az emberrel került összeütközésbe. Kitartásra, megsokszorozott ener­giára van most szüksége a nem­zetnek a politikai, az anyagi és erkölcsi romok eltakarításához, a demokrácia és a jólét megalapo­zásához. Kedvező körülmény, hogy Közép-Kelet-Európában sor­ra leomlottak a diktatúrák. Szakadatlanul kérdezzük, ho­gyan és miért jutottunk idáig. Hiába rázzuk azonban indulattal az öklünket, és annak sincs értel­me, hogy nap mint nap elpana­szoljuk balsorsunkat, sérelmein­ket, a ránk telepedett idegen aka­ratot magunk és a világ előtt. A bölcs és haragmentes szembené­zésnek, a józan számvetésnek le­het csak helye és haszna. Úgy tetszhet néha, hogy törté­nelmünk nem egyéb, mint örökös nekifeszülések és kudarcok soro­zata. De hogyan maradhattunk meg akkor mégis annyi balsze­rencse, oly sok viszály után ma­gyarnak, Magyarországnak ? Hamis és indokolatlan, sőt félrevezető a teljes reménytelenség keserű, ön­feladó érzete. Történelmünk nem a szakadatlan szerencsétlenségek halmazata, hanem a törhetetlen újrakezdések megtestesítője és ki­fejezője. Ez a tanulság tölthet el bennünket reménységgel a mai időkben is, amikor ígéretes segí­tőkészséget tapasztalunk ugyan világszerte, de a magyar társada­lom és gazdaság átalakítását még­is magunknak kell önmagunkért véghezvinnünk, akár emberfelet­ti erőfeszítések árán is. Tudjuk és érezzük: minden a mi munkánkon múlik. Sok szó esik gazdasági segé­lyekről, de támogatni csak azt le­het és érdemes, aki erre rászol­gál. Segíts magadon, az Isten is megsegít! — vallja a népi böl­csesség, s bizonyára azok a körök is, amelyek kiállására bizton szá­mítunk. Tisztelt Hallgatóim! Sorsfordító volt az elmúlt esz­tendő. Megjelentek és működnek már az új politikai erők és pártok, lét­rejöttek az állampolgári szabad­ság, a jogállamiság biztosítékait képező első sarkalatos törvények, gyökeresen megújítottuk alkot­mányunkat, kikiáltottuk a köztár­saságot. Bízhatunk már a demok­ratikus rend erejében, nem fenye­get immár bénítóan az erőszak és a visszarendeződés. Eltökélt a közös szándék, hogy az örök, a nép akarata szerint, amit majd szabad, demokratikus választásokon nyilváníthat ki, vé­gigmegyünk a megkezdett úton. A Magyar Köztársaság demokra­tikus jogállam lesz, amelyben a polgári demokrácia és a demok­ratikus szocializmus értékei egy­aránt érvényesülnek, és ahol a magyar és más nemzetiségű ál­lampolgárok megtalálják számí­tásukat. Működő demokráciára, türel­mes humanizmusra, történelmi értékeink vállalására van ma szükségünk. Csak így, az ember­nek ember iránti solidaritására, a szülők, a gyermekek és unokák, a testvérek, a rokonok és a bará­tok szeretetére építve válik lehe­tővé, hogy mielőbb kilábaljunk a válságból, csak így válhat teljes­sé jövendőnk. Legyen beleszólásuk az állam­polgároknak a közügyekbe, az or­szágos és helyi döntésekbe. Az el­tartott tisztviselők, a miniszter­­eket is beleértve, legyenek az adófizető polgárért és ne fordítva. A parlamenti és lakossági demok­rácia, az önkormányzat útját jár­juk és ezt az utat alkotmányosan, törvényesen kell megtennünk. Kedves Honfitársaim! Türelemre és megértésre kérem önöket. Állítom és hirdetem, hogy az országnak van fizikai és lelki­ereje, elszántsága a küzdelemre s az ésszerű áldozatokra még ak­kor is, ha sajog minden porciká­­ja. Manapság legnagyobb gondunk az, hogy a gazdaság formálódása nem követi a politikai átalaku­lást. Elengedhetetlen, hogy a gaz­daságos, nyereséges termelés le­gyen az értékmérő, kapjon illő elismerést minden, valóban érté­ket teremtő munka. De nem le­het sikere semmiféle racionalis­tának és közérthetőnek látszó po­litikának, amely megmenti ugyan az államot a csődtől, a költségve­tést a hiánytól, de olyan áron, hogy az állampolgárok szegény sorsra jutnak vagy elvesztik hi­tüket. Az állam és a költségvetés tartósan csak akkor nyerheti vissza egyensúlyát, ha az ország polgárai szociális biztonságot, ga­rantált jólétet élveznek. Célunk a vegyes tulajdonú szo­ciális piacgazdaság megteremté­se, a magas műveltség, a kultúra elterjesztése, a vállalkozókedv ösztönzése oly módon, hogy a jö­vedelmek természetes differenciá­lódása mellett is szembeszállhas­sunk a fenyegető nyomorral, és a jövőben senki se kerülhessen méltatlan emberi s kilátástalan anyagi, szociális helyzetbe. Radikális fordulatra, gyökeres, demokratikus társadalmi változá­sokra van szüksége Magyaror­szágnak, abban az értelemben is, hogy semmilyen párt, semmilyen erő se kerülhessen többé egyed­uralmi helyzetbe. Jól működő, korszerű, rugalmas, a mérnökö­ket, feltalálókat és a munkáso­kat nagyrabecsülő gazdálkodási szerkezetre van szükség. Jó köl­tőkre és kereskedőkre, holtig ta­nuló papokra és bölcs földműve­sekre. Elégedett emberekre, akik jól megélnek a teljesítményük szerinti jövedelemből, okos be­fektetéseik hozadékából, olyan országra, ahol létbiztonság és nyugalom van. A Magyar Köztársaságban az ésszerűségnek kell áthatnia a ha­talmat. A társadalom erkölcsé­nek nem lehet más alapja, mint a munka, a szabadság és az igazsá­gosság minősége. Tisztelt Honfitársaim! Látnunk kell ugyanakkor, hogy a hétköznapi valóságban a kibon­takozó demokrácia sok hordalé­kot is felszínre dobott: az indula­tok, az acsarkodás jelei is szapo­rodnak. Az országot megosztó és szétziláló zűrzavar, rendetlenség ma talán fenyegetőbb sok más veszélynél. Az új társadalom szükségszerűen plurális jellegű, amelyben természetes, hogy egy­mással ellentétes nézetek létez­nek egymás mellett. Mindenkinek joga van a maga módján gondol­kodni és kedve szerint berendez­ni saját életét, de a törvényes ke­retek között, és kötelessége is ugyanezt a jogot a másik ember­nél tiszteletben tartani. A nemzeti megbékélésre, a tar­tós együttélésre van a legnagyobb szükségünk. Ez nem az egyfor­maság börtöne, hanem a különb­ségeket, az eltérő nézeteket tűrni képes emberek igazságos és szí­nes közössége. Csak ilyen nemzet képes törvényes eszközökkel fé­ken tartani az elvaduló indulato­kat, az agresszív magatartást, az embertelenséget, és akkor a belső viták, a nemes vetélkedés, az egymást serkentő kezdeményezé­sek mozdítják elő az ország tisz­tességes fejlődését. Európai nép akarunk lenni minden tekintetben. A magyar társadalom előtt ma sorsdöntő választási lehetőség áll: képes-e visszailleszkedni a fő eu­rópai folyamatokba, és fokozato­san felzárkózni a fejlődés élvona­lához, vagy véglegesen leszakad, és hosszú időre a perifériára szo­ru. Nem mindegy — képletesen szólva —, hogy az európai ház melyik szobájában lakhatunk majd; nagyon megalázó lenne, ha az előszobában maradnánk, vagy akár a cselédszobába szorulnánk ki. A világ demokratikus erőinek részeként kívánunk fellépni a nemzetközi színtéren, folytatva a nyitás külpolitikáját. Az egyenjo­gúság és a kölcsönös előnyök elve alapján készek vagyunk fejlesz­teni kapcsolatainkat és együttmű­ködni kelet—nyugati és észak— déli viszonylatban egyaránt, fel­számolva külkapcsolatainkban a korábbi egyoldalú orientációt. Síkraszállunk a leszerelésért, a katonai tömbök felszámolásáért, a külföldön állomásozó katonai egységek visszavonásáért, bele­értve a szovjet csapatok Magyar­­országról történő mielőbbi kivo­nását is. Nemzeti fejlődésünk és biztonságunk érdekében alapvető törekvésünk a jószomszédi vi­szony, a barátság és együttműkö­dés erősítése a környező népek­kel. Kedves Honfitársaim! Szemhatárunk nem zárulhat le Záhonynál, Hegyeshalomnál, Raj­kánál, Röszkénél és Biharkeresz­­tesnél azért sem, mert a kettős kötődés elvének következetes ér­vényesítésében látjuk a nemzeti­ségi sorban élő magyarság meg­maradásának és fellendülésének egyik fő biztosítékát. Hosszú időn keresztül túlontúl sok meg­ - próbál­tatást okozott számunkra a magárahagyottság állapota, az ár­vaság tudata, és még mindig sok a tennivalónk egymásért. Az új köztársaság a 15—16 milliós ma­gyarság sorsáért visel felelőssé­get, bármilyen pártok, bármilyen koalíciók kormányozzák is. Az elmúlt hónapok példái mu­tatják, hogy a korszakos közép- és kelet-európai változások előre­törése az egyetlen lehetséges út a nemzeti, nemzetiségi­ ügyek tisz­tességes rendezésére is. Talán majd feljegyzi a történelem, hogy a berlini fal leomlása, a Vencel téri rendőrpajzsok leeresztése, a szófiai tüntetők háborítatlansága, de az Erdélyből kiindult, tragikus áldozatokkal járó romániai nép­felkelés is nem utolsósorban az­zal kezdődött, hogy Magyaror­szág felszámolta a vasfüggönyt Nagy nemzetközi jelentősége és hatása volt annak, hogy hazánk Közép-Kelet-Európában elsőként lépett a reformok útjára és ma is elöl jár a demokrácia építésében. Mélységes szomorúsággal és őszinte felháborodással kell meg­emlékeznem arról, amit kará­csony, a szeretet és a békesség ünnepe előtti és alatti napokban Romániában — főleg az erdélyi városokban és Bukarestben — egy különösen otromba és durva diktatúra, családi rémuralom ha­láltusája okozott szenvedésben és tragédiában. Ugyanakkor ismé­telten a szolidaritás őszinte érzé­seivel üdvözöljük, hogy Románia népei kivívták a szabadságot, s közös erővel megteremtették a lehetőségét olyan demokratikus viszonyok létrehozásának, ame­lyek között az Erdélyben élő ma­gyarok is egyenjogú és egyenran­gú polgárokként vállalhatják nemzeti múltjukat, jelenüket és jövőjüket, s ahol komolyan gon­dolják a nemzetek önrendelkezé­sét, s a benne gyökerező önigaz­gatást. Azt kívánom, hogy 1990 legyen a magyar—román viszony új, jószomszédi alapokra helyezés­éértek s az Erdélyben élő ma­gyarság feltámadásának eszten­deje. Megérdemlik a határainkon túl élő magyarok, mert megszenved­ték, hogy szabadon érvényesít­hessék emberi és nemzetiségi jo­gaikat, hogy saját józan belátásuk szerint rendelkezzenek önnön sorsukkal. A Magyar Köztársa­ság mellettük áll! Új évet kezdő, új remények és új megpróbáltatások előtt álló Honfitársaim.­ Nemzeti célunk a szabad, de­mokratikus Magyarország megte­remtése a XX. század végén. Ha összefogunk és jól dolgozunk, eredményesen ível majd át ha­zánk útja a következő évezredbe. Igaz tettekre szólítok és hívok minden cselekvő embert. Azt kívánom, hogy nemes tö­rekvéseinket, hazánk útját kísér­je áldás és békesség, és legyen béke a Földön! Magyar Nemzet Az új Magyar Köztársaság a 15-16 milliós magyarság sorsáért visel felelősséget — hangsúlyozta rádió- és tévébeszédében Szűrös Mátyás KÖZÉLETI HÍR Szűrös Mátyás, a Magyar Köz- Ahmed el Besir szudáni államfőt, társaság ideiglenes elnöke Jáv- a Szudáni Köztársaság nemzeti iratban üdvözölte Omar Hasszán ünnepe alkalmából, normái szerint. A határ menti te­rületek szoros gazdasági, kultu­rális és személyi kapcsolataitól remélhetjük, hogy meg tudjuk osztani a magyarországi demok­ratizálás tapasztalatait a romá­niai társadalommal. Szükséges­nek tartjuk a menekültek haza­térési lehetőségének biztosítását, és állampolgári jogaikba törté­nő visszahelyezését. A román kormányzat ismerje el, hogy a romániai­­magyarság az etnikai és kulturális tekintet­ben egységes magyar nemzet ré­szét képezi. A magyarországi és a romániai magyar, valamint ro­mán politikai és szellemi élet szabad összeköttetését semminek sem szabad akadályoznia, a ha­zai magyar könyvek, lapok és in­formációk minden akadály nél­kül jussanak el Romániába, és hasonlóképppen az ottaniak Ma­gyarországra. Ezeknek a köve­telményeknek kell érvényesül­niük a magyar és a román kul­turális és információs forgalom­ban és együttműködésben. Mindennek előfeltétele a romá­niai magyarság politikai, kulturá­lis és gazdasági intézményrend­szerének helyreállítása, illetve kiegészítése és továbbfejlesztése a romániai magyarorság mai köve­telményei szerint. Ez magába fog­lalja a teljes körű oktatási rend­szert az óvodáktól az egyeteme­kig, mindenekelőtt helyreállítva az 1947—1948-as állapotokat. Ma­gába foglalja a szabad magyar írott és elektronikus sajtót, az irodalmi és tudományos folyóira­tokat és intézményeket, a szín­házakat, a nagy múltú kulturális egyesületeket. Lehetőséget kell teremteni arra, hogy az erdélyi magyarság az álllami költségve­tés keretében szükségletei sze­rint szabadon állítson fel önálló oktatási, kulturális és tudományos intézményeket, saját irányítása és felügyelete alatt. Helyre kell állítani az erdélyi egyházak autonómiáját és intéz­ményrendszerét, ugyancsak a ko­rábban birtokolt intézményekre alapozva és a romániai magyar­ság mai követelményeinek meg­felelően. (Gondolunk így a fel­számolt püspökségekre, szerzetes­­rendekre, templomokra, papne­velő intézetekre, kollégiumokra, kulturális intézményekre és egye­sületekre.) Helyre kell állítani a történelmi múltú görög katolikus egyház teljes korábbi szerveze­tét. Biztosítani kell a vallás sza­bad gyakorlatát és a lelkiisme­reti szabadságot anélkül, hogy az állami­­hatóságok beleszólhat­nának a vallási elöljárók és veze­tők megválasztásába. Történelmi fordulóhoz érkez­tünk, nemcsak a magyar, az er­délyi magyar és a román nép történetében, hanem Európa e térségének történetében is. Esé­lyünk van arra, hogy azon a po­litikai és erkölcsi romhalmazon, ami a zsarnokság után maradt, szabad társadalmakat építsünk fel. Ehhez minden embernek és minden emberi közösségnek, minden nemzetnek és minden kultúrának olyan jogokkal kell rendelkeznie, amelyek nem az államhatalom akaratától függe­nek, ellenkezőleg, annak kell a szilárd jogrendtől függenie. A magyar értelmiség remény­séggel néz Romániára, és testvéri kezet nyújt a román nemzetnek. Ez a kézfogás csak akkor lehet hiteles és tartós, ha a Romániá­ban élő magyarok éppúgy nin­csenek kiszolgáltatva a gyötrel­­mes kisebbségi sorsnak, mint a Magyarországon élő románok. Ja­vaslataink a legkevésbé sem irá­nyulnak Románia érdekei ellen, ellenkezőleg, gyarapítják annak szabadságát és erejét. A helsinki folyamatok következtében Ma­gyarország most Európa felé for­dul, Európához kíván csatlakoz­ni, reméljük, ezt Romániával együtt teheti, és a két nemzet kapcsolatait az európai értékek és eszmények jegyében rendez­hetjük. Baka András, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke; Benda Kálmán, a Kárpátaljai Magyar Társaság elnöke; Csepel­­la Imre, az Erdélyi Szövetség ügy­vezető elnöke; Csíki László, a Magyar Írószövetség elnökségé­nek tagja; Hajdú Demeter Dénes, az Erdély Művészetéért Alapít­vány elnöke; Hegedűs B. András, a Történelmi Igazságtétel Bizott­ság titkára; Kipke Tamás, az Új Ember szerkesztője; Korsós Bá­lint, a debreceni Református Kol­légium tanára; Köteles Pál, az Erdélyi Magyarság főszerkesztője; Németh Géza, református lelkész; Pánczél Tivadar, református lel­kész, a Rá­kosszentmihályi Mene­kül­tszolgálat vezetője; Pomogáts Béla, az Anyanyelvi Konferen­cia társelnöke; Raffay Ernő or­szággyűlési képviselő; Rónay László, a Vigília szerkesztője; Szakály Ferenc történész; Szász Gyöngyvér, Erdélyből menekült fogorvos; Teleki János, az Erdélyi Szövetség társelnöke; Vásárhelyi Miklós, a Történelmi Igazságté­tel Bizottsága elnöke; Vékás Do­mokos, volt kolozsvári főkonzul; Vigh Károly, a Rákóczi Szövet­ség elnöke. Kézfogás a kívánalmakkal Magyar értelmiségiek nyilatkozata Meghajtjuk fejünket a romá­niai forradalom hősei és vérta­núi előtt, s tisztelettel adózunk azoknak a temesvári, aradi, ko­lozsvári, nagyszebeni, bukaresti románoknak, magyaroknak, né­meteknek és szerbeknek, akik el­söpörték Európa legvéresebb zsarnokságát. A romániai forra­dalom szerves része annak a tör­ténelmi folyamatnak, amely Eu­rópa e térségében a hagyomá­nyos európai értékek helyreállí­tásáért 1953-ban indult, és 1956- on, majd 1968-on keresztül ér­kezett el a jelen forradalmi vál­tozásaihoz. Mindez megfelel az olyannyira szükséges történelmi igazságtétel követelményeinek. A magyar nép az elmúlt évek­ben , a menekültek befogadásával és a közelmúlt napokban, az ön­zetlenül nyújtott segítséggel bi­zonyságot tett arról, hogy testvéri érzülettel viseltetik Románia né­pei iránt. A győzelmes forradalom meg­nyitotta az utat Románia vala­mennyi népe és így az erdélyi, a moldvai és az országban másutt élő magyarok teljes nemzeti egyenjogúsága és önkormányza­ta, valamint a magyar—román kapcsolatok széles körű megújí­tása előtt. A kettő a legszorosab­ban összefügg: a magyar és a ro­mán nép egymásra találását és együttműködését nem lehet elvá­lasztani a romániai magyarság és a többi nemzeti kisebbség kol­lektív és egyéni jogainak érvé­nyesítésétől. Bizalommal aziránt, hogy­­Ro­mánia népei képesek a demok­rácia elvei szerint rendezni saját sorsukat, és ebben a demokrá­ciában valamennyi nemzeti ki­sebbség otthonra talál, éppen a nemzeti jogegyenlőség megalapo­zása érdekében fontosnak tart­juk a következőket: Biztosítani kell a romániai ma­gyarság önrendelkezési jogát és létre kell hozni a romániai ma­gyar önkormányzatokat, amelyek megfelelő törvényes keretek kö­zött működnek, alkotmányos ren­delkezésekre és nemzetiségi tör­vényre épülnek. E rendelkezések­nek gondoskodniuk­­kell a törvé­nyes előírások gyakorlati megva­lósításáról és a törvényellenes közigazgatási gyakorlat szankcio­nálásáról. Szükség van arra, hogy a bukaresti törvényhozásban és a politikai élet minden területén nemzetiségi magyar szervezetek képviseljék a romániai magyar­ság érdekeit. Ki kell építeni a ma­gyarság politikai intézményeit és helyi önkormányzatának szerveit. Törvényesen­­kell biztosítani, hogy a magyar nyelv és általában a kisebbségi nyelvek egyenrangú­ságot élvezzenek az állami élet, a közigazgatás és a jogszolgáltatás minden területén. Meg kell szüntetni a Magyar­­országot és Romániát elválasztó „vasfüggönyt”, és spiritualizálni kell a közöttük levő határt. Ezen a határon a nyugat-európai or­szágok között szokásos határren­dészeti és vámügyi ellenőrzés rendszerét kell bevezetni, a teljes utazási szabadság bevett európai Kocsis Elemér püspök levele a romániai református egyházi vezetőkhöz (MTI) Az elmúlt hetek megren­dítő eseményei és a demokrati­kus forradalom győzelme után az a reménységünk,­­hogy a jövőben a magyar és a román nép kap­csolatai új alapokra helyeződnek és őszinte barátság fejlődhet ki közöttük — hangsúlyozza a romá­niai református egyház vezető testülethez intézett újévi kö­szöntő levelében Kocsis Elemér püspök, a Magyarországi Refor­mátus Egyház Zsinatának lelké­sz­ elnöke. Bízunk abban — ír­ja —, hogy az erdélyi magyar ki­sebbség is visszanyerheti teljes nemzetiségi jogait, beleértve a vallás teljes szabad gyakorlását és az egyház autonómiáját.­­ A Magyarországi Reformá­tus Egyház vezetői és gyülekeze­tei sokat imádkoztak és küzdöt­tek azért, hogy a világ keresz­­tyénségének rel­kiismeretét fel­rázzák, hogy Romániában is meg­dőljön a zsarnokság, és Románia népei visszanyerjék emberi jo­gaikat, szabadságukat — folyta­tódik a levél. Kocsis Elemér püspök levélben fordult Teoktist pátriárkához is, a Román Ortodox­­Egyház fejéhez,­­kifejezve azt a reményét, hogy a jövő szabad és demokratikus Ro­mániájában, amelyben a nemze­tiségi jogok s a nemzetiségek val­lásgyakorlása előtt nem lesz semmilyen akadály,­a vallásfe­lekezetek az egymás közötti test­véri kapcsolatok elmélyítésével is hozzájárulnak a népeik közötti bizalom helyreállításához, a megbékéléshez. ) ------ A NAP -------­Új életet kezdeni Természetesen ma sem kezdek új életet. Importáru. Mé­regdrága. S még nem igazán Magyarország-kompatibilis. Ugye, tetszik tudni, mi az, hogy kompatibilis. Ami illesz­kedik egy rendszerhez. Veszek, mondjuk, egy számítógé­pet, de előbb megnézem, hogy illeszkedik-e az itthoni rend­­­szerhez. Szeretném én látni azt az új életet, amely IKV- kompatibilis, BKV-kompatibilis stb. Egy Second hand butikban ugyan vehettem volna, kéz alatt, de miféle új élet az, amit az ócskásnál vásárol az em­ber. Azt mondta a pali, most hozta Svédből, alig használt. A svédek mind olyan magasak. Nem talál a méretünk. Mondom a boltosnak: esetleg gyerekcipőt, azt vennék. Hi­szen, ha nem vette volna észre, már rég és még sokáig gye­rekcipőben járunk. Maximum kamaszcipőben. Elmarad­tunk a növekedésben. Talán egy 39-est? A 40-es az már szorít. Ezt az ócskást egyébként már ismerem. Úgy rémlik, mint­ha az első pufajkámat is nála vettem volna valamikor. Azt hiszem, tovább gyalogolok a kitaposott cipőmben. Jól illeszkedik a rendszerhez. Van belőle egy jobb és egy bal — ez már majdnem többpártrendszer. Ingadozhatok. Aztán meg éppúgy lehet benne félrelépni, megbotlani, labdába rúgni és főként mellérúgni, mint egy vadonatúj­ban. Különben is, minek vegyek éppen cipői újat. Amikor minden egyebem régi. Régi a járásom, régiek az emléke­im. Nincs már az a rendszer a világon, amelyhez én igazán jól illeszkedem. Az egyikből kimenekültem, kifutottam,és a másikba már soha meg nem érkezem. Illeszkedésképtelen vagyok és vidám. DIURNUS 3

Next