Magyar Nemzet, 1993. április (56. évfolyam, 76-100. szám)
1993-04-01 / 76. szám
2 Magyar Nemzet A KÜLPOLITIKAI HELYZET NEM TUD A TERVEZETTNÉL, a korábban előirányzott hétszázmillió dollárnál több segítséget felajánlani a hét végén Clinton amerikai elnök Jelcin orosz államfőnek. Washingtoni vélemény szerint a további támogatások zömét a Valutaalapnak, valamint más nyugati országoknak, főként Japánnak kellene biztosítania. Az amerikai szakértők úgy vélik, az ország jelenlegi helyzetében, a lakosság hangulatát ismerve a Fehér Ház nem tudja emelni a segélyek mértékét. A hét végi, kétnaposra tervezett vancouveri csúcstalálkozó huszonnégy óra alatt lebonyolódik, a két elnök szombaton délután és vasárnap délelőtt tanácskozik majd a kanadai városban. A ÚJ OROSZORSZÁGI VÁLASZTÁSOK KIÍRÁSÁT sürgette a szintén Kanadában tartózkodó Mihail Gorbacsov. A volt Szovjetunió vezetője Ottawában kifejtette: december óta nem bízik abban, hogy Jelcin képes Oroszországot elvezetni a piacgazdasághoz. Gorbacsov szerint a jelenlegi politikai bénultság Oroszország széthullásával fenyeget, s a népszavazás csak állandósítaná a válságot. A politikus - aki saját bevallása szerint nem pályázik az orosz elnöki tisztségre, esetleg csak akkor, „ha erre rendkívüli körülmények kényszerítik" - azt javasolta, hogy előbb rendezzenek választásokat Oroszországban, s csak utána kerüljön sor a népszavazásra. Gorbacsoval ellentétben hajdani egyik legközelebbi munkatársa, Eduard Sevardnadze, Grúzia jelenlegi elnöke számára Jelcin programja az egyetlen eszköz, mely kivezethetné Oroszországot a válságból. „Ha Oroszországban robbanás történik, az más államokat is maga alá temethet, s ettől nem menekülne meg Grúzia sem" - vélekedett az egykori szovjet külügyminiszter. KELET-EURÓPA SORSA, a visegrádi négyek - Lengyel-, Magyar- és Csehország, valamint Szlovákia - jövője változatlanul igen fontos az Egyesült Államok számára. Ezt hangoztatta Warren Christopher amerikai külügyminiszter egy szenátusi bizottság előtt. A washingtoni diplomácia vezetője szerint célszerű lenne, ha az Európai Közösség mielőbb befogadná ezeket az országokat, hogy azok gazdaságilag, a demokráciát tekintve s az emberi jogok szempontjából is maradéktalanul integrálódjanak Európába. Martonyi János, a Külügyminisztérium államtitkára a bécsi Der Standardban ugyancsak arról szólt, hogy hazánk fő célkitűzése az EK-csatlakozás, amelyről a tárgyalásokat 1996-ban kívánatos lenne megkezdeni. Martonyi célnak nevezte hazánk NATO-tagságát is, ez azonban aligha valósul meg azonnal. Magyarország esetleges NATO-taggá válásának esélyeit szintén érintette egy nyilatkozatában a román védelmi miniszter. Nicolae Spiroiu kifejtette, hogy Magyarország - és általában a visegrádi államok - helyzetét a felvételre Nyugaton már nem tekintik jobbnak, mint Romániáét. A bukaresti miniszter szerint ez a megközelítésbeli változás 1991 nyarán történt, amikor Werner NATO-főtitkár romániai látogatásán megértette, hogy a térségbeli bizonytalanság egyik forrása lehet a keleti országok differenciált kezelése. ELTÚLOZZA A NEMZETKÖZI SAJTÓ Csurka István befolyását a magyar politikai életre - jelentette ki Martonyi János a fent említett interjúban. A politikus befolyását az államtitkár öt százalékra becsülte, ugyanakkor teljes mértékben kizártnak tartotta, hogy szélsőséges erők - akár jobb-, akár baloldaliak - Magyarországon hatalomra kerüljenek. A radikális jobboldal megjelenése viszont tény a magyar belpolitikában, s Magyarországon még nyitott a kérdés, hogy e jobboldalt elszigetelik-e egy jobboldali néppárton belül, vagy leválasztják - hangoztatta az államtitkár. (P. T. R.) Határozott a szlovák kormány Döntsön Hága Bős ügyében! (Folytatás az 1. oldalról) A Magyar Nemzet tudósítója a kabinethez közel álló körökből megtudta, a kormánydöntés ezen része annak az eredménye, hogy a kormány részletesen foglalkozott Gyurkó János magyar környezetvédelmi miniszternek a kijelentésével, mely szerint Magyarország minden bizonnyal kénytelen lesz kártérítést fizetni Szlovákiának az egyoldalúan felmondott 1977-es s szerződés miatt.Gyuri nnyilatkozatát a szlovák kormány igen kedvezően értékelte, s a magyar álláspont megváltozásának kezdeteként kezeli, ami lehetővé teheti idővel a hágai bíróságnak beadott közös kezdeményezés visszavonását s a kétoldalú megállapodást. A szlovák kormány váratlan döntését a hágai bírósághoz fordulásról - ugyanezen, önmagát megnevezni nem kívánó forrás szerint - a múlt héten megvalósult pozsonyi Kinkellátogatás eredményezte. A német diplomácia vezetője sürgette a szlovák kormányt, hogy az tegyen konfliktusmegelőző intézkedéseket az ügyben. Részben Bőssel kapcsolatos az a hír is, hogy Milan Knazko volt külügyminiszter képviselői mandátumát felül akarja vizsgáltatni a szlovák kormányfő. Meciar szerint ugyanis Knazko külügyminiszterként megtiltotta Julius Bindernek, hogy a vízmű kapcsán nyilatkozzon. Ezzel Szlovákiának jelentős anyagi és erkölcsi károkat okozott, minthogy Binder igen nagy szakértője a kérdésnek, s felvilágosító nyilatkozatai alapján Magyarország nem tudta volna „megfertőzni" a világot Bős-ellenességgel. Az ügy előzménye, hogy Knazko a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom hét végi kongresszusán bejelentette, kilép a Meciar-pártból, s független képviselőként kíván tovább dolgozni. Amennyiben pedig további képviselők is elhagyják a frakciót, külön klubot alakít velük a parlamentben. (Tizenöt-tizenhét ilyen képviselőről szól a fáma.) A szlovák választási törvény értelmében a képviselő viszont viszszahívhatatlan, hacsak nem követ el olyan vétséget, amely egyértelműen és bizonyíthatóan komoly veszteséget jelent az ország számára. Meciar tehát ezt akarja rábizonyítani Knazkóra a volt külügyminiszter parlamentből való eltávolítása céljából. Ha ez sikerülne, akkor helyére a Meciar-mozgalom állíthatná saját képviselőjét. A kormányfő bejelentését Knazko lakonikusan így kommentálta: „Igaz, hogy figyelmeztettem Binder urat arra, nem szerencsés, hogy Bőssel kapcsolatban politikai kijelentéseket tesz, de nem tiltottam le semmiről. Egyébként pedig Bindert nagyon kedves embernek tartom, aki valószínűleg kiváló építész, de az ökológiához és a politikához nem ért. Ma is vallom, jobb lenne Szlovákiának, ha Bős kapcsán egy építész nem politizálna.” Neszméri Sándor Hazánk kész aláírni április hetedikén az alávetési nyilatkozatot Magyarország bizonyította érettségét az európai integrációra, amikor a bős-nagymarosi vita rendezését a Hágai Bíróság elé vitte. A Bős-Nagymaros ügyben hozott döntéseknek az európai politika szempontjából van jelentősége, s ezért nagyon fontos, hogy Magyarország a jövőben is csak olyan lépéseket tegyen, amelyek nem veszélyeztetik az európai célkitűzéseket - mondta Martonyi János külügyi államtitkár szerdán az Országgyűlés európai közösségi ügyek bizottságának ülésén. A jelenlegi helyzetet úgy ítélte meg, hogy a közeli napokban várhatóan mindkét részről sor kerül az úgynevezett alávetési nyilatkozat aláírására. A vízmegosztás kérdésére tett magyar javaslatot az Európai Közösségek bizottsága már elfogadta, a szlovák fél azonban még nem, de Martonyi János nem tartotta reménytelennek, hogy ebben a kérdésben is sikerül megegyezni. Békesi László (MSZP) felvetette, hogy függetlenül a hágai döntéstől, a magyar kormánynak már most kalkulálni kellene a vízerőművel kapcsolatos pótlólagos beruházási vagy kárpótlási kiadásokat. Martonyi János válaszában elmondta: folyamatosan készülnek a különböző számítások, a konkrét kiadásokat azonban csak a hágai döntést követően lehet felmérni. A bizottság elnöke, Hörcsik Richárd (MDF) arról tájékoztatta képviselőtársait, hogy a társulási szerződést Franciaország, Portugália és Görögország nemzeti parlamentjei nem ratifikálták még. Ratifikációs eljárás meggyorsítása érdekében az országgyűlési bizottság levelet kíván írni a három ország illetékes parlamenti testületeinek. Ezenkívül az Országgyűlés elnökét és a miniszterelnököt is levélben kérik fel, hogy a parlament és a kormányzati kapcsolatok szintjén is sürgessék a ratifikálást. Az ülésen az MTI jelentése szerint elhangzott, hogy június elején létrejön az a vegyes bizottság, amelynek tagjait az Európa Parlament és a magyar Országgyűlés delegálja. Martonyi János külügyi államtitkár szerdán válaszlevelet küldött Hans van den Broeknak, az EK- bizottsága külügyekért felelős tagjának, amelyben közölte: a magyar fél elfogadja javaslatát, hogy ez év április 7-én kerüljön sor Brüsszelben a hágai alávetési nyilatkozat aláírására. Az államtitkár levelében sajnálatának adott hangot amiatt, hogy mind ez idáig nem érkezett meg Pozsonyból az alávetési nyilatkozat szövegének elfogadására vonatkozó megerősítés, bár magyar részről elfogadtuk a szlovák kormány szövegmódosító javaslatainak többségét. Martonyi János ugyanakkor indítványozta, hogy az aláírással egyidejűleg folytatódjanak Brüsszelben az ideiglenes vízgazdálkodási rendszerrel kapcsolatos tárgyalások az EK javaslatai kapcsán. tíz RMDSZ tartózkodjon a további feszültségszítástól Mától tiltakozások a prefektuskinevezések miatt (Folytatás az 1. oldalról) Ilyen körülmények között a szervezet nem várhatja el, hogy a kormányt képviselje. A nagyváradi ülésszak állásfoglalása ráadásul a Tőkés László-féle „etnikai tisztogatás” kifejezés jogosságának elismerése, s Románia kisebbségi viszonyaiban „veszélyes játékba" bonyolódik, megrágalmazza az országot, erkölcsi kárt okozva a román népnek. Az elnöki intézmény ezért kéri az RMDSZ vezetőit, tartózkodjanak a további feszültségszítástól. A BBC-nek adott interjújában Király Károly, a háromszéki RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a székely többségű megye harci formái teljességgel alkotmányosak és demokratikusan lesznek, s a helyi önkormányzatok prefektúrát bojkottáló sztrájkjától az utcai tüntetésekig terjednek majd. Úgy döntöttek, hogy a sepsiszentgyöri tüntetésre egy nappal a Csíkszeredái után, tehát pénteken kerüljön sor. Jelzésértékű a román demokrácia egyik vezéralakja, a kolozsvári Polgári Szövetséget képviselő Doina Cornea asszony állásfoglalása, a kormány prefektusi döntése a demokrácia erkölcsére jellemző elvek felrúgását jelenti, s nem a társadalmi megbékélés, hanem a hatalom átmentése irányába mutat. A Polgári Szövetség határozottan kéri a Hargita és Kovászna megyei prefektusi kinevezések visszavonását. Cseke Gábor Nemzetközi élet CSÜTÖRTÖK, 1993. április 1. BONN Általános vélemény szerint meg vannak számlálva Günter Krause szövetségi közlekedési miniszter hivatali napjai. A politikus botrányból botrányba botladozik, és mind kevesebb jelét mutatja a jellembeli nagyságnak, sőt mindinkább általános megvetés tárgya. A 39 éves Krause az NDK-ban kezdte államférfiúi karrierjét, az ifjúsági mozgalom után a keleti CDU járási titkára volt. Csillagzata a fordulatot követően kezdett emelkedni, amikor Lothar de Maiziere államtitkáraként kelet-berlini részről ő vezette az egyesülési tárgyalásokat. Már ekkor súlyos támadások érték az NDK-beli autópálya-állomások körüli panamákban játszott kétes szerepe miatt. Helmut Kohl az egyesülés után a közlekedési tárcát bízta Krauséra, aki a kancellár ,"kedvenc keletnémetje" és védence lett. Krause ezt ki is játszotta, és máig a keletnémet kereszténydemokraták szóvivőjének szerepében tetszeleg. A felhők azonban hamar gyűlni kezdtek a feje fölött. Hogy ne kelljen megjelenni egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt, beteget jelentett, ugyanakkor többen látták, hogy a betegség nem akadályozta meg az éjszaka átmulatásában. Ezek után következett az autópálya-bélyegzők ügye, amely az ország talán legnépszerűtlenebb emberévé tette az amúgy is rendkívül pökhendi politikust. A koronát azonban egy két héttel ezelőtt kezdődött botrány tette föl Krause dolgaira. Előbb az derült ki, hogy Krause otthonában, a Rostock melletti Börgerendében álló pazar villában úgy foglalkoztatott egy takarítónőt, hogy a bére 80 százalékát a munkaügyi hivatallal fizettette meg a munkanélküliség elleni küzdelem címén. Másnap ezrek ostromolták a munkaügyi hivatalokat, ők is szerettek volna takarítónőt 2,50 márkás órabérért. Más kérdés, hogy az illetők aligha kerestek havi 30 ezer márkát, mint Krause. A miniszter előbb mindent tagadott, végül csak azt vonta kétségbe, hogy tette hiba volt. Ő végtére csak a mecklenburgi munkanélküliséget szerette volna enyhíteni. A bökkenő az, hogy a szövetségi kormány épp most hirdetett kampányt a szociális segélyekkel való minden visszaélés ellen - Krauséra azonban mégsem sújtott le a törvény szigora. Alig ültek el a „takarítónő-affér” hullámai, máris újabb kínos ügylet került napvilágra. Krause felesége nagyszabású telekpanamába bonyolódott: szántókat vásárolt föl, amelyeket - mit tesz Isten - a helyi tanács építési területnek nyilvánított, mellesleg bizonyítottan „bonni nyomásra”. A dolog tisztázását nehezíti, hogy Krauséné nem elérhető, magyarán: a házasság alighanem megromlóban van. Mindezek mellett eltörpülnek a Krause-klán egyéb panamista kapcsolatai, akárcsak az a kérdés, hogyan utazhatott Krause fia Amerikába a szövetségi légierő különgépén. Krause személye mindinkább tarthatatlan. Bonnban azt mondják, a kancellárnak a kormány átszervezésekor kellett volna megszabadulnia tőle. Magánbeszélgetésben mindenki a lemondás elodázhatatlanságát emlegeti. Nyíltan azonban csak a CDU-n kívül merik ezt követelni - igaz, annál hangosabban. Az ausztriai Bad Gasteinben hagyományos tavaszi fogyókúráját töltő kancellár hallgatásba burkolódzik. Szokás szerint halogatja a személyi döntést, pedig a miniszter megtartása többet árt a kormány hitelének, mint amennyit a munkája használ. Ám senki sem akarja vállalni annak ódiumát, hogy megint „a gaz nyugati farkasok faltak föl egy ártatlan keletnémet báránykát”. Krausénak azonban esze ágában sincs magától venni a kalapját. Csak azt hajtogatja, hogy „ádáz összeesküvés” áldozata, és a „hecckampány” egyedüli célja az, hogy elterelje a figyelmet Björn Engholm hazugságsorozatáról és „júdáspénzaffér”-járól. A polgárnak pedig csak egy kiútja marad: a politika csömöre. Józsa György A kancellár kedvenc keletnémete Krause, a botrányminiszter Róma a népszavazásra vár Egyelőre marad az Amato-kabinet Rómából jelenti az MTI. Oscar- Luigi Scalfaro köztársasági elnök szerdán Umberto Bossi szenátorral, az északi autonomista liga vezetőjével és más ellenzéki politikusokkal tárgyalt a jövendő kormányról, amely az április 18-i népszavazás után alakulna meg a jelenleginél szélesebb parlamenti támogatás mellett. Amato kormányfő előző nap az államfő rendelkezésére bocsátotta megbízatását. Az elindított folyamat újfajta válságkezelés. Fabbri miniszterelnökségi államtitkár megfogalmazása szerint „egyfajta konstruktív bizalmatlansági indítvány” lépett működésbe: a kormány addig hivatalban marad, amíg az új kabinet körvonalai nem bontakoznak ki. Scalfaro ellenezte Amato lemondását kellő alternatíva nélkül. Az elnök kijelentette, a népszavazást mindenképpen meg kell tartani, s addig a kormánynak a helyén kell maradnia, „garantálva az állampolgárok jogát a véleménynyilvánításhoz”. Scalfaro a jelek szerint arra hajlik, hogy a parlament két házelnökének egyikét bízza meg kormányalakítással április 18-a után, azzal a feladattal, hogy mielőbb új választási törvényt hozzon tető alá a népszavazás útmutatása alapján. Clinton és Kohl Egy lakás a házban Két egymásra utalt politikus találkozott nemrég Washingtonban, legalábbis ami az európai ügyeket illeti, Bill Clinton és Helmut Kohl. Németország évtizedeken át számíthatott az Egyesült Államok katonai, politikai és erkölcsi támogatására, s nemzetközi egyenrangúságának betetőzéséhez máig is szüksége van erre. Az Egyesült Államok pedig tudja, szövetségesei közül - történelmi okokból, földrajzi helyzete folytán és széles kapcsolatrendszere miatt - a németek nyújtják a legváltozatosabb európai „szolgáltatásokat”. Ezt mutatta a kancellár első látogatása is az új elnöknél. Mentőakció Nem arról van szó, hogy elhalványodott volna a különleges amerikai-angol viszony, Vance és Owen jugoszláviai közvetítő küldetése e közösségre vall; azt sem mondhatjuk, lazulnának az Amerikát Nyugat-Európával összekötő szálak és a tengerentúliak újra rendeznék a baráti sorrendet. Az idők változása határozza meg, kinek milyen szerepet kell vállalnia, s a szövetségesek kitől mit várnak el. Igaz, a balkáni rendezési kísérletek ellentmondani látszanak a tételnek: a németek alkotmányjogi, belpolitikai okokból eddig jórészt csak retorikával és pénzzel járulhattak a nyugatiak békéltetési kísérleteihez. Ez a tartózkodási kényszer azonban nem lehet tartós. A Clinton-Kohl találkozó fő témája egyébként sem a Balkán volt, hanem Jelcin. Mindketten meg akarják menteni őt. Nincs eltérés e tekintetben egyébként Bonn, London, Róma vagy Párizs véleménye között, de az amerikai elnök jól tudja: a Kelethez európai szövetségesei közül a németek értenek a legjobban, ismét csak történelmi okokból, az NDK-val nyakukba zúduló tapasztalatok miatt és más egyebekért. Márpedig az általános aggodalmi listán ma első helyen a volt Szovjetunió áll. S ezúttal a formális demokrácia (az ottani parlament) helyett az erélyes egy kéz megoldást részesítik előnyben, megakadályozandó egy „még mindig világbirodalom” anarchiába zuhanását. Ehhez valamennyi erős demokratikus állam összefogása szükséges (talán még ez is kevés lesz), nemcsak egyik vagy másik vállalkozása. A pénztáros A kancellár ki is jelentette a Fehér Házban, hogy nem kíván közvetítő szerepet játszani a nyugatiak és Moszkva között (ezzel ugyanis felkeltheti a franciák és az angolok féltékenységét, gyanakvását), még kevésbé akarja Oroszország támogatásánál a pénztáros szerepét játszani. Már eddig is ők adták az odapumpált összegek felét. Mégis Németország gazdasági súlya és hatékonysága, rugalmassága és tapasztalatai elengedhetetlenek, ha a Nyugat Oroszország hóna alá akar nyúlni. Talán sehol nem hangsúlyozzák olyan erővel és következetességgel, mint Bonnban, hogy katasztrófához vezetne, ha a szervezett Európa véget érne az Oderánál és a Neissénél. S Kelet-Európa megszilárdulásához az kell, hogy az itteni államok tudják, az Európai Közösség valóban be akarja fogadni őket. Németország - szerencsére - nem áll egyedül e véleményével, de a befogadás üteme és módja nincs eldöntve, vannak ellenzői, fékezői Nyugat- és Kelet-Európában egyaránt. A kényszerű tartózkodás, amelyet Németország a jugoszláviai események során tanúsít, azt mutatja, hogy minden hivatalos nemzetközi kötöttség feloldása ellenére él a második világháború emléke. A felelősség, amelyet azért viselni kellett, nem törlődött ki a kollektív emlékezetből. Viseli e jelet maga a német alkotmány, amely tiltja német katonák felhasználását a NATO-területek védelmén túl, s mutatja a szerb fenyegetőzés, ha észreveszik, hogy német gépek szállítanak segélycsomagokat Boszniába, lőni fognak rájuk. E belső és külső gátak előbb-utóbb szétmorzsolódnak, de egyben magyarázzák, miért hangoztatja minden német kormány, hogy valamennyi nemzetközi akcióban csakis szövetségeseivel együtt kíván részt venni. Az emlékezet ezzel kapcsolatban valami olyat tapasztalt Helmut Kohl Washingtonban, ami valószínűleg örömmel tölti el. Clinton a fiatalabb generáció tagja, szemléletén már nem hagyott olyan mély nyomot a második világháború, mint idősebb elődeiben. Ez nyilván hatással lesz Németország megítélésére, és már most látni, hogy kevesebb gyanakvással figyeli az Európai Közösség kialakítását, mint az előző elnökök. Nem beszélt amerikai vezető szerepről, inkább együttműködésről az európai szövetségesekkel. Ez lehetne éppen udvariassági formula is, de valószínűleg nem csak az. Jelzi a változást, hogy az Európában állomásozó csapataik létszámát alaposan csökkenteni akarják. Oroszország megsegítéséhez is több hozzájárulást kívánnak az európai hatalmaktól. Márpedig az ilyen nagyobb teljesítmény több beleszólási jogot is hoz magával. Cserébe a partnerségi gesztusért Kohl egyebek között így válaszolt: „Létkérdésünk, hogy az európai házban az amerikaiaknak is legyen egy lakásuk.” A washingtoni találkozón megállapították, hogy miként régen a kommunista fenyegetés ellen kellett összefogniuk, most a jólétért, a békéért és a demokráciáért az egész világon. Nem kell tehát külön fontossági sorrendet megállapítani az egyes szövetségesek között, nemzetközi súlyukat az dönti el, hogy ezekhez a célokhoz ki mennyire akar és tud hozzájárulni. Az Egyesült Államok Clinton szavai szerint erről így gondolkodik: „A nemzetközi kihívások láttán az új korszakban Amerika nem kíván minden terhet magára vállalni, legfeljebb döntő ösztönzéseket adni.” Igaz, ez sem kevés. Tatár Imre