Magyar Paizs, 1900 (1. évfolyam, 1-13. szám)
1900-11-01 / 5. szám
I. év. Egy évre 4 korona Fél évre 2 korona Negyed évre 1 korona Egyes szám 8 fillér. Zalaegerszeg, 1900. november 1. m ^ Mm flB ^mJ ^HV^B ^H • ^^B do,9 ° k ü ^Jy B lüm B vT fik* M&m m^k I B |f| H || | H n | H ^ — Szerkeszti és kiadja: BORBÉLY GYÖRGY. MEGJELENIK HETENKÉNT CSÜTÖRTÖKÖN ESTE. Gentra Vim mortis November 1. Valahogy csak együtt tartunk még e siető modern világban a jó öreg természettel : a halottak napját még az ősz végén tartjuk, mikor szokásos haldoklását végzi az erdő, mező . . . Amikor fogy a levél a fáról, hull a csillag a novemberi égről, s az egész világot az őszi hullás fájó titka rezgi által, akkor jutnak a megünneplés sorára azok, kik letűntek közülünk a földi színpadról, leestek az élet furcsa kötéltánczának vékony fonaláról. Lehullottak, de nem akarunk beleegyezni, hogy a semmiségbe hullottak. Tüntetünk most a mulandóság ellen élő virágokkal, visszasíró könyekkel, megcsinált virágokkal, obligát sírlátogatásokkal. Tavaszt varázslunk a temető fölé, koszorúk tavaszát, meg gyertyaláng-virágok tavaszát, ellentmondva a halálnak ! Erőszakoskodunk a mulandósággal szemben, mert ragaszkodunk az eltávozottakhoz, meg — szóljon hát önzésünk törvénye is — mert többet kivánunk örök magunknak, mint azt a kis exkurziót a semmiségből vissza a semmiségbe, aminek elnevezné az életet a materiális, megnyirbált életfelfogás. Vágyódunk a halhatatlanságra. Hogy halhatatlanok vagyunk, ne is bizonyítgassuk a filozófia hideg érveivel. Vannak más érvek is, meleg érvek, a vágyak is érvelnek. A halhatatlanságra való vágy ép úgy összefügg a halhatatlanság igaz voltával, mint az életösztön az élettel. Van még egy okunk döngetni a halálnak életzáró vasfüggönyét, szomjúhozzuk az igazságot, s ha a földön nem találjuk, elmegyünk érte a pokolba is, azaz a túlvilágra is. Meghosszabbítjuk az életet, elfogadjuk az isteni tanítást a túlvilági igazságszolgáltatásról. A legszebb, legkomolyabb művészi alkotás az a kép, melyen az élet folytatását festjük. Költői igazságszolgáltatás ugyancsak van benne. S óriási költő, az emberiség szelleme adja ezt az igazságszolgáltatást, nem a fényes művészi hazugság kultuszából, játszi alkotó ösztön kedvéért, hanem örök emberi szükségletből, istenség oltozta ösztönből. A nép, az emberiség e legszélesebb, adó rétege, hisz a túlvilágban. S a életnép szava Isten szava. Me , bizony egy nagy franczia filozófus mor jta nem régiben, hogy az élet igazságtalanságaival, szenvedéseivel szemben mindnyájan csak ,nép vagyunk, így hit a nép szava, mindnyájunk szava, Isten szava, hogy legyen túlvilág, legyen találkozás szeretteinkkel, s legfőbb szerettünkkel: az igazsággal! Az élet igazságtalanságai, szenvedései .. . Ezek serkentik a lelket az igazság felé és ingerlik alkotgatóket, művészi tevékenységünket, ösztönünhogy ez formát adjon ama nagyszerű, ellenállhatatlan vágyunknak, hogy lesz még egyszer valahol odaát jobban is! Lesz találkozó helyünk azokkal, kiknek az esztendő egy napját szenteljük most. A többi napot pedig szenteljük az élőknek . . . K. L. A hölgyek sorompóba lépnek. El kell ismernünk, hogy a világ vezetésében nagy szerepe van a hölgyeknek. A «Magyar Paizs" irányában, a magyar karakter védelmezésében senki olyan nagy hatással nem tud dolgozni, mint a magyar nő, a legnagyobb nevelő, kivált, ha az egyúttal anya és iskolatanító is. Egy mázas műveltségű, lelkes magyar nőtanító, a •MAGYARORSZAG* munkatársa ír egy csikket * Ébredezünk* czímen. Méltó az odaadó megfigyelésre. Ébredezünk. Évek hosszú során osztrák mámor tartott fogva bennünket. Talán álmunkban vétkeztünk annyit szegény magyar iparunk ellen ! Nyiltan, bűnbánóan ismerjük be vétkeinket, hogy nekünk hosszú idő óta csak «az idegen>, a «külföldi», kellett, annak tömjéneztünk, annak hódoltunk ! Ez őszinte vallomás után térjünk a javulás útjára, de őszintén s igazán : nem szavakkal, de tettel! S e hazafias munkából vegyük ki mi nők is részünket . A mi feladatunk abban áll,hogy növendékeinkben felkeltsük az érzéket a magyar irárt, s neveljük bennük a magyar géniusz szellemét, hogy minden munka, mely egy honleány kezét hagyja el, magán viselje a magyar jelleget, így plántálhatunk magyar műízlést az iparba, s így ápolhatjuk a szeretetet minden igazán magyar produktum iránt. És e szent feladat a magyar anyáké és a magyar tanítónőké. Az iskolában kell kezdenünk. A kézimunkát és a rajzot vezető tanítónőtől elvárhatjuk. Egykor és most. Irta: Németh Elekné, Andaházy Irene. (Folytatás.) Tegyünk csak néhány szellemi pillanatfelvételt egy a középosztályhoz tartozó család házánál lejátszódó vendégség alkalmával, de alkalmazzunk Röntgen sugarakat hozzá, hogy azok segítségével beláthassunk a körülöttünk történő dolgok és jelenetek velejéig, az emberek veséjéig és bevilágíthassunk a látszat és tettetés, a falak és zsebek, a lelkek és koponyák titkos világába ! Mert csak így ítélhetünk helyesen. Lássuk tehát, mit nyújt a pillanat? Megjelenve közhivatalnok ismerősünk lakásán, első benyomásunk valóban meglepő, mennyiben alig ismerünk annak szokott szerény a otthonára. Pazar fény, szembeszökő jólét, válogatott eleganczia, (igaz, hogy egy kissé színpadias jelleggel) de a hatása tökéletes. Az ember azt hinné, valamely dúsgazdag magánzónak úri kényelemmel berendezett házában van. Az X. sugarak azonban keresztül hatolnak a látszat sűrű redőzetén, s kíméletlenül feltárják előttünk a valót. A fenekestől felfordított lakásban kibérelt bútorokon ül az ember, kikölcsönzött edényről eszik, s a szomszéd házak ezüst kincseiben gyönyörködik a díszes vendégkoszorú. A háziúr kifogástalan szalon kabátban, melynek gomblyukából egy kis rendjel hirdeti viselőjének bokros érdemeit, nyugodt méltósággal csinálja a honneureket, s míg jobbrabalra osztogatja a magasabb diplomáczia keretébe vágó bókokat, arczárói csak úgy fénylik az elragadó szívesség és ragyogó örömnyújtó lelkesedése. De ismerősünk koponyacsontja sem állhat ellent a veszélyes sugarak irradiácziójának, s így csakhamar tudomásunkra jut, hogy az alatt, míg szeretetreméltóságának teljes erőkifejtésével a charmant házigazdát adja, s arczvonásai csak úgy csikorognak a kényszeredett nyájasságtól, addig nehéz gondok ülik a lelkét és titokban számítgatja, vájjon hány hónapi szűk világot kellene most elszenvednie úgy neki, mint családjának, míg a fizetéselőleg és nyomasztó hitelműveletek segítségével keservesen kiállított mai fény és pompa ára lassan-lassan leválik ? . . . És azok a fatális sugarak rátaláltak íróasztalának egy rejtett fiókjában rendjellel jutalmazott érdemeinek valódi commentárjára, eladósodott hivatalfőnöke azon kisebb-nagyobb értékű váltóinak képében, melyeken saját szerény neve aláírásával szerepelhetni a méltóságos úr barátságos és megtisztelő bizalmának elég erős bizonyítéka volt arra nézve, hogy ismerősünk azokat annak idejében saját vagyona árán kiváltva, a «legdrágább emlékei» gyanánt most is őrizhesse. A közügyek terén szerzett érdemek elismeréseül* nyert ezen kicsiny, soktól irigylett érdemjel tehát nem más, mint egy drága pénzbe, tengernyi gondba kerülő magán hála olcsó köszönete. A háziasszony hosszú uszályos selyemruhájában, összes ékszereinek csillogásában bármely vendéghölgyével vetekedhetik eleganczia tekintetében, ami nyilván kizárja a házias foglalkozás fogalmát. Megjelenésében nem is emlékeztet semmi sem a házias nőre, aki keres gyapjat és lent és az ő kezeit veti a fonókerékre. De annál bámulatosabb praeczisítással és természetességel kopirozza a főrangú ház előkelő asszonyát, amint szabatos, könnyű modorában társalog és mozog vendégei között és elfoglalja helyét a dúsgazdagon ezüsttel és kristállyal megrakott asztalfőn. Csupa kedvesség, jó kedv és etiquette — holott azon aggódik (talán ?) magában, hogy a cselédszobába számkiütött gyermekek nem követnek-e el valami végzetes csínyt, és a fogadott kifőzőnek az éléskamrájának szentélyében szabadon garázdálkodva, drága élelmi kincseiből vájjon melyiket sarczolják meg, vagy tüntetik el egészen, a «kellett, tehát elfogyott ® ürügye alatt. Majd meg azon nyugtalankodik titokban, hogy a feltálalt drága halkocsonya vetekedhetik-e átlátszóságra nézve főispánék múltkori fáczános aspick éval és a felszolgáló hivatalszolga, mint pseudolakáj nehéz szerepét ügyesen fogja-e érvényre hozni, s lesz-e neki elég m. kir. tapintata arra nézve, hogy a tálat előbb X birónéhez vigye, a ki született bárónő — (!) nem pedig Y mérnök nejéhez, a ki tudvalevőleg csak egy szegény tanár leánya és egyszerű nevelőnő volt . . .! S míg a fényben úszó lakás ajtói tárványítva állanak a hullámzó vendégsereg túl nagy tömegének, addig a folyosó végén lévő, gőzzel és meleggel teli rekedt udvari szobácskában a közönséges berendezésű bútorok és tárgyak kusza halmaza között a ház nagyreményű csemetéi — magukra hagyva — valóságos pandaemoniumot inscenálnak indián fegyvertánczot járva és czirkuszi equilibrista mutatványokat produkálva az egymásra halmozott