Magyar Nemzet, 1998. december (61. évfolyam, 281-305. szám)
1998-12-01 / 281. szám
A Magyar Nemzet Mfc. .. I ■ ■ £ HÍREK A FIDESZ gödöllői szervezete a feloszlatásról szóló hivatalos értesítés kézhezvétele után egy záró taggyűlést kíván összehívni, ahol a tagság eldönti majd, melyik környékbeli település fideszes szervezetéhez kívánnak csatlakozni. Peredi Péter, a gödöllői szervezet eddigi elnöke elmondta: az októberi önkormányzati választások előtt megyei jóváhagyás nélkül az MSZP-vel és az SZDSZ-szel összefogva támogatták az egyik polgármesterjelöltet. Emiatt a Fidesz Pest megyei választmánya az országos választmányhoz fordult, kérve a helyi szervezet feloszlatását. AZ ÁTVILÁGÍTÓ BÍRÁK az eddigi együttműködés tapasztalatairól folytattak megbeszélést hétfőn a titkosszolgálati vezetőkkel — mondta Bründl Frigyes bíró, a testület elnöke azt követően, hogy immáron másodszor jártak az Információs Hivatalban és a Nemzetbiztonsági Hivatalban. Szabó Gábor, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter kabinetfőnöke elmondta: a kormány határozott szándéka, hogy a titkosszolgálatok törvényi kötelezettségeikből adódó társadalmi kapcsolataikat más alapokon és más hangvétellel kezeljék, mint korábban. AZ ORVOSSZAKMAI szempontok érvényesítése érdekében együttműködési megállapodást kötött az egészségügyi miniszter és a Magyar Orvosi Kamara elnöke. Megállapodtak abban is, hogy a kamara részt vesz az egészségügyi ellátórendszer fejlesztésében. Kiemelkedő jelentőségűnek ítélték a kórházi adósságszanálás kormány által elhatározott lehetőségét, amelyre az egészségügyben eddig nem volt mód, és amely előrevetíti, hogy a jogosult egészségügyi intézmények elkerülhetik a sorozatos csődhelyzeteket. AZ AIDS-elleni küzdelem kevés eredményt hoz, ha a megelőzés programja nem a veszélyeztetettek teljes személyiségére és környezetére irányul - mondta Pusztai Erzsébet, az egészségügyi tárca politikai államtitkára. Az AIDS világnapján kiderült: Magyarországon nyolcszáz HIV-fertőzöttet tartanak nyilván, ami Európa és a világ más országainak statisztikáival összevetve nem tekinthető magas számnak. A fertőzések gyakorisága az elmúlt évtized feléhez képest mostanra stabilizálódott, és évenként mintegy száz új esetet regisztrálnak. KITÜNTETÉSBEN részesítette Göncz Árpád Del Medico Imre nyugalmazott jogászt, sajtólevelezőt és Padisák Mihályt, a Magyar Rádió Miska bácsi levelesládája című műsorának szerkesztőjét. A Köztársasági Elnöki Arany Emlékérmeket az államfő a Parlament Nándorfehérvári termében nyújtotta át. NEM ZÁRTA KI soraiból a MIÉP országgyűlési képviselőcsoportja Szabó Lukács leváltott alelnököt. Az ülést követően Csurka István pártelnökfrakcióvezető elmondta: az általa előterjesztett javaslat mellett a 13 jelenlevő közül csak hatan szavaztak. Hozzátette: az országos gyűlésnek azt indítványozza majd, hogy a testület javasolja Szabó eltávolítását mind a pártból, mind a frakcióból. SZLOVÁKOK tanácskoztak tegnap Békéscsabán, ahol Alt Gyula, az Országos Szlovák Kisebbségi Önkormányzat elnökhelyettese arról szólt: országosan jó példa, hogy Békésben a helyi képviselő-testületek anyagilag is támogatják a kisebbségi, köztük a szlovák önkormányzatokat, s örvendetes az is, hogy a megyében a választás eredményeként a legutóbbinál öttel több, 14 szlovák önkormányzat alakulhatott. Hazai tudósítások Globex-ügy: nincs akadálya a kiadatásnak Mindenki kap igazolást a kötvényekről (Folytatás az 1. oldalról) Mint arról már hírt adtunk, a főügyészség tőkebefektetési csalás és más bűncselekmények miatt a napokban várhatóan kéri a német hatóságoktól Vajda László és Vellai Györgyi, a Globex Holding vezetőinek kiadatását. A kiadatás a bűnügyi jogsegély kategóriájába tartozik, amelyet két állam kölcsönösen nyújthat egymásnak. Magyarországnak több európai uniós országgal, többek között Németországgal is van ilyen kétoldalú egyezménye, Vellai Györgyi kiadása kérelmezésének nincs jogi akadálya - közölte Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője. Más a helyzet Vajda László esetében, ő ugyanis német állampolgár. Ha azonban nemzetközi elfogatóparancsot adnak ki ellene, elfogása Németországon kívül, más állam területén végrehajtható. A bűnügyi jogsegélyt az 1996. évi 38. évi törvény szabályozza - tudtuk meg az Igazságügyi Minisztériumban. A törvény értelmében a jogsegélyt, így a kiadatást is az igazságügyminiszter vagy a legfőbb ügyész kéri abban az esetben, ha a cselekmény mind a magyar, mind a külföldi állam joga szerint büntetendő, illetve ha a jogsegély nem politikai vagy katonai bűncselekményre vonatkozik. A kiadatási kérelem büntetőeljárás lefolytatása vagy szabadságvesztés kiszabása miatt terjeszthető elő egy külföldi államnál. A hazai bíróság elfogatóparancsot bocsát ki, s az iratokat megküldi az igazságügy-miniszternek, aki mérlegeli, előterjeszti-e vagy sem. Előterjesztése esetén a felkért állam a kívánt személyt kiadatási letartóztatásba helyezi; a köröző ország igazságügyi minisztériuma ezek után kérelmezi kiadatását, amit az elfogó ország elbírálás után teljesít. Egy-egy ilyen kiadatási eljárás több hónapig, akár fél évig is elhúzódhat. A kiadatási kérelem szabályszerű elbírálása után az útlevél-, vízum-, deviza és vámjogszabályok rendelkezései nem jelenthetik akadályát a személyek ki- és beutazásának, valamint a tárgyak átadásának és átvételének. Az átadás-átvétel helyéről, idejéről, körülményeiről a két ország rendőri szervei saját hatáskörben döntenek. A hazaszállítás során kényszerítő eszköz alkalmazható, a közreműködő szervek országuk területén állják a szállítás költségeit, illetve viselik a felelősséget. (r. h.) * Befejeződött a két hónapja tartó adategyeztetés a Globex Brókerház ügyfeleivel. Ami már ismert, hogy a kisbefektetőknek 250-300 millió forinttal tartozik a brókerház. Az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet már megkezdte az adategyeztetésen alapuló igazolások kinyomtatását is, hogy decemberben már minden ügyfél kézhez kaphassa azokat, és a Befektetésvédelmi Alaphoz fordulhassanak. Információnk szerint ez nem teljesen igaz, ugyanis sokan semmiféle igazolásról nem hallottak. Gulácsi Ferenc, az ÁPTF sajtófőnöke lapunknak elmondta: az, hogy valaki még nem kapott igazolást, nem jelenti azt, hogy nem is kap. December közepéig mindenki kézhez kaphatja, a felügyelet ugyanis december 15- ig értesíti a Bevát. Gulácsi Ferenc felhívta a figyelmet: azokról, s csakis azokról van szó, akik a brókerházzal s nem a holdinggal álltak kapcsolatba. (sz. b.) A soproniak 53 százalékos részesedést szeretnének a - félkész - Hotel Rózsadombból nagy zoltán felvétele Hatpárti egyeztetés a NATO-csatlakozásról Alkotmánymódosítás szükséges Várhatóan nem lesz akadálya annak, hogy az Országgyűlés december közepén módosítsa az alkotmányt Magyarország NATO-hoz történő csatlakozása miatt - mondták el az ügyben folytatott hétfői budapesti hatpárti egyeztetés résztvevői az MTI-nek. A kabinet által benyújtott előterjesztés célja a NATO-tagságból eredő kötelezettségek gyakorlati teljesítésének lehetővé tétele, így elsődlegesen a hazai fegyveres erők külföldre küldésével és a külföldi fegyveres erők magyarországi fogadásával kapcsolatos hatáskörök - parlament és kormány közötti -megosztásának meghatározása. Hende Csaba, az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára és Avarkeszi Dezső (MSZP) közölték: az elképzelések szerint öt parlamenti frakcióvezető közösen nyújtja be azokat a módosító javaslatokat, amelyekről a többpárti egyeztetés során megállapodtak. Az SZDSZ delegáltja csak tárgyalási felhatalmazással rendelkezett, a megegyezés jóváhagyását illetően rövid időn belül döntenek a szabad demokraták. A MIÉP nem támogatja Magyarország NATO- csatlakozását, így az alkotmánymódosítást sem. Szószólói ajánlás „kutyaügyben,, Oltás után bírság (Folytatás az 1. oldalról) Megtörténik az is, hogy az oltásra kijelölt állatorvosok elmulasztják bejelenteni az oltás tényét, s emiatt a szabályosan eljáró állampolgár joggal tekintheti zaklatásnak az ellene indult szabálysértési eljárást. Tömegével érkeznek vissza a feladóhoz „nem kereste” jelzéssel állatorvosi felhívások, valamint a szabálysértési hatóság által kiküldött idézések. Ilyenkor a hatóság folytatja az eljárást, s előfordul, hogy a kutyatulajdonost elővezetik a tárgyalásra úgy, hogy a feljelentett személy az eljárás megindulásáról sem értesült. Még rosszabb a helyzet akkor, amikor maga az esetleges bírságolóhatározat, valamint az ennek alapján bírságot elzárásra átváltoztató határozat is „nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Ezt követően megtörténhet, hogy ügyészi jóváhagyás után az „elkövetőt” büntetés-végrehajtási intézetbe vezetik elő annak ellenére, hogy az iratok át nem vétele miatt tudomása sem volt az ellene lefolytatott szabálysértési eljárásról. Az állampolgárok felesleges zaklatásának elkerülése céljából rendkívül fontos lenne, hogy a szabálysértési feljelentéseket megalapozó tényeket minden esetben tisztázzák. A szószóló kezdeményezte a földművelésügyi miniszternél: módosítsa úgy a rendeletet, hogy áttekinthető legyen a veszettség elleni védőoltás sokszereplős folyamata. Tételesen meg kell határozni az állat-egészségügyi állomás, az állatorvos, a jegyző és az ebtulajdonos kötelezettségeit. (m. t.) Elismerik a Szent sír lovagrendet Karl-Josef Rauber nuncius jelenlétében tegnap a Parlamentben írták alá a Magyar Köztársaság és a jerzsálemi Szent sír lovagrend közti megállapodást. Az 1099- ben alapított, s hazánkban 1217 óta jelen lévő rend magyarországi helytartója, Roykó Ádám bejelentette: karitatív, szociális és kulturális feladatkörük legújabb tevékenységeként lehetőséget kívánnak nyújtani valamennyi újonnan szentelendő kispapnak, hogy eljusson a Szentföldre. Semjén Zsolt, a Nemzeti Örökség Minisztériumának egyházi ügyekben illetékes helyettes államtitkára elmondta: hazánk a szuverén máltai és a Szent sír lovagrendet ismeri el törvényes egyházi lovagrendnek. A találkozón mindkét fél gesztusértékűnek nevezte a megállapodást a katolikus egyház iránt. A Jeruzsálemi Szent sír lovagrend legfőbb elöljárója ugyanis a római pápa. (sz. sz.) A Fidesz kisebb BKV-viteldíjemelést javasol Metró helyett buszok kellenek A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MDF-MKDSZ frakciója kezdeményezi, hogy a metróépítés megelőlegezésére a főpolgármester által ígért tízmilliárd forintot a felszíni tömegközlekedésre, a BKV helyzetének javítására fordítsák - mondta hétfőn Tirts Tamás frakcióvezető. A fideszes politikus elmondta: a hét végi frakcióülésen - amelyen részt vett Manninger Jenő, a közlekedési minisztérium államtitkára is - megfogalmazódott: a városvezetésnek nyolc év után már ideje lenne elkészíteni Budapest közlekedésfejlesztési koncepcióját. A képviselőcsoport - ismertette Tirts - tiltakozik a BKV húszszázalékosra tervezett tarifaemelése miatt. A metróra szánt pénz egy részéből elérhetnék, hogy csak tízszázalékos legyen a viteldíjak emelése. Ezzel és a közlekedési szövetség mielőbbi bevezetésével jelentősen többen választanák a tömegközlekedést a jövőben - jelenti az MTI. Ugyancsak a főváros közlekedésének fejlesztését szolgálná, ha a 19-es villamos vonalát meghosszabbítanák a lágymányosi egyetemi városrészig, illetve a Margit hídig. A 4-es villamos pályáját pedig kiépítenék a Kosztolányi térig. A metróra szánt milliárdokból sűrítenék az autóbusz- és a villamosjáratokat, s új járműveket vásárolnának. A frakció tagjai elítélőleg szóltak Demszky Gábor kormányellenes politikai hecckampányáról - mondta Tirts Tamás a 4-es metró megépítése melletti aláírásgyűjtési akcióra célozva, szerintük ugyanis a vitás kérdéseket tárgyalásos úton kellene rendezni - tette hozzá. 1998. december 1., kedd Torgyán-rokonok Lemondtak tisztségeikről (Folytatás az 1. oldalról) Sajó Zsuzsa, az ÁPV Rt. ügyvezető igazgatója az MTI érdeklődésére közölte: ebben a kérdésben még nem foglalt állást a privatizációs szervezet vezetése. * A Független Kisgazdapárt nem delegál új tagot a Malév Rt. igazgatótanácsába, valamint a Szerencsejáték Rt. felügyelőbizottságába - nyilatkozta Torgyán József pártelnök-frakcióvezető, miután Hingyi Beatrix és Hingyi Lászlóné sajtóközleményben tudatta, visszaadta a két testületben felajánlott megbízatást. Torgyán közölte: „Arról szeretném tájékoztatni a közvéleményt, hogy menyem. Hingyi Beatrix a Malév Rt. igazgatóságába való jelölésében annyiban vagyok érintett, hogy hónapokkal ezelőtt megkérdezték, van-e jelöltünk a Malév igazgatótanácsába, s akkor azt mondtam, nem ismerek más személyt a menyemen kívül, akinek jelentős malévos múltja lenne. Ennek alapján végül is őt jelölték a felügyelőbizottságba”. Kijelentette: „Hingyi Beatrixnek az lett volna a szerepe, hogy megszüntesse a Malévnál kialakult tűrhetetlen állapotot. Meg kellett volna vizsgálnia, miért keletkezett 1997-ben és ebben az esztendőben is két és fél milliárdnyi hiány a Malévnál. Rettegtek tőle, hogy majd a mélyére néz a dolgoknak”. Hingyi Lászlónét egyetlen tisztségre sem ajánlotta Torgyán József. Utólag tudta meg, hogy valaki a múlt rendszerben elszenvedett méltatlanságért akarta kárpótolni, amikor a Szerencsejáték Rt. felügyelőbizottságába jelölte. Hingyiné vasárnap érkezett vissza Magyarországra külföldi útjáról, s amint tudomást szerzett arról, hogy felügyelőbizottsági tagnak jelölték, jelezte, nem fogadja el. Az FKGP elnökségével történt egyeztetés után arra a következtetésre jutottunk: a kialakult helyzetre való tekintettel egyik testületbe sem delegálnak saját jelöltet, mert ha a pártot támadni lehet azért, mert tiszta helyzetet szeretne teremteni és le kívánja leplezni az állami pénzek pazarlóit, akkor meg kell gondolni, hogy a kisgazdapártnak van-e helye ezekben a testületekben - mondta végezetül. * Hingyi Beatrix közlegényben tudatta, hogy visszavonhatatlan lépésének indoka: „Méltatlan és etikátlan sajtótámadások közepette szakmai munkát végezni nem lehetséges. E tisztségért díjazást nem kaptam, arra nem is tartok igényt”. A dokumentumból kiderül: Hingyi Beatrix december 1-jével adta vissza megbízatását, még azelőtt, hogy a Malév Rt. igazgatóságában érdemi tevékenységét megkezdhette volna, közel 12 éves szakmai tevékenységem az igazgatósági tagságra mindenképpen feljogosít, tudásomat ilyen körülmények között kamatoztatni nem tudom - mutat rá, hozzátéve: „sajnálatos, hogy bár családom a régi rendszerben üldözöttként hátrányokat szenvedett, ebben a rendszerben további hátrányos megkülönböztetéseket kell elviselnem”. Új Pest Megyei Hírlap - elbocsátott munkatársak Perre készül a lap kiadója Mint hírül adtuk, november 26- án nem jelent meg az Új Pest Megyei Hírlap. A kiadó indoklása szerint a Pest Megyei Közgyűlés támogatásának megvonása miatt kényszerülnek szüneteltetni a megye egyetlen önálló lapjának megjelenését. Tegnap délután valamennyi munkatársukat elbocsátották. T. Mészáros András, a közgyűlés elnöke úgy véli, nincs jogi alapja a követelésnek, s az önkormányzat a jövőben sem kíván napilapot kiadni, vagy megjelentetését támogatni. Az Új Pest Megyei Hírlap kiadója szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében az áll, fel nem mondott szerződés van érvényben a kiadó és az önkormányzat között. Amíg ezt fel nem mondja valamelyik fél, a kiadó jogosan követeli az 1998-ra megállapított támogatást, azaz 45 millió forintot. A szerződés felmondása esetén kártérítési pert helyez kilátásba a lap kiadója. (j. gy. b.) Támogatást kér az ’56-os Intézet, a TIB ellenzi Nyílt levél a képviselőkhöz Az ’56-os Intézet nyílt levélben azzal a kéréssel fordult az országgyűlési képviselőkhöz, ne támogassák azt a költségvetési indítványt, amely az intézmény állami finanszírozását a tizedére csökkentené - érvelt az intézet megbízott igazgatója. Rainer M. János történész elmondta: a javaslat elfogadásával lehetetlenné válna a kutatóintézet működése, ugyanis költségvetésének döntő többsége állami forrásból származik. Ebben az évben hatvanmillió forintot kaptak a büdzséből, s jövőre ez az összeg hatmillióra csökenti az indítvány -jelenti az MTI. Az ’56-os Intézet csak részben képviseli a forradalom eszméit, „mégpedig annak egy balos revizionista, kommunista irányzatát, és veszni hagyja igazi értékeit” - szögezte le a TIB ’ 56-os tagozata közleményben. A szervezet egyúttal kifejezte azon bizodalmát, hogy az ’56- os Intézet állami támogatásának tervezett csökkentésével a kormány ’56 igazi értékeinek maradéktalan feltárását és megőrzését akarja megvalósítani.