Magyar Nemzet, 2007. február (70. évfolyam, 31-58. szám)
2007-02-01 / 31. szám
További leépítések Budapesten Senki nem kaphat felmentést, az átlagosnál sokkal nagyobb terhet kell elviselni mindenkinek Budapesten - jelentette ki tegnap a megszorítások és a fővárosi költségvetés helyzete kapcsán Demszky Gábor. A főpolgármester ugyanakkor egyértelműen a kormányra hárította a felelősséget. ■ PRI____________________________ Demszky Gábor nemmel válaszolt arra a kérdésünkre, hogy várhatók-e a megszorítások miatt további privatizációk, illetve évközi közműdíjemelések. Nehéz költségvetési év előtt áll Budapest, kevesebb pénz jut a főváros működtetésére 2007-ben, mint tavaly - jegyezte meg, majd hozzátette: racionalizálni kell az intézményrendszereket, s megvalósítják az eddig halogatott reformokat. Közölte: 2006-ban a budapesti adófizetők és a cégek 2200 milliárd forintot fizettek be az állami költségvetésbe, ám a főváros ennek az összegnek csak az egytizedét kapja vissza. A jövőt Demszky Gábor úgy vázolta: ágyszámleépítések, iskolaösszevonások, csökkenő színházi támogatások következnek, hiszen mínusz 12,5 milliárd forint a 2007- es működési kiadások végszámlája. Kitért arra is, hogy a működési feladatokra nem lehet hitelt felvenni, de már a fejlesztésekre sem tudna a város, nem lehet tovább növelni a 160 milliárd forintos hitelállományt. Ennek ellenére - mint fogalmazott - a megszorítások mellett 34 milliárd forint értékben végezhet az önkormányzat beruházásokat Budapesten. A színházakkal kapcsolatban Demszky Gábor kifejtette, ezen intézmények átlagosan 8-10 százalékos forráselvonásra számíthatnak, de súlyozottan, ugyanis kiemelt figyelmet kapnak a gyermek- és művészszínházak, valamint a Budapesti Operettszínház. Tarlós István, a fővárosi Fidesz frakcióvezetője szerint mindebből kiderült, hogy a Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor között köttetett Budapest-szerződés teljességgel megbukott. Ugyanakkor sem a kormány, sem a főváros nem riad vissza attól, hogy palástolja a totális eredménytelenséget, ezért várható, hogy a jövőben az Elműben vagy a gázművekben meglévő fővárosi részvények értékesítését szorgalmazza majd a városvezetés - tette hozzá. - A színvonalromlás minden területen érezhető lesz, tönkreteszik a jól működő, jól felszerelt budapesti kórházakat, különféle kormánypárti lobbiknak köszönhetően más rosszul működő intézmények fenntartása érdekében teljesen lezüllesztik a szakoktatást, csökken a hajléktalanellátás kiegészítő normatívája - hangsúlyozta Tarlós István. Még nincs gyanúsított Március 20-ig meghosszabbították a nyomozás határidejét a városházi ügyben, amely a gépkocsi- és benzinkártya-használat miatt robbant ki - tudta meg lapunk. A büntetőeljárás éppen egy esztendeje indult, de máig sincs gyanúsítottja. __Kulcsár Anna_________________ O lyan feljelentés volt a tavaly március 20-án elrendelt nyomozás alapja, ami több lehetséges elkövetőt is megnevezett. A Központi Nyomozó Főügyészség azonban jelenleg is ismeretlen tettes ellen folytatja az eljárást. A kivételes ügyeket vizsgáló ügyészi fórum hatáskörét - a szóvivő közlése szerint - az egyik feljelentett személy közjogi tisztsége alapozza meg. A főpolgármester ugyanis a feljelentésben vázolt történések idején az Európai Parlament megválasztott képviselője volt. Az eljárás a városházi gépkocsi- és benzinkártya-használat körülményeit próbálja tisztázni. A szolgálati autó és az üzemanyagkeret igénybevételét a jogosult személyéhez kötött, szigorú szabályok rendezik. Lőrincz Edina, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője lapunknak elmondta: az utóbbi hónapokban számos tanút hallgattak ki, iratokat szereztek be, de még további dokumentumokra van szükség. Ezért hosszabbították meg a nyomozás határidejét március 20- ig. A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. jogi képviselője, Prandler János ügyvéd úgy nyilatkozott: a cég egyéb érdekeltként vesz részt az eljárásban. Ez azt jelenti, hogy jogos érdeke fűződik ahhoz miként zárul az ügy. Úgy véli, a cég terepjárójával összefüggő gépkocsi-használat nem kifogásolható. Az esetleges további gépkocsi- és benzinkártya-használat körülményei is szerződésekkel, számlákkal, számlakivonatokkal igazolhatók. Ennek kapcsán kérdésünkre Czuk Dóra, a városháza szóvivője közölte: eddig úgy tudta, ez az ügy már lezárult. Tüntetőktől tart a debreceni MSZP ___Dombi Margit____________________ A kormányfő személyével és politikájával elégedetlen emberek szabad véleménynyilvánításától félti a ma Debrecenbe látogató Gyurcsány Ferencet az MSZP városi szervezete - derül ki abból a közleményből, amit Zsíros Zsolt frissen megválasztott helyi szocialista elnök adott ki. A dokumentum szerint attól tartanak, hogy a városnak „óriási előnyöket biztosító”, „a fejlődést évtizedekre megszabó” Pólus programról tárgyaló Gyurcsányt megzavarják a miniszterelnök teljesítményével elégedetlen tüntetők. A „rendzavarás” megakadályozására Kósa Lajos polgármester segítségét kérik. Szerencsére már több mint egy évtizede szakítottunk azzal a politikai berendezkedéssel, melyben az embereknek a rendszerrel, a kormánnyal, a miniszterelnökkel kapcsolatos elégedetlenségnek nyilvános kifejezésekkel nem lehetett teret engedni - reagált közleményében a fideszes városvezető. Rámutatott: a Pólus programba nem a kormányzat kegyéből, hanem saját teljesítménye okán került be Debrecen. 2007. február 1., csütörtökBelföld Botrányos tagtoborzás Akár pártszakadásig is eljuthat az SZDSZ az elnöki pozícióért zajló harc miatt Disznóság, óriási skandalum - ezekkel a szavakkal jellemezte több, lapunknak név nélkül nyilatkozó tag az SZDSZ több száz fős baranyai tagfelvételét, amely egyesek szerint azt a célt szolgálja, hogy a párt elnökválasztó küldöttgyűlésén Kóka Jánost erősítsék. Úgy tudjuk, végső soron pártszakadást is eredményezhet a botrány. A szabad demokraták ügyvivői testülete a viták ellenére nem rendelt el tagrevíziót. __Pál Gábor Elképesztő disznóság, aljasság, ami eddig csak a szocialisták egy részére volt jellemző - így jellemezte az SZDSZ tagtoborzását az egyik szabad demokrata forrásunk. Mások szerint ha ez így megy tovább, nem lesz értelme elnököt választani a március végi tisztújító SZDSZ-küldöttgyűlésen. Ismeretes, több száz új tagot vettek fel az elmúlt hónapokban Baranyában, ahol Wekler Ferenc a megyei elnök. A korábban szőlőültetvényeihez állami támogatást igénylő, botrányairól is elhíresült volt országgyűlési képviselő jelenleg a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, valamint a baranyai Mecseknádasd település polgármestere. Ehhez a régióhoz tartozik Somogy és Tolna megye, ahol szintén számos új tag lépett be az SZDSZ-be. Információink szerint a szabad demokraták ügyvivői testületének ülésén óriási vita zajlott le a tagtoborzás ügyében, ám nem rendeltek el revíziót, ellenőrzést. Úgy tudjuk, ha a Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Pető Iván, Horn Gábor, Kóka János által fémjelzett szűk pártvezetés jóváhagyásával tovább zajlik a toborzás, ami sokak szerint a gazdasági miniszter küldöttgyűlési támogatottságának „erősítése” szolgálja, akkor a botrány vége akár pártszakadás is lehet. Nemtelen eszközök bevetésével nem nyerhet senki, ha mégis, annak a legsúlyosabb következményei lehetnek - mondta egyik szabad demokrata forrásunk. Értesülésünk szerint Kóka János jövő pénteken jelenti be, hogy elindul a kisebbik kormánypárt elnöki posztjáért. Korábban már Fodor Gábor is bejelentette, hogy megméreti magát. Tegnap Mali Zoltán - aki az önkormányzati választások előtt hetekkel lépett be az SZDSZ-be -, Drávapiski polgármestere sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy a tavaly októberben indult kampány során mintegy hétszáz új taggal bővült a párt létszáma Dél-Baranyában. A megye így hetven fővel képviseltetheti magát az országos tisztújításon. Úgy tudjuk, akadnak olyan települések, ahol szám szerint feleannyian szavaztak a legutóbbi választásokon az SZDSZ-re, mint amennyien most beléptek a pártba. Mali Zoltán azzal indokolta az SZDSZ népszerűség-növekedését, hogy a szabad demokraták politikája segíthet a szemléletmód pozitív alakításában, a helyi munka megszervezésében, a fejlesztések beindításában. Köztudomású, öt százalék alá süllyedt az SZDSZ támogatása az eltelt időszak közvélemény-kutatásai alapján, ami már az önkormányzati választások vidéki eredményeiben is megjelent. Kóka János „Fel kell nőni a feladathoz” Navracsics Tibor írása a Heti Válaszban az új többségről Munkatársunktól_____________ F elelősséggel tartozunk azok iránt is, akik most még nem bíznak bennünk, a Fidesznek alapvető kötelessége az új többség képviselete - hangsúlyozta a Heti Válasznak írt publicisztikájában Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint pártjának fel kell nőnie ehhez a feladathoz, meg kell értenie az új többséget, és felelősen kell képviselnie még akkor is, „ha közülük sokan most elképzelhetetlennek tartják, hogy valaha is a Fideszre szavazzanak”. Ehhez - írja a politikus - felelős képviselet és hiteles program szükséges. Az országban új többség jött létre, a társadalom többsége - vélekedik Navracsics hasonlóan Orbán Viktor pártelnökhöz, aki szombaton fejtette ki ezt a gondolatot egy fórumon. A frakcióvezető szerint három lépcsőben erodálódott a kormánypártok támogatottsága. Az első hullámban azok morzsolódtak le, akik a nyári, első Gyurcsány-csomag után szembesültek a koalíciós pártok ígéretei és tettei közti különbségekkel. A második körben az őszödi beszéd rengette meg sokak bizalmát. A harmadik alkalom pedig a reformok összeomlásával következett el, és tart a mai napig. Ezzel párhuzamosan alakult ki az a fajta új többség - írja Navracsics -, amely „rendkívül heterogén, sokszínű és elsősorban nem ideológiai-pártpolitikai jellegű csoportosulás”, megtalálhatóak benne a legkülönbözőbb társadalmi csoportok. „Kiürült a Vásárhelyi-terv” Sólyom László tegnap román kisebbségiekkel is találkozott Dél alföldi környezetvédő civil szervezetekkel találkozott Sólyom László köztársasági elnök tegnap, a tiszai ciánszennyezés hetedik évfordulóján. Az államfő szerint a környezeti nevelés és a természet védelme mindennél fontosabb. 11 Munkatársunktól ___________ Kifogásolták a Vásárhelyi-terv kiürítését a dél-alföldi környezetvédő szervezetek tegnap, amikor Sólyom László köztársasági elnökkel találkoztak. Az államfő elmondta: a civilek szerint a Vásárhelyiterv eredetileg egy olyan komplex, átfogó program lett volna, amelyik az eredeti ökoszisztémát állítja viszsza a Tisza mentén, mostanra azonban árvízvédelmi tervvé degradálódott. A köztársasági elnök a nemzeti parkokat végiglátogatva járja az országot. Szeretné ugyanis felhívni a figyelmet hazánk egyedülálló, páratlan természeti értékeire, amelyek szerinte nincsenek eléggé a köztudatban. Sólyom László szerint azonban egy-egy nemzeti park a régió gazdaságának motorja is lehet, hiszen például a most meglátogatott Körös-Maros Nemzeti Park egyedülálló madárállománya turisták tömegét vonzza. Az államfő tegnap sajtótájékoztatón beszámolt arról is, hogy találkozott a dél-alföldi kisebbségek, köztük a románok képviselőivel. Mint mondta, ez azért fontos, mert két hét múlva hivatalos látogatásra utazik Romániába, ahol az egyik kiemelt téma az ott élő magyar kisebbség sorsa lesz. - Ehhez látnom kellett, hogy miként élnek a magyarországi románok, és milyen problémáik vannak - közölte. Hozzátette: az itt élő román kisebbség elsősorban a parlamenti képviseletet hiányolja, illetve még mindig javítanák a kisebbségi önkormányzati választás rendszerét. Egy nemzeti park a régió gazdasági motorja is lehet - vélekedett a köztársasági elnök FOTÓ: Korponai tamás Baló György válthatja Győrffyt Ms Budacz Balázs_________________ Baló György követheti Győrffy Miklóst A szólás szabadsága műsorvezetői székében - értesült lapunk televíziós berkekből. A Magyar Televízió (MTV) egyetlen vezetője sem kívánta kommentálni az értesülést, ugyanakkor kiszivárgott: Győrffy - akit eleve nem szántak Friderikusz végleges utódjának - a közeljövőben távozik a műsorból. Már 2005 októberében, Friderikusz távozásakor felmerült Baló neve, mint aki a vasárnap esti politikai-közéleti háttérműsor vezetője lehetne. Baló György viszont akkor még elzárkózott a lehetőségtől. Most úgy tudni, lényegében véglegesnek mondható a döntés, hogy a televíziós szakember váltja Győrffyt. Az Este című napi elemző műsor is új vezetőt kap, az ő személye viszont még nem ismeretes. Úgy tudjuk, a közelmúltban zajlott válogatáson mások mellett Kóczián Pétert, D. Bányász Gergőt és Mészáros Antóniát is „vizsgáztatták”, de egyelőre nincs hivatalos döntés. Az MTV-ben keringő hírek alapján mégis az látszik valószínűnek, hogy a műsort Mészáros Antónia neve fémjelezheti majd. A riporternő korábban a BBC-nél is dolgozott, a honi médiában pedig az őszödi beszéd után készült, Gyurcsány Ferenc 72 óráját bemutató riportfilmjével vált leginkább ismertté.