Magyar Nemzet, 1993. február (56. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-01 / 26. szám

2 Magar Nemzet Nemzetközi élet HÉTFŐ, 1993. február 1. A KÜLPOLITIKAI HELYZET ■ A GENFI BÉKÉLTETÉS MEGFENEKLÉSÉVEL az állás­pntok közelítésére törekvők nem tehetnek mást, mint­ogy ismét a Biztonsági Tanács elé vigyék a délszláv konfliktust. A felújított horvát akciókról egyébként Franjo Tudjman elnök kijelentette, nem országát terheli a felelős­ség azért, hogy a dolgok eddig fajultak. A hamburgi Der Spiegelben megjelent interjújában Tudjman nem titkolta, hogy tudja, azzal vádolják, a mostani horvát katonai offenzívával hozzájárult a genfi jugoszláv konferencia kudarcához, de kijelentette, nem volt más választásuk, „csak saját országunkat szabadítjuk fel", mondta. Azt is hozzátette, szerinte a szerbek kénytelenek lesznek a ve­reségükbe belenyugodni vagy további vereségeket el­könyvelni. Megerősítette azt is, hogy az ENSZ békefenn­tartó erőinek hamarosan lejáró kelet-szlavóniai mandátu­mát nem hosszabbítja meg, ha a kéksisakosok nem gon­doskodnak a szerb egységek lefegyverzéséről és az el­űzött horvátok visszatéréséről. Ha ez nem következik be, tette hozzá, Horvátország mindenképpen olyan lépése­ket tesz, amelyek biztosítják területének védelmét. • AMERIKAI KATONAI VEZETŐK ELLENZIK, s ezt a leg­határozottabban kifejezték, hogy szárazföldi csapatok bevetésével keveredjenek bele a balkáni konfliktusba. Martin Brandtner vezérőrnagy és Michael Cramer ellen­tengernagy, a vezérkar hadműveleti, illetve hírszerzési főnöke óva intett a Bosznia feletti légizárlat katonai ki­kényszerítésétől is, mivel az szerintük nem befolyásolná lényegesen a konfliktust. Az ENSZ által elrendelt repülé­si tilalom megsértőinek többségét ugyanis nem szerb harci gépek, hanem a muzulmánoknak Horvátországból utánpótlást szállító repülőgépei adták. Szerintük szerb részről az utolsó tiltott repülés tavaly december 5-én tör­tént. Ellene vannak annak is, hogy a Boszniában elren­delt fegyverszállítási embargót feloldják, mert az megíté­lésük szerint csak újabb éles fegyverkezési versenyt és állandósuló katonai káoszt idézne elő. Az amerikai sze­nátus egyik bizottsága előtt tartott meghallgatásukon ki­fejtették, a konfliktus politikai és nem katonai megoldást tesz szükségessé. Egyúttal megjegyezték, a legutóbbi fejlemények, vagyis a horvátok és a krajinai szerbek összecsapásai a dalmát partvidéken kiválthatják Kis- Jugoszlávia hadseregének a közbelépését. ■ A MAGYAR KORMÁNY is „hozzájárul a feszültség növeléséhez" a közép-európai térségben, mert támogatja az ország határain kívül élő magyar közösségek autonó­miatörekvéseit Szerbiában, Romániában és Szlovákiában. Ezt az International Herald Tribune megjelent cikkében állította William Pfaff amerikai kommentátor, s a salzburgi tudósítást a párizsi angol nyelvű lap a Los Angeles Times nyomán közölte. Mint megjegyzi, azt a követelést, hogy adjanak autonómiát a más országokban élő magyar ki­sebbségnek, az érintett országok úgy értelmezik, mint an­nak előjátékát, hogy Magyarország „annektálni" akarja azokat. A magyar jobboldali politikus, írja, az antiszemita kijelentéseiről ismert Csurka azt mondta, hogy Magyaror­szágnak „új élettérre" van szüksége. A cikk a térség prob­lémáit két egymástól eltérő, de végzetes módon összefüg­gő kérdésre vezeti visssza. Az egyik probléma a helyi lakosság ellenállása a külföldi bevándorlókkal és a mene­kültekkel szemben, a másik az az elképzelés, hogy „egy adott nemzet vagy fajta tagjainak joguk van az (egyesítő) átcsoportosításra". Ez az elmélet a gyakorlatban Szerbiá­ban és Horvátországban valósul meg, s a szerző szerint ez az oka a háborúknak és a menekültáradatnak. Viszont a földjükről elüldözöttek nemkívánatosak más országokban, beáramlásuk idegengyűlöletet vált ki. (Zs. E.) Szlovákiában újabb szigorítás készül a magyar iskolákkal szemben POZSONY - Alternatív iskolák megalakítását tervezi a szlovák okta­tási minisztérium, ám ez nem új ok­tatási módszerek bevezetését jelenti, hanem újabb támadást a magyar taní­tási nyelvű iskolák ellen - mondta el Dolník Erzsébet, az Együttélés Poli­tikai Mozgalom főtitkára Pozsony­ban, a mozgalom országos tanácsá­nak ülése alkalmából tartott sajtó­­tájékoztatón. Az alternatív iskolák ugyanis csak azokban a falvakban kezdenék el az oktatást a következő tanévben, ahol mindeddig csak ma­gyar tanítási nyelvű iskolák vannak. Az új iskolák lényege pedig az lenne, hogy szlovák nyelven folyna az okta­tás, de önálló tantárgyként szerepel­ne a magyar nyelv is, illetve a fel­sőbb tagozatokban a humán tantár­gyakat két nyelven, szlovákul és ma­gyarul oktatnák. Ezekben az iskolák­ban - a klasszikus értelemben vett al­ternatív iskolákhoz hasonlóan - ma­gasabbak lennének a pedagógusi bé­rek és teljesen ingyenes az oktatás és a tanszerellátás. Ez pedig elcsábítaná a magyar iskolák pedagógusait - belőlük már most is kevés van -, az egyre szegényebb fiatal szülőket pe­dig arra ösztönözné, hogy gyermekü­ket a gazdasági kényszerhelyzetben ilyen típusú iskolákba írassák. Az oktatásügyi minisztériumból kiszivárgott hírek szerint az alternatív iskolák tervezetét a Matica Slovenská dolgozta ki. A legerősebb kisebbségi politikai mozgalom, az Együttélés Országos Tanácsa egyébként elsősor­ban februárban megtartandó negye­dik közgyűlésének előkészítésével foglalkozott, de természetesen érté­kelte a szlovákiai politikai helyzetet is. A sajtótájékoztatón Duray Miklós, a mozgalom elnöke elmondta a Ma­gyar Nemzet tudósítójának kérdésére válaszolva, hogy a Meciar-mozga­lomban zajló hatalmi harc, amely im­már a választások győztesének ketté­szakadásával fenyeget, igen rossz hatással van az egész szlovákiai tár­sadalomra. A kormányzat kapkodása ugyanis kivetítődik a civil társada­lomra, amelyet pedig a szövetségi ál­lam felbontása s az ezt követő vám­rendszer bevezetése, a pénznem kü­lönválása és a szlovák korona várható gyors devalvációja egyébként is sok­kos állapotba juttatott. Félő, hogy a feszült szociális és gazdasági helyzet ilyen körülmények között még nehe­zebben lesz kezelhető. Neszméri Sándor Vitustánc a pénz körül Klaus és Meciar titkos találkozója? PRÁGA - Miközben Václav Klaus cseh kormányfő a davosi világgazdasági fórumon tartózkodik, odahaza széltében-hosszában boncolgatják, illetve bírálják állító­lagos titkos találkozóit Meciar szlovák kormányfővel Prágában és Pöstyénben. A két „szomszédvár”, Prága és Pozsony vezetői találkozóinak tényét ez ideig senki sem cáfolta. Annyi azonban kiderült, hogy a két politikus megbeszéléseiről a kabinet számos tagja nem tudott, sőt a cseh parlament vezetőit sem tájékoztatták. E találkozó már-már krimibe illő homályát még átte­kinthetetlenebbé tette Meciar váratlan „politikai” megbe­tegedése, amivel a szlovák miniszterelnöknek a Václav Havel keddi beiktatásáról való távollétét is indokolják. A találkozók okait egyes megfigyelők abban látják, hogy amíg a cseh fél kezdettől fogva számított a pénzelkülöní­tés gyors megvalósítására, Meciar Szlovákiája nem szá­molt azzal, hogy ez a művelet ilyen hamar bekövetkezne. Szakemberek véleménye szerint a két ország közti gazda­sági dezintegráció fő tényezője a kölcsönös kereskedelem rohamos csökkenése. A két ország pénzneme kettéválasztásáról szóló tör­vényjavaslat előreláthatóan kedden kerül a cseh, s nyilván a szlovák törvényhozás elé is. Václav Klaus szombaton azt nyilatkozta Davosban, hogy a lakossággal a pénzelkü­lönítés időpontját időben, legalább két nappal a gyakorla­ti végrehajtás előtt közlik. A Lidová Demokracie prágai napilap szombati számában meg is jelent a nagy titokban tartott törvénytervezet szövege. Eszerint minden 15 éven felüli személy a kijelölt pénzintézetekben legfeljebb négyezer koronát válthat át felülbélyegzett, illetve új cseh bankjegyekre. Az ezen felüli készpénzt is átveszik a pénz­intézetek, igazolást adnak róla, amelyek azonban később válthatók be. A 50, 20 és 10 koronás bankjegyeket nem bélyegzik felül, ezek a pénzérmékkel együtt továbbra is érvényesek maradnak. Somogyi Mátyás Prágai folyóirat a szlovák nemzetiségi vitákról PRÁGA - A Strední Evropa, a közép-európai térség kultúrájával, politikai fejlődésével foglalkozó folyóirat rendszeresen figyelemmel kíséri a magyar nemzeti kisebbség helyzetét, sokat téve azért, hogy a cseh olvasó megismerhesse a „másik oldal” véleményét is, így a magyar nemzeti kisebbség háború utáni tragi­kus sorsát, a kitelepítések történetét. A folyóirat legutóbbi számában a szerkesztőség kifejti: Csehszlovákia kettéválása után sem szüntetik meg együttműködésüket a szlovákiai de­mokratákkal, sem a mai Szlovákiá­ban legjobban veszélyeztetett ma­gyar nemzetiséggel. A folyóirat szer­kesztősége azonkívül, hogy ebben a számban közli Bibó István Kelet- Európa kis nemzeteinek nyomorúsá­ga című történelmi tanulmányának bevezető részét, a szlovákiai folya­matok objektív ismertetésére fontos­nak tartotta közzétenni az Együttélés Politikai Mozgalom állásfoglalását a szlovák alkotmánynak a nemzeti és etnikai kisebbségek jogállására vo­natkozó cikkelyeihez. A szerkesztőségi kommentárból kitűnik, teszik ezt azért, mert nyugta­lanítja őket Szlovákia belpolitikai helyzetének alakulása, amelynek szerves része az ottani nemzetiségi politika. A Strední Evropa ugyan­csak szükségesnek tartotta, hogy tel­jes terjedelemben közzétegye a bősi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos át­fogó magyar kormánynyilatkozat szövegét. A szerkesztőség vélemé­nye szerint az erőmű, mint a szocia­lista építkezések utószülöttje, a ma­gyar-szlovák viszonyban még soká­ig lesz a feszültség forrása. (somogyi) Megemlékezések a náci hatalomátvételről BONN­­ A hét végén Németor­­szág-szerte gyertyás-fáklyás felvo­nulásokkal emlékeztek meg a jelen­kori német történelem egyik szomo­rú napjáról. Szombaton volt hatvan esztendeje, hogy Hindenburg biro­dalmi elnök Hitler Adolfot nevezte ki kancellárnak. A nácik ezt a Machtergreifung, a hatalom megra­gadásának napjaként ünnepelték. A hét végi felvonulók persze nem ün­nepeltek, hanem megint egyszer azt demonstrálták, hogy a német lakos­ság döntő - bár olykor igen csendes - többsége elutasítja a széljobb radi­kalizmusát, az idegengyűlöletet, a rasszizmust. A berlini felvonulást szervező társadalmi szervezetek - élükön Harald Juhnke komikussal és Reinhard Mey énekessel - az „Együtt a jobboldal ellen!” jelszavá­val hívtak a brandenburgi kapuhoz, ugyanoda, ahol annak idején az SA- legények indítottak fáklyás diadal­menetet. Ezúttal elmaradtak a be­szédek, a fényes külsőségek, igaz, rendzavarás sem történt. Münchenben együtt szervezték a megmozdulást az egyházak és a szakszervezetek, Kasselban 17 ezer gyertya világított Mainzban Ignatz Bubis, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke és Lev Kopelev orosz író szólt a tömeghez. Richard von Weizsäcker szövetségi elnök a rostocki felvonulásba ve­gyült. A Hanza-város becsületén súlyos foltot ejtett a csőcselék tavaly nyári többnapos pogromja. A 15 kilométeres gyertyalánc most az augusztusi gyújtogatás színhelyét a tanácsházával kötötte össze. A jel­mondat így hangzott: „Egy város ne­met mond." De tíz- és százezrek gyűltek össze számos más városban is a szövetségi köztársaságban. (Józea) Bukaresti tévétilalom BUKAREST - A Román Tele­vízió szellemi élet nevű főosztályá­nak - ahova a nemzetiségi, vallási és hagyományőrző műsorokat készítő szerkesztőségek is tartoznak - veze­tője határozatot adott ki, melynek ér­telmében a nemzetiségi műsorok ez­után kizárólag „kulturális és hagyo­mányőrző” jellegűek lehetnek, illet­ve legfeljebb gazdasági, szocioló­giai, politológiai elméletekről szól­hatnak. Az eddig szóban elhangzott utasítást most írott határozattal kí­vánta nyomatékosítani a főosztály vezetője, Radu George Serafim. A magyar és a német adás szer­kesztőinek véleménye szerint a Ro­mániában élő kisebbségek nem re­zervátumban, „kulturális gettóban” élnek, hanem jelen vannak az ország életének minden területén. A nem­zetközi egyezmények és Románia alkotmánya szerint pedig joguk van mindenféle megszorítás nélkül véle­ményt nyilvánítani saját anyanyelvü­kön a tömegtájékoztatás bármely eszközének igénybevételével, bele­értve a televíziót is. A döntés ellen a magyar és a né­met nyelvű adás szerkesztősége az RTV vezető tanácsához fellebbez. (kiss) Képzelt háború Erdélyért : A magyarok alkonyat előtt támadnak” BUKAREST­­ Romániának, je­lek szerint, nem elég, hogy a Dunánál folyó embargósértés a fegyveres konfliktus veszélyével fenyeget, mert az embereket egy újabb háború lehe­tőségével rémisztgetik. A kedvenc ro­mán témák egyikét - a már unalomig ismételt „magyar veszélyt” - meríti ki, aprólékosan és kellő szakmai hoz­záértéssel Trevor N. Dupuy amerikai ezredes. Eljövendő háborúk (Future Wars) című, nemrég megjelent köny­vében külön fejezetet szentel a még 1993-ban kirobbanó, Erdélyért folyta­tandó magyar-román háborúnak. A nemrég született és hangnemé­ről ítélve igencsak kormánypártinak tűnő Cronica Romana című napilap Dupuy háborús jóslatait tartalmazó kötetének immár a negyedik részét tette közzé. Háború Erdélyért felcím alatt A sorozatot minden kommentár nélkül közlő lap azt az alcímet adta: Fikció vagy valóság? Az erdélyi hadmozdulatról szóló rész napra, órára és helyre megadja az összes részletet, amelyből nem hiány­zik Antall József és Göncz Árpád ne­ve sem, nem beszélve az összes kato­nai vezető család- és keresztnevéről. S ha Magyarországon eddig még nem tudják, akkor most közölhetjük: Du­puy úrnak és természetesen immár a román olvasótábornak is tudomása van arról, hogy a magyarok 1993. ok­tóber 1-jén napnyugta előtt kezdik a támadást... Ehhez képest a Dunán úszó jugoszláv hajók fenyegetőzése igazán semmiségnek számít Kiss Zsuzsa Irak az újabb büntetés után Koldusok népe Taha Jasszir, az egykori világ­hírű bokszoló hatalmas nemzeti lo­bogóval és kis vörös virágcsokorral óriásmaratonba kezdett: végigro­hant Bagdad utcáin, s egy-egy for­galmasabb ponton megállva Szad­­dám Husseint éltette, és az „ameri­kai agresszorokat” szidalmazta. A harminchét éves sportoló fölkeres­te „Bush bűntetteinek" színhelyeit is, a megbombázott Szuvuja ne­gyedet, a tévedésből eltalált polgári épületeket, s bár az akciót nem ön­szántából kezdte, az elnökük és ve­zérük dicsőségét volt hivatott nö­velni. Dieter Badnarz, a Der Spie­gel helyszínen levő tudósítója szá­molt be az amerikai büntetőhadjá­­rat utáni napokról, mint teszik más világlapok tudósítói is, akik leírják: Szaddám Huszein a támadás órái­ban baráti körben iszogatott, társal­gón, s a CNN televízió közvetítésé­ben nézte az eseményeket. Utána rögtön nyilatkozott, szenvtelenül, s azóta is találgatják, mi lehet e hi­­degvérűség oka. A diktátor fogságában A legkézenfekvőbb megfejtést saját ideológiája szolgáltatja, az, hogy elve a mohamedán, mártí­­romság, a rombolásból való feltá­madás. Ezt az eszmeiséget táplálta népébe az Irán elleni nyolcéves háborúban, s két­ éve, a „Sivatagi vihart" követően is. Ettől az ideá­tól vezérelve költött milliókat az 1991-es bombázások nyomainak az eltüntetésére, még azokat az összegeket is, amelyeken az em­bargó enyhítésével élelmet és gyógyszert vehetett volna. Ő Bag­­dadot, s abban is a főbb középüle­teket hozatta elsőként is rendbe, még pompázatosabb külsővel, mint korábban, miközben népe a szó szoros értelmében éhezik. A koldusok országa, a nyomor ta­nyája­­ így jellemzik az iraki köz­állapotokat, akik meg mernek szólalni és elsorolják a bajaikat. A legnagyobb hiány az élelmiszerüz­­letekben, a piacokon mutatkozik, mert a mind kisebb fejadagokat sem kapják meg a polgárok, a fe­keteárakat pedig nem képesek megfizetni. Egy kiló cukor például a januári támadás előtt negyed di­nár volt, most tizenötezer, pana­szolják a bagdadiak, akik elcsigáz­va, reménytelenül tengődnek a diktátor fogságában. Terjed a ragály Huszein az elmúlt két évben ismét rakétákat vásárolt sok száz­millióért, s azon maga is megdöb­benhetett, amit a szövetségesek támadása után a felkeresett Jármuk kórházban tapasztalt. Még kötszer­ből sincs elég, és a sebészek a szű­kös ellátottság miatt hetente csak kétszer operálhatnak. A gyógy­szerhiány is oka, hogy országosan terjed a ragály, a tífusz, a kolera, a dizentéria, s mindez fokozottan je­lentkezik a kurdok és a síiták lakta övezetekben. Az ott tengődök, ál­lapította meg a világszervezet je­lentése, e télen potenciálisan éh­halálra voltak ítélve. Bush dönté­sét, hogy a hatalmát féltő diktátort megbünteti, e drámai leírások is motiválták. Túl azon, hogy Szad­dám megszegte az ENSZ-előíráso­­kat, s megsértette a repülési tilal­mat, a zsarnok rémtettei késztették a nagyhatalmakat az újabb föllé­pésre. Az iraki elnök viszont éppen a külső beavatkozásra hivatkozva igyekszik ébren tartani a naciona­lizmust és az összarab összefogás gondolatát. Ma azonban már mindkettő felemás módon műkö­dik: otthon a kiábrándultság és az elesettség kérdőjelezteti meg a vezér szándékát, a Közel-Keleten pedig az új érdekeltségek osztják meg a tábort. Szaddám Irakban retteg és ret­tegésben tart mindenkit. Az ellen­zéket kivégezteti vagy évekre kon­centrációs táborokba küldi. Maga ritkán mozdul ki a német berende­zésekkel fölszerelt bunkeréből, s ha megteszi, a hozzá hű nemzeti gárda alakulatai kísérik golyóálló limu­zinját. „Ez őrült, fakadt ki a bagda­di utca embere, ő tőlünk fél, s mi tő­le." Amitől azonban még jobban tartanak az irakiak, az a polgár­­háború réme. Úgy vélik, Szaddám bukásával óhatatlanul kirobbanna a testvérháború, amely minden bom­bázásnál véresebb és borzalmasabb volna. A katonai hatalom kemény­sége mellett ez is visszarettent egy puccstól, amelyre azért esetenként vannak kísérletek, bár Szaddám ed­dig mindet megtorolta. A diktátorral szemben ambiva­lensek a szomszédok is, hiszen Irak ma annak a Kuvaitnak a legfőbb ellensége, amely az Iránnal vívott hosszú csatában Szaddám első szá­mú fegyverszállítója volt, Bush újabb akciója viszont a diktátor mellé állított néhány olyan szövet­ségest is, aki két éve szintén egyet­értett a bagdadi büntetéssel. Egyip­tom az egyetlen, amely ma is kitart amellett, hogy Szaddámnak el kell tűnnie. Mubarak elnök szintén a Der Spiegelnek mondta el, hogy tarthatatlan az az ellentmondás, amely a térség egyik leggazdagabb olajországát jellemzi. Irak romok­ban hever, a nép kivérzett, miköz­ben olaja és jó termőföldje annyi van, amennyiből nem tizennégy­­millió ember, hanem az ötvenöt­milliós Egyiptom is dúskálva élhet­ne, fejtegette Mubarak, aki szerint a térség nyugalmáért is mennie kell Szaddámnak. Kettős morál Más megközelítésből ítéli meg a helyzetet Abdel Magid, az Arab Liga főtitkára, aki két éve még jo­gosnak ítélte a területfoglaló meg­­regulázását, most azonban ő is úgy véli, a volt amerikai elnök túllépte a határt. Az ENSZ-előmások megsze­gésére való hivatkozás kettős mo­rált takar, hiszen a Biztonsági Ta­nács megannyi határozatát nem siet­nek betartatni Izraellel vagy Szer­biával, míg Szaddám néhány raké­tája túlzott riadalmat okozott. Miért nem segítenek a bosnyák muzulmá­nokon, kérdi ugyanő, kifejezvén, hogy Szaddámmal is tárgyalni kel­lett volna előbb. Példaként Líbiát is említette, hiszen a Kadhafinak adott határidők is régen lejártak, mégsem indultak meg ellene az amerikai, a brit és a francia bombázók. Az arab mérleg serpenyőjét szintén lehúzza az Izraelből kito­loncolt palesztinokkal való bánás­mód, s a csalódottság, hogy Jeru­zsálem korántsem kapott akkora intést, amely eddig jobb belátásra bírhatta volna. A diktátor így erköl­csi hátteret szerzett a cselekedetei­hez, amelyeket amúgy a környező országokban is elítélnek, zavaró elemnek tartanak abban a folya­matban, amely az immár egypólu­sú világban az amerikai kapcsola­tok irányába tereli őket. Akárcsak Szíriát, amelynek szintén dilemmát okoz a Szaddám elleni büntetés. Fő riválisának a tönkreverése meg­nyugtathatná, különösen, ha a fegyverarzenáljára mérnének dön­tő csapást. A példa erejétől viszont tart, hiszen ha az Egyesült Államok ma - az új világrend szellemétől késztetve - megregulázhatja Irak diktátorát, bármikor rászánhatja magát másutt is a rendteremtésre. A Szaddámmal szembeni föllépés így egyszerre túl sok és roppant ke­vés, s a diktátor rendszerének az el­lenzői Irakon belül és kívül egy­aránt jogosan vethetik Bush szemé­re, hogy két éve túl óvatos, most vi­szont esetleg nagyon is elhamarko­dott volt. Zsigovits Edit

Next