Magyar Nemzet, 1993. június (56. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-02 / 126. szám
2 Magyar Nemzet Nemzetközi élet SZERDA, 1993. január 2. Douglas Hurd Bukarestben Bukarestből jelenti az MTI Kedd délután Bukarestbe, három országot érintő balkáni körútja első állomására érkezett Douglas Hurd brit külügyminiszter. Csütörtökön Bulgáriába, majd Szófiából a volt jugoszláviai macedón köztárságba utazik. Megbeszélései középpontjában a várakozás szerint a boszniai válság, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése, Románia európai integrációjának kérdései állanak. Douglas Hurd azt követően érkezett a román fővárosba, hogy az elmúlt hetekben Teodor Melescanu román külügyminiszter, illetve elődje, Adrian Nastase, aki jelenleg a román képviselőház elnöke, Londonban járt, a román fővárosban pedig fogadták a brit védelmi államiminisztert. Ezeknek a megelőző találkozásoknak a tartalma, illetve arra tény, hogy Nagy-Britannia az első helyen áll a romániai külföldi beruházók között, és az elmúlt hónapokban a kétoldalú kereskedelem 50 százalékkal emelkedett, mindenképpen jelzi, hogy a két ország kapcsolatai felívelő szakaszban vannak. A KÜLPOLITIKAI HELYZET Ifc;·' $ w '·® %»ai Έ 'M »5 DOBRICA CSOSZICS jugoszláv elnök felmentését az egyre inkább érlelődő hatalmi válság jeleként értékelik a szakértők. Többen felhívják a figyelmet arra, hogy a radikálisok a szerb köztársasági parlamentben már több szocialista javaslatot is leszavaztak , ezzel megmutatták, ha akarják, megbuktathatják a miniszterelnököt is. Milosevicsék a kényszerű dilemmában a jelek szerint a radikálisoknak igyekeztek kedvezni, s teljesítették Seselj régi követelését Cseszics leváltásával kapcsolatosan. Az ellenzéki politikusok rámutattak, hogy ezzel a szocialisták elvesztették minden erkölcsi alapjukat, s számukra eszközként a hatalom megtartására már csak a nyers erőszak marad. Mihajlo Markovics, a DEPOS képviselője a szocialisták és Seselj szövetségének veszélyeire figyelmeztetett, hozzátéve, hogy Milosevicsék becsapják magukat, ha azt hiszik, hogy ezzel megmenthetik hatalmukat. Cseszics távozásával mindenesetre a szerb-montenegrói államszövetség jövője veszélybe került, s e lépés befolyásolhatja a békeesélyeket is. A HORVÁT ETNIKAI TISZTOGATÁSOKRA hívja fel a figyelmet a Newsweek összeállítása. A horvát milicisták, írja a lap, kihasználva, hogy a világ a szerbek agressziójára figyelt, hónapokon át hajtottak végre gyilkos akciókat mohamedánok ellen. Az írás utal Mazowieczki ENSZ-megbízott jelentésére, amely „átgondolt és szisztematikus etnikai tisztogatással* vádolja a boszniai Horvát Védelmi Tanácsot. Felhívja a figyelmet arra is, hogy a Tudjman horvát elnök ellenőrzése alatt álló zágrábi televízió ugyanannak az „iszlám fundamentalizmusnak* a rémével riogatja a közvéleményt, amivel a szerb propaganda igyekszik igazolni a boszniai szerbek akcióit. OROSZORSZÁGBAN is közeledik a hatalmi harc újabb fordulója. A hét végén kezdődő alkotmányos tanácskozás - amelyet Jelcin alkotmányozó nemzetgyűléssé változtatott - előtt Haszbulatov parlamenti elnök Ruckoj alelnökkel együtt élesen támadta a Kreml első emberét. Azzal vádolták Jelcint, hogy megpróbálja kirekeszteni a törvényhozókat az új alkotmány elfogadásának folyamatából, s igyekszik lejáratni a parlamentet. Jelcin apparátusának főnöke a Haszbulatov kezdeményezésére megtartott tanácskozást a végrehajtó hatalommal való összeütközés előkészítéseként értékelte. S miközben a csúcsokon a politikusok egymással háborúznak, a rubel folytatja mélyrepülését, s a hét elején a tőzsdéken immár átlépte a bűvös határt: 1 dollár 1024 rubelt ér, míg a feketepiacon már 1200-ért váltják. ANTALL JÓZSEF DILEMMÁJA címmel számolt be a Die Presse az MDF-en belüli „testvérharcról", aláhúzva, hogy a kormányfőnek el kell döntenie, kisebbségi kabinetet vezet, vagy előrehozott parlamenti választásokra törekszik. Megállapítja, ha sikerül békét kötni Csurkával, az a belső harcok folytatását eredményezné, míg ha vele együtt a liberálisokat is eltávolítják, az a párt szétforgácsolódásához vezet. A lap budapesti tudósítója, Fényi Tibor megjegyzi azt is, a gazdaságpolitikában a kormányfő már nem számíthat az ukrán szerződés körüli vitában tapasztalt ellenzéki támogatásra. Erre utal a Der Standard is az SZDSZ frakcióvezetőjének véleményét idézve, mely szerint az Antallkormány nem fog tudni több költségvetést keresztülvinni a parlamentben. (S. G.) A titkosszolgálat tagjai verték a román szenátort BUKAREST Nem ültek el a szélsőséges Corneliu Vadim Tudor szenátor testőrei és Dragomir „frontos” képviselő közötti tettlegességi botrány hullámai még most sem. Kiderült ugyanis, hogy a szélsőséges nézeteiről hírhedt, Nagy-Románia párti szenátor gerillái tulajdonképpen a titkosszolgálat, a Román Hírszerző Ügynökség emberei voltak. A politikus kifejezett kérésére, szerződés alapján álltak éjjel-nappal a kliens szolgálatára. A hétfői parlamenti üléseken mindenesetre a felszólaló ellenzéki képviselők törvénytelennek minősítették a titkosszolgálat beavatkozását a politikusok magánéletébe, még ha védelmi céllal és szerződéses alapon is teszik azt Az ellenérzést csak növelte az a ködösítési szándék, amivel az ügynökség fedezni próbálja emberei ballépését A testőri agresszió áldozata a hét végén állítólag emlékezetkieséssel a konstancai kórház ápoltja volt, s az orvosi látlelet szerint a fejsebek elfertőződtek, állapota meglehetősen rossz. A két ház állandó irodája, a közvélemény kényszerítő nyomására két napon át próbált dűlőre jutni a szélsőségesség és a tettlegesség visszaszorítására a politikai életben hozott intézkedéssorozat fölött, de még csak a közös nyilatkozatot sem sikerült megnyugtatóan kidolgozni. A fegyelmi bizottság, az állandó irodák jóváhagyása után elfogadta a javaslatot, hogy Tudor szenátor mentelmi jogát megvonják, s így a sértett fél perindítása megjárhatja a törvény útját. Cseke Gábor Az erőszak spirálja Vallott a solingeni gyanúsított BONN Hírek szerint országos körözést adtak ki négy 15 és 26 év közötti skinhead ellen, akik vasárnap óta letartóztatásban levő 16 éves bűntársuk beismerő vallomása nyomán alaposan gyanúsíthatók a szombati ötszörös gyilkosságban való részvétellel. A körözött személyek bőrfejükre (!) és testükre náci jelvényeket és jelszavakat tetováltak, és utoljára „harci öltözetben” látták őket A nyomozást személyesen irányító Alexander von Stahl német legfőbb ügyész mindazonáltal nem volt hajlandó megerősíteni a hírt, sem pedig azt hogy egy további őrizetbe vett gyanúsítottat bizonyítékok hiányában szabadlábra kellett helyezni.. A gyilkosmerényletet nemcsak bénult döbbenet, hanem, bosszúért kiáltó düh is követte. Török fiatalok több városban az utcára vonultak, és dühödten törtek-zúztak. A felháborodott tiltakozók több autópályát és repülőtérre vezető utat blokád alá vettek. Az alsószász Syke városában csak a rendőrség gyors beavatkozása mentett meg a lincseléstől tíz skinheadet, akik palackokkal dobálták meg egy török család kocsiját. Új jelenség, hogy szélsőséges - jobb- és baloldali - török és kuni szervezetek igyekeznek a maguk javára fordítani az általános elkeseredést Az már „megszokott”, hogy megint színre léptek az álarcos szélsőbal „autonómok”, hogy a maguk pecsenyéjét süssék a saját kezűleg felgyújtott autók tüzénél. A möllni gyilkosságot hat hónappal követő solingeni esetnek több általános tanulsága van. Megint olyan családot ért támadás, amely negyedszázada él Németországban. A családfő köztiszteletnek örvendő ember, házát 12 éve 180 ezer márkáért megvásárolta, és 150 ezres befektetéssel családi kalákában renoválta. A gyermekek, menyek és nők többsége már itt született, nem is szólva a kiskorú családtagokról. Durmusék a német környezetbe beilleszkedett modern emberek, semmi fátyol, semmi elzárkózás, a családi ünnepekre rendszeresen meghívták a német szomszédságot. A menedékjogi vitával való mindennemű párhuzam tehát erőltetett, a neonácik általában idegen állampolgárok vérét akarták látni. A gyanúsítottakat sem szabad kizárólag valamiféle kirekesztettnek, hátrányos helyzetűnek beállítani. A vallomást tevő bőrfejűről például az hírlik, hogy kifejezetten jó családból szármaik. Szomorú újdonság, ám aligha meglepő a merényletet követő erőszak: ma meg nem lehet tudni, hogy hol lesz ennek vége. Az erőszak spirálja azonban megindult, márpedig erőszak mindig erőszakot szül. Ám azok a török fiatalok, akik most bosszúért lihegnek, hazájuknak tekintik ezt az országot, itt születtek, itt nőttek föl, nem érzik „vendégnek” magukat, következésképpen úgy vélik, méltányos jogaikat védik. Erőszakhullám borítja el Németországot? A hatóságok mindent megtesznek ennek megelőzéséért Példás alapossággal folyik a solingeni gyilkosok utáni nyomozás, a kancellár és számos vezető politikus, valamint a bonni török követ is nyugalomra int. Gyertyás megemlékezések, zsoltárok most már aligha segítenek az eszkaláció ellen. Csütörtökön a kölni muzulmán mecset gyászszertartásán részt vesz Klaus Kinkel külügy- és Rudolf Setters belügyminiszter, Richard von Weizsäcker szövetségi elnök pedig beszédet is mond majd. Józsa György Kambodzsa A kormány új szavazást kér Phnompenből jelenti az MTI. A kambodzsai kormány kedden bejelentette, hogy nem fogadja el az országos választási eredményeket, ha nem ismétlik meg a szavazást a fővárosban és három tartományban. Felkérte az országot irányító ENSZ-testületet, hogy négy kulcsfontosságú tartományban semmisítse meg a választási eredményeket, s rendeljen elüli szavazást. A phnompeni vezetés ezt a szavazás során előfordult „szabálytalanságokkal” indokolta, de a világszervezet a kérést elutasította. A négy kérdéses terület között van maga a főváros, valamint az ország északnyugati részén lévő s a jövendő nemzetgyűlés mandátumainak egyhatodát adó Battambang tartomány; mindkét helyen Szihanuk herceg pártja, a FUNCINPEC vezet A másik két körzetben (a délkeleti Prey Veng és az ország középső részén lévő Kompong Chuang tartományokban) a kormánypárt áll győzelemre, de országos összesítésben Szihanukék sikere várható. Egy - a Reuter által megszólaltatott - ENSZ-tisztségviselő éppen ezzel a trenddel magyarázta a kambodzsai kormány mostani kísérletét Ha az ENSZ nemet mond, mi is nemet mondunk a szabálytalan eredményekre - jelentette be Sok An belügyminiszterhelyettes, a phnompeni kormány szóvivője válaszul arra, hogy a Kambodzsában működő ENSZ-testület korábban visszautasította az említett négy tartományban a választások megismétlését A kibontakozó válság mielőbbi elsimítására Norodom Szihanuk herceg egyik testvére sürgős találkozót szervez a royalisták vezetője, Norodom Ranariddh herceg és a néppárt főnöke, Chea Sim között. ENSZ-megfigyelők Abháziába? Tbilisziből jelenti az MTI. Elképzelhető, hogy az ENSZ katonai megfigyelőket küld a Grúziához tartozó Abháziába — közölték hétfőn ENSZ- illetékesek és grúz tisztségviselők. Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint Edward Brunner, a világszervezet főtitkárának különmegbízottja Moszkvában arról tájékoztatta Kozirjev orosz külügyminisztert, hogy az alakulat az orosz és a grúz tárgyalófelek által meghirdetett abháziai tűzszünet ellenőrzését szolgálná. Ha valóban útnak indítják, ez lesz az eddigi legnagyobb ENSZ-erő a volt Szovjetunió területén - úja az AP. Egyelőre nem tudni, hogy milyen országok adnának katonákat az egységbe, de Sevardnadze grúz államfő korábban többször is ukrán békefenntartók küldését kérte. Sevardnadze egyébként egy hétfői rádióinterjújában reményét fejezte ki, hogy a megfigyelők két héten belül állomáshelyükre érkezhetnek. Abháziában azt követően törtek ki a harcok a grúzok és az abházok között, hogy a helyi parlament tavaly júliusban kinyilvánította a terület szuverenitását. Az összecsapásokban azóta ezernél is több ember vesztette életét. Munkacsoportra bízzák a cseh-szudétanémet párbeszédet PRÁGA A cseh kormánykoalíció pártjainak vezetői úgy döntöttek, munkacsoportot hoznak létre a szudétanémet szervezetekkel folytatandó párbeszédhez. Václav Klaus újságíróknak nyilatkozva ismételten hangsúlyozta: a cseh kormány partnere a bonni szövetségi kormány, nem pedig a szudétanémet szervezetek. Ezért a munkacsoport nem kormány- vagy parlamenti tényezőkből, hanem az „alacsonyabb pártszféra” képviselőiből áll össze - közölte a cseh kormányfő. A cseh miniszterelnök a hét végén Nürnbergben tartott szudétanémet napokon elhangzott követelésekre reagált. Ezen rendezvényen Theo Waigel, a CSU elnöke, szövetségi pénzügyminiszter felszólalásában keserű iróniának minősítette, hogy a cseh kormány elítéli a volt Jugoszlávia területén folyó etnikai tisztogatásokat, miközben Európa történetében az első etnikai tisztogatások közé a szudétanémetek elűzése tartozott Edmond Stoiber bajor kormányfő a cseh vezetőket párbeszédre szólította fel a szudétanémetekkel, hozzáfűzve, aki az ilyen dialógust elutasítja, annak választ kell adnia a kérdésre, hogyan képzeli el az EK-ba vezető utat. A bajor kormányfő sürgette a háború utáni Benes-féle hírhedt elnöki rendeletek érvénytelenítését Franz Leubauer szudétanémet szóvivő arra szólította fel a cseh törvényhozást, kövesse a szlovák parlament példáját, amely már kifejezte sajnálkozását a kárpáti németek kitelepítése fölött. Szerinte a szudétanémeteknek biztosítani kell a hazához való jogot, amelynek részét képezi a nemzetiségi csoport jogainak elismerése is. Rámutatott, hogy a csehországi szudétanémet vagyont az említett elnöki rendeletek okozta jogfosztottság orvoslására és Csehország újjápítésére kellene felhasználni. Josef Zieleniec külügyminiszter ugyancsak hangsúlyozta, hogy a cseh kabinet tárgyalópartnere egyedül a német szövetségi kormány. Véleménye szerint ez azonban nem zárja ki a különféle közösségek közti, a németekkel való megértéshez vezető párbeszédet. A külügyminiszter egyes német politikusok által a boszniai etnikai tisztogatások és a szudétanémetek kitelepítése közé vont párhuzamot helytelennek minősítette, azzal érvelve, hogy „a szudétanémetek kitelepítése a második világháború eseményeinek szerves részét alkotta”. Jiríj Grusa bonni cseh nagykövet a prágai televíziónak nyilatkozva a nürnbergi szudétanémet napokon elhangzott követelésekről kifejtette: minden szempontból regionális eseményről van szó, amelyet az általános német politikában is így értelmeznek és magyaráznak. Szerinte Csehországban a német politikusok megnyilvánulásait túlbecsülik. Ez a cseh politika régi betegsége, amely azonban abból a történelmi tapasztalatból ered, hogy a csehek számára a szudétanémet problémakör sajátos dimenziójú kérdés - mondotta a nagykövet. (somogyi) Hatalmi válság Ukrajnában Ki rendeli a zenét? UNGVÁR - Ahol a szimbólumoknak és a jelszavaknak mindig fontos szerepük volt a társadalom hangulatának formálásában, ott a tévénézők nyilvánvalóan ma sem csak a kamerák előtt nyilatkozóknak a szavaira figyelnek. Bizonyára erre gondolhatott az ukrán televízió egyik esti eseményösszefoglaló műsorában szereplő politológus is, amikor mondandójához a helyszínt kiválasztotta. A Legfelsőbb Tanács munkájának értékeléséhez a Fővárosi Cirkusz épülete nagyon is beszédes háttérnek bizonyult. A megfigyelők szerint ugyanis a parlamentben folyó intrikák a politikai és személyi ambíciók kiélése semmiképpen nem illeszthetők bele a törvénykezésre hivatott honatyák feladatkörébe. Talán mert a végeredmény is mindig ugyanaz: a demokraták az egykori kommunistákat, a kommunisták a demokratákat, a nacionalisták a liberálisokat, a konzervatívok a radikálisokat szapulják és fordítva. A napokban pedig, amikor az ország katasztrofális társadalmi, gazdasági helyzete és a Kucsmakormány jövője került terítékre, különösen felforrósodott a hangulat a parlamentben. Olyannyira, hogy a különben mindig higgadt és kiegyensúlyozott Leonyid Kravcsuk államfőnek is két nap után már lidérces látomásai voltak. A Legfelsőbb Tanács épületének folyosóin ugyanis az a hús járta róla, hogy nyugtalan éjszakai álmában Borisz Jelcinként látta meg önmagát. Ha ugyanis nem így történt volna, okoskodtak a hír terjesztői, aligha tette volna meg azt a meglepő bejelentését, hogy kész magára vállalni a kormány vezetését, az új összetételű kabinet kialakítását. A BEJELENTÉST követő taps után azonban a képviselők hamar meggondolták magukat. Amikor ugyanis a szavazásra került sor, már csak 90-en támogatták az elnöki javaslatot, míg 223-an az időközben lemondását bejelentő Leonyid Kucsma miniszterelnök maradására voksoltak. Fél esztendővel ezelőtt kapott teljhatalmától azonban könyörtelenül megfosztották a kabinetet. Az események ilyen alakulásáért a későbbiek során meg is kapták a magukét. Az elnök igaz, nem alaptalanul, a szemükre vezetette, hogy az utóbbi két hónapban egyetlen törvényt sem fogadtak el. Egyes képviselők ugyanis azt hiszik, hogy a jelenlegi kialakulatlan helyzetben magukhoz kaparinthatják a hatalmat. Nagy szerencse azonban, hogy ebben a politikai válságban, ami egyértelműen a képviselők kisded játékának a következménye, nem a jobb- és nem a baloldalon állók rendelik a zenét. Az államfővel ellentétben mások azonban úgy vélik, hogy ma Ukrajnában nemcsak politikai és gazdasági, hanem hatalmi és vezetői válságról is nyugodtan lehet beszélni. Polodimir Jacuba képviselő szerint Kucsma félreállításával az utolsó ember is kikerül a hatalomból, aki igyekezett távol tartani magát a politikai intrikáktól, és megpróbált tenni valamit az ország megmentéséért. Ha pedig az olyanok, mint ő elvesztik hatalmukat, befellegzett a reformoknak is. Sztepan Szmara, a konzervatív párt elnöke pedig úgy véli, azért, hogy Kucsma csak annyit tett, amennyit, elsősorban az államfő és a parlament elnöke az oka, mivel csak akadályozták őt. Volodimir Ladomi, a gazdasági kutató központi igazgatója viszont messzemenően helyesli az elnök döntését. Szerinte ugyanis az államfő nem teheti meg azt, amit megtehet a miniszterelnök: nem állhat fel bársonyszékéből, és csaphatja be maga mögött az ajtót. Ma már csak az elnök tehet valamit azért, hogy megmentse az országot az egyre közelebb kerülő teljes összeomlástól, a végső katasztrófától. A jelenlegi infláció közepette ugyanis elkerülhetetlen a lakosság tömeges fizikai elgyengülése. KITART SZÁNDÉKA mellett az államfő is, aki egyik közeli munkatársa szerint, ha átveszi a kormány irányítását nem lenne miniszterelnök is. Ezt a funkciót megszüntetnék. Viszont lenne elnökhelyettes, akinek személyére a parlamentnek az elnök tenne javaslatot. Létrejönne ugyanakkor az elnöki tanács is, amelynek funkciója a mai miniszteri kabinet elnökségének tevékenységéhez hasonlítana, nem kizárva annak a lehetőségét sem, hogy.á., njufajjj,. .j miniszterelnökhelyettesek is, valamennyien a tagjai lennének. “‘ A leendő elnökhelyettes személyére már meg is vannak a jelöltek. Az államfő Tljuscs parlamenti elnököt, a képviselők viszont inkább Leonyid Kucsmát látnák ebben a székben. Csakhogy ők mindketten túl önállóan gondolkodó politikusok ahhoz, hogy az elnök által a helyettesének szánt szereppel, kizárólag az államfő utasításának a teljesítésével kiegyezzenek. Székely Gergely Líbiai zarándokcsoport Izraelben JERUZSÁLEM - Ezen a héten, a több napig tartó muzulmán áldozati ünnepre az izraeli hatóságok - a területi zárlat ellenére - lehetővé tették az araboknak, hogy tömegközlekedési eszközökkel felkeressék az arab szent helyeket. Az ünnepre népes líbiai zarándokcsoport is érkezett az országba. A kétszáz mohamedán háromnapos útját - melyet állítólag egy egyiptomi utazási iroda szervezett - Kadhafi líbiai elnök Izraelhez való közeledéseként értékelik megfigyelők. Az idegenforgalmi miniszter, Uzi Baran fogadta az ideérkezetteket, akik ellátogatnak majd az Izraelben fellelhető mohamedán szent helyekre. A kommentátorok viszont egyrészt meglepődtek a líbiai kezdeményezéstől, másrészt azonnal elkezdtek elmélkedni azon, hogy vajon a Líbiából Izraelbe települt zsidók, e fordulat következtében, ugyancsak ellátogathatnak-e a közeli vagy a távoli jövőben szülőföldjükre. Beck Anna A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. közleménye 1907 . A pénzintézet igazgatósága tisztelettel tájékoztatja az érdeklődőket, hogy az 1993. évi rendes közgyűlés által jóváhagyott, 1992. üzleti évről szóló éves jelentés teljes terjedelmében az alábbi helyeken, a pénztári nyitvatartási órákban megtekinthető. Budapest V. ker., Szent István tér 11. Budapest V. ker., Szent István tér 15. Budapest V. ker., Apáczai Csere János u. 7. Magyar Külkereskedelmi Bank Rt.