Magyar Nyelv – 28. évfolyam – 1932.
Szinnyei József: Szarvas Gábor születésének századik évfordulójára
totta tagjai közé. Itt legelső dolga volt fölvétetni a Nyelvtudományi Bizottság feladatainak sorába a következő pontot: „A műnyelv alakulását szemmel tartani s általában az irodalmi nyelvművelést olyképen ellenőrizni, hogy egyrészt hiányos nyelvismeretből folyó erőszakos szóképzéssé ne fajuljon, másrészt pedig az idegen nyelvek hatása a magyar nyelvnek grammatikai, különösen szintaktikai szerkezetét meg ne hamisítsa; végre az eddig elkövetett nyelvrontások lehető orvoslására törekedni." (TOLNAI, A nyelvújítás 182 1.) Erre az ellenőrzésre nagy szükség is volt. Amire a régibb nyelvújítók rossz példát adtak, azt az ötvenes és a hatvanas évek nemzedéke mohón gyarapította. A „német világban" gomba módra termettek a németességek; a magyar nyelvérzék el volt tompulva. A szógyártás BUGÁT és a németség hatása alatt fékevesztetten tombolt, kiváltképpen a tudományos műnyelv terén. De nemcsak tudósok, írók és fordítók, hanem minden rendű és rangú hivatalnokok, sőt kereskedők és más nem tollforgatók is gyarapították a magyar szókészletet bugáros szabású szavakkal és olyanokkal, amelyekről lerítt a németség. Ezt már a neológusok is megsokalták, és az ő táborukból harsant föl az a kiáltás, hogy „eddig és ne tovább!" Akadémiai körökben is egyre többen meg többen emlegették, hogy gátat kell vetni a korcsalkozások és a készakarva vagy vétségből átültetett idegenszerűségek elburjánzásának. ARANY JÁNOS már 1861-ben azt írta a Szépirodalmi Figyelőben: „Soha nagyobb szükségét nem érezte irodalmunk, mint most, hogy a magyar nyelvet éktelenítő s megrontó germanizmusok és mindenféle izmusok ellen valamely erős hangszünet nélkül kiáltsa a Carthaginem deleniam-ot." (Prózai Dolg. 361.) Nyilván ezek a szavak csengtek a fülében az ő testi-lelki barátjának, GYULAI PÁLnak, midőn 1871-ben hevesen sürgette, hogy az Akadémia indítsa meg azt a nyelvművelő folyóiratot, amelynek eszméjét a Nyelvtudományi Bizottságban HUNFALVY, BUDENZ és ő vetette föl, így született meg a Magyar Nyelvőr. SZARVAS GÁBORnak ekkor már nagy tekintélye volt. A Magyartalanságokat követte ARANY LÁSZLÓ bírálatára adott felelete, a latinosságokról szóló akadémiai székfoglalója és a magyar igeidőket tárgyaló pályanyertes munkája. Hogy a Magyar Nyelvőr szerkesztésére ő a teljesen rátermett ember, és senki vele nem vetekedhetik, a felől nem lehetett kétség. Tőle várta mindenki azt az „erős hang"-ot, amely szünet nélkül kiáltja a Carthaginem deleniam-ot. A Magyar Nyelvőr 1872-ben megindult, s lett harc és háború. SZARVAS GÁBOR egyike volt a leghatározottabb egyéniségeknek: vasakaratú, szívós, következetes, éleseszű, erős logikájú, bátor, szókimondó. Kíméletlenül irtotta a gyomot, az idegenszerűségeket és a szófaragók torz alkotásait. Sajog