Magyar Nyelvőr – 98. évfolyam – 1974.
Pásztor Emil: Csokonai, Földi János és „századunk”
rendű teljes kiadásra alapozva. A költő születésének 200. évfordulóján a kritikai kiadás I. kötetével legalább alapköveit leraktuk e munkáknak, amelyek nem csupán Csokonai sokszólamú egyéni stílusáról vallanak majd megbízhatóan, hanem az egész korszak irodalmi nyelvének zenekari gazdagságáról is. Szilágyi Ferenc Csokonai, Földi János és „századunk" Csokonai Vitéz Mihálynak mestere és jó barátja volt Földi János, aki 1755-ben született Nagyszalontán, hatvankét esztendővel e mezőváros legismertebb Jánosa, Arany János előtt. (Földit, Csokonait és Aranyt is a debreceni kollégium indította el pályáján.) Földi János a XVIII. század második felének talán legkitűnőbb magyar polihisztora volt: orvos, természettudós, költő, műfordító és nyelvész egy személyben. Arany — tudjuk — huszonkilenc éves korában nyert ,,25 darab arany" jutalmat Az elveszett alkotmánnyal a Kisfaludy Társaság pályázatán. Több mint fél századdal korábban Földi szintén „huszonéves" író és tudósként nyerte meg azt a pályázatot, melyet a Hadi és Más Nevezetes Történetek című folyóirat hirdetett meg egy magyar nyelvtankönyvre. Földinek 1790-ben erre a pályázatra írt Magyar nyelvkönyve az első rendszeres magyar grammatika, mely nyelvünket nem a latin nyelv módján veszi vizsgálóra, hanem „önnön természetében" vizsgálja és írja le. Földi Jánost korán, negyvenhat évesen vitte sírba a tüdőbaj. Ezt a kitűnő tudóst egész pályáján a nemzeti művelődésnek s a magyar nyelvnek áhítatos szolgálata vezette. Méltán választotta őt tagjává az Erdélyi Nyelvmívelő Társaság. Hogy Csokonaira nagy hatással volt, azt magától Csokonaitól tudjuk, aki nem titkolta, hogy Kazinczyn kívül Földinek köszönhet legtöbbet. Az én sírhalmom című versében Földi János azt a kívánságát fejezte ki, hogy ha meghal, akácfát ültessenek a sírjára. Miért éppen akácfát? — kérdezheti a mai olvasó. Mert azt is „tüskék borítják, / Mint az én kínos éltemet" — adja meg a magyarázatot maga Földi. Ez a mondat nem tüdőbajára utal elsősorban, hanem arra, hogy életének nagy részében hiányoztak számára a nyugodt munka feltételei. Bár 1791-től haláláig ő volt az egész hajdúkerület egyetlen orvosa, mindvégig egy elviselhetetlenül rossz és szűk lakásban kellett nyomorognia feleségével s három gyermekével. Ilyen körülmények közt — és rengeteg hivatalos munkája mellett — legföljebb akkor végezhetett irodalmi és tudományos munkát, amikor az év enyhe hónapjaiban szőlőskertjük kunyhójába húzódhatott ki. 1799-ben így ír helyzetéről a hajdúkerületnek: „író, gondolkozó s dolgozó embernek minden gyermekeivel s cselédjeivel együtt . . . kis dióhajnyi szobába szorulni oly nagy kin és oly nagy hátramaradás feltett dolgaiban, aminéműt ki nem lehet magyarázni. Én minden igyekezetemben az egész telet elvesztem és fél esztendőnél tovább semmit sem dolgozhatom. Ha vendégem talál érkezni, annak helyt nem adhatok, az előtt pirulnom s szégyenkeznem kell. Az éléskamra nem léte miatt minden jószágom csupalom és könyveim, a legdrágább szerzeményem, ugy meg aggódtak, mint ha száz esztendősök volnának." (Nagy Sándor közli ezt „Földi János házassága" című tanulmányában. Alföld, 1973. 11. sz. 146.)