Magyar Nők Lapja, 1941 (3. évfolyam, 1-36. szám)

1941-01-01 / 1. szám

III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM BUDAPEST, 1941 JANUÁR 1. SZÉPIRODALMI, TÁRSADALMI, DIVAT, KÉZIMUNKA ÉS HÁZTARTÁSI FOLYÓIRAT Megjelenik havonta háromszor: 1-én, 10-én és 20-án. Posta- C/FPKTCyTl országban egész évre 30 P, félévre 15 P, negyedévre 7.50 P, takarékpénztári csekkszámla: 20.334. Előfizetési ár: Magyar-­­ Szlovákiában: egész évre 180 Ks., félévre 900 Ks., negyed­országon egész évre egy darab előrajzolt kézimunkával , a I f­­k. I évre 50 Ks. Romániában: egész évre 900 lei, félévre 450 együtt, 24 P, félévre 12 P, negyedévre 6 P. Belgiumban, /V U U J r M ( 1 lei, negyedévre 250 lei. Angliában és Amerikában: egész Franciaországban, Németországban, Svájcban és Olasz- 1 J v 1 1­0 évre 40 pengő, félévre 20 pengő. Egyes szám ára 80 fillér. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, IV., FERENCIEK­ TERE 7. II. EMELET 6. AJTÓ. TELEFONSZÁM: 18­ 73-42 „ Új” év legyen írta Izsák-Gyarmathy László Nem, így talán sohasem vártuk még az új évet, mint ezt a mostanit. Mennyire lehet hinni a friss, még nem érintett tizenkét hónapban! Új tavaszban, a nyár új me­legében, a következő ősz pirosarany várat­lanságaiban, minden álmot, érzékeny re­ményt kínálnak ezek, mert még nem ron­totta meg őket emberi sors. Ami eddig történt, megtörtént. De most jöjjön, forduljon már az időnek az 1940-es rovátkába berozsdásodott fogaskereke, es­sünk túl a zökkenőn és fussanak elibénk a század új évtizedének fiatallábú hónapjai. A század ötvenes évei kezdődnek 1941-gyel. A percben, mikor a hó­fúrásos tornyok éj­féli fényes tetejében — ... ott fent lakik az idő, a nagy úr, aki soha nem alszik, sö­tétben is lát és most ünnepélyesen fel­emeli vezénylő pálcáját... — az órák vas­kerekei átugorják az évet és a messze tá­jakra figyelő számlapokon rebbennek a nagy, feketeszárnyú mutatók, e percben harangjáték ered el, végighullámzik a ha­von, a házakon, szegényeken és gazdago­kon. Szegény és gazdag felsóhajt. „Most kezdődik“ — gondolják és megpezsdül ere­ikben az új év új életének vágya. Kristály­­fénybe vont ünnepi vacsorák mellett, apró pirosablakú behavazott kunyhók szegénysé­géből és az egym­ásba kapaszkodó, elkín­­zott szerelmesek magányából ilyenkor fel­figyelnek arcok a tornyok felé, ahol ün­nepi bundába öltözötten játszik a harango­kon a vén idő és becsengeti a világnak az emberi színjáték új felvonását, amelyben, vigyázat!, minden szereplő sorsa átváltoz­hat, szegényé, gazdagé, bánatos szerelmesé. Dobjuk le magunkról most sürgősen a múlt év terheit, a fájdalmakat és ítéleteket, a világ nyugtalanságait és az ünnepi perc lázában ajánljuk oda magunkat egészen az életnek, amely habár rövid, de végtére is a miénk és Istené, egészen. Ez a legna­gyobb szövetség, Istené és emberé: az élet­re. Milyen tisztán érthető és egyszerű az egész, az újévi éjfélben, harangzúgásban... Élj, légy boldog, dolgozz örömeidért és dobd oda magad — erkölcs és szellem ne­vében — mindennek, ami szép és élvezet. Szeress, hogy szeressenek. Ne félj elégni: csak így lehet élni, boldognak lenni és Is­tent várni. Sajnálod és visszavágyod, magá­nyos órákon, a gyermekkor illúzióit és a fiatalság lázait? Mindent visszanyersz, a gyermekkor csillagos képzeletét és az ifjú­korból ismerős szívdobogást, ha várni tu­dod Istent, a mesés, izgalmas, forró él­ménnyel közelítő hatalmas ismerőst. Ez az egyetlen út, amelyen nem csalódol. A ha­rangok zúgnak, az út friss hónapokba kí­gyózik befelé, indulhatunk . . . Az újévi mámor értékes, mert maga a fel­ismerés. A pezsgő ilyenkor kissé orvosság is, az önfeledt jókedv, a szép nők hajnalba nyúló lelkessége kissé szertartás, amelyen átüt a múlt és jövő fénye. Boldogok va­gyunk, mert ilyenkor egyszerre megérez­­zük, melyek voltak a téves mellékutak el­múlt éveinkben. Ebben az egyéjszakai má­morban minden tisztábban, véglegesebben látszik. Idegen sikereket kerestünk, idegen nőarcokat, vagy idegen férfiakat... ők vol­tak a csalódásaink, a lelkünk elfáradásai. Milyen öröm, hogy vége és most, az órák érceinek kondulásakor poharat emelhetünk utánuk. Elvarázsolt éjjel! Az utcákon polgári sze­rénységükből kibillent emberek ölelkeznek, színházak mulatságaikat bőkezűen, fölözve döntik a közönség elé, s az emberek most érzik, hogy az élet lehet „jó“. S a követ­kező év lehet igazán „új“. Hogyan legyen az? Ha jól figyelnek, hallanak egy hangot, a mámoron túl, amely tanácsot ad erre. Ez a hang néma és mégis észlelhető. Hogy mi­képpen hallható meg, arra hadd mondok el egy kis történetet, amely karácsony he­tében történt egyszer Svájcban. Orvos is­merősöm élt ott paradicsomi kis otthoná­ban, családjával. A hó vattájával borított fészek melegébe, karácsony után, levél ér­kezett a Belga-Kongóból, az orvos fivéré­nek feleségétől. Azt írta az asszony, hogy az ura meghalt és a benszülöttek közötti munkát folytatni kellene, mert újra elva­dulnak. Hívta az orvost, jöjjön gyorsan. A család csupa ellenkezés volt először, de mégsem tudtak dönteni. „Imádkozzunk“ — mondta akkor az orvos felesége és az asz­tal köré ültek, lehajtott fejjel. Sok idő múlt el, mire felvetették fejüket, akkor csend és nyugalom volt a szemükben és az asszony annyit szólt: „Tehát csomagol­junk, hogy holnap indulhassunk“. ... Hoz­zá kell tennem, hogy aztán ez az orvos fel­fedezett Kongóban egy vérhast gyógyító szérumot. Ma már ismét svájci otthonában él, szépen megőszülve,, élete küldetését be­fejezve, boldogan. Újévkor, az idő kerekének csikordulása után, az áradó harangzúgásban megtalál­hatjuk magunknak mi is ezt a hangot. Az idegesség, félelem, szorongások helyett bíz­zunk abban, hogy cselekedeteink, álmaink, szerelmeink tiszta, szép történeteket rónak rá majd az új hónapok fehér lapjaira. Higgjünk abban, hogy érdemes tisztákat ál­modni, érdemes teli érzésekkel szeretni. Ha hiszünk, már boldogabbak vagyunk, s a magunk boldogsága, minden egyéb rémhír­rel ellentétben, mégis csak tőlünk függ. Ha pedig sokan, nagyon sokan fogunk mind­ebben hinni, itthon és távol tájakon, akkor a jószagú tavaszra semmi probléma sem maradna a föld kerekén sem. Érdemes a dolgot megfontolni, éppen most, újévkor.

Next