Magyar Nyelv – 2. évfolyam – 1906.

Gombocz Zoltán: A bor

a kast, kastos szavakkal van kapcsolatban. De ezt csak hozzávetés­képen. Must. (Beszt. Schl. must, musth) végeredményben a latin mus­tum „fiatal, friss, új" szóra megy vissza; innen a latinban vinum mustum, vagy röviden mustum „must". A latinból valók a román alakok, pl. mosto, fr. mont, sp. mosto s a német (kfn ófn.) most. A magyar must közvetve vagy közvetlenül a németből. A szőllő­művelés terén a német hatás emlékét a must és az alább tárgya­landó lőre szavunkon kívül még több jövevényszó is őrzi. Ilyenek: törköly, fecatum, vinaceum kfn. torkel, afn. torkula „keltei*", a­mely viszont a latin tor adum. (torcular, torculare) átvétele. A magyar törköly szó mai értelmét a hibásan értelmezett törköly-nyomó (PPB.) magyarázó összetételben nyerhette. (Vö. Melich-Lumtz. 255. 1.); vinczellér (vinczelér, vinczlér, NySz.) km­. ivínzürl, ívinzürle, wínzürler id. (Lexer, 3 : 922.) lat. vinitor, vineator id. Ugyane szónak úm­. alakja a Weinzierl családnév (Vö. Paul, Wb.); kotor, székelyföldi szó, (MTsz.) , „borsajtó". Megfelelője: német kelter „prés" lat. calcatura id. Pinyol: Az OklSz.-ban két adat van e szóra: Eg pint pincelt (1544), Vöttem ranfolt piniolt (1545). Már Takáts Sándor utalt arra (Századok, 40 : 197), hogy az OklSz. értelmezése helytelen; pinyol nem fenyőmagot, hanem „délvidéki édes vörös bort" jelen­tett. Olasz jövevény, vö. olasz pignuolo, pignolo „dunkler, in der Lombardei wachsender wein" (Rigutini-Bulle, 1 : 594). Ismerték akkoriban a németek is: „reynfal, pinol und malvasier vernetz, welschwein und rumenier". H. Sachs, fastn. sp. 1. 73, 122. Vagy egy másik helyen: ,,da gaß man den siechen guoten win von Kriechen Pinol von Ciper und Schavernac". Apollonius 2777. Grimm Wb. 8 : 701. Rámfol. Az OklSz.-ban két adat van erre a szóra: 1545-ből: Vöttem ranfolt piniolt, és 1554-ből: Eg pinth ramfolth. A czímszót a szerkesztő nem értelmezte. A kapcsolatból mégis annyi kiderül, hogy a ramfol is valami borfajta, mint a pinyol. A régebbi német írók is gyakran emleget­nek a pinol-lal együtt egy délvidéki bort, a­mely a szóban forgó magyar szóval nyilván egy eredetű: a reinfal (raival, raifal) bort, a­melyből a nép — hamis etymologizálással — rheinfall-t csinált. Latin neve: vinum rabiale, rivale, revole, regivolum, vagy „vibaeum (­ wippacher) reibolieum, rheinfall, wächset bei Capo­destriae auf einem felsigten hügel" (Der wohlerfahrene weingärtner, 1756.) Vö. még a pinyol alatt idézett adatot. Kétségkívül valamely észak-olaszországi helynévvel függ össze, Rivoli-val, vagy még inkább az isztriai Rivoglio, vagy Rivolla-xív. Isztriában egy borfajtát még mai is ribolla-nak hívnak, erre megy vissza egy egész csomó szíriai szőllő- és bornév: ranful, ranfel.

Next