Magyar Nemzet, 1996. február (59. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-02 / 28. szám

Visszhang PÉNTEK, 1996. február 2. 12 Maga Nemzet A Balkán közelében Az idő nem pénz Budaörsön a múlt év no­vemberében a budapesti telefo­nok kapcsolási számait átállí­tották vidéki (06-os) hívásra. A posta nyilván nem kevés hasz­not húz a megemelkedett díjak beszedéséből, a budapesti hí­vók viszont munkaidőben már sorban állhatnak a 06-os vona­lért, amíg a kapcsolás létrejön. Nem szólnék mindezért, ha nem sokkolt volna a velem tör­tént alábbi eset. Van egy rokonom Budaör­sön. Abból él mint vállalkozó, hogy megrendelői telefon/fax útján leadják megrendelései­ket. Ő ilyenkor ugrik a kiste­herautójába, és szállít. Időköz­ben,vagy két hete átállították a telefonszámát a 23-as körzetb­­e, s azóta vagy elérhető az elő­fizető, vagy nem. Sajnos az utóbbi eset a gyakoribb. Minthogy létkérdés roko­nom számára, hogy működjön az évek óta korábban hibátlan készüléke, érthető, hogy há­romnapi süket telefonja miatt megkért, hogy jelentsem be a készülék meghibásodását a központnak. S itt kezdődtek az elmondandó problémáim. Este fél kilenckor kezdtem a 03-as hibabejelentő hívását, 17 percig szólt a zene s a meg­nyugtató szöveg, hogy a hívás díjtalan (és az elfecsérelt időm?), amikor egy szimpati­kus férfinak előadhattam, hogy a 23-as körzetszámra változott budaörsi telefon hibáját szeret­ném bejelenteni. Kedvesen ki­oktatott, hogy ez nem tartozik a budapesti hibabejelentőkhöz, hívjam a 23-as körzet hibabeje­lentőjét. Kérdem: mi a száma? Nagy keservesen megkérdezte, s a megadott számot felhíva, egy rezignált magánlakás-tu­lajdonos mondta el, hogy már hányadik (sokadik) téves hívó­ja vagyok... Mit tesz egy talaj menti magyar, ha ezek után sem adja fel: hívtam a telefonkönyv „vi­déki tudakozó”-ját (267-3333), ahol már csak tízpercnyi tüzü­­lés után közölték velem, hogy nem tudnak segíteni, hívjam a 03-at. Hívtam a 03 hibabeje­lentő segítőkész csoportveze­tőjét (9 perc). Miután elmond­tam sirámaimat, rögtön megad­ta a helyes 23-as körzeti hiba­­bejelentő számát. Tőle ezután mindössze azt kértem, hogy oktassák ki munkatársaikat ar­ra, hogy ne adjanak ki hamis, a hívott személyét megalázóan zaklató telefonszámokat. Ezután hívom a 23-310-666 számon a hibabejelentőt. Most már csak mindössze 12 percnyi rendszeres hívás szükségelte­tik, hogy a hibabejelentővel be­szélhessek s ő velem közölje, hogy majd holnap leadja a pa­naszt Vajon miért van esti ügyelet ha nem érnek rá intéz­kedni az előfizető jogos pana­szára? Miért nem lehet meg­tudni, hogy mi a hiba oka? Miért nem lehet gépi üzenet­­rögzítőre tenni, ha egy vonal a posta üzleti okából meghibáso­dott? És ki felel, ha netalán mentő- vagy egyéb létfontossá­gú hívás válik szükségessé? Hát így élünk a Balkán kö­zelében mi, „európai” polgárok a XX. század végén. Pethes György Budapest | A Magyar Nemzetben ja­nuár 18-án megjelent Casaroli a Vatikán keleti politikájáról szó­ló cikket saját élményem és ta­pasztalatom alapján a követke­zőkkel tudom kiegészíteni. Mint Mindszenty hercegprí­más számvevője és sopronkőhi­dai fegyházban cellatársa meg­látogattam őt a bécsi Pázmá­­neumban az odaérkezése utáni hetekben. Az egyik egyházmegyében akkor püspöki széküresedés volt, Mindszenty mint prímás érdeklődött a Szentszéknél, hogy kit terveznek oda püspök­nek kinevezni. Rómából a her­cegprímás négy nevet kapott, hogy a magyar kormány ezek közül kíván püspököt azzal, hogy a kormány előzetes hozzá­járulása nélkül kinevezett püs­pöknek nem ad működési en­gedélyt. A hercegprímás kér­dezte: kik ezek az emberek és hová tartoznak? Nem adhattam más választ: mind papi béke­gyűlésre járnak, együttműköd­nek az Állami Egyházügyi Hi­vatallá­, úgynevezett „békepa­pok” a közvélemény szerint. Mindszenty hercegprímás az egyház szabadságának ily durva korlátozását elfogadhatat­lannak tartotta, és személyi megbízottjaként Rómába kül­dött azzal a kéréssel, hogy ha a magyar kormány ragaszkodik, ehhez a feltételhez, a szentatya ne nevezzen ki püspököt, hanem átmenetileg káptalani helynök vagy apostoli adminisztrátor áll­jon az egyházmegyék élén. Az ateista és kommunista kormány­tól kapott előzetes hozzájárulás­sal kinevezett püspökkel az egy­ház elveszíti tekintélyét és töme­geit. Az ilyen kinevezésekből a magyar nép azt a következtetést vonná le, hogy az egyház elfo­gadja a rendszert Az is követ­kezménye lehet hogy a szent­atya elveszíti hű magyarsága nagyrabecsülését. Rómában er­ről sikerült tárgyalnom Vilon bí­boros államtitkárral, de a soron következő püspöki kinevezések alkalmával láthattuk, hogy a szentszék nem teljesítette Mind­szenty hercegprímás kérését. Dr. Kőgl Lénárd veszprémi kanonok „Békepapból” lett a püspök A Szentszék nem teljesítette Mindszenty kérését A hit erejét érezték maguk mögött Miért nem voltam egyedül? A Magyar Nemzet ez év január 9-ei szá­mában rövid ismertetést közölt a Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) kiadásában „Nem voltam egyedül” címmel megjelent könyvecskéről. Az ismertetés cí­me: Ők sem voltak sokan az újságolvasót félrevezetve azt sugallja, hogy a kötetben megszólaló tíz idős lelkész és két ugyancsak idős világi munkatárs a többi keveset érezte maga mellett a pártállam idején elszenve­dett megaláztatása, félreállítása, esetleg fog­sága közben. Ezzel ellentétben az egész könyvből gyakran kimondottan, néha ki­mondatlanul, de mindig az a gondolat su­gárzik ki, hogy a nyilatkozók Krisztust, a belé vetett hit erejét érezték maguk mögött életük legsötétebb napjaiban is, ezért nem voltak egyedül, amint az ismertetés szerzője a szövegben erre egy alkalommal utal is. Emlékeztetek az evangélikus hitben é­llány Gusztáv önvallomására is, aki kivégzése előtt azt mondta, hogy a mögötte álló Krisz­tus adja neki a lelkierőt az utolsó percre va­ló felkészüléshez. Nem tudom, mi adta az ismertetést író tollába a mondatot: „Nyilvánvaló, hogy a nyilatkozók közül nem mindenki teljesen őszinte...”. Nekem a könyv elolvasásakor nem ez volt a benyomásom. A könyvecske többi hibáját, amelyeket az ismertetés írója nem vesz jó néven, a szerzők gyakorlatlan­ságának, fiatal korának tulajdonítom, véle­ményem szerint ezeknek nincs különösebb jelentőségük. Még egy félreértést szeretnék tisztázni. Az ismertetésben megemlített Botta István nem a reneszánsz korának, hanem az MTA Irodalomtudományi Intézet reneszánsz kuta­tó csoportja tagjaként a magyar reformáció korának a kutatója, amely kor­a reneszánsz korának csak egy része. Ezzel semmi esetre sem akarom Botta István munkásságának a jelentőségét kisebbíteni, csak kiemelni mun­kásságának összefüggését az evangélikus egyház múltjával, a magyarországi kezde­tekkel. Sass János Budapest Javaslatok a Dunakanyar idegenforgalmi koncepciójához Európai attrakció lehetne Adva van Budapest közelé­ben, egyórai vonat- vagy autóút­­nyira egy európai mértékkel nézve is történelmi-kulturális vonzerő. Visegrád - mint a nemzetközi politika révén is­mertté vált fogalom, mint jól konzervált és részlegesen hely­reállított vár műemlék, alatta a még jobban­­kiépítendő” és be­mutatandó palota. A közelben Esztergom az egyre jobban ki­bontakozó középkori várral, a Keresztény Múzeummal és a bazilikával. E két helyszínen korhű középkori öltözékben és felszereléssel rendezett lovagi játékok és versenyek, szabadtéri színielőadások, koncertek, tárla­tok kínálhatnak további látniva­lót, programokat. Adva van a természeti szép­ségek sokasága is: a Duna és a környező hegységek, a Bör­zsöny és a Visegrádi-hegység, tágabban az egész Pilis. A víz és a hegy egymást erősíti, a kü­lönleges panoráma értékét ezek biztosítják s a számos remek ki­látóhely: a fellegvár, a Prédiká­lószék és a Hegyestető a táj más-más oldalát mutatja meg, mindegyik különleges élményt kínál. A víz és a hegyek a széles rétegek által kedvelt amatőr sportok, így a vízi sportok (eve­zés, vitorlázás, szörfözés, tuta­­jozás/rafting), a lovaglás, a gol­fozás, a tenisz, az alpesi sízés, a sífutás stb. űzését, élvezetét kü­lönlegesen jó levegőn és szép környezetben teszik lehetővé. A táj jobb kihasználása költ­séges beruházások nélkül is a je­lenleginél sokkal jobban lehet­séges, ez szervezést, irányítást, az érintett települések vezetésé­nek és lakosságának jobb be­kapcsolását igényli. Az ott élők hagyományos polgári - zömmel mezőgazdasá­gi, erdészeti stb. - tevékenysé­gét nem föladva szinte minden ház egy kis fogadó, panzió lehet (falusi turizmus), ezeken túl csak néhány kisebb szálloda szükséges. A vízparton, illetve a kisebb szigeteken különböző osztályú táborhelyeket (kem­ping) kell létesíteni, megbízha­tóan működő higiéniás intézmé­nyekkel, továbbá bolttal. (Az utóbbi forgalma nagyobb jöve­delmet jelenthet, mint maga a szálláshely.) Az egyes telep­íléseken ösz­tönözni kell a vendégfogadásra való berendezkedést, a szüksé­ges információkat a budapesti szállodákban és utazási irodák­ban, valamint külföldön kínálva, helyben pedig naprakész tájé­koztatást nyújtva az üres szállás­helyekről és a kínált programok­ról. Meg kellene vizsgálni a nagy villámi jurtatábor és a turis­taház, valamint a nagymarosi kemping jobb kihasználásának a lehetőségét. Dinamikus irányí­tás mellett a Sylvanus Szálló mindenképpen sikeresnek tűnik fel Duna-parti táborhelyek, panziók és kiadó szobák, a bu­dapesti árak alatt, gyors vasúti közlekedéssel a fővárosi látoga­tók egy jelentékeny részét el tudják helyezni. Kevés nagyváros közelében vannak bizonyos sportokra olyan kiváló lehetőségei, mint a Dunakanyarban. Persze ezekhez a feltételeket meg kell teremteni, azután lehet hirdetni, s így jön majd a jövedelem. Mivel nagy a nemzetközi verseny, elengedhe­tetlen a tisztaság, a minőség, a versenyképes ár, a szívélyes vi­selkedés. A kerékpár növekvő népsze­rűsége elengedhetetlenné teszi a bicikliutak megépítését. Az oszt­rák határtól tízezrek jönnének to­vább, ha lenne hol. Esztergomtól Tahiig, az Ipolytól pedig Vácig a Duna-parton kell a legsürgőseb­ben kerékpárutat építeni, a Bör­zsöny zárt erdészeti útjain pedig aszfaltréteg fölrakásával megho­nosítani ezt a nyaraláshoz szoro­san hozzátartozó egészséges idő­töltést Táborozóhelyek, pihe­nésre alkalmas tisztások, kilátó­helyek e hálózat szerves részét képezik. A Szentendrei-szigeten golfozni már - azt hiszem - kel­lemes körülmények között lehet amennyiben az érdeklődés nö­vekszik, további pálya létesíthe­tő a kismarosi vízparton, talán Nagymaroson, Visegrádtól északra, s talán valamelyik tá­­gabb közeli völgyben is. A Duna és az azt szegélyező hegyvonulat elsősorban az eve­zés­­és kajakozás, kenuzás, talán a raftingnak nevezett tutajozás) számára kínál Európában sok te­kintetben egyedülálló lehetősé­get A jövő évtől a dunacsúnyi kishajózási zsilip elkészültével nemzetközi túrák akár Budapes­tig, akár Mohácsig mehetnek, a délszláv konfliktus rendezése esetén pedig akár a Fekete-ten­gerig. De a fontos az, hogy nép­szerűsítsük a vízi sportot mint a nyári alkalmi időtöltés egyik legkellemesebb formáját A Vi­­segrádnál kialakításra kerülő öbölben evezős- és kajakverse­nyeket lehet rendezni (szép nézőszámmal), de itt valószínű­leg a szörfözés is lehető és en­gedélyezhető lesz. A hagyományos kirándulás, hegyi túrázás ma külföldön jó­val elterjedtebb, mint nálunk. Pedig a remek hegycsúcsok, a festői völgyek és a még tűrhető állapotban lévő jelzett turista­utak szintén komoly vonzerőt jelenthetnek, ha megfelelő pro­pagandával, térképekkel, jelző­táblákkal ezt a kényelmes test­mozgást jobban divatba hozzuk. Kijelölt útvonalakon a lo­vaglás is újból elterjedt e tájon. A propaganda ehhez is elenged­hetetlen. A vadászat számára el­sősorban a közeli hegységek belseje kínál remek lehetősége­ket, gazdag vadállománnyal. Szemben a vízi sportokkal, a hegyvidék három, helyenként négy évszakban tudja fogadni a vendégeket. Magyarország egyik hóban leggazdagabb vidéke a Bör­zsöny, de az utóbbi évek eny­hébb és csapadékszegény telei miatt a korábban 90-100 napos síszezon három-négy hétre rö­vidült. Ezt a helyzetet nagyban javítani lehet, ha hóágyúkkal ga­rantáljuk a sípályák használha­tóságát Hóágyúhoz kell egy ki­sebb tárolómedence (ebben el­sősorban a helyi vizeket, forrá­sokat és csapadékot kell össze­gyűjteni), s egy földbe fektetett csőrendszer, amely a vizet és a sűrített levegőt a hóágyúkhoz el­juttatva pár óra alatt lehetővé te­szi a szükséges hómennyiség előállítását. Ilyen rendszer ten­né lehetővé Nagy-Hideg-hegy országos síközponttá fejleszté­sét, a környékbeli szálláshe­lyek decembertől áprilisig tör­ténő kihasználását, munkaal­kalmakat és jelentős vendég­­forgalmat hozna létre. (Hamis környezetvédelmi érvelés saj­nos évek óta akadályozza Nagy-Hideg-hegy téli értékei­nek hasznosítását, az egészsé­ges életmód terjesztését). Itt el­engedhetetlen a hegyre történő feljutás megoldása és két új sí­felvonó megépítése is. A Dunakanyar jövőjét, vi­rágzását a jelenleginél jóval na­gyobb belső és külső idegenfor­galom teremtheti meg, a vázolt feladatokat viszont a helyi kö­zösségek csak részben tudják megoldani. A központi erőfor­rások hiánya rövidlátó szemlé­letet takar, de ebbe nem szabad beletörődnünk, ki kell harcolni a változást. Jeszenszky Géza Károlyi András rajza Szomorú epizód a metróállomáson A Ébresztő gumibottal December 19-én, munká­ból hazamenet, délután öt óra körül a hármas metró Nyugati pályaudvari megállójában az Árpád híd felé menő oldalon megdöbbentő élményben volt részem. A peronon a padon egy középkorú - láthatóan hajlék­talan - férfi aludt. Két fiatal rendőr a padhoz érve, gumi­botjaikat előkapva ütlegelni kezdték az embert e szavak kíséretében. - Már többször megmondtuk, ez nem szál­loda. Szinte lemerevedve a meglepetéstől bámultam a történteket. Jött a metró, be­szálltam, de csak annyira telt bátorságomból, hogy kikia­báltam a még nyitott ajtón: Miért kell ütni?! Mélységesen felháborít ez az embertelen cselekedet. Amíg az állam nem gondos­kodik a hajléktalan emberek megfelelő ellátásáról, hogy mer két, a törvényt és a rend­őrséget képviselő személy — az utazóközönség szeme láttá­ra - ilyet tenni. Ezzel nem­csak magukat, hanem a ma­gyar rendőrséget is lejáratják. Sok kérdés merült fel bennem ezek után: Vajon mernének-e gumi­botot ragadni az egy szinttel feljebb lévő aluljáróban itt a piros hol a piros játékot játszó sötét bőrűek, feketézők és zsebtolvajok ellen? Farkas Zsuzsanna Budapest Maxi tancsiszögek a Szabadság hídon Csökkent­­ az áteresztő képessége A Szabadság híd forgalma az elmúlt néhány hónapban meglehetősen idegesítő volt, elsősorban azoknak, akik villa­mossal szerettek volna a­ túlsó oldalra jutni. „Élelmesebb” autósok ugyanis rendre eleve a sínekre hajtottak fel, éppen a villamos elé, mitsem törődve azzal, hogy a villamospályára való ráhajtást egészen a túlsó oldali portálig záróvonal tiltot­ta. Az ilyen ügyes autósokat aligha érdekelte, hogy a tolako­dással feltartott villamoson szerelvényenként egyszerre 2-300 ember esetleg késve ért a céljához. A villamosnak néha tíz percig tartott a két hídfő közti alig háromszáz méter megtétele. Világos volt, hogy valamit ebben a kérdésben ten­ni kell. A múlt év végén a Szabad­ság hídra igyekvő autósok azt vehették észre, hogy valaki egyik napról a másikra nagy méretű jancsiszegekkel kiverte a hidat, akkurátusan jobbról­­balról a villamospálya mellett végig. A magyarázat nem ké­sett sokáig: az új Lágymányosi híd átadása módot ad arra, hogy környezetvédelmi érdek­ből csillapítsák a túlterhelt Pe­tőfi híd és a Szabadság híd for­galmát. Úgy gondolták, ezzel a villamossínekre való ráhajtást a híd egész hosszában lehetet­lenné teszik. Csakhogy ez az ötlet minden szempontból több kárt, mint hasznot okozó téve­dés, így a Szent Gellért tér kör­nyékének forgalma csúcsidő­ben még jobban ellehetetlenült. Korábban a hídról való le­­hajtást engedélyező lámpa ad­dig adott szabad jelzést, amíg a villamospályán szabályosan vá­rakozó öt-hat kocsi és egy há­rom kocsiból álló villamossze­relvény biztonságos tempóban átjuthatott a hídfőnél lévő ke­reszteződésen. Ezzel együtt a külső sávból is kb. 12-15 kocsi is lehajthatott a hídról. Ha vi­szont éppen nem volt a hídon villamos, ez a forgalmi rend megengedte, hogy a hídról lefe­lé haladó kocsik a portál alatt a sínekre is ráhajtsanak, és így két sávban hagyják el a hidat. Ilyen esetben a Szabadság híd kapaci­tása - mintha végig kétsávos közúti híd lett volna - elérte a zöld jelzésenkénti 25-30 kocsit is. A mostani intézkedés mögött a fent vázolt szakszerűségnek a nyomát sem lehet fellelni. Ez a puccsszerűen végre­hajtott és bizonyára igen költ­séges akció a Szabadság híd át­bocsátó képességét legalább 30-40 százalékkal lecsökken­tette. A tolakodás a hídról leke­rült a hídfőkhöz. A Szent Gel­lért téren a felhajtósávba való besorolásért folyó harakiri kö­vetkezésképpen rendszeresen akadályozza mind a 7-es, de még annál is jobban a 86-os busz közlekedését. Kinek jó ez? Ha a portál utáni szakaszon felszednék vagy áthelyeznék a maxi tancsiszögeket, úgy visszaállítható lenne a lehajtás vonatkozásában már korábban jól bevált forgalmi rend. Dr. Hegedűs Béla Budapest Szóalkotás, faültetés az 1100 éves évfordulóra Nyelvében él a magyar nemzet A számítógépek teljesítmé­nyének növekedése lehetőséget teremt arra, hogy a jövőben em­beri beszéddel tudjunk utasítást adni a gépnek. Felvetődik akkor majd a kérdés: A világ mely nyelve lesz legjobban érthető a gép számá­ra? A magyar nyelv tömörségi szempontból a legtökéletesebb; a hangállománya és törvényei lehetőséget nyújtanak igen gazdag szókincs alkotására. („Mely nyelv merne versenyez­ni Veled?”) Mégis az informati­kában olyan szavakat haszná­lunk, melyek vagy pontatlanok, vagy idegenek. Például: számí­tógép, szoftver, információ, in­telligencia stb. Használhatnánk az észgép, gépagy, észjel, ész­lény kifejezéseket, ám eme pár szó csupán csepp a nyelvek ten­gerében. Ennélfogva olyan országos nyelvújításra van szükség, mely egyrészt élne anyanyelvünk cso­dálatos lehetőségeivel, törvé­nyeivel, másrészt építene a teljes hangsorú magyar nyelvre. Kodály Zoltánt idézem: „fa­tális, szinte tragikus tévedés: a teljes hangsorú magyar beszédet tájnyelvnek tekintik, a hiányo­sat, színtelenebbet irodalminak, műveltnek”. Következésképpen az egy­séges nyelv alapja a magyar vá­logatott tájnyelv lenne, mely az Ősgyököket tartalmazza. A válo­gatás és szóalkotás tömörségi, érzékletességi, dallamossági, egyértelműségi, pontossági, rö­­vidségi és korszerűségi szem­pontok alapján történne. A nemzeti összetartozás jel­képéül - az 1100 éves évfordu­lóra - ültessen mindenki egy szilfát a saját nevében! Hasonló­képpen ki-ki próbálja gazdagíta­ni egy-egy szóval a magyar szó­kincstárat! így a miénk lesz több millió szilfa és több millió magyar szó! Fejér Tibor Budapest

Next