Magyar Nemzet, 1996. július (59. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-13 / 163. szám

SZOMBAT, 1996. július 13. A siófoki vasútállomáson Fejér Vilmos, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség ve­zetője vár rám - kocsijával kissé félrehúzódva a parkolóban. Fejér negyven körüli, szakállas, udva­rias férfi, idegileg feszültnek tű­nik, először arra gondolok, hogy látogatásommal zavarom a mun­kájában, de kiderül: asszony lá­nya kórházban fekszik, első gye­rekével vajúdik. A kocsiban ülve felteszek néhány ismerkedő kérdést. Fejér egy régi vízügyes dinasztia le­származottja, később egy alkal­mi múzeumban láttam az apja fényképét, amint egy megingott gát koronáján állva az árvízvéde­kezést irányítja. Nagyapja pedig valaha a Zala folyó rendezési munkálatait vezette. Ingyenes parkolóhelyet kere­ső német rendszámú kocsik kö­zött manőverezünk be a kiren­deltség épülete elé. A lépcsőhá­zat szakmai relikviák díszítik, régi fényképek, térképek, öblös­re faragott kövek, melyeken a hajósok szűrték át az ivóvizüket. - Tulajdonképpen ki a Bala­ton gazdája? - kérdezem leülve az irodában, Fejér két gépelt la­pot vesz elő. - Épp mostanában írtam össze a Balatonnal foglalkozó szervezetek névsorát. Paran­csoljon. A felsorolás megérdemli, hogy teljes terjedelmében idéz­zem, felvillant valamit abból a káoszból, mely a tó körül kiala­kult állapotokat jellemzi. 1.) Balatoni Intéző Bizott­ság, 2.) Balatoni Regionális Ta­nács, 3.) Balaton Szövetség, 4.) Balaton Alapítvány, 5.) Észak­balatoni Önkormányzatok Szö­vetsége, 6.) Balaton-parti Für­dőegyesületek Szövetsége, 7.) Balatoni Gazdasági Kör, 8.) Balaton Akadémia, 9.) Orszá­gos Rendőr-főkapitányság ko­­ordinációs osztály, 10.) Magyar Tu­dományos Akadémia Bala­toni Limnológiai Kutatóintézet, 11. ) Balatoni Halgazdaság Rt., 12. ) Mahart Balatoni Hajózási Kft., 13.) Magyar Szállodaszö­vetség Balatoni Tagozata, 14.) Közép-dunántúli Vízügyi Igaz­­gatóság, 15.) Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, 16.) Dél­dunántúli Vízügyi Igazgatóság, 17.) Balatoni Vízügyi Kiren­deltség, 18.) Közép-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelő­ség, 19.) Dél-dunántúli Környe­zetvédelmi Felügyelőség, 20.) Nyugat-dunántúli Környezetvé­delmi Felügyelőség, 21.) Kö­zép-dunántúli Természetvédel­mi Igazgatóság, 22.) Dél-du­nántúli Természetvédelmi Igaz­gatóság, 23.) Veszprém Megyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, 24.) So­mogy Megyei Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, 25.) Zala Megyei Ál­lami Népegészségügyi és Tisz­tiorvosi Szolgálat, 26.) Magyar Országos Horgászszövetség So­mogy megyei intézőbizottsága, 27.) Magyar Országos Horgász­­szövetség Veszrém megyei in­tézőbizottsága, 28.) Magyar Or­szágos Horgászszövetség Zala megyei intézőbizottsága, 29.) Somogy Megyei Önkormányzat Idegenforgalmi Hivatala, 30.) Veszprém Megyei Önkormány­zat vagyonkezelési és idegen­­forgalmi osztály, 31.) Zala Me­gyei Önkormányzat Közgyű­lése idegenforgalmi iroda, 32.) Matur Veszprém megyei tago­zata, 33.) Matur Zala megyei tagozata, 34.) Matur Somogy megyei tagozata, 35.) Siófoki Tourinform Iroda, 36.) Keszt­helyi Tourinform Iroda, 37.) Zalakarosi Tourinform Iroda, 38.) Város és községszépítő egyesületek, 39.) Balaton Regi­onális Fejlesztési Kft., 40.) Nők a Balatonért Egyesület, 41.) Ví­­zimentő-egyesületek, 42.) Vízi rendészet, 43.) Hajózási fel­ügyelet, 44.) Vitorlásszövetség, 45. ) Kisosz-, Iposz-szervezetek, 46. ) Fogyasztóvédelmi Fel­ügyelőség, 47.) Hegyközségek, 48.) Kamarák, 49.) Fizetőven­dégszolgáltatók Érdekvédelmi Szervezete, 50.) Falusi Turiz­mus egyesületek, 51.) Kis-bala­­toni Társaság...”­­ Továbbá hallatja a szavát a 41 balaton menti település ön­­kormányzata, és arról sem sza­bad megfeledkezni, hogy már kormánybiztosunk is van Nem­csók János államtitkár úr sze­mélyében. Ezek a szervezetek sokszor átfedik egymás illeté­kességét, számosan egyetlen célt tűztek ki maguk elé: be akarják bizonyítani, hogy a töb­biek milyen tehetetlenek. Min­denesetre két dolog van Ma­gyarországon, melyhez minden­ki ért: a futball és a Balaton. - Miért ne lehetne a vízügy a legfőbb gazda? - Mi csak kezelői vagyunk a Balatonnak, többre nem vállal­kozhatunk, a vízügy általános le­építése minket is érintett. Két­­három éve még 500-an voltunk a Balaton mellett, önálló tervező- és kivitelezőrészlegünk is műkö­dött. Egyesek aztán úgy találták, hogy helytelen volna egy kézben hagyni az engedélyezést és a vállalkozást, vagyis hogy mi ad­juk ki a munkákat saját magunk­nak. Nehéz volna eldönteni, hogy szakmai vagy inkább poli­tikai okok játszottak közre, ugyanis a vízügy mindig a leg­utolsó negatívnak számító minő­sítést kapta, a szocializmusban horthystának neveztek minket, mert sok régi szakembert befo­gadtunk a sorainkba, most pedig sztálinisták lettünk. Önmagunk korlátozásával 260 főre mentünk le, erről a szintről indult a végső átszerve­zés, le kellett adnunk a tervező- és kivitelezőrészlegünket, a ki­­rendeltség jelenleg 90 főből áll. Egy hadsereg nélküli tábornoki karhoz hasonlítunk, mely önma­gában nem sokra megy. Ha elbo­csátjuk azt az embert, aki behajt egy csavart vagy kiszedi a dög­lött halat, mi, vezetők nem tehe­tünk mást, mint hogy ülünk az irodában, és bölcseket mondunk. A baj csak az, hogy a mun­kánkat senki sem vette át tőlünk. A töredék létszámmal is el kell látnunk a hatósági, kezelői és karbantartói feladatokat, például ha valaki egy kikötőt akar építe­ni, azt mi is véleményezzük és engedélyezzük. Ránk hárul a Sió-zsilip üzemeltetése, a balato­ni vízmérleg megállapítása, a vízszint szabályozása. A Sió 40 kilométeres szakasza is a kiren­deltségre tartozik, a mi dolgunk a kotróhajó, és hadd ne soroljam, mi terhel még minket. A költségvetési pénzünket is lecsökkentették, ehhez jön még az inflációs veszteség. Az évi 120 millióból 60 kotróhajónk működtetésére megy el az idén. Tavaly végig álltak a gépeink, mert még üzemanyagra sem tel­lett, csak néhány napot tudtak dolgozni, amikor egy benzinkút­hálózat propagandacélokból ellá­tott minket olajjal. - Az önkormányzatok miért nem vonták a saját hatáskörükbe ezeket a munkákat? - Nincsenek felkészülve rá. Mondjuk Hollandiában ötszáz év alatt kialakult egy, a vízhez kap­csolódó polgári végrehajtó rend­szer, amely folyamatosan és eredményesen működik, ezért szokták azt mondani, hogy a vi­lágot Isten teremtette, Hollandiát pedig a hollandok. Egy balatoni polgármester viszont komoly baj esetén aligha tudna kiállítani 300 embert homokzsáktömésre. A vízkár-elhárítási tervek végrehaj­tására nem lehet kötelezni az ön­­kormányzatokat, akkor sem, ha már születtek különféle megálla­podások, mert az újonnan meg­választott testületek általában az­zal kezdik a működésüket, hogy érvényteleneknek nyilvánítják az elődjeik döntését. A helyzet ilyen alakulását persze korábban kellett volna végiggondolni, még mielőtt visszavágtak volna minket. Ha egy új házat akarok építeni, nem kezdhetem azzal, hogy lebon­tom a régit, előbb el kell men­nem a tervezőkhöz, az iparosok­hoz - Fejér legyint. - De hát hagyjuk ezt, úgyis mindig azt mondják rólunk, hogy demagó­gok vagyunk. „A vízügy egyet­len adut tart a kezében: az árvíz­zel, a vízkárokkal való fenyege­tőzést.” Tovább erőltetem a témát. - És a többi nagy balatoni szervezet nem osztja meg ma­gukkal a gondokat? - 1991-ben, amikor bekövet­kezett a tömeges angolnapusztu­lás, midnenki tudta, hogy kezelni kellene a bajokat, de például az idegenforgalom egy fillért sem adott hozzá, csak a szállodák te­lefonáltak át reggelenként, hogy mikor visszük már el előlük a dögöket. A Balaton nem egy ho­tel, hogy kitakarítjuk, feltöltjük, aztán jön a vendég és költ, hozza nekünk a hasznot. A pénzt itt nem a mi javunkra forgatják vissza, a profit a serpenyőnél csapódik le, a halsütödékben, a butikokban. A Balaton kerülete 235 kilo­méter, ezt mi nem tudjuk meg­tisztítani a szeméttől a magunk néhány tucatnyi emberével. Me­gint külföldi példára kell hivat­koznom: a salzkammerguti ta­vaknál a magántulajdonosok szedik le a vízfelületről az összes szennyeződést. Kataszt­rófa egyelőre nem következett be, de pusztán azért, mert még nem adódott igazi katasztrófa­­helyzet. (Folytatás a keddi számban) M­oldova György: A Balaton elrablása (13.) Vizes lepedő Horthysták és sztálinisták á­i rp •• 1 •• lukor Amerikai impresszárió - szivar nélkül Akit John Rosenfield meggyőzött... „Majd megkérdem az impresszárió­mat!"- mondja a híresség a filmben, és azonnal magunk elé képzeljük, amint az impresszárió vastag szivarral a szájában intézkedik. Szava ellen nincs apelláta. Többnyire kövérkés, kicsit ellenszenves figura, aki abból él, hogy a hírességet be­ajánlja a filmhez, szerződést szerez neki, utaztatja a világban, és világhíressé teszi. Magát pedig jó gazdaggá. Ilyen az impresszárió­­ Hollywood módra. Ehelyett kicsi, törékeny asszony nyit ajtót és mindjárt tegezni kezd. Né­hány napja érkezett New Yorkból, mesé­li, a nyarakat mindig itthon tölti. Ülünk a szerény szállodai szobában, pompának nyoma sincs. Pedig Bellé Schulhof neve világszerte ismert a zenei világban. 1938- ban hagyta el Magyarországot, második férje, Andrew Schulhof halála után pedig átvette a menedzserirodát, amelyet a negyvenes évek elején alapoztak meg New Yorkban. Világhírű karmestereket, művészeket menedzseltek, Bartók Bélát, Dohnányi Ernőt, Sir Thomas Beechemet. - Nagy szerencse volt, hogy életem első szimfonikus koncertein, még kis­lánykoromban, karmestergéniuszokkal ta­lálkoztam. A Bécsi Filharmonikusok pél­dául Brúnó Walterrel jöttek Magyaror­szágra, Wilhelm Furtwangler Beethovent vezényelt Budapesten. Választék volt bő­ven, miután Budapest színházigazgatói lázasan keresték az Európában fellelhető leghíresebb művészeket. Hallotta Saljapint, Richard Taubert és ott volt a híres hangversenyen, amikor a nagy sztár, Galli-Curci Budapesten meg­bukott. - Dohnányi Ernőt is ezekben az évek­ben hallottam először: gyönyörűen ját­szott és kitűnően dirigált. Emlékszem a koncertre, amelyen ő vezényelt és Bartók zongorázott. Ha akkor létezett volna a mostani hangrögzítési technika, kincseket őrizhetnék! Andrew Schulhofnak köszönhető, Bartók Béla 1940-es hangversenykörútja Amerikában. Bellé Schulhof könyvében erről így ír: „Jól emlékszem Bartókék amerikai megérkezésére: a kikötőben vártuk őket. Amikor partra szálltak, kide­rült, hogy elveszett a poggyászuk. Schul­hof igyekezett megnyugtatni a zeneszer­zőt, hogy ő addig is gondoskodik minden­ről, amíg a bőrönd előkerül, miután a turné első koncertjét a megérkezésük har­madik napjára tűzték ki­.­­ A koncertút nagyszerűen sikerült. De hogy Bartók is örült-e ennek, azt ne­héz lett volna megállapítani. Visszafo­gott, keserű ember volt, akivel nem lehe­tett meleg kapcsolatot, szoros viszonyt ki­alakítani. Korántsem azért, mintha zseni­nek tartotta volna magát, inkább nagyon szerény volt. De képtelenség volt a ked­vében járni. - A Magyar Rádió gyermekkórusát is ön vitette ki... - Két évembe került, amíg sikerült megszervezni. Nem az amerikaiak miatt. Amikor először hazajöttem, 1962-ben még nem tudtak az emberek utazgatni. Még Fischer Annie-nek sem sikerült. Két egymást követő nyáron a Royalban lak­tam, a 478-as szobában. Ez egy félreeső szoba volt, de nagyon megfelelt, mert Botka Valériával és Csányi Lászlóval egész éjjel dolgoztunk a programon. Na­gyon nehezen állt össze, egészen addig, amíg egyszer meg nem látogattuk Fertő­­döt, a termet, ahol a freskó a négy évsza­kot ábrázolja. Hirtelen eszembe ötlött, le­gyen a koncert témája a négy szezon. A gyerekek nagyszerűen énekeltek. Kilenc nyelven. Saját nyelvükön énekelték el a részt vevő országok karácsonyi dalait. Óriási sikerük volt. Könnyebb volt „elad­ni” őket, mint kihozatni az országból. Csodálatos idők voltak azok, ma már minden megváltozott. Mindenki csak pénzért csinál mindent. Egy karmesteri karriert fölépíteni legalább öt évbe telik. Ki vállakozik erre? - Mit jelent az, hogy „fölépíteni”? - Hogy neve legyen! Ferencsik pél­dául a legnagyobb karmesterek egyike lehetett volna, ha kivándorol. De itthon maradt és ezért nem lett világhírű. Nem futtatta föl senki. - Miért hitték el, hogy jó művészt ajánlott? - Kezdetben a férjem neve segített. Abszolút tekintélye volt a zenei világban. - S nem félt folytatni az ő munkáját? - Dehogynem. Először abba akartam hagyni. De megjelentek a híres zenei szakemberek, a karmesterek és arra kér­tek, hogy folytassam. Hiszen akkor már több mint tíz éve dolgoztam a férjem mellett. Végül, amikor John Rosenfield biztatott, hittem neki. Ő akkora szaktekin­télynek számított, hogy kénytelen voltam. S ettől egy kicsit fölengedett a félelmem is. Egészen más ember lettem. - Mindenki ilyen kedvesen fogadta? - Mindenki. Mert nagyon kiváló és nagyon kellemes emberek voltak. - Mégis, ki okozta a legtöbb bajt? A nagy művészeket általában nehéz termé­szetű, rigolyás embereknek ismerik. - Voltak ilyenek, de az igazán nagy emberekkel mindig kevesebb volt a baj. Igaz, nekik is megvannak a rigolyáik, de ha azokhoz alkalmazkodik az ember, nincs semmi gond velük. Nem szabad a szokások ellen dolgozni. Sir Thomas Beechamnek köszvénye volt, és emiatt nem volt szabad innia. Ennek ellenére minden este megrendelt egy üveg drága pezsgőt. „De Sir Thomas, tudja, hogy nem szabad!” intettük. „Tudom - felelte mérgesen -, de nézni csak lehet?” Anser­­met, a nagy svájci karmester, akinek Tos­­canini minden próbáján ott ült, ez soha semmilyen gondot nem okozott, pedig beutaztam vele a fél világot. Egy ilyen fárasztó koncertsorozat nagy megterhe­lés. Hétköznapi ember tele lett volna, nyűggel és panasszal, minden éjjel más városban megszállni, idegen helyeken aludni... Mindenki kinyúlt mellettük, de ők a kellemetlenségeket észre sem vet­ték. Benne éltek a muzsikában. Ez a nagy ember például dirigált egy Beetho­­ven-koncertet. Délután ott ült a szobájá­ban, kottával a kezében. "Miért csinálja, miért nem pihen egy kicsit, hiszen jól is­meri a darabot!"- korholtam. „Beetho­vent nem lehet eléggé ismerni", vála­szolta. - Lámpaláz? - Nem tudják, mit jelent. Idegesség legfeljebb, hogy nem jó a világítás vagy az akusztika. S ha elégedetlenek voltak valamivel, abbahagyták a koncertet. Ők megengedhették maguknak. - Ki volt, aki a legnagyobb karriert futotta be? - Erről nem beszélek. - Talán dicsekvésnek hatna? - Nem azért. Sokan meghaltak, az irodák is megváltoztak. Más lett a világ. - Ronda anyagias? - Nem használok ilyen szavakat. Most is vannak ügynökségek. Tegnap is beszéltem valakivel, s mondom neki, itt van egy rendkívüli anyag, jó kri­tikákat olvasni róla. Kiderült, hogy az illetőnek fogalma sem volt róla. Azelőtt ilyen nem fordult elő. Ha halottunk valami jóról, az ember elment és meghallgatta, és örült, hogy milyen szép élményben volt része. Tudta azt is, hogy egy-két évbe is belete­lik, amíg alkalma lesz rá, hogy igazán jó helyen bemutathassa. Most mindent ké­szen szeretnének megkapni, a reklám na­gyobb, mint a produkció. Senki sem akar várni és senki sem vállalkozik arra, hogy ismeretlen embereket bemutasson. Én csak a karmestereket ajánlottam mindig, a szervezés a meghívó kötelessége volt. - Ez most nyaralás? - Nem tudom, mi az. Amióta elkezd­tem hazalátogatni, minden évben jövök. Itt is azt csinálom, amit Amerikában. Sok zenét hallgatok, lemezkiadásokkal foglal­kozom. Mindig is foglakoztunk lemezki­adással. Fischer Annie személyes jó bará­tom volt. Megtisztelésnek éreztem, hogy ezt a nagyszerű embert ismerhettem. Ki­derült, hogy a csodálatos Beethoven szo­nátáit, haminckettőt, egészen a múlt évig nem adták ki. Sikerül CD-re tetetnem. - Nagyon szerencsés, hogy egész éle­tében azzal foglakozott, ami érdekelte. - Ez nem így van. Először is orvos akartam lenni. De arra nem volt időm, mert férjhez mentem. Amikor rájöttem, hogy nem lett volna szabad, elváltam. Akkor kezdtem a divatszakmával foglal­kozni, s amikor kikerültem Amerikába, kiderült, hogy ez nem nekem való. Nagy szerencsémre megismertem Andrew Schulhofot, és rajta keresztül a zenei élet nagyjait. Ma már nincsenek ilyen világhí­rű, nagy karmesterek. Énekesek és zon­goristák még vannak, de a menedzselés nem ugyanaz, amit mi annak idején csi­náltunk. Fekete Judit Bellé Schulhof, aki jól ismerte Bartókékat Mahir Nemzet 13

Next